Nikolaus Lenau versei 2 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lyra Mundi Európa
Enciklopédia 1
Várólistára tette 4
Kívánságlistára tette 3
Kiemelt értékelések
„Szirtről szökken a zerge ott
tovarohan a széllel;
mit föl sosem találhatok,
így tűntél kedv, te, rég el…"
Szép és igényes alkotások. A kötetben talán a versek felépítése, maga a szerkezet volt az, amely leginkább elnyerte tetszésemet; gyönyörű strófák, igen dallamos csengés… Egy problémám volt csupán az alkotásokkal. Sajnos csak ritkán tudtam befogadni a költő érzéseit, mert nem tudott olyan hatást elérni nálam, amely miatt bele tudtam volna temetkezni a sorokba úgy, ahogy én azt elvárnám. Ennek ellenére tartom magam a legelső állításomhoz; összességében tetszetős, hangulatos alkotások, melyeket érdemes elolvasni – ha más nem, legalább egyszer mindenképp.
Ha úgy nézem, Nikolaus Lenau joggal a mi költőnk is. A történelmi Magyarországon született, tanulmányait többek között Sátoraljaújhelyen, Pesten és Magyaróváron folytatta. Bár rövid élete során sok helyen élt (többek között Amerikában is), a magyar témák, tájak, emberek rendszeresen felbukkannak műveiben. A Délre című versben pedig a „magyar hazám” kifejezést használja. Elég megnézni a kötet 5. oldalán a fordítók rangos névsorát, láthatjuk, hogy Lenau költészete igen népszerű volt nálunk. Ennek nyilván oka magyar kötődése is, de a költemények színvonala is magas.
Ízig-vérig romantikus költő, fő témái a szerelem, a természet szépségei, elmélkedés az élet értelméről. Versei nagyon dallamosak, szinte integetnek a megzenésítésért, hozzáértők a magyar népzene hatását is kimutatták bennük. Nem mondom, néha már túl érzelgős is itt-ott, de összességében szerethető és míves kötet.
Népszerű idézetek
Bús vezér az élet-útban,
mélakórság, hű felem!
Csillag-fényben és borúban
Mindenütt te jársz velem.
Elvezetsz vad kőhavasba,
hol magányos sas tanyáz,
vén fenyőfa tör magasba
s hegy folyója harsonáz.
Holtakkal beszél a lelkem,
könnyem záporral fakad,
s bús testvér-kebledre ejtem
gond-árnyékos arcomat.
A mélabúhoz (ford. Áprily Lajos)
Viharok hullámverése,
s mennydörgés, ha zeng,
nem üt sziven úgy, miként te,
mély tengeri csend!
Rögeszméink mámorára
te tanítsz csupán,
szférák boldog muzsikája,
csöndes óceán!
Tenger, éjed mély nyugalma
olyan néma itt,
hogy a lélek szólni hallja
önnön álmait;
hogy – bár zárt ajkak szorítják –
szivem fölijed,
s még mélyebbre csukja titkát
szent kötésinek.
Tengeri csend (ford. Garai Gábor)
Ne hagyd el oly sietve
e csöndes pusztaságot,
ne hagyd el oly sietve
gyötrődő jóbarátod,
felhő, ott messze fenn,
állj meg, bánkódj velem!
A hírt vedd szárnyaidra,
s vidd hozzá, hogy kitessék:
kín és düh kelt birokra
bennem, s vérzik sebem még,
mit ő, a hűtelen
lány ejtett szívemen.
S ha majd szálló utadban
háza fölébe érsz el,
zúdulj eső alakban
alá nagy zendüléssel,
s az éjben – tudd meg azt! –
az alvót felriaszd!
Csapódj rá ajtajára
és ablaküvegére,
emlékeztesd szavára,
a csalfát esküjére,
amit könnyezve tett,
s kacagva megszegett.
S ha két fülét befogja,
vihar, te kelj föl akkor
fészkedről háborogva:
féljen villámaidtól,
miket lobogni lát
hunyt szemhéján is át.
A felhőhöz (ford. Csorba Győző)
Zúg a tölgyes, háborog,
fenn az égbolt szürke gyászban,
hideg őszi szél suhog,
repül a vándor nyomában.
Mint a szél az összedúlt
őszi erdőn rontva gázol,
úgy süvít felém a múlt,
boldogságom tarlójáról.
Fonnyadozó ágakon
hervadt levelek szüretje,
földre leng a sárga lomb,
keskeny ösvényem belepve:
egyre sűrüsödve hull –
ne leljek sehol csapásra.
Állok moccanatlanul.
Mindjárt itt váljak halálra.
Őszi ének (ford. Tandori Dezső)
Szép óra, nem volt kedvesebb idáig egy se még,
halk rózsapír ült arcodon, látom mindegyre még;
így látta Isten angyalát – arcán pír és mosoly –
az Édenben két ősszülőnk, bűntől nem verve még.
Jöttél, szép óra, s hoztad őt, elmentél, s vitted őt;
sok bús nap csalt azóta ki ama ligetbe még,
s meg-megkérdeztem sorsomat: „Remélhetem vajon,
vár még oly drága óra rám, bár egy rövidke még?”
Ám hasztalan lestem szavát: a lomb zenélt csupán.
Sorsom ma sem beszél – de én lesem könnyezve még.
Gázel (ford. Csorba Győző)
Arra délre száll a zápor,
dél felé repül a szél,
hol villám cikázik távol,
arra délre vágyom én.
Ott, távol magyar hazámban
áll egy nyájas kis falu,
oldalában erdőárny van,
benn a szellő áldva fú.
Falu végén némaság. Ott
egy kis házikó pihen –
bármi szűk, egész világot
lelne benne föl szivem.
Erdejét elhagyva, sok fa
a kis ház elébe nőtt,
s átfonják bizalmaskodva
a falat, meg a tetőt.
Az ablaknál állva némán
Lilla az erdőbe néz;
pillantása búsan, mélán
zöld lombok közébe vész.
És csak nézi méla szemmel –
s szívén halk bubánat kél –
nézi, mint csörg künn a csermely
s lombot mint röpít a szél.
S míg a víz és szél zugása
mormol csöndes éneket,
hallik az idő futása
a magányos lány felett.
Délre (ford. Babits Mihály)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Tompa Mihály: Virágversek 88% ·
Összehasonlítás - Tompa Mihály: Tompa Mihály összes költeményei ·
Összehasonlítás - Tompa Mihály: Szőlőhegyen ·
Összehasonlítás - Tompa Mihály: Tompa Mihály válogatott költeményei ·
Összehasonlítás - Garay János: Garay János összes költeménye ·
Összehasonlítás - Bajza József: Bajza József munkái ·
Összehasonlítás - Tompa Mihály: Válogatott versek és levelek ·
Összehasonlítás - Tompa Mihály: Tompa Mihály összes versei ·
Összehasonlítás - Tompa Mihály: Virágregék ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Bori notesz 98% ·
Összehasonlítás