A suttogó 84% 156 csillagozás

A filmet ezer éve láttam és csak annyira emlékszem belőle, hogy tetszett. Talán jobb is volt így, mert nem befolyásolta az emlék a könyv olvasását.
Nagyon szerettem ezt a könyvet, igazán szívbemarkoló és megható történet, még az olyanoknak is, akik-mint én- nem állnak szoros barátságban a lovakkal. Én még lovagolni sem tudok, de a történet elolvasása után feltámadt bennem a vágy, hogy jobban megismerjem ezeket az erős és szerethető állatokat, akik éppen annyira képesek a barátságra az emberrel, mint például egy kutya. Igazi társsá tudnak válni és sokkal őszintébbek az embereknél.
Persze a könyv emellett egy kislány, és egy család felépülését is jól bemutatja. Igazán komoly testi és lelki sebeket szereztek és mégis fel tudtak állni.
Nicholas Evans stílusa már másodjára varázsol el, nekem nagyon tetszik az, ahogyan képes hatni az emberre és abban is nagyon jó, ahogy a szereplők lelkét és érzéseit elénk tárja.

Már egész kicsi koromban szerettem a lovakat, ez a filmet pedig valamikor általánosban láttam. Nem sokra emlékszem, de arra igen, hogy tetszett és, hogy mennyire sajnáltam a kislányt, aki elvesztette a barátnőjét és mellé a lábát is.
Na igen, ez akkor még csak egy sima film volt. Aztán középsuliban az egyik barátnőm járt így. Csak, hogy ő nem élte túl a balesetet, a ló és ő is azonnal meghaltak.
Ezek után nehezen tudtam rávenni magam, hogy egyáltalán újra megnézzem, most pedig muszáj volt erőt venni magamon, le kellett ezt már győzni. Legalább az Ő emlékére.
A könyv már csak ezért is tetszett, másrészről nem találtam benne sok kivetnivalót. Jó a megfogalmazás, a történet talán kicsit unalmas lehet másoknak, de nekem nem volt az. Aki szereti a lovakat és, aki szeret meghatódni, vagy drámát olvasni, annak mindenképpen jó lehet, sőt, vegyítve van egy kis romantikával.
Talán annyi bajom volt vele, hogy a végén feleslegesnek tartottam még a kis plusz drámát, de végül is így volt még szomorúbb.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az eleje borzalmasan megrázó, és a vége is… Láttam filmen néhány éve, de a végére valamiért nem emlékeztem. Így végülis végig azon gondolkoztam, hogy Annie vajon hogy fog dönteni. Tom döntése kissé sokkoló volt számomra. Hihetetlen, hogy valakit ennyire képes volt szeretni, hogy feláldozta magát azért, hogy ne miatta menjen tönkre egy család. A végén a kisbaba azért kicsit vidámabb befejezést biztosított. :) Hétvégén meg nézem filmen újra, remélem hasonlóan jó lesz, mint a könyv. :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Suttogó az egyik nagy kedvencem!
Filmen láttam először. Tudtam, hogy létezik a könyv… Több alkalommal is ajánlották az olvasását, mégsem vettem a kezembe. Egyik évben megláttam a legújabb kiadást, akkor megfogtam és valami nem engedte, hogy visszategyem a polcra. Később rájöttem milyen jól is tettem.
Annie Graves átutazott egy egész kontinenst a lányával és annak sérült lovával. Annie mindent kockára tett: karrierjét, házasságát, kényelmes életét az ő kétségbeesett meggyőződésének beigazolására, miszerint egy Suttogó segíthet nekik. Mindenki lemondott Zarándokról, kivéve Annie-t. Úgy érezte a ló sorsa elválaszthatatlanul összefonódott a lánya sorsával. Ha lovat megmenti, vele együtt a lányát is.
Miért szeretem annyira? A film és a könyv is megmutatja, hogy nem szükségesek a szavak ha valakinek segíteni szeretnénk. Ha kellőképpen figyelsz, tudod mi lakozik a másikban és mire van szüksége. Lehet szó barátról, szerelemről, ellenségről, kutyáról, lóról…

Talán harmadszor vagy negyedszer olvastam már el. Ez az egyik legtöbbet újraolvasott könyvem, olyan 3-5 évente sorra kerül. Mindig is bolondultam a lovakért és a lovas sztorikért, így ez már az első pillanattól kezdve a kedvencem lett. Bár romantikus regényként propagálják, de nekem ez a könyv inkább egy kislány és egy ló tragédiájának és gyógyulásának története. Ha a szerelmi szál nem lenne benne, számomra akkor is tökéletes és kerek lenne a történet. Sőt, még jobb lenne. De így is a kedvencem. Továbbra is!

Azt hiszem, nagyon nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyeket a könyv kiváltott belőlem. Számomra egyszerre volt felkavaró, megrázó, de ugyanakkor attól a ténytől sem lehet elszakadni, hogy páratlan a maga műfajában. Nagyon régóta szerettem volna már filmben megnézni, de valahogy mindig előrébb valónak tartottam a könyves formát. Azt hiszem, hogy a film talán nem váltott volna ki belőlem ennyi érzelmet, mint a könyv.
Az elején őszintén bevallom, hogy megrettentem, szinte el se tudtam hinni, hogy egy kislánynak ilyen lelki ereje legyen, ilyen traumából képes legyen felállni és szembenézni a sorsával és elfogadni azt, alkalmazkodni hozzá. Alapvetően azért is motivált az elolvasás, mert imádom a lovakat és kíváncsiság is buzgott bennem, hogy hogyan képesek egy szenvedő állatot újra visszaemelni a többi egészséges közé. A könyv példásan bemutatja, ahogy mindkét főszereplő sorsa egybefonódik és ezzel az egybefonódással együtt a változás felé vezet. Mert érjen is bármilyen tragédia akár bennünket, tudnunk kell átértékelni és ismét elfogadni az életet. Habár ehhez hatalmas lelki fejlődés szükséges, az út nem lehetetlen. A romantikus szál talán még szebbé teszi a cselekmények sorát, a különböző szemszögek összehasonlítása pedig csak még jobban szorgalmazza a megértést.
Nagyon szép és megható és biztos vagyok benne, hogy nem most olvastam el először és utoljára.

Na igen. Ez az a könyv, aminek az értékeléséhez nem lehet azonnal hozzákezdeni. Előre is bocsánatot kérek, annyira az emberek átalakulásának vonalát nem is vettem figyelembe, bár elég jelentős szerepe volt, mit ne mondjak, nem lehetett nem észrevenni, és egy csöppnyi párhuzamot érezni azokkal a regényekkel, amiket már most gyűjtök, hogy nyugdíjas koromban a hintaszékemben kötögetés közben olvasni tudjak. Ami engem ledöbbentett, az az, amit a lóval, Zarándokkal tettek. Lévén lóbolond szerencsétlen lelkem, nem tudott nem meghatódni, ahogy Zarándok egyre és egyre küzdötte le az akadályokat, Greace-szel együtt. Miattuk szeretném megköszönni Nicholasnak ezt a csodálatos történetet.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Sosem voltam oda túlzottan a lovakért (szépek meg minden, és még csak nem is félek a közelükben lenni, megsimogatni őket, stb., de nem szerelmesedtem beléjük), és ez a könyv sem hozta őket sokkal közelebb hozzám, ettől függetlenül nagyon tetszett. Rendkívül emberközelinek tartottam a sérült lelkek (nem csak Grace és Zarándok) bemutatását, a gyógyulás folyamatának leírását, és azt, ahogy a főbb karakterek végül rátalálnak önmagukra.
A szereplők igazi húsból és vérből való alakok, tele jó és rossz tulajdonságokkal, hibákkal és erényekkel – sőt, számomra még a mellékszereplők sem sikerültek kétdimenziósra. A történetvezetés gördülékeny és jó tempójú volt, a könyv hangulata pedig teljesen magával ragadott; egy hangyányit én is kedvet kaptam ahhoz, hogy egy montana-i birtokon éljek, és állattartásból keressem meg a kenyérre valót. :)
Amiért nálam nem kapott 5 csillagot ez a könyv, az az utolsó 50-70 oldalnak köszönhető. Annie és Tom románca (illetve ennek leírása) akár egy újságárusoknál kapható, olcsó, romantikus füzetkében is helyet kaphatott volna, a befejezést meg kész káosznak tartom, mintha a szerző nem tudta volna, mit is csináljon ezzel a nyitott szerelmi-családi szállal, ezért inkább egyszerűen kinyírta a szegény suttogót. A legvégére pedig ez a „négyszer elvetéltem, de a nagy Őtől mégis teherbe esem” tényleg nem kellett volna.
Összességében viszont nagyon tetszett a könyv, gyönyörű, megérinti az ember lelkét, alapvető értékeket és erkölcsi normákat közvetít, még csak nem is szájbarágósan , és némileg arra is rávilágít, miért ragaszkodik oly sok ember ennyire a lovakhoz.

Az értékelés tárgyilagosan csak a könyvet kellene, hogy minősítse, de nem így van. A fejemben, mivel előbb olvastam a könyvet, megalkottam a magam Tom Booker-ét, de aztán jött Robert Redford és elfelejtettem az én Tom-om arcát.
És nem tudom szétválasztani a könyvet és a filmet. Ha valamit „nemértek” a filmben, mondjuk egy mozgató rugót, tudom a könyvből és így lett/lesz kerek a történet.
Az a történet, amely sokaknak tetszik és sokaknak nem.
Az tény, hogy lehet bírálni az írót, de ez az ő története. Redford pedig elmesélt egy másikat. És ilyen az élet is. Nem mindig kapjuk, meg amire vágyunk és mi is teszünk ostoba, megmagyarázhatatlan dolgokat, és a könyv szereplőivel ellentétben mi magunk sokszor nem is merünk ennyire szembe nézni a démonjainkkal, vágyainkkal és érzéseinkkel.
Jó könyv. Lehet rajta sírni, nevetni.
És a vége. Olyan amilyen. Olyan Nicholas Evan-os. Megváltást, boldogságot ad halál árán. De sorolhatnék még számtalan másik történetet, amely ugyanilyen „értelmetlen” véggel zárult.

megható történet