Kín 87% 106 csillagozás ↑ 6%

Eddig nem sok japán szerzőt olvastam, így csak filmekhez tudom hasonlítani…és teljesen japán:) A tradicinális mosolygós, meghajlós felszín, ami alatt gyűlik a feszültség, közben persze bennünk is, mert meddig lehet még mindent elfojtani…
Aki mindent elfojt az magányos lesz, mint minden szereplő a könyvben, és az írónő sugallatát követve, mint mindenki Japánban. (arról nem is beszélve, hogy a tradicíók miatt a nőkön „dupla elfojtás” van).
További ok a feszültségre, hogy nincs kiút, senki sem halad felfelé, hogy egy kis levegőhöz jusson a felszínen. A levegő meg fogy, egyre kisebbeket lélegzünk egyre szaporábban, hát és így nehéz tájékozódni:)
Számomra a könyv egyetlen „pozitív” karaktere a japán-brazil vendégmunkás, egyedül ő akarja kifejezni és megosztani érzéseit valakivel, de mivel ebben az országban mindenki magyányos és menthetetlen, ezért elvágyódik innen és hamarosan indul is…

Én is elvágyom innen:)
De azért nem szabad kihagyni…

Vannak könyvek amelyek ütnek,na ez is egy ilyen volt.Borzongatósan borzongató,izgulós meg nem is könyv.Pár napja fejeztem be,mégis mindennap eszembe jutott,foglalkoztatott, sőt,fejben már a folytatását is boncolgattam.Sokat olvastam Japán társadalmáról,mégis mindig elképeszt,és vonz is egyszerre.Félelmet keltő és hívogató is egyben.Mennyi minden rejtőzik a ki nem mondott szavak,az elnyomott érzelmek mögött.Szinte tapintható a feszültség.
Érdekes,hogy a történtek után csak egyetlen egy valaki tudta átértékelni az életét.Talán ez a legfélelmetesebb és ijesztőbb az egészben.

Ha lehetne én adnék, még egy csillagot, ez FENOMENÁLIS volt! Abszolút hangulat könyv volt nálam, azért is stagnált sokáig az olvasása, de most megjött a hangulat, és a könyv elsöpört. Valamit eddig is tudtam Japánról, de miután elolvastam ezt a könyvet teljesen átértékeltem magamban dolgokat. A könyv olyan hatásosan van megírva, hogy igaz már vasárnap befejeztem, de egyhamar nem hiszem, hogy ki megy a fejemből.

Naszóval. Közben aludtam rá egyet, ez talán segít az értékelésben, igyekszem spoiler nélkül, de nem garantálom…
Alapvetően egyetértek a könyvről előttem szólókkal, és valóban megrázó könyv, egyrészt a brutálisan véres jelenetek miatt, különösen az elején, másrészt azért, mert tényleg minden szereplő kiégett, elfojtott problémákkal küzd, reménytelenül magányos és reménytelenül küzd a túlélésért.
Talán ez az egyik legfurcsább dolog az egészben: a japánokról mindig azt hallani, hogy még a magyaroknál is gyakrabban lesznek öngyilkosok: nekem furcsa volt, hogy ha már ennyire utálják az egészet, akkor miért nem hagyják a francba, és távoznak az élők sorából? Miért mindig másokat segítenek hozzá? Igazából az egész könyv az életösztön diadalának tűnik nekem, mintha azt mondaná, hogy mindegy a hogyan és amiért, a lényeg, hogy élni kell (mert a remény hal meg utoljára, és azt már úgyis felesleges feldarabolni?).
Mindenesetre nem értek egyet azokkal, akik szerint a brazil bármilyen módon rosszul járt volna, hiszen sikerrel megvalósította a saját próbáit, elnyerte a beavatást, és megszabadult a pokol tornácáról. Szerintem az ő sztorija tipikus beavatási történet, minden része szépen a helyén van.
Úgyszintén Maszako is ilyen, illetve harcos nőtársai is, csak a 4 nőből egyedül Maszako az, aki képes átesni a tűzkeresztségen, kiállni a saját próbáit (ami ugye általában a férfiak kiváltsága, a nőket nem szokás úgy beavatni, mint a férfiakat, különösen nem egy olyan társadalomban, mint a japán). Ez alapján Maszakot is inkább győztesnek tartom- hát igen, aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Ment is, aztán ki is jött. Szép kerek. Nem is tudom, miért csak 4 pontot adtam, járna akár 4,5 is!

Tényleg keveset mondok akkor, ha azt állítom, hogy szenzációsra sikeredett. Felemelt, megborzongatott, leejtett, borzadtam, borzongtam, voltak részek, ahol én is kínlódtam a szereplőkkel együtt, reménykedtem, sorok, mondatok, melyeket megmosolyogtam. Határozottan állíthatom, hogy nem olvastam még ilyen -a szélsőségekre alapozva, az emberi gyarlóság bugyraiba elvivő, ott meghempergető, majdan felemelő- kiváló érzékkel megírt, átfogó, és teljes érzelmi skálán mozgó regényt. Kirino a krimi műfajában zseniálisat, és egyedülállót alkotott. Elvitathatatlanul méltó a Japán Bűnügyiregény-írók Nagydíjára.

Tanulság: óvakodjunk a részmunkaidőben éjszaka dolgozó japán háziasszonyoktól:)
Hát ide nekem az írónő következő könyvét. :) Ez nagyon szuper volt:) Mivel elég sok japán filmet láttam, nagyon jól el tudtam képzelni a könyvben leírt helyszíneket, és a társadalmi hierarchia sem volt számomra újdonság. Most bevallhatom azt is, hogy egyszer sem jött rám, hányinger, vagy hasonló érzés.:) Ez nem azt jelenti, hogy gyenge lenne a könyv, én vagyok már hozzászokva az ilyenekhez. Maszako karaktere nagyon sok japán pszichothrillerben visszaköszön, így őt is könnyen megszoktam. A többi karakter is jól példázza japán társadalmi rétegeit: a Muter, aki legszívesebben kinyírná az anyósát, de ugye az idősek tisztelete náluk még él, és mégis ápolja a mamát…. (igaz a végén a fantáziánkra van bízva a sorsa). A molett kollegina, aki a fiatal pipik életét szeretné élni, de a súlyproblémák miatt, és a hitelei miatt ez nem lehetséges. A háziasszony aki látszólag alamuszi nyuszi, aztán mégis mekkorát ugrik, és a végén még neki áll feljebb…. A lecsúszott motorosbandatag, a kupitulajdonos, a yakuza…. és még sorolhatnám…. Jó karakterek vannak benne.:) És mindegyik szemszögéből betekintést nyerhetünk a történetbe. A brazil félvért nagyon sajnáltam..:( Remélem olvashatunk még majd az írónőtől hasonló jó kis történetet.

na ezt a könyvet úgy olvastam végig, ahogy izgalmas filmeket szoktam nézni..összeszorított farizmokkal…nekem nagyon tetszett…megdöbbentett, h Japánban még mindig ennyire nem veszik a nőket emberszámba, és érdekes volt a sok technológiai bravúr mögé pillantani és meglátni a nyomort….a másik, még sosem olvastam olyan írást, ahol az író ennyire utálja az egyik karakterét, egy jó szava sem volt rá, és ki is nyiffantotta a történetben…..ez egy jó kis könyv!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Erőteljes váltás volt ez a kötet A Halál istennője után, de az írónő bizonyította, hogy legyen szó bármilyen stílusról és korról, ő remekművet alkot. A Kín zsenialitása számomra leginkább abban mutatkozott meg, hogy szinte megkönnyebbülést éreztem, mikor egy-egy szereplő a maga sajátos módján elnyerte a felszabadulást jelentő véget. Akárhány szemszögből és módon – megjegyzem nagyszerűen – mutatta be a szerzőnő a karakterek életének kilátástalan sivárságát, mindinkább megerősödött bennem a gondolat, hogy ennél akár a halál is jobb. Nem a gyilkosságok brutalitása volt az elborzasztó, sokkal inkább pokolnak tűnt a hétköznapi életük – aminek terhét több millió és milliárd ember viseli minden egyes nap.
Elgondolkodtató, izgalmas, hiánypótló regény. Az írónő valószínűleg egy étlap leírásával is jobbat és maradandóbbat tud alkotni, illetve az olvasóban hagyni, mint a harmincadik gésás könyv. Szívesen olvasnék még tőle magyarul, nagyjából bármit.

Kirino regénye üt, nem is kicsit, én is letettem párszor mert nem bírtam, pedig sokkal durvábbakat is olvastam már. El lehet felejteni az amerikai vérengzős sztorikat, mert a Kín közelébe sem érnek. A japán társadalom könyörtelen alvilágába pillanthatunk bele, és olyan realisztikusan, hogy néha azt hinnénk ez a durva valóság.A befejezés egyszerűen földbe döngölt és meglepett. A kapcsolatok férfiak és nők között megszokott téma, a bonyolult emberi személyiségek egymásra találása, vagy éppen egymás elvesztése. A történet folyamán nem egyszer tudtam mit fogok olvasni a következő oldalon, de ennek ellenkezője is számtalanszor megesett velem, meglepetések és bravúros húzások egész sorát élhettem át.
Nagyszerű könyv, csak ajánlani tudom.

Azt mondja a fülszöveg, hogy ez egy irodalmi remekmű. Témáját tekintve nyilván nagyon erős és felkavaró, ehhez kétség nem fér. De azért a „remekmű” kifejezés nagyon meglep, bár azt is tudom, hogy töbszörös díjnyertes regényről van szó. Nem tudok másra gondolni, mint hogy engem azért nem érintett meg különösebben sem a durvasága, sem a japán női társadalom tökéletes kiszolgáltatottsága, mert annyira távol áll tőlem az a kultúra, azok a szokások. Nem érdektelenségről van szó részemről természetesen, hiszen ha így lenne, el se olvastam volna. Egyszóval: nem. Nekem ez egy regény a többi között, jóval több véres, időnként perverz jelenettel, amit éppen azért, mert a lelkemet nem érintette meg, sokszor öncélúnak tűnt. És bárhogy próbálom így utólag is elképzelni azt a lelki folyamatot, ami képessé tesz nőket, egyáltalán embereket arra, hogy ilyesmit tegyenek, egyszerűen képtelen vagyok rá. Ez persze valószínűleg nem az író hibája :)