Törékeny holmik 78% 164 csillagozás

Amit ígértem, megtartom: megy az 5 csillag, már csak az első novella miatt is, ami annyira, de annyira telibe talált, hogy csak na. :) Bár a kötet még számos jó novellát tartogatott, ez maradt a nagy kedvenc. Gaiman verseinek még mindig nem lettem rajongója, bár A csészealjak eljövetelének napja jó volt. A narniás sztoriért pedig kifejezetten haragszom…belegázolt a gyerekkoromba. XD

Az angol fantasy-irodalom fenegyerekének írásaiért, egyedi hangulatú látásmódjáért sokan rajonganak, köztük én is. Bírálói azzal támadják, hogy minden könyve ugyanarról szól – olyan emberekről, akik valami szokatlannal, túlvilágival vagy groteszkkel találkoznak, amit addigi világszemléletükkel összeegyeztetni nem – vagy csak nehezen – tudnak. Akár még így is lehet, de rá se rántsunk ezekre a kukacoskodókra és élvezzük inkább Gaiman szárnyalva csapongó lélegzetelállító gondolatait, amit volt szíves velünk írásban megosztani. Ezek közt a történetek közt bevallottan több olyan is van, amik inkább csak töredékek, kevésbé sikerült írások. Megjelentetésük illetve olvasásuk mégse lehet „felesleges”, hiszen ezek a művek is hozzátartoznak az író munkásságához, és azért bőségesen találkozunk köztük kifejezetten jól sikerült novellákkal is.

Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.com/2012/05/neil-gaiman-torekeny-holmik.html

Köztudott, hogy az emberek könnyen törnek – ahogy a szívek és az álmok is.
Sok történet itt is eltörik menet közben, néhány pedig túléli az olvasást. Ezek azok a gyöngyszemek, amelyekért érdemes kézbe venni ezt a válogatáskötetet.
Abszolút kedvenc: A csészealjak eljövetelének napja
http://moly.hu/karcok/91934
Te mit csináltál azon a napon, amikor a műanyag elbomlott, és az angyalok részegen támolyogtak ki a bárokból?

Nem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani, de nekem ez most nem jött be… tudom, tudom, a Gaiman-fanatizmusom határtalanságának tükrében ez még hihetetlenebb, de nem fogott meg. Az elején annyira döcögve haladtam, csak azért nem tettem le a 3. novellánál, mert tudtam, hogy a szakdogámhoz kell. Aztán persze jöttek történetek, amiknek hála felküzdötte magát a kötet 4 csillagig, de egy kezemen meg tudom számolni azokat a novellákat, amiknek ezt köszönheti. Az Amerikai Istenek-kisregénynek viszont örültem a végén. Jó volt visszatérni Árnyékhoz egy picit, noha nemrég fejeztem be magát az AI-t.
Mindenesetre… a Tükör és Füst jobban tetszett…

Sajnálom, hogy csak 3 és fél csillagot adhatok. Minden novellát (és verset) lepontoztam, aztán átlagoltam. Volt néhány, ami nagyon tetszett (Október a székben; Harlekin szeret), volt, ami nagyon nem (Kavicsok az Emlék fasorról; Befásulni).

A csillagport filmen láttam nagyon tetszett és kíváncsi lettem mit tud még ez a srác,hát tud..fura kis világban él:-)))
http://betuveto.freeblog.hu/archives/2011/03/25/Fura_srac_novellas_kotete/

Nagyon kíváncsi voltam már a Törékeny holmik-ra. Főleg, hogy ez volt a 2. Gaiman könyv, amit olvasok.
Vegyes tetszést keltettek bennem a novellák. Voltak, amiket imádtam; voltak, amik annyira nem jöttek be; és voltak amikről nem tudtam eldönteni, hogy akkor most tetszik-e vagy sem.
Még sosem találkoztam ilyen novelláskötettel (amiben versek is vannak), pláne ilyennel, ami ennyire egyedien különös. Igen, különös. Mert a novellák többségére nem tudtam sokszor más jelzőt aggatni – a bizarron kívül, amivel megjegyzem nincs semmi bajom, bírom a bizarr dolgokat – annyira szokatlan volt Gaiman stílusa, amikről és és ahogyan írt. Egy Mikszáth novelláskötet után tényleg más. Modernebb, többrétegűbb, összekutyultabb (ezt persze jó értelemben értem), meg paradoxon és oximoron hatásúnak éreztem őket sokszor.
Kiemelem a kedvenceimet:
– Smaragdzöld tanulmány – ez totál levett a lábamról, egy SH parodizáció. Méghozzá nagyon zseniálisan megírva. Szerintem simán írhatna Gaiman még pár ilyet, tuti lenne rá kereslet.
– Tündérverkli (szép vers, és én szeretem a szép verseket)
– Október a székben – Ez engem az 1980-as Tizenkét hónap című orosz mesefilmre emlékeztetett, ami az egyik legkedvesebb rajzfilmem. Ott is pont ugyanaz a helyzet: a hónapok körbeülnek egy tábortüzet és összegzik, hogy milyen volt nekik az idei év. Bár Gaiman-nál ez modernebb és persze átvittebb formában zajlik, kiparodizálva pár emberi karaktert, meg helyzetet, meg magát a történetmesélést és a végére odabigyesztve egy kis tanulságot meg bölcsesség-szerűt.
– A titkos kamra – kísértet-vers, ilyet sem olvastam még, de tetszetős
– Arcasincs Pórok átokvert arái az iszonytató szomj éjének tiltott zugolyában – egy különös régies rémtörténet, ékül egy író küszködéseivel
– Emlékek és kincsek – első találkozásom a rejtélyes Alice Úrral, érdekes szelet egy sokat hányatott és közben keménnyé meg erőssé volt férfi életéből.
– A Tények Miss Finch távozásának ügyében – a címe alapján ismét egy SH-szerű novellára számítottam, aztán később olyan érzésem volt, mintha DS egy Kárhozottak Cirkuszának a paródiája lenne egy kis extrával meg Gaiman-elemekkel.
– Harlekin szeret – ez a bizarrsága és meglepő vége miatt tetszett meg
– Susan problémája – Narnia kapcsolat, kell még valamit magyaráznom? :D
– Utasítások – egy kincskeresős regénynek simán lehetne az alapja ez a vers
– Tizenöt nagyarkánum a vámírtarot-ból – kell nekem egy ilyen vámpírtarot, a Gaiman szövegekel a hátukon!
– Góliát – Mátrix paródiája, meg volt egy olyan érzésem azzal az űrbéli dologgal kapcsolatban, mintha egy kis Star Wars is lenne benne. Az analógia mindenesetre átjött.
– A napmadár – nagyon bizarr és sok helyenként undi, a végére valahogy mégis ráéreztem, mert szerintem úgy lett volna poén, vagy csak eddigre már megszoktam Gaiman egyedien szokatlan stílusát
– Aladdin a kalapból – imádom az Ezeregy éjszaka meséit, ez a vers meg kellően visszaadja a könyv alaphangulatát
– A völgy császára – ez alapján a részlet alapján alig várom már, hogy olvashassam az Amerikai istenek-et! :)

Első telefonon végigolvasott ebook. Rájöttem, nem is rossz ez, míg mellettünk alszik a másik, mi sutyiban tudunk a párna alatt olvasgatni az álommanóig. Még ha ilyeneket is.
Gaiman ezzel kapott tőlem még esélyt. Fura, de nem tudok tőle teljesen elszakadni, hiába nem olyan húú, mert valamelyik ismerős ezt szereti, valamelyik azt, így szinte minden műve arra várakozik, hogy hátha ott már megértem. Eddig csak az Elveszett próféciáknál éreztem, hogy na igen, de ki tudja, mekkora része volt benne.
Maradhatna a novelláknál. Jól áll neki. (A versek kevésbé, nem igen nyerték el tetszésemet.) Olyan, mintha nem is ő írta volna a Csillagport, az A temető könyvét és a Coralinet. Ezek közül még az első volt az, aminél éreztem, hogy jó lenne, ha nem rontaná el úgy. A másik kettőről meg inkább ne is beszéljünk.
Ez meg kellemes csalódás volt tőle. A bevezető részekkel volt gondom, a novellákhoz és versekhez való kommentárjain mire túl jutottam… Nem kellett volna mindegyikhez gondolatot társítani, pláne nem úgy, hogy az jön le, mi milyen büszkék és beképzeltek vagyunk.
Kedvenc novellát nem tudok kiemelni, különösen borzalmasat sem. A kötet ahogy volt, egy négy csillagot megérdemel. Voltak szép, jó ötletek, jó kivitelezések, de még így sem tudtam őt megszeretni. Sajnálom.

Gaiman történetei és fantáziája mindig elképeszt. Határtalannak érzem mindkettőt. Valószínűleg így is van. Mindig elgondolkodom, hogy mi lehet még a fejében, mi lesz a következő történet?
A Törékeny holmik is tartogat jó néhány meglepetést. Találtam a novellák között kedvenceket: Góliát, a Napmadár, A völgy császára. A versekért viszont nem voltam oda (alapból nem szeretek verset olvasni).
Az is érdekes még, hogy a novelláskötetekkel valahogy lassabban haladok, mint a regényekkel. A regények között tartok egy pici szünetet, a novelláskötetnél az apró történetek között is. Biztos ez az ülepedési fázis. Szóval megakaszt a sok apró történet, jobban haladok a nagyobb volumenű, egybefüggő szöveggel.
Ettől függetlenül sok érdekes és elgondolkoztató történetet olvashatunk ebben a könyvben, igazi Gaiman stílusban. Összességében tetszett.

Ez volt a harmadik találkozásom a szerzővel, Gaiman szerintem zseniális. Nekem, egészében véve, ez a kötet is tetszett. Még akkor is, ha nem is minden novella fogott meg, mert én is eléggé hullámzónak éreztem a minőséget. Mondjuk, az is megeshet, hogy egyes novellák most nagyon passzoltak a hangulatomhoz, mások meg nem. De talán majd egy más alkalommal pont fordítva lesz. Ugyanis egy biztos, hogy nagyon hangulatfüggő, hogy az ember ráérez-e Gaiman stílusára vagy sem. Nekem tetszik, ahogy a teljesen hétköznapi, unalmasan normális valóság és a fikció olyan elegyét tárja az olvasó elé, hogy az kicsit úgy érzi, hogy akár a legképtelenebb agyszülemények is valóságosak lehetnének. Vagy talán azok is? Bennem legalábbis néha körvonalazódott egy ilyen érzés. A versek voltak számomra is a leggyengébb láncszemek, de lehet a fordítás közben veszett el belőlük valami.
Amelyek legjobban tetszettek: Keserű zacc, A másik, Emlékek és kincsek, Harlekin szeret, Szerinted milyen érzés?, Falatok és falatozók, Góliát, A csészealjak eljövetelének napja.