A skarlát betű 77% 196 vélemény

Ezt a könyvet imádtam. Egyrészt lehetett utálni az álszent kort és a pökhendien szegénylelkű közösséget, másrészt lehetett jókat moralizálni Hester kiállásán és a bűn kor(ok)hoz kötött tartalmi töltetén.

Tán a poszt-kereszténységem miatt, tán azért, mert amikor benne voltam, akkor sem tudtam elviselni a farizeusokat, de nagyon megfogott a regény.
At erkölcstelenség az, amit a közösség annak tart – sajnos. Mert a közösség mércéje soha nem isteni mérce. Az ugyanis egyfelől lelkiismereti kérdés, másfelől van benne kegyelem is.

Néha kicsit népmesés hangulata volt, ami tetszett, de a párbeszédek mű-régies stílusa borzasztóan zavaró volt. Összességében egy érdekes, komor történet, nem tipikus happy end-del, egy asszony vezekléséről és arról, hogy egy hajdanvolt bűn mennyire rányomja bélyegét (és szó szerint!) az életére. Furcsa és mégis tetszetős fricska, hogy a regény erkölcsi győztese szerintem végül mégis az erkölcstelennek kikiáltott nő. Hatalmas lelki erejének köszönhetően Hester felülemelkedett a közösségen, akik megvetették, és minden körülmények között mégis -ha lehet ilyet mondani- tisztességes maradt. Ennek ellenére a karaktere, ahogy a többi is, igencsak elnagyolt és kétdimenziós, de valahogy az az érzésem, hogy ez szándékos. Akárcsak a népmesés beütés.
Nem teljesen erre számítottam, de szerettem. Ja, és végig azt vártam, hogy lesz valami csavar az ijesztő kislánnyal. Az jó lett volna.

Tudtam én, hogy jó könyv lesz ez.

Vannak ennek a könyvnek – mai szemmel vizsgálva –, nyilvánvaló hibái, például a néha terjengős fogalmazás, és ezért túlírtnak érezhető, viszont számomra – nem találok jobb szót – gyönyörűek voltak a leírások, hangulatteremtőek és nagyon láttatóak. Csak néha éreztem úgy, hogy ez már túlzás, igen, például Gyöngy állandó és aprólékos bemutatása, de ez sem volt céltalan, a szimbólumrendszerbe épült. Jellemző, hogy az író minden mögöttes jelentést hordozó momentumot próbált az olvasó szájába rágni, hogy biztos továbbgondolja… pl. vadon, A-betű, a meteor stb. A szereplők megnyilvánulásai sokszor nekem életszerűtlennek tűnnek, inkább egy nagymonológot szavaló drámai költemény tragikus karakterei ebből a szempontból, és talán pont ezért, de hát mindez sajátja a kornak, illetve stílusa, amelyben a regény született. Viszont annyira mesteriek a karakterek, a helyzetek, amelyekbe keverednek… Még ha sokszor meseszerűek is a fordulatok, de a jellemek mindenért kárpótolnak… Chillingworth manifesztációja borzongató, ritkán olvastam ennyire valós és nagyszerű tragikus hősről. De itt igazából senki sem jó, és senki sem rossz. Visszafojtott lélegzettel olvastam például, mikor Dimmesdale felállt éjjel a pellengére. Hű, csodálatosan megírt jelenet, és nemcsak ez, sok másik. Úgy érzem, hogy nagyon mélyen megérintett. És nagyon élveztem az első harminc oldalt is, a Vámházról. Azt mondták, hogy elsőre az unalmasnak tűnhet, de nekem valójában nagyon tetszett, mert megnyilvánult benne az a nagyfokú ember- és önismeret, amely általában a jó írók sajátja. Nagyon megszerettem ezt a történetet.

Amikor a hasonló című filmet vetítették a mozik, egyszer már nekiálltam elolvasni, de akkor nem kötött le, főleg az előszó miatt félrehajítottam a könyvet. A rossz emlékek miatt a főiskolán is elsumákoltam az olvasást, valami mást választottam helyette.
Most viszont nagyon tetszett, lekötött az első sortól az utolsóig. Tetszett, hogy nem kell részletes visszaemlékezéseken átrágnom magam, az, hogy mi is történt Hester és a lelkész között, továbbra is az ő titkuk maradt. Persze tudjuk, hogy a kézfogásnál messzebb mentek, de az, hogy ez a szerelem mennyire volt lángoló és szenvedélyes, kettejük között marad. És azt hiszem, így van ez jól. Hiszen minden egyéb bűnüket feltárta a nyilvánosság, legalább ez a kicsi magánélet megmaradt nekik.

Rövidke regény, de azt hiszem, csak azért bírtam végigolvasni, mert nagyon kíváncsi voltam a történet végére. Nagyon jól vannak megírva a karakterek is, Hester alakja különösen izgalmas. Viszont a tálalás…
Nem kétlem a hitelességét a kor társadalmának leírásában (amit egyébként személy szerint visszataszítónak találok), de valamiért a történettel nem sikerült szépen összefésülni ezt a bemutatást. A párbeszédeknél a fejemet fogtam, és csak még rosszabb, ha tényleg így beszéltek az emberek. Ami igazán megőrjített – a stíluson kívül –, az az állandó ismétlés. Nem kell minden oldalon kétszer leírni, hogy milyen különlegesen volt felöltözve a kislány, mert elsőre is megértettem, sőt, másodjára is!
Lehet, hogy ha akkor olvastam volna, amikor anyu először mutatott rá a polcon, hogy ajánlja, akkor jobban tetszett volna.

Ui.: Nem láttam egy adaptációját sem, de a ’95-ös előzetesét megnéztem valamelyik nap, és azt kell mondjam, hogy konkrétan végigröhögtem. Azt hiszem, tökéletes szórakozás lesz egy unalmas estére…

Szép történet,elgondolkodtató.Érdemes 7 évig a bosszúra várni? Nem túl pörgő, kissé vontatott. Ettől függetlenül jó karakterek,jó történet.,tanulságos. Aki nem látta Demi -féle film változatot,ne is nézze meg! A regény nem arról szól.

Rám ez lélektani horrorként hatott először, és akkoriban még nem voltam benne biztos, hogy szeretem-e a lélektani horrort. Biztos vagyok benne, ha később találkozunk először, sokkal többre értékeltem volna. Át is csillagozom 3-ról négyre.

Körülbelül hat-nyolc éve volt tartalékos regényem A skarlát betű. Mindig tologattam az olvasását, úgy voltam vele, mint azokkal a filmekkel, amiket mindenki ajánl, és éppen ezért válnak gyanússá, és halogatottá. ;)

Érdemes volt várni a regénnyel, 8 évvel fiatalabban nyilván nem sokat mondott volna a szöveg. Aki egy jó történetet akar olvasni, a cselekményre figyelni, esetleg szerelmi történetre vágyik, az csalódni fog, A skarlát betűben minden lélekben zajlik. Nem az előzményeken van a hangsúly, nem az a kajánság szól a regényből, hogy a puritán közösség nőtípusától annyira eltérő karakterű Hester Prynne miként nem tud ellenállni a szerelemnek (szexualitásnak?), és hogyan történik meg, hogy épp a tiszteletes karjaiban válik bukott nővé, házasságtörővé. Hawthorne regénye (amint túlevickéltünk a hosszas vámházas bevezetőn) azzal a pattanásig feszült helyzettel indul, hogy a pellengéren álló Hester mellére tűzik a skarlát betűt, amely a későbbiekben egész sok jelentéssel töltődik fel, s amely épp úgy szégyenbélyege, majd büszkesége lesz a nőnek, mint a házasságtörésből született kislánya, Pearl. Nemcsak Hester visel azonban bélyeget magán, hanem a tiszteletes, és a közben megérkező egykori férj is. Három lélek formálódik, formálja egymást a regényben. Állandó feszültséget teremt a visszatérő és már-már démoni gonosz szerepét magára öltő férj, az elhallgatások, valamint a cseperedő kislány és a skarlát betű kapcsolata. Kimondottan tetszett Pearl karaktere, hogy ugyanazt a démonikus jelleget kapta, amit a férj is.

A regényből készült 1995-ös film borzasztó buta feldolgozás, épp arra fektette a hangsúlyt, amit az író jó érzékkel kikerült: a testiségre, arra, hogy Hester és a tiszteletes, hogy buknak el azzal, hogy átadják magukat a szerelemnek, szexualitásnak. A regény tétje nem az igaz szerelem ellen való hadakozás lehetetlensége, hanem egy közösség erkölcsi normáival való szembenállás pozíciójának megértetése, az elkövetett bűn következményeinek vállalása, illetve a bűn, az elhallgatás és a kimondás kérdéskörének aprólékos vizsgálata.

A regényt türelmes, figyelmes és érzékeny olvasóknak ajánlom. A türelmetlenek, és azok, akiket a történet és a cselekmény izgat, és az asztalt kopogtatják az ujjbegyükkel, mert nem történik semmi, nem történik semmi, nem történik semmi…inkább Sienkiewiczet olvassanak. :)