Neil Gaiman – Sam Kieth: Sandman: Az álmok fejedelme – Prelűdök & Noktürnök 4.16 / 53

Remélem szép sorban ki fog jönni a többi rész is. És minél hamarabb :)

Alapvetően Gaiman miatt olvastam, nem ez a kedvenc műfajom, de nem vetem azért meg. :) Még nagyon útkeresőnek tűnik, kíváncsi vagyok, hogy hova jut. Remélem mihamarább kijön a többi is!

Ötletes, néhol nehezen kibogozható, de ha az ember belefekteti az energiát, a végére már kifejezetten tetszetős darab lesz. Nekem pláne az tetszett, hogy nem félt hozzácsatolni Gaiman egy képregényt a már meglévő DC univerzumhoz. Mármint Batmanékhez. Nagyon ötletes lett így, és sok helyen szépen kiegészülnek válaszokkal a mondatok.

Nagyon jó kezdet, várom a folytatást.

Az első képregény amit felnőtt fejjel elolvastam, és biztos, hogy nem az utolsó. A többi Sandman-nak is a polcomon a helye.
Gaiman itt is csillogtatja zsenialitását és igazi mesélő képességét. A történetek, a rajzok magával ragadóak és kellőképpen elborultak, a különböző utalások tökéletesen illeszkednek a sztorikba/párbeszédekbe, és nagyon ütnek, ha az ember észreveszi őket. Kíváncsi vagyok, hogy a végére hova jut a történet.
Fél csillag levonást csak azért kapott, mert azért még szoknom kell a műfajt…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1916-ban Roderick Burgess az inkább nevetséges, mint félelmetes mágus egy különös szertartás keretében foglyul akarja ejteni a Halált, hogy uralkodhasson felette. Azonban valami hiba csúszik a számításba – illetve a mágiába – mert a Halál helyett testvére, az Álmok Fejedelme (Morpheus, Sandman) esik fogságba. De itt megáll mágusunk tudománya, fogalma sincs, mit kezdjen a rabbal. Sandman 70 évet tölt rabságban, majd egy egyszerű trükkel – halottnak tetteti magát – kiszabadul. (Mi van? Eddig gondolkozott? Vagy csak kialudta magát?) És nekiindul, hogy helyreállítsa birodalmát és visszaszerezze hatalma eszközeit. A tarsoly homokot, ami hús-vér valósággá változtatja a álmokat („Sosem egy álom csupán”), a sisakot, a tiszta álmok álarcát, és a gyémántot, ami megint csak valósággá változtatja az álmokat. (Őőőő…, hát igen, van hova fejlődni.)
Útja közben eljut a földi és a „valódi” pokolba, és mindenféle különös teremtménnyel találkozik, akik segítik, vagy akadályozzák (M)Orpheusunkat. Tanúi lehetünk a túlvilág urai közötti hatalmi játszmáknak, bepillanthatunk az álmok mechanizmusába.
Sajnos ahhoz, hogy az összes utalást észrevegyük eléggé járatosnak kell lennünk a DC képregények világában – ami rólam nem mondható el. Azért néhány ismerős figura és helyszín nekem is feltűnt. John Constantine, a démonvadász, vagy az Arkham Elmegyógyintézet. Na és az őrült tudós, John Dee, alias Dr. Sors, aki megszerzi és megbuherálja Sandman gyémántját, és akinek a kötet messze legjobb füzetét köszönhetjük (24 óra). Sajnos a jóságos Morpheus csúnyán elbánik vele.
Sandman helyre állítja birodalmát, de már semmi sem olyan, mint régen. Csalódott, kiégett, és nővérének a Halálnak kell őt seggbe rúgni, hogy kezdjen újra rendesen dolgozni. Az élet már csak ilyen, senki nem ússza meg élve.
Zsigmond bácsi elég gyakran kacsingat ki a lapokról. Az alvás, az álom, mint kicsi halál. Tudatalatti, felettes – és alantas – én, satöbbi, satöbbi. A kísérő szöveg szerint ez a kötet egy hosszú és sikeres széria kezdő lépéseit, útkeresését prezentálja. Nos, útkeresésnek elmegy. Remélem a többi rész erősebb lesz, mert ez elég harmatos volt.
„Ha nem fejezet be őket időben, a mesék mindig halállal végződnek.” Ámen.

eleinte azt hittem, zavarni fog a sok DC-s utalás… de kellemesen csalódtam :) Gaiman-től pedig nem is vártam mást, a történet olyan… Gaiman-es :P

nem teccet… sajnos! többet vártam volna
és még az ára is borsos volt

Morbid. Nekem. Nehezen állt rá a szemem, de a 'kockákat' meglepően jól olvasom:D Viszont nagyon nem az én műfajom:/
De azért éreztétek Lucifert?;)

A tündérmesébe oltott torture porn

Gaiman kicsit olyan, mint Tarantino, legalábbis a munkamódszerét tekintve: gátlástalanul lop mindenhonnan, két pofára zabálja a mitológiai történeteket, Shakespeare-t, a kortárs horrort, a képregényeket, a sci-fit meg a klasszikus fantasyt. Mindent megemészt, aztán kéjesen visszaböfögi. A végeredmény viszont soha nem egy hommage-ektől és kikacsintásoktól roskadozó, műfaji katyvasz lesz, hanem egy magasabb szintre emelt, végletekig letisztult, tolkieni igényességgel és alázattal kidolgozott világ egy csomó fura karakterekkel. Mrs. Whitaker vidéki házikójában megtalálja a Szent Grált (lásd: Tükör és füst novelláskötet). Káin, az Álomvidék időtlen idejébe dermedt, szadista manó minden este megöli a fivérét, Ábelt. Na ezt szokás mostanában urban fantasynek hívni. Gaimant pedig zseninek.

Még több észosztás erre:
http://konyves.blog.hu/2010/02/20/tundermesebe_oltott_torture_por