13 1/2 81% 74 csillagozás ↑ 13%

A Neveda Barr név egy idősebb írónőt takar, bár ha a könyvre gondoltam, mindig ez ugrott be címnek, igaz sok értelme nem volt, csak jól hangzik, mint pl. az Amityville gyilkosságok.
A prológus annyira pocsék, olcsó ponyva, hogy kis híján abbahagytam, csak fel voltam rá készülve, mert mondták már előtte, hogy nem az igazi. Nos, maga a történet kiszámítható, nekem az lett volna az igazi csavar, ha mégsem úgy van, ahogy végig sejthető… Lélektanilag jól ábrázolja a két testvér vívódásait, lelki nyomorúságát, és a mélyről jövő kárörvendő gonoszságot. Viszont különösebben nem éreztem a „pszihotriller” nyomását. A 13 1/2 cím meg azt hittem trükkösebb dolgot takar, tök lényegtelen a történet szempontjából.
Végül ez a kissé sarkalatos vélemény meg a könyvből van:
„Ti töketlen csorda, birkák vagytok, mert hagyjátok, hogy kiverjék belőletek az ölés ösztönét. Pedig tudom, hogy hiányzik. Istenem, hogy hiányzik nektek! Halálra faljátok a filmeket a gyilkosokról, a könyveket a gyilkosokról. Mind imádjátok a gyilkosokat, mert ti is ölni szeretnétek. Szükségetek van rá. De ti birkák vagytok, ti csak nézitek. Én aszerint éltem az életemet, amilyennek születtem, nem az akolban, mint a gyapjas, bégető testvéreim.”
Tényleg, miért is olvasunk és nézünk ilyeneket? Miért unalmasabb a jóról olvasni?

Első látásra, a borító alapján azt hihetné az ember, hogy egy ifjúsági könyvről van szó. Pedig egyáltalán nem, annyira nem, hogy csak erősebb idegzetűeknek ajánlanám.
Ez a könyv is azt a témát boncolgatja, hogy miképpen képes az embert a saját agya fogságba ejteni, és hogy képesek vagyunk-e a múltban felépített falakat a szeretett emberekért lerombolni. Majdnem teljesen a végéig képes volt fenntartani a feszültséget.
Ami nem tetszett benne, hogy elég hamar rá lehet jönni a megoldásra, és valahogy nekem nem adta meg azt a pluszt, ami miatt az elolvasása után is még sokáig tudok agyalni egy könyvön. Amíg olvastam, foglalkoztatott, utána viszont könnyen elszakadtam tőle.
Akik szeretik a pszichokrimiket, azoknak érdemes mindenképp egy próbát tenniük a könyvvel, én egyelőre keresgélem még az „igazi” könyvet ebben a műfajban.

Hamar a végére értem, nem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog. Ez egyáltalán nem ifjúsági könyv, hanem egy sokkoló, megdöbbentő, nyomasztó, felkavaró, szívszorító történet, amelyben Dylan lelki megpróbáltatásait követhetjük nyomon.
Egy zavart elme gondolatait olvashajtjuk a könyvben, amelyben a lelki gyötrődés ábrázolása zseniális. Bennem mély nyomot hagyott a történet.
Bővebben:
http://elhaym.wordpress.com/2013/03/24/nevada-barr-13-12/

Nekem nagyon-nagyon tetszett. Fantasztikusnak tartom úgy a borítót, mint magát a történetet és annak felépítését. Úgy gondolom, hogy már a borító is kellőképpen sugallja, hogy ez nem egy ártatlan kis történet lesz, és jól szuggerálja a könyv alaphangulatát is.
Az elején egy kicsit furcsálltam a két szálon futó cselekményt (nehezen tudok megbarátkozni vele, amikor párhuzamosan van több történet elmesélve, külön fejezetben egyiknek az élete, külön a másiknak) akármennyire is törtem a fejem, nem tudtam elképzelni, mi köze lehet a kettőnek egymáshoz … ezért… hát… egy kicsit előrelapoztam *szégyelli magát*…
És ilyenkor annyira tudom utálni ezt a szokásom! Túl izgalmas volt, és nem bírtam magammal, amíg a végére nem járok, hogy hogy kapcsolódik össze a két történet. Egyetlenegy mondatot kerestem én, és azt csakhamar meg is kaptam, úgyhogy nagy megelégedettség töltött el, hogy most már mindent tudok.:D És itt nagyon alábecsültem a könyvet, jobban mondva az írónőt. Egyáltalán nem tudtam mindent, sőt szinte semmit sem tudtam! Olyan váratlanul értek az ezután következő dolgok, hogy csak ámultam és bámultam.
Hogy hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? A saját testvérével, a saját családjával, az ő vérével…és hogy tud valaki megbánás nélkül gondolni arra az ocsmány múltjára, arra a rettenetes estére, arra az aljas, undorító tettére? És hogy tud valaki így tükörbe nézni, egyáltalán élni?
Úgyhogy a könyv második fele teljesen beszippantott, és nem engedett el addig, míg be nem fejeztem…délelőtt kiolvastam a könyv második felét.

Érdekes, borzongató könyv egy testvérpárról, egy elkövetett gyilkosságról, az intézetben töltött évekről és mindezek későbbi hatásairól.
A cselekmény nem volt olyan bonyolult, mint amire számítottam, de határozottan tetszett. A történet elejét a szereplőváltások és az idősíkváltások teszik összetettebbé. Megdöbbentett az, ahogy a fiatalokkal viselkedtek az intézetben, ahogy gyakorlatilag kísérleteztek velük. Hangulatteremtés szempontjából viszont nagyon hatásos volt.
A történet gyengéje, hogy kevés szereplőt mozgat meg, ezért viszonylag hamar kitalálható a csavarnak szánt fordulat.
Nem nyűgözött le teljes mértékben a történet, de élvezettel olvastam. A könyv első fele megrázó, a második fele feszültségekkel teli és nem is igazán tudtam félre tenni. Valamivel bonyolultabb csavarral teljesen megvett volna magának az írónő. Azt azonban így is elérte, hogy a következő könyve is érdekeljen.
Bővebben a bloglinknél és/vagy a blogomban.

Hűűű. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó ez a könyv. Végig fenntartotta a figyelmemet, egy percig sem untam. Sajnáltam Dylant nagyon, nem tűnt bűnösnek. Ezért már az elején gyanakodtam arra, hogy valami itt nem stimmel. Marshallnál viszont egy percig sem kételkedtem, hogy bűnös. Mennyire félre lehet vezetni az olvasókat. De ez így volt jó! :) Ami még nekem egy kicsit homályos volt, az Dylan és Polly kapcsolata. Láttam a fülszövegben, hogy ők találkoznak. De értetlenül álltam előtte, hogy mégis mikor? Vagy nem ugyanazt a könyvet olvasom? Aztán végül leesett, és elég nagyot koppant… Nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet.

Bátran merem ajánlani, letehetetlen és nem fogsz unatkozni! Azért a végén nekem jól jött volna egy balta az ágyam alá, hogy nyugodtabban aludjak.

Az elején nem értettem miről is szól a könyv, most elolvasva azt hiszem értem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen lett a vége. Érdekes,
hogy két testvér mennyire tud különbözi egymástól.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Vajon miért gondoltam én, hogy ez egy szokásos kis ifjúsági regény lesz? MInden volt, csak az nem… ez egy sötét pszichothriller, komor, nyomasztó, beteges hangulatú… szeretem az ilyet :) Tetszett a stílus, a lelki folyamatok, az érzelmek alapos leírása, a „testvéri szeretet”, és a lényeg, hogy mire is képes egy széthasadt emberi agy… az elején kicsit nehezen raktam össze a dolgokat, furcsa volt az időben való ugrálás, és bár a végkifejlet nem hozott nagy meglepetést, azt kell mondjam, nagyon jó kis történet volt ez. Nem egy strandos, könnyű kis nyári olvasmány, nem leszel tőle sem jókedvű, sem mosolygós, sem szerelmes… szóval ha ilyenre vágysz, csak saját felelősségre olvasd :)
Egyébként a fülszöveg elég idegesítőre sikeredett, mert majdnem le is lövi a poént… miért nem lehetett kicsit máshogy fogalmazni?

Mikor megláttam, hogy ez pszichothriller, akkor valami ilyesztőre és borzongatóra számítottam. Ezért a könyv első fele kicsit csalódás volt, , érdekes történet, izgalmas, de semmi nyomasztó nem volt benne. A könyv második fele már jobban tetszett, ott már voltak kicsit idegborzolósabb részek is. A sztori érdekes volt, jól felépített, fordulatos, bár a végkifejletet már nagyon hamar sejteni lehetett, egy kicsit lehetett volna kevésbé kiszámíthatóbb.
Összességében azért nem volt rossz olvasmány.