Emberi ​színjáték 19 csillagozás

Németh László: Emberi színjáték Németh László: Emberi színjáték Németh László: Emberi színjáték Németh László: Emberi színjáték

"A regény tulajdonképpen ironikus műnek indult, azt akartam megmutatni, micsoda testi-lelki fogyatkozások lappanghatnak a szentség mögött. Modellje egy földim, egyetemi kollégám volt, akit neuraszténiája nemcsak a nőktől zárt el, de vizsgái letételében is meggátolt. Hazament, s a falunkban mint kuruzslónak széles pacientúrája támadt a külsősori szegények közt, Ezt az alakot növesztettem én meg „impotenciája” felől már-már krisztusi méretkre. A téma azonban bosszút állt, írás közben derült ki, hogy nem a betegség határozta meg a szentséget, a szentségre rendelt emberi természet az, amit mi betegségnek látunk. A hős a maga lábára állva kibújt az irónia pányvájából, melyet az írói szándék vetett rá, s bár egy csendőrgolyó terítette le, szinte úgy illant a mennybe a szilasi szőlőhegyen köré gyűlt tanítványai közül."

Eredeti megjelenés éve: 1929

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Németh László munkái Magvető

>!
Kráter, Pomáz, 2005
558 oldal · ISBN: 9639472824
>!
Magvető / Szépirodalmi, Budapest, 1979
610 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631513599
>!
Magvető / Szépirodalmi, Budapest, 1973
612 oldal · keménytáblás

2 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 5

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Tilla>!
Németh László: Emberi színjáték

Még egy olyan könyv, amely nálam régebben került a családhoz, a gerince jó ismerős, ha valami ok folytán eltűnne a polcról, biztosan észrevenném, bár nem is tudnám pontosan, hogy mi hiányzik. Szóval ez a lakás része, mint a képek a falon, mégsem olvasta senki sem. Ebben azért vagyok biztos, mert olyan gyenge a kötése, hogy ahogy olvasás közben lapozgattam, lapjaira hullott szét, addig pedig újnak tűnt. Talán a terjedelme miatt nem kerített rá sort soha senki, én is csak most, pedig gondolhattam volna, hogy Német Lászlótól nem kell félni.
Nem kell tőle félni, sőt, kívánni kell regényeitől a minél nagyobb terjedelmet, mert annyi szép van a soraiban, amiből sosem elég. Nem humoros ez a regény, izgalom, akció, sőt túl sok szerelem sincs benne, de talán ettől szeretem annyira.
A történet Boda Zoltán életét követi végig, gyerekkorától korai haláláig, s olyan pontossággal, életszerűséggel jelenik meg a regény minden szereplője, hogy a részemmé váltak. Pár napja eszembe jutott valaki, és ahogy azon gondolkodtam, honnan ismerem, rájöttem, hogy nem is az én ismerősöm, hanem a Boda Zolié.
Rögtön magával ragadott a könyv, kedvenc lett az első közös esténk óta. Idézeteket jelölendő parírdarabbal ültem neki olvasni, de nem tudtam használni, mert teljes oldalakat lehetett volna kiírni. Különösen igaz ez a gyerekkor leírására. (Két bekezdést mégis idéztem, csak hogy belelásson bárki, akit érdekel.)
Igazán nagyon örülök, hogy elolvastam. Ezután már biztos vagyok benne, hogy Németh László a kedvenc íróm.


Népszerű idézetek

Tilla>!

Zoltán gyorsan tájékozódott, de nehezen ismerkedett.

(első mondat)

Tilla>!

Mert hegedülni egész csodálatosan tudott Vilma. Sosem tanulta, csak kitalálta a hegedüszót, s ez lett az imádsága. Nappal az apja mellett segédkezett, s úgy szabta a férfikabátot, mint más lány a metélt tésztát, de este kiült az udvarukra, s Horváthékig is elhangzott a hegedülése. Nem válogatott: mindegy volt neki, magyar nóta vagy Lehár-operett, ő a „Túl az óperencián”-ból is buja érzés-vegetációt zendített elő, valóságos hangbozót volt a játéka. A falusiak, akik a kerítés alá gyűltek, nem tudták, hogy ez úgy muzsikál-e, ahogy az Akadémián tanítják, de nem volt, aki az alatt, míg a „Lekaszálták már a rétet” végig nem játszotta, tovább tudott volna menni.

160. oldal (Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.)

Tilla>!

A másik lány a Hermann tanító Évikéje volt. Nyugodt, de meleg anyagba öntött szépség, aki úgy tudott egy kerti székre ülni, mintha a trópusi tavaszok bálványául ült volna oda. Zoltán-korabeli lehetett, ott állt a lánykor egyenlítőjén, az ajka még egy milliméterrel sem volt duzzadtabb, mint kéne. Hallgatag volt, mint aki mindent tud, noha valójában semmit sem tudott. A szépsége volt az agyveleje, s a szépség jó agyvelő, úgy elkormányozta minden szavát és porcikáját, ahogy idegek és gondolatok embert össze nem harmonizálhatnak. Volt valami elemi ebben a lányban, éppúgy értelem előtti, a teremtés ötödnapjáról való, mint Horváth Ilonka kamaszmozgalmassága. De míg a parasztlány, ha pihent is, tengert játszott az izmaival, Évi mozgás közben is szunnyadt, mint a hajnali erdő.

160. oldal (Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.)

Zsucsima>!

Az ember önmagában nem gonosz, csak viszonylataiban lesz azzá.

7. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: emberek · gonosz
Piteka>!

Mit akartok a szeretettel. Egyféle szeretetet érdemel meg az ember. A sírját benövő fű szeretetét, de az is sok neki. Vadállatok vagyunk. Ha akarjuk, sem tudjuk lerántani görcsös állkapcsunkat egymás vékonyáról. Harapni; ez az egyetlen életjogcím, s a dicsőség: jobban harapni.

245. oldal

Magical_Reaper>!

Gombosné esete kifejtette a tébolyt misztikus burkaiból, s a helyén egy alapjában jogos indulat maradt, mely a pillanatnyi tévedés lékén át kizúdult s attól fogva téboly a neve. Igaza volt Bálintnak. Itt nem a vád kóros, hanem az indulat, melynek ilyen vádak kellenek.

Piteka>!

Az ember nyomorult féreg, de ha szegény, legalább szánandó.

78. oldal

Piteka>!

Tudod, mi az utálatos az irodalomban? A kijelentőmód. Az író kijelent. Az én lelkem azonban a kérdőmondatok stádiumában van. Nyilvánvaló, hogy az irodalom idő előtti kijelentőmondatokra kényszerít. S az idő előtti kijelentőmondat: arcátlanság.

306. oldal

Piteka>!

Az emberek nem hisznek a halálban. Akik folyton emlegetik, a legkevésbé.

Piteka>!

…a sors nagy szimbolista, s ha szépen akarja kifejezni magát, szép véletleneket talál.

555. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part / A három testőr Afrikában
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Szabó Magda: Pilátus
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes
Gion Nándor: Virágos katona
Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről
Gárdonyi Géza: A kapitány
Závada Pál: Természetes fény
Galgóczi Erzsébet: Vidravas