Háztűznéző 5 csillagozás

Nyerges András: Háztűznéző

Ötven éve jelent meg az első könyvem, ami kisebbfajta jubileumnak is beillene – de azt gondolom, az efféle évfordulókat legjobb munkával ünnepelni. Remélem, hogy a Háztűznéző (regényeim sorában épp a tizedik), alkalmas lesz erre.

Külvárosból belvárosba, pártállamból demokráciába, panelből patinás házba – 1989 tájt az egész hazai világ váltani akart: ki rendszert, ki otthont, ki jövőképet. Hőseink, akik teli vannak illúziókkal, azt tapasztalják, hogy egzisztenciájuk veszélybe kerül, a politika betör az életükbe, s a házban, ahol élnek, a lakóközösséget ellenséges táborokra osztó konfliktus zajlik. Ezzel olyan játszma szereplőivé válnak, ahol az a tét: megússzák-e a változást jellemük sérülése nélkül? Nyerges András regénye a rendszerváltást alighanem elsőként teszi górcső alá nem a politikaformálók, hanem a döntések következményeit elviselő hétköznapi emberek szemszögéből.

>!
Noran Libro, Budapest, 2013
340 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155274237

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Mária P>!
Nyerges András: Háztűznéző

Annak ellenére, hogy tulajdonképpen tetszett a téma és a tálalás is, mégis sok volt a jóból.
A könyvben számtalan sajtóhiba van; a „szakmában” dolgozó főszereplők egyikének lenne munkája a történeten kívül is.

juju>!
Nyerges András: Háztűznéző

A másik négy, saját életéből merített, XX. századot bemutató könyve kicsit jobban tetszettek, azok inkább regényesek voltak, és a történésekben kicsit jobban el voltak rejtve a történelmi szálak. Itt pedig pont fordítva volt, egy laza történeszövésen keresztül remekül ráláttunk a rendszerváltás éveire. De nagyon érdekes volt ez is, az epedve várt Nagy Változás hogy változtatta meg az emberek életét, egy egyszerű értelmiségi pár hogyan boldogul, illetve evickél az élet nehézségeiben, milyen megélhetési problémával küzd, és azt is megláthatjuk, hogy milyen hatalmi harcok folynak egy házmesteri posztért.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, akit érdekel ez a kor, Nyerges András könyvei nagyon érdekesek, olvasmányosak, remekül megismerhetőek belelő az akkori politikai, közéleti, magánéleti viszonyok is.


Népszerű idézetek

bgea>!

Azzal szembesülni, hogy nekünk semmi, neki meg százezer, úgy látszik, ez még őt is sokkolja, noha kétségkívül nem tehet róla, hogy egy szociológus meg egy kiadói szerkesztő ma együtt is százezerszer kevesebbet ér, mint egy banki ügyintéző.

300. oldal

bgea>!

… kvalifikált értelmiségiek volnánk, akik fejébe sem az egyetemen, sem később, az állásainkban nem a ’vagyont szerezni mindennél előbbre való’ törvényét verték, amikorra meg átcsöppentünk ebbe a világba, rögtön hátrányban voltunk másokkal szemben, mert hajlamunk sincs hozzá, hogy megtanuljuk, és jócskán el is késtünk vele.

302. oldal

bgea>!

Hogyhogy mit jelent, pattogott vele egy tépett szemöldökű ügyintézőlány, akin csak úgy csörögtek a nyakába, fülére, csuklójára akasztott bizsuk. Az az olcsó kategória, amibe önök tartoztak, elsejétől megszűnik, mert számunkra már nem üzlet. Kíván esetleg helyette egy drágábbat kötni, kérdezte, és nem is titkolt megvetés sütött a pillantásából, ahogy felmérte Gyégyé öltözékét, ugye nem, s ebben az is benne volt, hogy akkor ne raboljuk egymás idejét. Épp csak ki nem köpött előttem, gondolta Gyégyé, és olyasmire érzett ingert, amire ritkán, jólesett volna átnyúlni a pult fölött, és lekeverni két akkora pofont, hogy a fölfuvalkodott luvnya leessen a magasított forgószékéről, és megtanulja, attól, hogy valaki szegény, még nem köteles eltűrni minden megaláztatást – de a következő pillanatban már azzal csitította el magát, hogy ezek a pökhendi hölgyemények csak fogaskerekek egy rendszerben, s nem őket, a hajtóművet kéne szájon vágni.

282

bgea>!

… annál is összébb kell húzniuk magukat, mint ahogy eddig éltek, de annál összébb már aligha lehet. Jóformán csak a gyerekre költenek, Gyégyégyé nem jár fodrászhoz, neki is ő vág hajat, új holmi akkor kerül a házba, ha mások kiselejtezik a ruhatárukat, nincs az a maradék étel, ami némileg átalakított formában újból az asztalra ne kerülne, nyaralás szóba se kerülhet, a látszólag kifogyott fogkrémes tubust felvágják, hátha maradt benne még pár napra való, a százas villanykörtéiket kicserélték hatvanasra meg negyvenesre, kiléptek minden olyan szervezetből, ahol tagdíjat kellett fizetni, a telefonkagylót már csak akkor emelik fel, ha mások hívják őket, könyvet évek óta nem vesznek, az előfizetett újságokat le kellett mondaniuk, moziba, színházba nem járnak, vagyis semmire se telik, ami hozzátartozna az értelmiségi léthez, s a hónap végén így is gond, hogy miképp húzzák ki fizetésig.

228. oldal

latinta P>!

                                     Tu l' as voulu, Georges Dandin!

                                     (Te akartad, Dandin György!)

                                     Molière

5. oldal, Mottó

latinta P>!

1/1. Smakk, smakk, smakk, kiáltotta háromszor is Gyégyé, azaz Gyalog György, amikor megpillantotta a Csernovics Arzén utca hetes számú házát, kár volt félnünk, ez bizony, akármeddig nézem is, smakk!

(első mondat)

Mária P>!

…attól hogy valaki szegény, még nem köteles eltűrni minden megaláztatást…

282. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mérő Vera: Lúg
Bucsi Mariann: Ébredés
Szaszkó Gabriella: Engedj el
Bihary Péter: Migránsok
B. E. Belle: Vallomások
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Pirisi Ákos: Azanyjaköcsögit!
Palotás Petra: Dacszövetség
R. Kelényi Angelika: Bécsi keringő
Diana Hunt: Őrület határán