Egy ​szobalány naplója 75% 127 csillagozás

Kedves Célestine!

Igazad lehetett, amikor azt írtad, hogy a gazdasszonyod nem adja kézbe a leveleidet, mert ez már a harmadik levél, mit írok neked. Ezt ezúttal Monsieur Mauger kapitány címére, Rose kezébe címzem, de én nem bíznék meg a helyedben bennük sem. Egy gazda, aki megeszik mindenféle dögöt, és egy pletykafészek házvezetőnő nem a legmegbízhatóbb párosítás. Még ha szomszédok is, és ők maguk ajánlották fel, akkor sem. Attól, hogy annak az embernek sok pénze van, még lehet egy alávaló. Na de isten büntesse meg őket, ha elolvassák, száradjon ki a szemük. Én mondom Lucy, a te barátnéd, akivel az Irgalmas Nővéreknél eltöltött idő örökre összeköt bennünket. Azt is nekik köszönhetjük, hogy most írhatunk egymásnak, és azt is, hogy szolgálhatjuk a gazdag urakat, moshatjuk a gatyájukat és lehúzhatjuk a sáros csizmájukat. Jaj, nézd el nekem, hogy ilyen borúlátó vagyok, de nem jött Justin vasárnap, ez nagyon sokat ront a kedvemen.

Az elképzelt barátnő levelét tovább olvashatjátok itt:http://konyvutca.blogspot.hu/2016/10/octave-mirbeau-egy…

Octave Mirbeau regénye egy XX. század eleji szobalány mindennapjait mutatja be Célestine szemszögéből. Látszatra érdekes a francia vidék élete, több családhoz is bepillanthatunk, ahol megfordult a főhősnő. Célestine nem volt félénk teremtés, időnként elég szemtelen módon kiosztotta gazdáit. Az is tény: kölcsönkenyér visszajár… Mondjuk ez érthető is, mert elég kiszolgáltatott munkakörben dolgozott, egyetlen fegyvere a szókimondása volt. Időnként azt éreztem, átveszi a gazdák urizálását, ez nem mindig állt jól neki, s volt benne kis naivság is. Ebből a szempontból a karaktere elég jól ábrázolja a szobalányi mivoltát.
A történetben voltak mozgalmas és kevésbé érdekfeszítő részletek, ennek fényében nem tudok maximális pontot adni. Sokáig vacilláltam a 4-es és 4,5-es között, végül utóbbi mellett döntöttem. A fő indoka a legvégén olvasható némiképp adrenalin emelő jelenet sor volt. A X. fejezet volt az egyik legjobb, azt gondolom. 4,5 csillag tehát (4,4 pont).
A stílusa olvasmányos, a történet nem nehéz, mintegy limonádéként is felfogható, agylazító könyv. Igazából, ha nekiül az ember, egyestésnek is elmegy, körülbelül három és fél órányi olvasást igényelt nálam.

Célestine vagyok, és amióta az eszemet tudom, szobalányként keresem meg a napi betevőt. Nem tagadom, több helyen szolgáltam már: volt, ahol szerettem lenni, és sajnáltam, hogy el kellett jönnöm; és olyan is volt, ahonnan szinte menekültem. Most épp egy „isten háta mögötti” kisvárosban szolgálok egy normandiai birtokon. Fura egy hely, annyi szent. Az úrnő mindenki, még a Monsieur fölött is zsarnokoskodik. Szegény uraság inkább folyton vadászni jár, csak hogy ne kelljen otthon lennie, és az úrnő szidalmait hallgatnia. De azért őt sem kell ám félteni! Azt mondja a szomszéd birtokon szolgáló Rose, hogy a Monsieur nagy kujon ám! Vigyázni kell vele, mert folyton összeszűri a levet a cselédekkel, aztán meg mehetnek a bajbajutottak a szatócsnéhoz. Még szerencse, hogy az az áldott lélek mindenkin segít.

Nem szeretek itt lenni. Az úrnő folyton ugráltat, mindent elzárva tart, megszámlálja még a szilvákat is a gyümölcsöstálon. Erre akkor jöttem rá, mikor meggyanúsított, hogy loptam belőle, hát csak egy szemet, na! Honnan sejthettem volna, hogy így számon tartja?! Nemcsak zsarnok, de fösvény is, pedig van itt ám pénz, kérem szépen! De ezek még maguktól is sajnálják. El van zárva minden, még az ezüsteszcájg is, amit csak évente egyszer vesznek elő, akkor is csak azért, hogy tisztára suvickoljuk. Ki hallott már ilyet?

Még nem is meséltem Marianne-ról, a szakácsnőről. Az mondjuk biztos, hogy a foglalkozása meglátszik rajta, kicsit el is van hízva, meg nem nagyon ad magára. Nem is tudom, hányadán álljak vele, mert egész jól el lehet vele beszélgetni, de sajnos kicsit szeret a pohár fenekére nézni, és olyankor annyit tud pletykálni…

És persze itt van a mogorva kocsis-kertész Joseph, aki kezdetben nagyon távolságtartó volt velem, szinte hozzám se szólt, rám se nézett, olyan voltam neki, mint a levegő. Aztán most nem tudom, mi történt, mi miatt változott meg, de azt vettem észre, hogy néha rajtam felejti a szemét, és a tekintete sem olyan haragos. Rejtély. Á, de nem is értem, hogy miért foglalkozom ezzel a csúf emberrel, fikarcnyi jó tulajdonsága sincs! Mit számít az, hogyan néz rám? Inkább azzal kellene foglalkoznom, hogy kicsinosítsam a szobámat, mert olyan zord, sötét lyuk. Itt élni sem lehet. Hamarosan itt a hideg tél, bizonyosan meg fogok fagyni. Ó! Mennyivel jobb dolgom volt a kis George mellett! Az édes George! A nagyanyja fogadott fel, hogy ápoljam szegényt, mert halálos beteg volt, és hát – mit szépítsem? – összemelegedtünk. Azóta is gyötör a lelkiismeret, hogy talán miattam halt meg, annyira legyengítették a szerelmes együttléteink. Halála évfordulóján, minden év október 6-án kimegyek hozzá a temetőbe, de csak elszomorít és gyötrődöm.

Jajj, de figyelmetlen vagyok, hát azzal kellett volna kezdenem, hogy miért is kezdtem el ezt a naplót vezetni. Tudják, nem nagyon szokás a szobalányok között a naplóírás. Engem egy nagyon kedves úr, bizonyos Octave Mirbeau bátorított, hogy csak nyugodtan vessem papírra a gondolataimat, mert meg kell tudnia a világnak, hogy milyen a cselédélet. Kicsit bizonytalan voltam, mert féltem a fogadtatástól. Szinte hallottam az urak károgását: Ugyan már!! Egy szobalányt választani főhősnek?!? Ki hallott már ilyet? Egy cselédnek egyáltalán mikor van ideje naplót írni? Végezze inkább a munkáját tisztességgel! A kis senki! Így hálálja meg, hogy egy gazdag, fényűző házban szolgálhat?

Nem tudtam, vállaljam-e, mert nem akartam bajba keveredni, így is eléggé nagy szokott lenni a szám, olyan patáliákat csapunk az asszonyommal, csuda, hogy nem kergetett még el. De aztán Monsieur Mirbeau meggyőzött: szakítsunk a konvenciókkal (bármit is jelentsen ez), állítsuk a középpontba a gazdagok által szinte semmibe vett szobalányokat, mert egy ilyen írás ebben a korban, a XX. század kezdetén fontos mérföldkő lehet.

Végül elvállaltam hát, s meg is jelent nyomtatásban, amire nagyon büszke vagyok. Persze nem tudok olyan szépen írni, mint például a nagy Victor Hugo, de azért kitettem magamért, azt hiszem. De ne lepődjön meg senki, amiért a könyv borítójára nem került fel a nevem, egy megmagyarázhatatlan félénkség ugyanis a hatalmába kerített s nem mertem felvállalni a nyilvánosságot (még ilyet, hogy az utolsó pillanatban megfutamodjak!), Monsieur Mirbeau azonban erre is tudott megoldást: felajánlotta, jelentessük meg az ő nevén, a siker így is garantált lesz, hiszen az életem eléggé kalandos volt, sokszor kerültem pikáns helyzetekbe is, ezért biztos volt benne, hogy aki csak elolvassa, jól fog szórakozni. Na és amit a gazdáimról írtam, hát azt sem teszik zsebre!

Bízom benne, hogy a távoli jövőben még le is fordítják több nyelvre, és nem csak a franciák ismerhetik meg a történetemet. S bevallom, van még egy titkos vágyam: hallottam, hogy alig néhány éve bizonyos Lumière-fivérek feltalálták a mozgóképet. Nem nagyon értem még, hogy az mi a csuda lehet, de állítólag filmeket vetítenek le. Hm, hiszem, ha látom! De, ha mégis igaz, akkor lehet, hogy az én történetemet is megfilmesítik majd. Talán többször is… Az lesz a címe: Egy szobalány naplója. Jól hangzik, ugye?

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-03…

„A könyvbe egészen gyorsan belelendülten, nem tudom milyen oknál fogva, de szeretem a rövid tőmondatokban fogalmazott, de velős történeteket. Viszont itt úgy az 50. oldaltól valami csúszni kezdett, és azt vettem észre, hogy elkalandoztam olvasás közben.Végül azt leszámítva, hogy voltak pillanatok, amikor kissé csapongónak éreztem és kezdtem elveszni a nevekben, mégis egyre jobban érdekelt, hogyan alakul a kiszolgáltatott Célestine sorsa ebben a minden erkölcsösséget és illendőséget nélkülöző világban.”
A véleményemről tovább olvashatsz itt:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2017/01/octave-mirbeau-egy-…

„Nekünk még a nevünk viseléséhez sincs jogunk, mert minden házban van hasonló nevű kisasszony, vagy rokon, vagy kutyus.”

@mrsp-nél figyeltem fel a könyvre, meg a róla írt nagyon jó véleményre.
Ilyenkor akaratlanul megfordul a fejemben, hogy velem van a baj, az én ízlésem túl….modern/kényes?
Merthogy nem tetszett annyira, mint reméltem.
Jól indult, élvezhető volt a stílus is, annak ellenére, hogy egy századdal korábbi regény eredetileg.
Csakhogy nekem egy idő után egyhangú lett, mintha valóban ugyanazt az eseményt olvastam volna csak más nevekkel…
Ha esetleg úgy alakul, hogy újabb könyve lesz elérhető magyarul a szerzőnek, nagy az esélye, hogy elolvasom.
Érdekes lehet ez az avantgárd modernség, csupán most nem igazán sikerült átéreznem.

(Drága Célestine ha valóban ennyire sivár szolgálatod volt, – ahol nem voltál több, mint az úrnők csicskája, az urak vágyálma – miért ne lehetett volna? akkor nem lepődök meg, hogy rávetted magad a változásra. Azt sajnálom, hogy ezzel a változással vége is volt a könyvnek, pedig biztos, hogy rengeteg írnivalód lenne a helyzetről.)

U. I.: Valamikor megnézem majd a filmet, kiváncsi vagyok úgy változna-e a véleményem.

Célestine szókimondása, kicsit sem félénk stílusa nagyon tetszett, igazán jó szórakozást nyújtott a naplója. Az alaposan megfigyelt, és bemutatott családok, a különcségeikkel, mogorvaságukkal nagyon mulattatóak tudtak lenni. Néhol volt egy-egy laposabb rész a mesélésben, de ezért a vége kárpótolt, ugyanis nagyon titokzatosra sikerült.
Meg kell hagyni, unalmasnak tűnő foglalkozása ellenére Célestine-nek nagyon is mozgalmas élete volt, és mindig feltalálta magát a legkülönfélébb családoknál is.

Nem olyan rossz lány ez a Célestine. Sajnáltam, mert ő csak idomult a körülötte levőkhöz. Így tisztának és ártatlannak maradnia lehetetlen lett volna. Ő aztán belelátott a gazdagok mocskos kis dolgaiba.

Octave Mirbeau 1848-ban született Franciaországban, igazi avantgárd szerző volt. Sokáig álnéven írt, első műve 1886-ban jelent meg saját neve alatt. Olyan könyveket írt, amik akkor – és még most is – megbotránkoztatták a világot: az Egy szobalány naplóját pornográfiának könyvelték el akkoriban, néhány művét pedig még mai napig nem fordították le magyarra tartalmuk miatt (a Sébastien Roch a papok által megerőszakolt internátusi gyerekekről szól).

Az Egy szobalány naplója 1900-ban jelent meg, 2016-ban új filmadaptációja készül, ezért új kiadásban kapható Magyarországon. A könyv borítója és címe fogott meg, amikor kivettem a könyvtárból, nem néztem utána konkrétumoknak. Célestine szobalányként keresi a kenyerét, egy új háztartáshoz szegődik el, és naplót ír. Ezt a naplót olvashatjuk mi, amiben leírja eddigi szolgálatait, és a jelenlegi helyzetét is. Manapság persze pornográfiának nem neveznénk, ahhoz azért igen gyenge, de nem szépíti meg a saját korát. A szobalány nem több, mint szolga – csicska a háziasszonynak, prostituált a háziúrnak. Célestin igazi szókimondó lány, nem veti meg a jót, de nem tűri el a megalázást. Pont ezért nem marad sokáig egy helyen sem.

Rövid kis regény ez, mégis azt mondom, megéri elolvasni. Igazi társadalmi fricska, de nem Sade-osan ártatlan lányka szájába adva, hanem egy cinikus, szarkasztikus látásmóddal megáldott szolgálólány meséli el a mindennapjait. A végén pedig megkapjuk a poént, és azt kell mondanom, úgy jó az egész, ahogy van. Igazán kedvet kaptam volna Mirbeau több művéhez is, sajnos egyik hozzáférhető forrás (ncore, könyvtár) sem támogat ebbéli szándékomban. Akinek meglenne otthon porosodva a polcon, légyszi, adja kölcsön! Aki pedig teheti, legalább ezt az egy kisregényt olvassa el.

Nem is tudom… Igazából pontosan azt a világot kaptam, amit a cím is ígért, de valamiért mégsem tudott lekötni. Egy francia szobalány életébe pillanthattunk bele, aki sűrűn váltogatja a szolgálatait, mert helyzetéhez mérten túlzottan szókimondó, meggondolatlan és válogatós. Ami persze valamennyire érthető, hiszen az urak és úrnők bármilyen szintű elvárásainak nem mindenki tesz szívesen eleget. Érdekes időutazás volt egy szolgáló szemén keresztül egy kicsit belelátni ebbe a világba, de ez az alakoskodós, pletykaéhes, laza erkölcsű közeg és Célestine egyszerű személye teljesen hidegen hagyott.

Nem volt rossz ez a könyv. Kicsit néha túl egyszerűnek tűnt, de ez igazából Célestine személyisége miatt volt, azt hiszem. Végül is azért mégiscsak szobalány volt, rugalmas erkölcsökkel :-)
Egyébként nem éreztem belőle annyira, hogy napló, és ez nekem jó volt.
Érdekes korrajzot adott, vagy nem is inkább kor, mint inkább az adott társadalom, mert tulajdonképpen nem derül ki, hogy mikor is játszódik kivéve, ha nem vettem észre.
Lényeg a lényeg, hogy egész jó kis sztori kerekedett az egészből, és sokféle karaktert ismerhettem meg a könyvben.
Gyors kikapcsolódásnak jó volt.