3096 nap 89% 142 csillagozás

Kezdetben csodálkoztam, hogy én, az áldozat képes vagyok a differenciálásra, de a társadalom, amelybe a szökésem után megérkeztem, a legkisebb mértékben sem hajlandó differenciálni. A közvélemény megtagadja tőlem a jogot, hogy akár csak eltöprengjek annak a személynek a jellemén, aki nyolc és fél éven át az egyetlen ember volt az életemben. Értetlenségbe ütközöm, ha akár csak halk utalást teszek arra, hogy hiányolom az élményeim feldolgozására adott lehetőséget.
Időközben megtanultam, hogy részben erősen ideális kép alakult ki bennem erről a társadalomról. Olyan világban élünk, amelyben rendszeresen verik a nőket, ám ők mégsem menekülnek el, noha az ajtó, legalábbis elméletileg, tárva-nyitva áll. Minden negyedik nő valami súlyos erőszak áldozata. Élete során minden második ki van téve valamilyen szexuális bántalmazásnak. Ezek a bűnök mindenütt megtalálhatók, minden ajtó mögött megtörténhetnek, minden nap, és alig néhányuk vív ki többet, mint vállvonogató, felületes sajnálatot.
Ennek a társadalomnak szüksége van az olyan bűnözőkre, mint Wolfgang Priklopil, hogy arcot adjon a benne lakó gonosznak, és ezzel leválassza önmagáról. A társadalomnak szüksége van a pinceodúmról készült képekre, hogy ne kelljen ránéznie arra a sok lakásra és kertre, amelyekben az erőszak nyárspolgárian kedélyes arcát mutatja. A társadalom az enyémhez hasonló látványos eseteket arra használja, hogy megszabaduljon a mindennapos bűnözés sok névtelen áldozatáért való felelősségtől.

177. oldal

Aki az interneten keresztül névtelenül üzenget, egyenesen rajtam tölti ki a gyűlöletét. A társadalom öngyűlölete ez, mely önmagát tükrözi vissza, és amelynek fel kellene tenni a kérdést: hogy engedhette meg ezt a rettenetes bűntettet? Miként és miért lehetséges az, hogy a köztünk élő emberek ennyire félresiklanak, és még csak észre sem veszi ezt senki sem?

Már régen nem én ültem fogságban, hanem a fogság ült bennem.

… a bűnök mindenütt megtalálhatók, minden ajtó mögött megtörténhetnek, minden nap, és alig néhányuk vív ki többet, mint vállvonogató, felületes sajnálatot.
Ennek a társadalomnak szüksége van az olyan bűnösökre, mint Wolfgang Priklopil, hogy arcot adjon a benne lakó gonosznak, és ezzel leválassza önmagáról. A társadalomnak szüksége van a pinceodúmról készült képekre, hogy ne kelljen ránéznie arra a sok lakásra és kertre, amelyekben az erőszak nyárspolgárian kedélyes arcát mutatja. A társadalom az enyémhez hasonló látványos eseteket arra használja, hogy megszabaduljon a mindennapos bűnözés sok névtelen áldozatáért való felelősségtől.

A megtébolyodás és az unalom ellen a könyvek jelentették a legfontosabb védőszert.

51. oldal

Semmi sincs, ami csak fehérből vagy feketéből áll. És senki sem csak jó, vagy csak rossz. Ez a gyerekrablóra is érvényes. Az efféle kijelentéseket az emberek nem szívesen hallják egy gyerekrabló áldozatától, mert ilyenkor elmosódik a jó és a rossz világosan meghatározott körvonala, s félnek, nehogy egy szürkére satírozott világban elveszítsék tájékozódási képességüket. Amikor erről beszélek, már látom is magam előtt a számos kívülálló ideges vagy elutasító arckifejezését. Azokét az emberekét, akik semmiféle betekintéssel nem rendelkeznek a belső rabságra, és egyetlen szóval vonják meg a jogot, hogy magam ítélhessek a saját élményeimről: ez a szó pedig a Stockholm-szindróma.

„Stockholm-szindróma alatt azt a pszichológiai jelenséget értjük, amikor a túszul ejtett áldozatban pozitív emocionális viszony alakul ki elrablóival. Ez ahhoz vezethet, hogy az áldozat szimpatizál a tettesekkel, és együttműködik velük” – írja a lexikon. Kategorizáló diagnózis, amelyet határozottan elutasítok. Mert legyen bármilyen részvéttel teli is a szempont, amely alapján ez az elmélet keletkezett, a hatása kegyetlen: másodszor is áldozattá teszi az alanyát, miközben elveszi tőle azt a jogát, hogy maga értelmezze a saját történetét, és legfontosabb élményét a szindróma egyik alesetévé változtatja. Ezzel éppen a túlélést jelentősen elősegítő magatartást löki a gyanús viselkedés közelébe.
A közeledés a tetteshez nem betegség. Egy bűncselekmény keretei között megteremteni a normalitás védőburkát nem szindróma. Ellenkezőleg. Egyfajta harcmodor a kilátástalan helyzetben – és sokkal közelebb áll a valószerűséghez, mint a társadalom számára oly kedves kategorizálás, mely a tettesre a vérszomjas szörnyeteg, az áldozatra pedig a védtelen bárányka szerepét osztja.

160-161. oldal

Wolfgang Priklopil nem az égből pottyant a világba, senki sem születik szörnyetegnek. Mi mindannyian a világgal folytatott érintkezés, az emberi kapcsolatok révén válunk azzá, akik vagyunk. Így végeredményben mindannyian felelősek vagyunk azért, ami a családunkban, környezetünkben történik.

Az idő mérése (…) talán a legfontosabb horgony egy olyan világban, amely azzal fenyeget, hogy nélküle feloldódna benne az ember.

92. oldal

A szépség nem játszik komoly szerepet a gyerekrablás vagy a nemi erőszak esetében. Az erről szóló kutatásokból inkább az derül ki, hogy legkivált a szellemileg vagy testileg fogyatékos, vagy bizonytalan családi háttérrel rendelkező gyerekek vannak fokozott mértékben kitéve a veszélynek, hogy egy bűnöző áldozatává válnak.

79

És a napközi után nem mindennap mentem volna el anyámhoz az üzletbe, ahol fagylaltozással és uborkaevéssel próbáltam elűzni az unalmat.

83. oldal