27 képtelen történet 71% 43 csillagozás

Nagyon vegyes válogatás, mind stílusban, mind a témákat tekintve.
A kedvenceim:
– Joanne Harris: Futótűz Manhattanben – Skandináv istenek New Yorkban, vicces és kellemesen olvasható, és pont annyira gunyoros, hogy az érdekessé tegye az ötletet és a csavart a sztori végén.
– Neil Gaiman: Az igazság egy barlang a fekete hegyen – egy nem tipikus (de Gaimentől megszokott) tündérmese, a hosszasan érlelt bosszúról.
– Joe R. Lansdale: Hullanak a csillagok – a szikár próza és a mágikus realizmus között mozgó történet egy I. VH-ból frissen hazaérkezett, kiégett veteránról, akit megfosztott az emberségétől a háború. Kicsit Móricz: Szegény emberek c. novellájára emlékeztetett.
– Kat Howard: Regényes élet – rövidke, vicces írás a múzsa szemszögéből.
– Kurt Andersen: A kém – jól megírt sztori, amit a poén tesz igazán emlékezetessé.
– Joe Hill: Az ördög a lépcsőn – leginkább a formabontás miatt érdekes, egyébként csak korrekt, és elgondolkoztató történet.
Joyce Carol Oates, Richard Adams, Jodi Picoult, Michael Swanwick, Lawrence Block, Carolyn Parkhurst, Jonathan Carroll és Tim Powers írásai is jók, de engem nem érintettek meg különösebben.
Viszont volt benne pár kimondottan rossz történet is:
– M. M. Smith: Aki nem hisz – mint egy amatőr író első próbálkozása, amikor nagyot akar dobni, de nem megy neki.
– Jeffrey Ford: Pöttyös szoknya, holdfény – külön bejáratú pokol? Nem tudom, de nem is érdekel…
– Palahniuk: Lúzer – formailag eltéveszthetetlenül Palahniuk, de se komoly mondanivalója, se érdemi története nincs.
– D.W Jones: Samantha naplója – mintha egy 60 évvel ezelőtti humorosnak szánt SF novellát olvastam volna, kicsit a Jetson család stílusában.
– Jeffrey Deaver: A pszichológus – ez fájdalmasan a legrosszabb; sztereotip, hatásvadász, logikailag is folyton fejreál. Tipikus olcsó megoldások, nem túl igényes olvasóknak (nem sznobságból mondom.)
– Michael Moorcock: Történetek – avagy M.M. számadása életéről; az eleje még érdekelt, aztán baromira meguntam, mert semmiről nem szólt.
– Elizabeth Hand: A MacCullay Bellerophonjának első repülőútja – ez akár jó is lehetett volna, ha öt oldal, és nem ötven.
A maradék hat között volt olyan, aminek határozottan nem én voltam a közönsége, de legalább három a WTF? kategóriába tartozott.

Stílusát és műfaját tekintve is vegyes válogatás, olyan „étvágygerjesztő” bemutatása annak, hogy a kortárs írók milyen novellát tudnak kihozni egy ötletből.
A történetek döntő hányada nagyon tetszett, szerencsére alig néhány olyan csúszott közéjük, amivel nem tudtam mit kezdeni.
(a borítóért viszont kiosztanék pár tockost a kiadóban…)

Első benyomás: gyalázatos a borító. Javaslom, alapítsunk „díjat” az év legrosszabb magyar könyvborítója címmel (és csinálhatnánk egyet a legrosszabb fordításnak is). Hogy maga a díj mi legyen, még nem tudom, meg aztán: kit illet? Az elkövetőt vagy a megrendelőt? Na mindegy.
Maga a cucc meg vegyes, de jobbára jó, csak egy volt benne, aminél gyanús volt, hogy az író Neil-nek vagy Al-nek a spanja lehet, különben ilyen rossz írással nem kerülhetett volna ebbe a válogatásba… Mindazonáltal, hiába értem én, hogy az volt a koncepció, hogy egy könyvbe sűrítsenek halom különféle műfajhoz meg irányzathoz tartozó írást, amikben az a közös, hogy különlegesek, nem csak, hogy nem mind különleges, de Joyce Carol Oates és Jodi Picoult írásaihoz mérten a többség zöme egyszerűen nem lehet elég jó.
Mindenesetre jó, hogy megjelent (még akkor is, ha már megvolt angolul), és összességében mint antológia, mindenképp alkalmas lenne arra, hogy kicsit javítson a novella-válogatások renoméján. (Ami persze ilyen borítóval nem fog megtörténni. Komolyan, még a pink színű Loe könyvet is hajlandó voltam magammal hordozni a BKV-n, de erre védőborítót raktam, annyira gáz.) Bővebben (rémisztően hosszan): http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2011-08-07+15%3A00%3A00/27-keptelen-tortenet-mesek-felnotteknek

Némiképp csalódás, noha van benne egy-két értékelhető darab.
Részletekért lásd a hosszú olvasónaplót a kommenteknél.

Eléggé vegyes válogatás, talán a „Hullanak a csillagok” volt belőle a legjobb, futott még a „Juvenal Nyx” is, a hangulata miatt, bár a vége nem volt az igazi. A két leggyengébb: az egyik a Jodi Picoult-novella volt, unalmas és érzelgős. A másik a Joanne Harris (ez meg mi volt, valami tribute-kísérlet az „Amerikai istenek” előtt?).
Összességében véve kellemes közepes, nem igazán hozta meg a kedvem azokhoz az írókhoz, akiket még nem ismertem.

Nos-nos, mit is mondjak? Összességében tetszett a könyv, egy-két történet nem igazán volt az igazi… nem kapott el mindig a „és mi történt azután?” érzet. De azért Gaiman novellája abszolút kedvenc :) Na és a borító? Hát, izé, kitalálhattak volna jobbat is, egy véres kés? Most meg kéne ijednem? Hiszen ezek csak mesék! Mennyivel jobb az eredeti: http://www.harpercollins.com/browseinside/index.aspx?isbn13=9780061230929 – valahogy sokkal mesésebb…

Nem szoktam novellás köteteket olvasni, így nem annyira tudom mihez hasonlítani, vagyis ezzel kapcsolatban különösebb elvárások nélkül olvastam. Igazából Neil Gaiman miatt szántam el magam, s bár az általa írt novella nem a várt stílusú volt, mégis nagyon tetszett. Ahogy összeségében a könyv is. Szeretem az olyan történeteket, ahol nem várt csavarok vagy ötletek szerepelnek, s itt a maga módján mindegyik ilyen volt. Volt több nagyon érdekes történet, de volt néhány, ami nem igazán győzött meg. Mindenképpen élmény volt, így örülök neki, hogy elolvastam.

Kicsit olyan, mintha egy nagy baráti sörözés után mindenki beadott volna valamit a közösbe. A novellák nagy része inkább érdekes, mint jó. Némelyiknél vártam volna folytatást, némelyik viszont erősen wtf élmény volt. A borító pedig, inkább figyelemfelkeltő, mint hogy szervesen kapcsolódna a könyvhöz.

Elég jó könyv volt, de akadt pár történet ami nem tetszett, vagy nem fogott meg annyira. A legjobban Gaiman, Lansdale, Adams, Picoult, Swanwick, Jones, Wolfe, Howard, Deaver, és Andersen történetei tetszettek.

Nagy reményekkel kezdtem bele, mert több olyan szerző is volt a listában, akiket kedvelek, vagy akiktől ugyan nem olvastam, de kíváncsi voltam már rájuk… Hát többükben csalódtam, és kevesen leptek meg az ismeretlenek közül… Ráadásul a végére pont kevéssé sikerültek kerültek, szal nem hagyott túl jó utóízt maga után…

Akiktől már olvastam: Gaiman persze hozta a formáját a maga egyedi hangjával, és Joanne Harris se okozott csalódást a Rúnajelek témáját felelevenítő írásával, sőt:) Diana Wynne Jones naplója nem rossz, de kicsit túlírt sztem, ennél sokkal jobban tud, Deaver meg kifejezetten csalódás volt, uncsi, kiszámított, és durván hatásvadász. Block viszont pozitívan lepett meg, sztem frappáns és hangulatus novellát írt, jó kis csattanóval és üzenettel:)

Akiket még nem olvastam és kíváncsi voltam: Joe Hill jó kis novellát írt, ötletes, a szerkesztés meg még jobban:) Picoult és Palahniuk írásai nekem, bár az alapötletek jók voltak, de kicsit laposak…Moorcock viszont az egyik legrosszabb élményem lett a kötetből, szenvedtem, és gőzöm sincs mit akarhatott kihozni ebből…

Akiket nem ismertem: A legtöbbjük egyszer-olvasós nem kifejezetten megérintős volt. Amit kiemelnék, az a hullanak a csillagok, ami nagyon brutális, de eltalált és van mondanivaló mögötte, valamint a regényes élet, aminek tetszik a felvetése:) A többi, ha kevéssé tetszett is, de legalább rövid volt:P Staub sztoriját szintén nem értettem, az persze lehet h az én saram:) Amit még kiemelnék, az Hand írása, szörnyű volt, az egyetlen, amit nem is tudtam végigolvasni, m kb. fizikai fájdalmat okozott már….