A ​három sorsistennő 50 csillagozás

Nora Roberts: A három sorsistennő

A három sorsistennő – Klóthó, Lakheszisz és Atroposz – mitológiai alakok: szövik, mérik, majd elvágják az élet fonalát. Kisméretű, tömör ezüstszobrok, művészettörténész és régiségkereskedői körökben számos legenda kering róluk. Külön-külön is értékesek, ám ha együtt vannak, értékük minden képzeletet felülmúl. Akinek a tulajdonába kerül az egyik sorsistennő, mindent megtesz a másik kettő megszerzéséért. Harcba indul a szoborcsoportért régiségkereskedő és mitológiakutató, hajózási vállalkozó és sztriptíztáncosnő egyaránt. A kis szobrok felkutatása során a társaság egyre terebélyesedik, és a triász megkaparintásáért minden eszközt bevetnek. Ármánykodás, szerelem, hazugság, betörés és gyilkosság teszik színessé és változatossá a több szálon és több helyszínen játszódó cselekményt.

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
GABO, Budapest, 2010
608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636893262 · Fordította: Szabó Klára
>!
GABO, Budapest, 2003
608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639526088 · Fordította: Szabó Klára

Enciklopédia 2


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Éppenséggel nem azt kaptam, amit a címe után feltételeztem, de ennek ellenére tetszett a könyv. Fantasyt vártam, és egy kortárs krimit kaptam, ami viszont kellően tekervényes és kalandos volt. De azért a görög mitológia sem maradt ki belőle.
Egy egész család talált párjára az események sodrában, két fivér és egy leány testvér. Úgyhogy a kincskeresés, kalandok mellett volt sok romantika, egy kis humor is a könyvben, A gonosz kapzsi némber sem maradt ki, aki célja eléréséért semmiféle gazságtól nem riadt vissza, életveszélyes helyzetekbe sodorva a szereplőket.
Szóval jó volt, pörgős, izgalmas, szimpatikus szereplőkkel, izgalmas helyszínekkel.

Paulina_Sándorné P>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Nagyon élveztem, hogy egy kötetben történik minden. Három család történetét ismerhettem meg. A sorsistennőkről szólt, de a sors összehozott 6 embert, akik szerintem nem biztos, hogy a szobrocskák nélkül találkoztak volna. Imádtam a három lányt – Tia, Cleo és Rebecca –, és a három férfit is – Jack, Malachi és Gideon. Hat különböző típusú ember, de a párjaikkal együtt nagyszerű csapatot alkotnak. Tetszett a történelem is könyvben. Imádtam olvasni Tia részeit, spoiler. Voltak olyan részek is, ahol jókat mosolyogtam olvasás közben.

Droci>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Jól tudja mindenki, hogy elég távol állnak tőlem ezen fajta könyvek csoportja. Mégis elkezdődött egy új olvasói szemléletváltás és a kezembe vettem egy ilyen darabot is.
Egy percig nem bántam meg, mert ez a könyv aztán hűűűű…..
Egy igazi olyan misztikus-történelmi regény és szerintem ezzel láncolt magához igazán. Az első pár oldal „előszava” már annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy alig vártam a hétvégét, hogy jobban belemerülhessek.
Tetszett ez a három szálon futó cselekmény is benne, a kedvenc párosom mégis Tia és Malachi maradt végig :)
Annak külön örülök, hogy nem boncolták szét sorozattá, hanem egy könyvön keresztül minden lezajlik, aminek le kell.
Jó kikapcsolódás volt és a Folyóvég panzió c. könyv után ez is bekerült a kevés kedvelt N.R könyvem közé :)

2 hozzászólás
anesz P>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Régebben már olvastam, de semmire nem emlékeztem belőle, csak arra, hogy nagyon tetszett. Ez most is így volt. Az egyik legjobb Nora Roberts szerintem. Gyors cselekmény, és a szobrok megtalálásával még nem ér véget a könyv. A szereplők jellem most is teljesen különböző, emberi. Volt itt minden, nyomozás, szerelem, kaland, történelem. Élvezetes olvasmány. Nem bántam meg az újraolvasást.

kiruu P>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Egyszerűen imádom Nora Roberts történelmi-mitológiai műveit. Olyan jól beleszövi a történetbe, hogy nem tudod megunni alapból, töményen nagyon utálom az ilyen történelmi és mitológia regényeket. Hihetetlen, hogy ebben a kötetben 3 szerelmi történet van elrejtve, úgy hogy egyáltalán nem sok, nem zavaró sőt még izgatottabban várod, hogy mikor jön megint a kedvenc párosod. Nekem Tia és Malachi volt a kedvencem. Az első pillanatban megkedveltem mindkettőjüket és istenem, mekkora szórakozás volt nézni Malachi szenvedését. Cleo és Gideon olyan semleges volt nekem, de kellettek a könyvbe, mert sok vidámságot hoztak. Rebecca volt az egyetlen, akit nem igazán sikerült megkedvelnem. Jack nagyon jó fej és imádtam a stílusát, de mivel Rebeccával volt..
Nagyon tetszett ez a könyv, az előzmények, a történet, a mitológiai része, izgalom, a gonosz nőszemély és a kalandok. Nora Roberts ♥

baba03 P>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Bármennyire is szeretem Nora Roberts könyveit, ebbe most nagyon nehezen rázódtam bele. Valahogy az eleje egyáltalán nem tudott lekötni, nehezen haladtam az olvasással, nem voltam ráhangolódva. Érdekes volt, hogy 3 pár története külön-külön játszódott, de egy kötetben. Nekem a kedvenc párom Tia és Malachi spoiler voltak.
Aztán onnan, hogy New Yorkban összefutottak a szálak és mindenki találkozott beindult számomra is a történet. Még mindig Tiáék maradtak a kedvenceim, de a többiek része is tetszett. Tulajdonképpen nem volt rossz, ahogy a Sullivan tesók mind párra leltek, annak ellenére, hogy mindhárom pár kapcsolata zökkenőkkel indult. Tetszett, ahogy m indent átszőttek a Sorsistennők, minden mindennel összefüggött a múltban és ezáltal a jelenben is.
Anita egy katasztrófa volt, egy érzelemmentes spoiler, aki mindenen és mindenkin átgázol a célja érdekében. Nagyon örülök, hogy megkapta, amit megérdemelt, nagyon jó kis tervet eszeltek ki ellene. Drukkoltam, hogy minden rendben menjen, kis döccenővel, de azt is legyőzve szerencsére minden jól alakult. Jó lett volna még egy kis epilógus a párok későbbi életéről, de így tetszett.

Moira_Hardy>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Ez hamisítatlan Roberts volt. Három pár, három különálló történet mégis egybefonva.
Kikapcsolt és magával ragadott, nem is kell több.

Jucko84>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Érdekes volt Norától ez az egy könyv – három pár felállás. Megszoktam tőle, hogy az egykötetes művei inkább az izgalmas, bűnügyi vonalat erősítik, míg a trilógiákban inkább a romantikán, van nagyobb hangsúly. Ez egyfajta keveréke volt a két stílusnak, ami nem volt ugyan rossz, deeeeeeee bármennyire is elfogult vagyok a legkedvesebb írónőmmel, ez a könyve bizony engem annyira nem nyűgözött le. Maga a történet igen, a mitológiai vonal rendkívül jól eltalált és kidolgozott volt, mint általában, a családi szálról nem is beszélve, bár NR amúgy is mesterien írja meg a családtörténeteit, úgyhogy ez nem is meglepő. A három párossal viszont már kicsit nehezebb a dolgom. A kedvencem abszolút Becca és Jake volt a szerelmi vonalon. Még Becca két fivérét is egészen kedveltem, de a női szakasz most gyengébben teljesített. Tiát még valahol meg is értem, hogy egy neurotikus némber volt – olyan anyával, mint az övé, én valószínűleg vagy a sitten vagy a diliházban kötök ki –, míg Cleo számomra csak egy buta liba volt a húzásaival.
És még egy apró megjegyzés: bár nem tudom, mi volt a Cleo által adott Dörzsi becenév angolul, a magam részéről a falat kapartam tőle.

schalby P>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Az egyik legjobb története az írónőnek. Szerethető szereplők kellő humor, akció és egy csipet misztikum. Az is jó volt, hogy három szálon futott a cselekmény és lényegében három történet. Jó volt, hogy nem csináltak belőle sorozatot. Nagyon szeretem mikor az írónő több családtagot is révbe juttat, több mindenki kap Happy Endet.

kucrek>!
Nora Roberts: A három sorsistennő

Kivégeztem és kár hogy vége lett. Nagyon jó volt a sztori, a szokásos hepiend is megvolt. Én maga a sztori miatt olvasok Nora Robertset, nem másért, jobban a boszorkányos meg ilyen-olyan képességgel rendelkező főszereplőkkel ellátott regények jönnek be. Viszont itt teljesen normális emberek a szereplők és a történet viszi a pálmát. Az is tetszett, hogy nem három könyvet kellett elolvasni a kiteljesedéshez (pont ezért a romantikus részek nem voltak annyira elhúzva…)
Ajánlom olvasásra, aki eddig még nem találkozott vele.


Népszerű idézetek

dll89>!

Henry W. Wyley, aki szerencséjére még csak nem is sejtette, hogy huszonhárom perc múlva már halott lesz, elképzelte: belecsíp az éppen a látókörébe került ifjú szőke szépség vonzóan kerekded fenekébe.

(első mondat)

Jucko84>!

– Jó tested van, Dörzsi – mondta a lány, és ujjaival finoman a férfi combját simogatta. – Edzésre jársz?
– Tornateremre vagy edzőteremre gondolsz? Nem járok. Egy csomó izzadt fickó és félelmetes kínzóeszközök. Nem az én világom.
– Futni szoktál?
– Csak ha kergetnek.
A nő nevetett, és felcsúsztatta az ujjait a férfi mellére.
– Mit csinálsz akkor otthon, Írországban?
– Vannak hajóink. – A férfi ujjai Cleo hajába túrtak, nagyon tetszett a női haj sűrűsége, a gyönyörű sötét színe. – Turistahajók, halászhajók. Néha turistákat vezetek, néha horgászom, de a munkaidőm felében kalapálom és javítgatom a hajókat.
– Ez már magyarázat – és belecsípett a férfi bicepszébe.

Jucko84>!

– Mi lenne, ha most mi is azt csinálnánk, amit a finnek szoktak ebben az időben?
– Szaunázni fogunk?
A férfi most elnevette magát, majd a karját leeresztve kézen fogta a nőt.
– Megiszunk egy finom kávét.

Kapcsolódó szócikkek: kávé · szauna

Hasonló könyvek címkék alapján

Ilona Andrews: Magic Burns – Perzselő mágia
Skye Warren: The Castle – A bástya
Karen Rose: Számolj tízig
J. R. Ward: Az ördög martaléka
Janet Evanovich: A négy fejvadász
Maya Banks: Hajnali visszhangok
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
Julie Garwood: Kegyes halál
Melinda Leigh: Egy végső búcsú