Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg / Az orr / A revizor 3.76 / 575

Szerelem… ó, istenem… Én nem tudom, mi az… és soha nem is tudtam, mi a szerelem…

A revizor, IV. felvonás, 12. jelenet, Marja Antonovna

… egész életén át sokszor összerettent, amikor látta, milyen sok embertelenség van az emberekben, milyen sok vadság és durvaság rejtőzik a finom nagyvilági külső alatt, Istenem, még abban az emberben is, akit ország-világ nemesnek, becsületes embernek ismer…

A köpönyeg

Az ember, kérem, természeti lény: ha meg akar halni, úgyis meghal, ha meg akar gyógyulni, úgyis meggyógyul.

A revizor, I. felvonás, I. jelenet, Artyemij Filippovics

Amíg ezt elmotyogta, ahelyett hogy hazament volna, egészen más irányba indult, de nem is gyanította. Útközben egy kéményseprő nekidörgölődzött, egész kalapra való mész hullott a fejére. Ő mindebből semmit sem vett észre, és csak már azután – mikor nekiment az utcai őrnek, aki alabárdját maga mellé állítva burnótot rázott kérges markába –, csak akkor ocsúdott fel egy kissé, de akkor is csak azért, mert a rendőrőrszem ráförmedt: "Mit mászol az ember pofájába? Ott van a járda, hé!" Ez arra késztette, hogy körültekintsen, és hazafelé forduljon. Csak most kezdte szerbe-számba szedni gondolatait, világosan, a maga valóságában látta helyzetét, és most már nem szakadozottan, hanem értelmesen és őszintén kezdett társalogni magával, mint valami okos baráttal, akivel a legbensőbb, legbizalmasabb dologról is lehet beszélni. "Nohát – mondotta Akakij Akakijevics –, most nem lehet szót érteni Petroviccsal, ő most olyan izé… úgy látszik, alaposan elagyabugyálta a felesége. Jobb, ha vasárnap reggel megyek el hozzá, olyankor a szombat esti iddogálás után későn kél fel, még keresztbe áll a szeme, nagyon jólesne neki egy kis itóka, de az asszony nem ad rá pénzt, akkor majd a markába nyomok egy tízkopejkást, és mindjárt jobban hajlik a szóra, s akkor majd kirukkolok a köpönyeggel is…" Így tanakodott magában Akakij Akakijevics, lelket öntött magába, és várta az első vasárnapot. Amikor messziről kileste, hogy Petrovics felesége elment hazulról, egyenest a szabóhoz szaladt. Petrovicsnak a szombat esti muri után csakugyan keresztbe állt a szeme, majdnem a padlót verte a fejével, annyira mámoros volt, mindazonáltal, mihelyt meghallotta, miről van szó, mintha az ördög bújt volna belé. – Nem lehet – jelentette ki –, tessék újat rendelni. – Akakij Akakijevics rögtön odacsúsztatta a tízkopejkást. – Köszönöm, uram, iszok egy kupica szíverősítőt a maga egészségére – mondotta Petrovics –, de a köpönyeg miatt ne törje magát, nem való az már semmire sem. Majd varrok én magának egy remek új köpönyeget, ebben maradunk!

A köpönyeg

– De amit Andrej Ivanovics levelében "apró-cseprő bűnök"-nek nevez – engedjék meg, hogy erről ne beszéljek. Különben is furcsa dolog mindjárt bűnt emlegetni, hiszen nincs ember gyarlóság nélkül. Maga az Isten teremtett bennünket így…
– Mit nevez ön apróbb bűnöknek, Anton Antonovics? Bűn és bűn között igen nagy a különbség.

A revizor, I. felvonás, I. jelenet