Sötétség 81% 37 csillagozás

Szóval ki a fene akar elolvasni egy Sötétség című disztópiát az áramtalan világról, he? Először én se akartam, de a közép-európai sztereotip kicsinyesség istene áldja meg a 2016-os kihívásgazdákat, csak elhoztam. Meg mindenki mást, amiért osztotta a hülye előítéletem, és így a könyv bent volt a könyvtárban. Először is a fülszöveg minden jelzőjével tökéletesen egyetértek, ami akkora ritkaság, hogy muszáj megemlíteni. Márpedig kivételes arányérzék kell hozzá, hogy valaki távlatokat mutasson egy olyan világról, ahol többek között a távolság válik nagyjából legyőzhetetlenné.Úgy kapunk -sejtések, pletykák spoiler útján például – képet Európa túlvégéről, hogy a nézőpontkarakterek megszakadnak, mire a közvetlen környezetükben A-ból B-be jutnak. Ahogy a magától értetődő kényelem spoiler elvész, tarolni kezd az agresszivitás, a hülyeség, a mások hülyeségét boldogan felszító manipulációk, tippek és trükkök, méghozzá aggasztóan logikus rendet követve. spoiler A szereplők – a 90'-es évek legvégének más-más módon tipikus városi fazonjai – voltaképpen egy kontinensnyi méretű darálón mennek keresztül, és csak leshetjük, milyen formában köpi ki őket végül. spoiler Egyszerre elnagyolt, aprólékos, és leginkább fenyegető; hajlamosít intő jeleket keresni a mindennapokban, hogyaszongya mit tenne vajon ez a sok türelmes, és a metrón csakis véletlenül egymás sarkát taposó drága ember, ha egyszerre veszélyben érezné a kényelmét és a biztonságát? (Igen, ebben a sorrendben.)

Haladó mizantrópok imádni fogják, a többieknek simán csak lelkesen ajánlom – csak tervezzenek be utána valami megnyugtatót és/vagy töményen cukit.

Miután túljutottam az elején, első gondolatom az volt, hogy ebben a könyvben a szereplők is sötétek mint az éjszaka, szóval a cím kiváló metafora is egyben.
Alapból azok, de ahogy halad előre a történet, egyre jobban járunk az emberi lélek legsötétebb bugyraiban.
Egy olyan fajta gondolatkísérlet a könyv, ahol az elektromosságot vonjuk ki az egyenletből, és máris borul minden az életben. Persze elektromosság nélkül már élt az ember, jóval több ideig, mint amióta van, de tudjuk, a mai ember számára már nélkülözhetetlen.
Érdekesen alakul, ahogy a kis- vagy nagyember fokozatosan felfogja, hogy valami visszafordíthatatlan történt. Eleinte ahogy lenni szokott, megindul a lopás és fosztogatás, és a deviáns elemek is elszabadulnak az utcákon.
Aztán fokozatosan az élelmesek és agyafúrtak (sőt az ostobák is, elég, ha kellőképpen erőszakosak) megtalálják a feltörekvő utat maguknak, és a világ átrendeződik. Farkastörvények uralkodnak, az emberi élet értéktelenné válik, kihasználják és eltiporják a gyengéket. A politikusok is kiveszik a részüket a játszmából. Valóságos szereplőkről is van szó, nem vagyok otthon a cseh politikai életben, mert soha nem érdekelt, de legalább Václav Havel nevét felismertem.
Kifordult fekete komédia ez, néhol túlzó leírásokkal, bizony néha azt éreztem, hogy az író kárörömmel vagy szenvtelenül sorolja fel a bekövetkezett tragédiákat. Igen emberek, vége a kényelmes világnak, meghaltok, szenvedtek, ennyi nektek.
A fejeztek hullámzó színvonalúak. Előfordul, hogy az író ismétli magát, van amikor összefoglalja nekünk olvasóknak, hogy mi is történt pár évvel ezelőtt a történetben.
(az előző részek tartalmából..;)
Viszont a nagy káosz és vérben tocsogás közben mintha felállna egy átfogó rendszer.
Az értetlen csodálkozásból, várakozásból egy új világrend lesz. Egykor értékes holmik új funkciót töltenek be, a már értéktelenek meg értékesek lesznek. Középkori színvonalú élet, a mai ember gondolkodásmódjával. Végül elérkezik a kegyetlen, kifordult, beteg gondolkodású világ, ahol az erőszak és az árulás üli diadalát. Ott, ahol a sötét a fényesség, és a fény a sötétség…

Milyen lehet a civilizáció összeomlása utáni világ? Elsőként a Malevil és az Összeomlás ugrottak be Neff regényét olvasva, ami persze teljesen más, mint fiatalkorom és az utóbbi évek meghatározó „posztapokaliptikus” alkotása. Amíg a könyvtárban vártam, hogy a raktárból megérkezzen két Juan Ramón Jiménez verseskötet, elolvastam az első oldalakat. Akkor úgy gondoltam, hogy ez a könyv nekem nem fog tetszeni. Elég nagyot tévedtem.

Az elektromosság általános eltűnése következtében megjelenő világot ugyanis nem lehet finomkodva bemutatni. Pedig ez a könyv még csak nem is durva, legalábbis nem annyira, mint lehetne az általa „megálmodott” világ alapján. Ha pedig már a párhuzamoknál vagyunk, akkor megemlíteném még a Nightfall c. regényt is: a sötétség párhuzama adja magát – persze ott teljesen más az okaspoiler

Eltekintve attól, hogy a katasztrófa tudományos háttere nettó baromság, maga, amit ebből az alapszituációból Neff kihozott, egy nagyon érdekes világ (és regény) lett. Érdekes és keserű. S nagyon valós. Mindig szerettem volna hinni, hogy ááh, az emberek nem lehetnek ennyire közömbösek. Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy de, még ennél is…

A végével viszont nem voltam maradéktalanul elégedett, kissé kesze-kuszának éreztemspoiler.

Azért jó lenne hinni, nem vagyunk ennyire rosszak, mi emberek…

Belvárosi horror. Így foglalnám össze az első fejezetek történetét, amely Prága hirtelen és totális összeomlását meséli el a maga mocskos és állatias módján. (Fel is merült bennem, hogy most azonnal indulok vidékre, a könyvet meg lovasfutárral küldöm vissza a könyvtárba.) A történet kulcsmotívuma már itt megjelenik: ez a világvégi káosz ugyanis minden szereplőből kihozza az állatot. Az erősebb kutya, meg ilyenek. A felvilágosultabb elmék vagy alkalmazkodnak, vagy eltűnnek a süllyesztőben. Ez a közvetlen stílusú, kegyetlen és némiképp önismétlő katasztrófa-történet a helyi menő csávókról egy idő után már kezdte megfeküdni a gyomromat, de szerencsére a regény harmada körül átvette a helyét egy árnyalattal tárgyilagosabb felfogású társadalmi sci-fi.
Bár én általában fogékony vagyok a történetekben megbújó humorra, azt kell mondjam, hogy a Sötétség jövőképét nem találtam különösebben szatirikusnak. Ez a fajta feudális rend, ahol az erősek kialakítják a maguk kis holdudvarát, és tesznek a távolabbi helyekre, nagyon is hihetőnek tűnt az adott körülmények között. Mondjuk az ember azt gondolná, hogy a sok fiókzsarnok között már csak a nagy számok törvénye alapján is lenne néhány, amelyik nem totálisan vérengző vadállat. Az egy főre jutó pszichopaták számát talán jobb lett volna visszafogni, ezzel a szerző szerintem kissé túllőtt a célon. Az erő mégsem csak az agybetegek kiváltsága. Az ezotéria-hívők kirakatba állítása a hatalom titkos gyakorlói részéről kétségkívül nem nélkülözi a humort, de ettől eltekintve sajnos a szürke eminenciások projektje sem olyan abszurd, mint lehetne. A bűnbakokra és a köznép tudatlanságban tartására épülő uralkodásnak egy kissé szokatlan, de abszolút felismerhető formája ez. Maga a történet a vége felé egy kissé nehezen követhető, de a szereplők sorsa speciel egyébként sem túlságosan érdekes. Ettől eltekintve viszont a könyv ijesztően hihető – nem viccből neveztem horrornak.

A regény olvasása közben magam is elgondolkoztam a cselekményen. Tényleg ennyire sötétek lennénk?

Neff eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha eltűnne az elektromosság a világból. Persze vannak, akik kihasználják a helyzetet és előnyükre fordítják, mások próbálnak alkalmazkodni az új körülményekhez.
A legmegdöbbentőbb azonban a tömeg, ami próbál alkalmalmazkodni a hatalomhoz és birkaként tűri az erősek uralmát.
Az emberi értékek semmit nem érnek, egymás farkasaivá válnak az emberek, elveszítve az önálló gondolkodás képességét.

A Szerző az elején jól levezeti az Elektromos Halál után bekövetkező problémákat, ahogy az ország egyre jobban szétesik spoiler.
Megjelenik benne a vallási kérdés, amit nem is csodálok, hiszen a szükség óráiban az elkeseredett embereket sokkal könnyebb ez által terelni. Visszatérnek a babonák és a „boszorkányüldözések”, szóval tényleg nem valami fényes jövő tárul elénk.

Egy kicsit azért néhol túlzónak éreztem a történetet, sokszor próbáltam elhinni, hogy ennyire nem lehetünk ostobák.
Az olvasást a cseh nevek is nehezítették. Neff könnyen kezeli a helyszíneket, de nekem azonban nem jelentettek semmit.
Valószínűleg valós politikai szereplőket használt Neff írásáshoz, legalábbis Václav Havel nevét felismertem off.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, úgy gondoltam, hogy ez egy gyengébb Egy másodperccel később, a legfőbb különbséget a helyszínben láttam (a csehek egészen máshogy gondolkoznak, mint az amerikaiak), illetve a főszereplők sokféleségében, kezdve a tehetetlen „senkiktől” a panelkirályokon át a tudósokig (és mintha mindenki kicsit gyengeelméjű lett volna). Kicsit lassan és itt-ott unalmasan csordogált a történet, de aztán jöttek arra való utalások, hogy ez nem egy thriller, elkezdett szatirikussá válni.

Aztán jött a könyv második fele és csak ámultam és bámultam. Társadalomkritika a legszatirikusabb módon, amit eddig olvastam. A Hülyék paradicsoma című filmet (Idiocrarcy) juttatta eszembe, csak igényesebb kivitelezéssel. Ha az ember felveszi a fonalat, akkor nagyon jókat derül a legelképesztőbb fordulatokon, amikre soha nem gondolt volna!

Az utolsó 50 oldal pedig még a korábbiakhoz képest is egy másik fokozat, egyszerűen letehetetlen volt. Nem tudnék rá 5 csillagot adni az első jónéhány fejezet miatt, bár belátom, hogy szükségesek voltak ahhoz, hogy a második fele ennyire jó legyen.

Kicsit vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Az egyik oldalon ott van az elektromosság megszűnése, ami a leírások ellenére sem tudott elfogadottá válni. A másik oldalon pedig ott van a civilizáció felbomlása, amit Neff egyszerűen a maga csodálatos brutalitásában jelenített meg.
A „birodalom” felbomlásával az emberi agresszivitás teret nyer és abból lesz a vezető, aki tökösebb és hamarabb üt. A kötet hihetően írja le a központi hatalom bukását követő káoszt, visszaesést, brutalitást és halált. Így volt ez Asimov Alapítvány trilógiájában is, és a Római Birodalom felbomlását követően is. Az értelem megbomlik és erejét veszti.
Neff leírásai túl valóságosak. Nem lehet belekötni, hiszen aki olvassa, bármennyire is iszonyodik a leírtaktól, tudja, hogy egy anarchikus rendszerben valószínű pont ugyan így történne. Talán az egyetlen ami kicsit torzította a képet, a vallás megjelenésének időpontja. Tudjuk mindannyian, hogy hasonló káoszt okozó katasztrófában a vallás az ami menedéket jelent az embereknek a hétköznapi realitásba, és ezt sok szekta kihasználja. Viszont ezt leszámítva, azt kell, hogy mondjam, hogy Neff története életbevágó. A sötétség nem az elektromosság vagy a fény hiányából fakad, hanem az emberi szürkeállomány hanyatlásából.

A könyv által Sötétség telepszik a hangulatunkra is.
Rettenetes világkép tárul elénk. Az elektromosság hiányából adódó világrend változás felszínre hozza az emberekben rejlő sőtétséget. Pont, mint a csillagok háborújában. A Fény a Sötétség ellen. Csak az erőviszonyok nem egyenlők.

Viszont bármily erős hangulata van a könyvek, bennem nem hagyott mélyebb nyomokat. Katka élettörténete elég megrázó, botránkoztató. Érdekes, hogy hova fut ki, emellett mégis akad némi hiányérzetem, mivel az egyébként főszereplőnek beállított karakterek vonala meg lógva marad. Bár annyira nem is érdekel ;-)

Ez a könyv nagyon megrázó kemény könyv. Dísztópiának a nagyon kemény fajtájából. Erős gyomor kell hozzá és jó sok türelem. Egyszerűen egy szerethető karakter sincs a könyvben. Nagyon precízen mutatja be hogyan teleportál vissza az emberiség a gőzkorszakba, és ezzel párhuzamosan hogyan veszíti el minden emberi vonását. Nem tett jót a lelkemnek…

Számos disztópikus és posztapokaliptikus művet olvastam már, de ilyen erősen, mint Neffnél, nem éreztem még, hogy az ember milyen mértékben képes elaljasulni.