Tükör és füst 84% 219 csillagozás

Minden embernek vannak félelmei, rémálmai, rémképei, de míg a legtöbben ezeket elnyomjuk magunkban vagy nem is törődünk velük, addig Gaiman szabadjára engedi és leírja az őt kísértő rémeket.
Gaiman nagyon ért ahhoz, hogy egy hétköznapi történetből egyetlen csavarral hogyan csináljon valami egyedit, valami igazán megdöbbentőt. Először nem is érted, mi lesz ebben oly' különleges, aztán meg nem győzöd felszedni az állad a padlóról… A Hó, tükör, alma novelláról pedig tényleg igaz, hogy sose tudok majd ugyanúgy gondolni majd az eredetijére többé…
Kérném szépen az író urat, hogy a gyerekmesék helyett alkosson még több ilyen felnőttmesét. Szüksége van az ilyen történetekre a világnak.

A régi Beneficiumos kiadást olvastam. Érdekes szelete a válogatás Gaiman életének, amikor megjelent, a Sandmanon túl volt, viszont az Amerikai Istenek még csak tervben volt.
Ahogy a válogatás novellásköteteknél lenni szokott, itt is vannak gyengébb, illetve erősebb darabok. Volt ami kifejezetten untatott, de viszont ami jó volt, az ütősen jó volt. A sokak által emlegetett Hó, üveg, alma kétségkívül a kötet egyik legerősebb darabja, de különösebben nem viselt meg, hogy a klasszikus mesét más szempontból látom. Jók az emberi elme kalandozásai a nem megszokott irányokban.. Szóval jó vegyes mix ez, időnként morbid, időnként humoros, aztán meg morbid humoros. A kedvencem a Shoggoth különleges lett.
Az Előszót kicsit túlmagyarázottnak gondolom, előre elolvasni, hogy X novellát miért írt meg az író, szerencsésebb lett volna, ha közvetlenül az aktuális írás előtt van, így esetleg nem felejtem el, mi volt a koncepciója. De amiknél nagyon érdekelt, annál úgyis visszalapoztam. Viszont tényleg érdekes, ha már annyira befutott író vagy, hogy rendelésre kell megírni egy művet, mondjuk szex és sci-fi témában… na abból mi sül ki. ;)

Szokásomhoz híven nem érdeklődtem a könyv után, és így meglepett, mert másra számítottam. Az elbeszélések közt voltak igazi gyöngyszemek, és meglepetésre több volt az érték, mint a korpa. A Küldetés, a Troll, a Gyilkosság misztériuma, és a Hó, tükör, almák, szerintem egyedülálló. Sajnos a versek nem fogtak meg, sőt a hosszabbak, még akkor is, ha mögöttes történet jó volt, akkor is nehézkesek voltak. (A fél csillag levonás ennek köszönhető).
Amit meg kell még említenem, hogy a könyv szerkesztése, és az író által leírt bevezetés pluszt adott a könyvhöz. Minden novellás könyvbe értékelnék egy ilyen bevezetőt.
Aki szereti Gaimant az nem hagyhatja ki.

Hát nem tudom… Annak dacára, hogy többször olvastam ezzel a könyvvel kapcsolatban a kultikus meg kult-klasszikus jelzőket, eléggé bóvli:-/
Pedig bíztam benne, hogy jobb lesz, mint a Törékeny holmik , de nem:(
Ahhoz képest, hogy Gaiman regényei nekem (aránylag) tetszettek (legalábbis a Csillagpor nem rossz, meg a Sosehol is egész jó, de még a Coraline is – bár egyik sem egetrengető:P), itt, ezekben a rövidebb szövegekben mintha nem venné észre, hogy nem tudja egésszé gyúrni, jól működő egységbe foglalni a lovecrafti hangulatot, a fantasy kliséket és a Wodehouse-i humort, úgy, ahogy a regényeiben.
A szintézis hiányában pedig legtöbbször kommersz lesz a végeredmény.
Persze vannak jobban sikerült darabok: A krampuszról egy szót se speciel tetszett (kár, hogy egy az egyben Lovecraft utánzat), a Shoggoth Ófőzdei Banyaszomorító is egész ötletes kis paródia (csak ott meg a cselekmény nem nagy szám) és még az utolsó kettő is adható (főleg a Hó, üveg, alma , amit már többen kiemeltek – vagy Hó, tükör, almák a régebbi fordításban), de van ahol meg azt éreztem, hogy épp egy újkeletű, dark-fantasy rajongó amatőr írói portál adatbázisában lapozgatok…
Nagyon ingadozó, nagyon útkereső, nem jó.

Remekmű! Ez a könyv igazi esszenciáját adja Neil Gaiman írásainak: rövid, csattanós novellák, melyek hol elgondolkodtatnak, hol megborzongatnak, de elmenni semmiképp sem tudunk mellettük.
A versek nem igazán tetszettek, de nem vontam le miattuk csillagot, mert a novellák mindenért kárpótoltak. Lehet, hogy ez részben a fordítók hibája (mintha rémlene a kis „kedvencem”, Török Krisztina neve…) Utánanézek majd angolul is, mindenképp.

Neil Gaiman örökkön-örökké. Új kiadás vagy régi, teljesen mindegy. A lényeg az, hogy elvarázsol, magába szippant, magába bolondít ez az őrült, nyakatekerten író galád ember. A mínusz fél csillag a versei miatt, amit valahogy továbbra sem lett a szívem közepe, a többi viszont mind-mind hatalmas kedvenc.
Jah és „Ölni tudnék egy Shoggothért.”

A kötetben van olyan írás, amit hatalmas zagyvaságnak érzek, van olyan is, ami szimplán csak hidegen hagy.
Viszont néhány novella annyira nem hétköznapi, annyira jó, hogy azon mód újraolvasásra kényszerít. Illetve akadt egy, ami után, letérdelek és fejet hajtok az író előtt

Az úgy volt, hogy elolvastam a Csillagport, ami tetszett, de nem maradéktalanul, és akkor gondoltam, hogy én majd biztos inkább a novelláit fogom szeretni. Főleg, hogy aztán belefutottam egy értékelésbe, ami végleg meggyőzött arról, hogy ezt kérjem karácsonyra. Na, hát igen, az elolvasást nem siettem el. Viszont mikor elolvastam, tényleg nagyon tetszett. Mondanám, hogy a versek talán kevésbé, de ott van a Fehér úton meg A kések asszonya, ami pedig nagyon-nagyon. Az egy meséből kiinduló történetekről azonnal tudtam, hogy jóban leszünk (egész eddigi életemben féltem Hófehérke történetétől, és a Hó, üveg, alma meggyőzött, hogy most már mindörökké féljek tőle), a valakinek a stílusában írt novelláknak köszönhetően pedig van néhány újabb név, akiktől kellene olvasnom. Neil Gaiman novellái pont annyira viccesek, morbidak, groteszkek, kegyetlenek, amennyire az tetszik és vártam. Nem tudok kedvencet megnevezni, csak kiemelném a Lovagkort és a Gyilkosság misztériumát, mert azok különösen és nagyon-nagyon és tényleg.

Ez egy nagyon érdekes és furcsa könyv, egy nagyon különös egyveleg. Vannak benne elég jó írások és elég gyengék is, van ami nagyon tetszett és olyan, ami nagyon nem. A kedvencem talán a Hófehérke feldolgozás volt, de összességében nem mondanám, hogy olyan nagyon megragadott ez a kötet, hogy kedvencé vált. Ami kifejezetten idegesített, az az volt, hogy a történetekhez tartozó kis leírások a bevezetőben voltak, szóval két könyvjelzőt használva haladtam a sztorik során, hogy minden infó eljusson hozzám…

Gaiman egy fura fickó, fura elmével.

Sokan mondták már, hogy nagyon erős lett ez a kötet, de csak most győződhettem meg róla magam is. Újfent fejet hajtok a mester előtt.

(Ugyanakkor rendkívül káros hatással van az elolvasandó könyveim számára, ugyanis a lista tovább bővült a kötetben megemlített szerzőkkel és művekkel. Ejnye-bejnye.)