A ​halhatatlan 9 csillagozás

Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ágyhoz kötött szovjet veteránt, Alekszej Afanaszjevicset felesége és lánya gondozza, akik a beteg nyugdíjából élnek. A két nő, olyan virtuális valóságot teremt a számára, amelyből a jelen eseményei cenzúrázva vannak, hogy ezzel is életben tarthassák – így ragad bele a már letűnt brezsnyevi-világba. Az öreg veteránnak egyetlen vágya mégis: mielőbb meghalni. Két generáció küzdelme ebben az abszurd, egyszerre komikus és tragikus ördögi körben. Szlavnyikova az olvasó számára olyan családtörténetet komponál, amelyben mindkét oldal stílusos érzékenységgel tükrözi a mai orosz társadalom bomlását. Olga Szlavnyikova 1957-ben született Jekatyerinburgban, jelenleg Moszkvában él. A Novij Mir, a Znamja és az Oktyabr című folyóirat munkatársa. A halhatatlan című regényét Booker-díjra jelölték 2001-ben és a National Bestseller-re 2002-ben. 2006-ban, a hamarosan magyar nyelven is olvasható, 2017 című regényével elnyerte az orosz Booker-díjat.

>!
Noran, Budapest, 2008
258 oldal · ISBN: 9789639716810 · Fordította: Goretity József

Enciklopédia 1


Most olvassa 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Ezüst P>!
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Nosza, gyerekek, állítsuk meg az időt, nehogy az agyvérzéses papa realizálja, hogy oda a Szovjetunió, és megálljon a szíve! Good bye, Lenin! kis csavarral, orosz módra.

A szívnek zakatolnia kell, a veteránnyugdíj mentőöve nélkül ugyanis a jóságos, bár a férjével való kapcsolatát illetően talán egész életében némileg zavarban leledző mama, az önmagát még mindig kereső lány (akinek a papa csak a mostohaapja) és a lány heremód jobbra-balra eső férje minden bizonnyal úgy süllyedne el a kilencvenes évek Oroszországának túl mély vizében, mint a kisbalta. Vagy mégsem? Talán csak ők gondolják, hogy egyedül semmire sem képesek? Hiszen azt is meggyőződéssel hiszik, hogy a mozgás- és beszédképtelen háborús hős alig képes felfogni valamit abból, ami körülötte zajlik, így megvezethető néhány, csak a kedvéért összeállított videóval meg pár régi fotóval.

Alekszej Afanaszjevics azonban jobban képben van, mint a családtagok gondolnák. Annyira legalábbis biztosan, hogy szép csendben randizgatni kezdjen a halállal, aki (ahogy azt a leghamarabb kapcsoló mama némileg összetörten, de a megváltoztathatatlan előtt fejet hajtva kénytelen megállapítani) valószínűleg nem is olyan rossz nő. Alekszej Afanaszjevicsnek pedig joga van hozzá, hogy eldöntse, mikor szeretne randizni a csajjal, és miként kíván eljutni a találka helyszínére. A mama ekkor, a rév partjához kísérőként közeledvén döbben rá, mi mindent nem vagy helytelenül látott korábban az ő közel sem hibátlan, esendő, de talán csak színleg kemény, kevéssé kifinomult verbális meg nonverbális kommunikációja miatt sokszor félreérthető férjével kapcsolatban, és az utolsó pillanatban kezdi megismerni azt az embert, akivel évtizedeket élt le együtt, és akivel, meglehet, kölcsönös félreértések közepette kerülgették egymást egy életen át.

A végóra hozta hályoglehullás és lelki felszabadulás ábrázolása igazán ügyes; számomra egyértelműen az idős feleség és férj közös története vitte a prímet. Az öregek története mellett párhuzamosan futó, Marinka lányuk életét felforgató választási kampányos szál viszont, bármennyire fájón életszerűek is a figurák meg az esetek, a legnagyobb igyekezet ellenére sem túl maradandó, elszúrt életek kategóriában akad ennél sokkal ütősebb is a kortárs orosz felhozatalból.

2 hozzászólás
ppeva P>!
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Bennem lehet a hiba… Olvasás közben azon járt a fejem, hogy vagy a könyv sz@r, vagy én nem értek a magas művészethez. Most, olvasva két általam nagyrabecsült molytárs véleményét, egyértelmű, hogy a második válasz a helyes.
Kiolvastam, de jórészt csak amiatt, mert ezt vittem útravalónak, és nem volt választék.
A történet alapötlete emlékeztetett a 2003-as Good bye, Lenin! c. német filmre.
Nekem a legnagyobb bajom ennél a könyvnél pont a stílussal volt. Egy idő után mintha-mérgezésem lett. Minden olyan volt, mint – minden úgy látszott, mintha vagy szinte – de ha nem, akkor hasonlított vagy emlékeztetett valamire. Mintha önmagában semmi se lenne semmi. Szinte már „barokkos” volt a szöveg a nyüzsgő, túlcirádázott jelzőktől, hasonlatoktól és metaforáktól. Voltak (kör)mondatok, ahol 2-3 „mint” és „mintha” mellett még volt pár „szinte” meg „hasonlított” meg „olyan volt” meg „emlékeztetett” is. Sok volt, na. Nekem széttörte az egész olvasást.

2 hozzászólás
Cino>!
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Na ez a könyv, nem épp az „izgalmas” történetvezetése miatt érdekes, hanem a stílusa miatt cselekményével, hiszen úgy hömpölyög, mint a hatalmas orosz folyók, és mozdíthatatlannak látszó köveket görget magával.
A történet egyik szála, a szélütés után mozdíthatatlan nyomorékká váló veterán családjában zajló állóháború érdekes, de a másik, a veterán lányának politikai kanosszajárása, valamint a feleség küzdelmei futnak a másik szálon.
A szereplőábrázolások is kitűnőek. Az idős veteránról nem sokat tudunk meg, de nem is számít igazán, az ő szerepe csak annyi, hogy a körülöttük darabjaira hulló világban egybetartsa a családját, de ezzel együtt ki is szívja az életerejüket. A család két nőtagja, a férjénél huszonöt évvel fiatalabb, de már idősödő Nyina, és lánya Marina mindent megtesznek, hogy életben tartsák az öreg férfit. Van ebben némi szeretet, némi hajlam az önfeláldozásra, némi hála, kicsit több szánalom, és sokkal több számítás. A családi büdzsé ugyanis eléggé függ a veteránnyugdíjtól. Hogy a szinte öntudatlanul fekvő férfit megvédjék a külvilág változásaitól, a lakásban fenntartják a Szovjetuniót. Lehet, hogy a pár utalással mesterien felvázolt veje az informátora, egy lecsúszott egzisztencia, két fél diplomával és jól fejlett alkoholizmussal. Az öreg veterán nem is forszírozná már ezt az élet dolgot, de minthogy béna, nem sok mindent tud tenni ellene.
Közben a két nő lassan megteremt egy látszatvilágot a számára. Előemésztenek minden hozzá eljutó információt, de minthogy a Szovjetunióból egyre kevesebb marad, a beteghez is egyre kevesebb hír jut el, és ezzel együtt a két nőnek is elfogynak az otthoni szavai, hallgatássá merevülnek. A lakás és a külvilág, a belső és külső idő teljesen elválik egymástól. Valahogy végig azt éreztem, hogy nekik, és főleg Marinának, van nagyobb szükségük erre a színjátékra, az idő konzerválására. A múlt időre, ami a falra akasztott Brezsnyev portréban sűrűsödik meg, mint a bebőrzött szilvalekvár. És a vég is legalább annyira megdöbbentő, mint a történet maga, váratlanul a világból eltávozó főhős után a színpad összedől, a két nőnek nem marad más hátra, mint, hogy szembenézzenek a valósággal…

knutomix P>!
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Lassan hömpölygő, szimbólumokban gazdag, lírai szövegfolyam a családra telepedő csendről, az éledő kapitalizmus gátlástalan haszonlesőiről, egy igaz ember életének hamis boldogságba csomagolt alkonyáról.
Maradandó.

tgorsy>!
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Fogalmam sincs mit olvastam. Értem a szót, érteni vélem a történetet, de alig fogom fel a több kilométer hosszú körmondatokat. A stílus nagyon jó. De nem ez a könyv életem nagy regénye


Népszerű idézetek

Ezüst P>!

Nyina Alekszandrovna mindennél a világon jobban szerette volna szemtől szemben látni vetélytársát, a halált, és meggyőződni róla, tényleg olyan jó nő-e.

232. oldal

Ezüst P>!

[…] Isten segítsége nélkül, csupán a durva, hátba taszító szerencsében bízva […]

99. oldal

egy_ember >!

Ennek az embernek egész létformája és minden tette pontosan addig tartott, hogy ő is, a környezete is teljességgel megértse és eszébe vésse a történteket; talán csak az a másfél tucat ember, akiket egykor mint katonai felderítő hangtalanul, puszta kézzel eltett láb alól, jelentette azon keveseket, akik még közel kerültek annak megfejtéséhez, mi is az a halál. Alekszej Afanaszjevics megajándékozta őket ezzel a tudással, melyre méltónak találtattak, miközben rángatták a lábukat, tébolyultan valahová befelé, a homloküregükbe fordították szemüket, földre ejtették géppisztolyukat, levesescsajkájukat, pornóképeslapjaikat. Alekszej Afanaszjevics leghatásosabb eszköze egy erős selyemzsinórból kötött hurok volt, amely előnyösebbnek bizonyult a késnél is, melynek élén a legsötétebb éjszakában is árulóan megcsillant a ki tudja honnan rávetülő fény; egyetlenegyszer sem hagyta cserben, maga a felderítő pedig, miközben markában szorongatta a fasiszta kásameleg hörgését, pontosan megérezte azt a pillanatot, amikor a testből, puhán elrugaszkodva, mintha macska lenne, kiszállt a lélek. Veszélyes munkája pihenőiben Alekszej Afanaszjevics, hogy el ne veszítse eszközét, a hurkot a nyakába akasztotta; az elnyűtt zsinórt olykor-olykor keresztnek vélték. Hogy a lenézett mosás iránti férfiundor miatt-e, vagy amiatt-e, mert félt tőle, hogy a kifényesedett zsinegből kilögyböli a simaságot és a szerencsét, Alekszej Afanaszjevics sosem mosta ki a zsinórt egyetlen áporodott gőzfürdőben sem, ahol alkalma volt kigőzölni magából a sós frontpiszkot; és a zsineg, amelyet izzadsága átitatott, egyre inkább teste részévé vált. Hátul, a felderítő nyakán, ahol a koszos hurok kidörzsölte sovány, biciklilánchoz hasonló, verejtéktől síkos gerincét, duzzadt, vörös, levedző csík húzódott: Alekszej Afanaszjevicsnek örökre megmaradt ott ez a nyirkos időben állandóan viszkető, durva sebhely.

6-7. oldal

6 hozzászólás
Ezüst P>!

A világ meglepő módon kiüresedett körülötte; ez megfelelt a pusztulásra ítélt késő őszi időszaknak, amikor a kopár utcákon úgy érzi az ember, mintha valamit eltakarítottak vagy lebontottak volna, de hogy pontosan mit, nem tudni, az ember szíve azonban egyre keresi ezt a nem létező dolgot.

132. oldal

Ezüst P>!

Egy csodálatos, csöndes éjszakán, amikor a friss hó takarta táj körvonalai elmosódtak és domborulatai mosolygóssá váltak az utcai lámpák szikrázó fényében, Nyina Alekszandrovna hirtelen megértette, hogy a haláltól nem kell félni.

159. oldal

koncsika>!

Tisztán pártos elvhűségből azt sem engedte meg Marina, hogy a mostohaapja tudomást szerezzen részeges unokaöccse haláláról, aki már jóval azelőtt is úgy nézett ki, mint egy halott, mielőtt élettársa, egy alkoholista nőszemély, akinek olyan ábrázata volt, mint egy gyomor tartalma, össze nem aprította a szerencsétlent a klasszikus orosz baltával.

84. oldal

1 hozzászólás
ppeva P>!

Krugal úr, annak a bizonyos Tájékoztatási Palotának az igazgatója, sikeresnek éppen nem mondható színészi vagy tévébemondói múlttal rendelkezett. Mindemellett olyannyira műveletlen volt, hogy e ritka tulajdonsága, amely csodálatos módon áthatotta az egész alárendelt stábot is, megmutatkozott azokon a plakátokon és hirdetéseken is, amelyekből a Palotára nem került ki kevesebb, mint amennyi fehérnemű a környékbeli hruscsovkák erkélyeire. Bármi, amit Krugalnak ki kellett ejtenie a száján, beleértve azt is, hogy „Jó napot, emberek!”, papírra kellett vetni, úgyhogy munka akadt bőven. Marinát mint új speachwritert figyelmeztették, hogy a jelöltet a szöveg felolvasásában sok természetes akadály zavarja, így például az elválasztás is. Ki kellett küszöbölni továbbá azt is, hogy egymás után kettőnél több jelző ne legyen, meg a „rekonstrukció” szót is, amelyet a jelölt egy régi állkapocskiugrás miatt sehogy sem tudott kimondani.

63. oldal

Ezüst P>!

[…] és minél elszántabbak voltak a veterán azon kísérletei, hogy felkösse magát az egyik ilyen kérdéses, furcsa szagot árasztó zsinegre, annál erőteljesebben indult felépülésnek a szervezete.

162. oldal

egy_ember >!

Ebben a hűvös testben kevés, nagyon kevés élet maradt, csupán a szíve ugrándozott a bőre és a csenevész szőr alatt, és Nyina Alekszandrovna úgy érezte, hogy ez a szív már nem pumpálja a szövetekbe a táplálékot, hanem ő maga táplálkozik az öregember besavósodott szervezetével, kiszíva a véredényeken keresztül az összeaszott izmokat, amelyek petyhüdt, csírázó krumlira emlékeztettek.

106. oldal

1 hozzászólás
ppeva P>!

Hogyha ezek a sürgő-forgó emberek sem tudtak eligazodni az új pénzügyi és áruviszonyok valóságában, amelynek árucseréje olyan volt, mint egy cickány anyagcseréje, amely a saját súlyánál mindig nagyobb valami elnyelésével próbálkozik, akkor mit is mondhatnánk Nyina Alekszandrovnáról, aki mindig vonakodott megérteni, hogyan is működik valójában az élet.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: cickány

Hasonló könyvek címkék alapján

Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Robert Moore: Kurszk
Julia Lewis Thomson: Többek között
Katherine Arden: A lány a toronyban
Tillie Cole: Raze – Letarol
Grigorij Rjazsszkij: Példaértékű ház
Amor Towles: Egy úr Moszkvában
Valerij Zalotuha: A muzulmán
Jenny Colgan: Mentsük meg a Piciny Csodák Pékségét
Jeremej Ajpin: Szűzanya a véres havon