Csillagpor 83% 714 csillagozás

Tökéletes kikapcsolódás, a lelket is megérintő fajtából.
Ismerős elemekből építkező mese a szerelemről, ami nem perzsel, nem hivalkodik, mégis mindent legyőz.
A szerelemről, aminek a legfontosabb tulajdonsága, hogy elfogadod azt, akivel együtt vagy.
S arról a régi népmesei igazságról, hogy akkor vagy biztonságban, ha a legdrágább kincsedet elajándékozod.
Arról, hogy az, aki gonosz, vagy rosszindulatú, végül a saját életét is megkeseríti.
És hogy a szokásos: „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” befejezésből a boldogan éltek a fontos, mert az emlékek örökre megmaradnak.
S hogy többet ér valamit megélni, és elveszíteni, mint meg sem élni.

Először a filmet láttam aztán olvastam a könyvet.
Ez az első könyv amit Gaiman-tól olvastam.Tetszett de valahogy olyan gyorsan a végére értem és még olvastam volna.Az alap történet nagyon jó de szerintem lehetett volna hosszabb is, egy-két csavarral a végén, nagyon rövid könyv.

Itt szerettem bele Gaimanba végérvényesen.
Ez volt az első könyv, amit sulis ösztöndíjból vettem, hosszú évek után, és nem kötelező olvasmány volt. Magával ragadott a film, miközben az Amerikai isteneket olvastam akkoriban, ami azóta is egyik kedvencem.
És ez is az lett.
Elvesztem, mert igazi csillagporos, hamisítatlan mesét adott nekem Gaiman, ahol a jók győznek, a szerelemért világok mozdulnak, és a kalandok mindennaposak.
Ahol a „boldogan éltek” a legfontosabb rész, mert együtt lehetnek.
Szívet melengető történet ez, mert bátorságot ad, hitet, és valamit, amiről azt hitted, már régen nem létezik.
Bár kicsit hamar ért véget a könyv, a mai napig elmosolyodom, ha egy hullócsillagot látok. Legtöbbször még kívánok is valamit.
Aztán felnézek az Esthajnalcsillagra, és még mindig mosolygok.
Hiszen boldogan élnek.

A film miatt nehezen álltam neki, hogy elolvassam, mert az valahogy nem jött be.
Szerintem ez egy jó kis történet, Gaiman jó mesélő, és a könyvben nem is zavarnak olyan dolgok, mint a filmben. Tényleg elvisz ebből a sivár, hideg őszi világból, valami melegebb, szebb helyre. Kell az ilyen a történet is. Kell a jóról is olvasni, nemcsak a mocsokról. (épp ezen gondolkodtam el nemrég egy könyv kapcsán)
De akkor is az Amerikai Istenek viszi nálam a pálmát, megingathatatlanul, mind kidolgozottságában és egyediségében.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A könyvet azért vettem a kezembe, mert Molyon annyira dicsérték az írót, gondoltam, nekem is meg kell próbálkoznom vele. Csak erre az egy könyvére akadtam rá, talán nem is gond, hogy ezzel kezdtem. Tündék, unikornisok, egyéb varázslatos teremtmények – pont nekem való. :)
Ám valamiért mégsem. Az elején nagyon úgy indult számomra, mintha egy gyerek is olvashatná, de Trsitran megfogantatása elegendő bizonyíték volt arra, hogy ez inkább felnőtteknek szól. Hát tényleg nem gyerekmese. Az unikornis megölésénél kikészültem, pont buszon olvastam, túlságosan borzadó hangokat meg nem akartam kiadni magamból, nehogy a mellettem ülő csaj teljesen hülyének nézzen. A csillag az elejétől kezdve nem volt szimpatikus, meg sem lepődtem, hogy húú, dúl a love. Várható volt. Ahogy azon sem, hogy Victoria drága nem a fiúnak lett szánva.
A vége nagyon nem tetszett. Túl happy end, túl hamar jött rendbe minden. Az utolsó pillanatig reméltem, hogy a banya előugrik és kitépi a kis szőke vakarcs szívét, de hát nem tette. A szemét dögje…
Jólesett olvasni, kicsit belemerülni a világába, bár engem nem tudott teljesen magával ragadni. A négy csillagot azért megérdemli.

~*~

Kb egy év múlva picit jobban tetszett, de még mindig hiányzik valami. Meg kell hagyni, Gaimannek van fantáziája, meg jól fel tudna építeni egyes világokat, de sajnos nem dolgozza ki eléggé. Meg az elején túl elnyújtottnak éreztem az elbeszélését, a végén meg összecsapottnak. Meg kéne találnia az arany középutat. :) Amúgy meg további hajrá neki, egyszer hátha ír valami „húúú”-t. Megmarad ő örök második esélyesnek nekem.
Az újraolvasás meg nem az élvezet miatt, hanem a szép csillagos plecsni miatt volt. :D

Nos, Mr. Gaiman, megcsinálta. Ez volt nálam az utolsó esélye, és megragadta. Mert valljuk be, az eddigi könyveivel csalódást okozott. Nem értettem, mire ez a nagy felhajtás Ön körül. De ez most jó volt. Izgalmas, humoros, érzelmes, igazi Mese. Lehet, hogy még az Amerikai istenekre is rászánom magam egyszer.

A csillag szövegei jók voltak, a halott testvérek pedig haláliak. Szeretem ezt a könyvet a meséssége miatt…

Először a filmet láttam, mert nem tudtam róla, hogy könyv adaptáció. A filmet háromszor is láttam, így itt volt már az ideje, hogy a könyvvel is megismerkedhessem.
Nekem nagyon tetszett a könyv is, akadtak olyan részek, melyek a filmben nem voltak benne, vagy másképp volt, ezért a könyv újdonságként hatott. A vége is másképp alakult mint a film szerint, de nekem ez a vég is ugyanúgy tetszett. Kicsit szomorkás, de mégis szép vége lett a könyvnek.
Annak ellenére, hogy a film a könyv alapján készült, és manapság sokat változtatnak egy könyv eseményein a filmben, ez volt az első olyan film, ami szerintem jobban hasonlított a könyvre, annak ellenére is, ha akadtak benne változtatások.

Egyértelműen a könyv. A film bár aranyos, de sokkal egyszerűbb és tipikusan mesés. Ez érdekesebb. És mint Gaiman-nél már megszokhattam, már megint maradtak kérdéseim.
És hát a Gaiman könyvekben az egyik legjobb dolog a szerző utószava. Minden egyes alkalommal előkerül számomra valami érdekes Tori Amosról. Imádom. "Tori az egyik házát adta kölcsön, abban írtam az első fejezetet, és csak annyit kért cserébe, hogy változtassam fává." És ha jól sejtem meg is tette…
http://rakenroll.freeblog.hu/archives/2011/12/19/Csillagpor/

Hivatalosan is utálom és imádom Gaimant!
Bűne és érdeme egyaránt az, hogy írt egy csodálatos mesét varázslényekkel, tündérvilággal, beteljesületlen és beteljesült szerelmekkel.
Én naiv olvasó örültem a boldog befejezésnek, erre ő, leírta: boldogan éltek, de nem örökké.
Neil, miért kellett ezt? Az örökké legyen örökkön örökké!
Imádtam a Csillagot! Innentől, ha az égre nézek éjjel, ez a történet fog az eszembe jutni!