Egy ​családregény vége 262 csillagozás

Nádas Péter: Egy családregény vége Nádas Péter: Egy családregény vége Nádas Péter: Egy családregény vége Nádas Péter: Egy családregény vége Nádas Péter: Egy családregény vége

Az indázó bokroktól, fáktól takart óriási kert mélyén áll a ház. Áll öregen és örökös jelenben. Otthonszaga, meseillata van. Mesélnek a gyerekek, mesél csudás legendákat a savanyúcukrot szopogató nagymama – igaz történeteket, bajról és szerencsés megmenekülésekről a süket, ordító, szörtyögve alvó nagypapa –, s elmondja az ősi mítoszok homályából előlépő Simon család eredetének és lombosodásának jelképes töténetét is.
A jelenidő rideg fénye, kegyetlen csendje áttör a mesék meleg, áramló poézisén. Az ötvenes években vagyunk. Az egymásra rétegzett, a jelen pillanatiba csomósodott történeteknek egy tíz év körüli kisfiú a főszereplője. Megfogalmazatlanul is világos a példázatok tanulsága: a bűnöket és bűnhődéseket újrakezdésnek, feloldozásnak kell követnie.
A fiatal író érett, jelentős művet írt: történetének erős sodrása, sűrű ritmusa van. Minden mondata feszült, minden részlete izgalmas. Szuggesztív, olvasmányos és fontos könyve az Egy családregény vége.

Eredeti megjelenés éve: 1977

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szépirodalmi Zsebkönyvtár Szépirodalmi

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636765583
>!
Jelenkor, Budapest, 2015
152 oldal · ISBN: 9789636765736
>!
Jelenkor, Budapest, 2015
152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636765583

6 további kiadás


Enciklopédia 6


Kedvencelte 25

Most olvassa 16

Várólistára tette 146

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

Szerettem, jó volt (újra)olvasni. Néhol lenyűgözően mély volt, máshol meg magával ragadóan mesés, és mindvégig elgondolkodtató.

Nádas Péter első regénye 1977-ben jelent meg, a kádári diktatúra Magyarországán, tabukat döntve, korlátok között. A szocialista realizmus ugyan már nem volt kötelező, de az emlékezés és tudatáramlás posztmodern ábrázolása a (meg)tűrt kategóriába tartozott, a Rákosi-rendszer koncepciós politikai pereinek felidézése, és a zsidó identitás és hagyomány megidézése pedig már tiltott terület volt.
Bátor tett volt tehát ez a könyv. Ez, és szerzőjének későbbi munkássága – amely világhírű íróvá emelte –, megakadályozza, hogy önmagában, önértékén kezeljük e regényt. Ez lehet az oka, hogy sokan a magyar irodalom csúcsteljesítményei között említik, miközben pedig olyan írástechnikai hibákat – a narráció nézőpontjának tisztázatlanságát és az eltérő műfajú szövegrészek illeszkedésének megoldatlanságát – lehet felróni neki, amelyeket más szerzőknél a kritikusok nem hagynának szó nélkül.
Korhoz kötött könyv, amelynek történelmi és irodalomtörténeti dokumentumértéke erősebb, mint szépirodalmi jelentősége, de a kortárs magyar irodalom hívei, és persze Nádas Péter rajongói számára alapmű.

3 hozzászólás
dacecc>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

Van abban valami bravúrszerű, hogy egyben van a szöveg, pedig ágazik minden irányba, sokszor kell figyelni, hogy hol is járunk. Szóval mint minden Nádas textúra, ez is egész embert kíván, a 160 oldal nála olyan, mint egy 350 oldalas könyv másnál. Csakúgy mint a Biblia esetében, itt is nagyon rendben van a gyerekperspektíva, sikerrel helyezkedik bele az elbeszélőmódba az író, izgalmas minden karakter. Jó volt.

n P>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

Orgonák és mogyoróbokrok között, egy bodza tövében. Ilyen volt és nem is akartam elszabadulni onnan. Olvastam és lapoztam és belefeledkeztem… Úgy ahogy a mesélő, gyermeki hangon, de korántsem gyermekként csak mondani és mondani akarja, kibeszélni, újrajátszani, megörökíteni és véglegesen, egy nemmel befejezni a család regényét. Azért mondom, hogy emlékezzetek.Hát ne csodálkozz. Sejtettem, de nem tudtam mit fogok kapni, mit fog hozzám tenni Simon Péter története. De hagytam, bármi is legyen az, és szinte kerestem a néhol összefüggő, néhol apró gondolatsorokra szétváló jelképeket, mesés elemeket a sorok között. Az első néhány oldal után, már látni véltem, az apa (Ábrahám) és a fiú (Izsák) örökre szóló áldozat szimbólumát. A regényen végig éreztem ezt a meg nem történt, de mégis mindent átható lehetőséget. De volt több olyan szimbólum is, ami segített a megértésében. A kígyó, aki az emberben ( Kleopátrában) fiadzik meg, a titkos ajtók, a láda, a valóság elöl való menekülést, elbújást, a gyermeki félelmet ábrázolta. Simon Péter, aki valahol, mélyen, egyedül van, teremt magaköré egy mozgó-nyüzsgő-zajló világot. A mesék, a nagypapa szavai, az élő-létező világ adják a biztonságot. Otthonszaga, meseillata van. A felnőtt világ mocskos, idegen, bizonytalan, csak néha surran át a szobán, a látni vélt anya (?), meztelenül, talán szabadon, de megfoghatatlanul. Az apa, aki a megtisztulás vizét az otthonban, a vissza(el)fogadásban keresi. A valós világ elmúlik, azt a halál közelsége, a múlt árnya, sötéttel lepi be. Mint a ruhát a festékkel színezett víz. Az élettel teli világ, a lélegzetvételben mért idő, az át-túl lépés a mesék, a vágyak birodalmába. …ha olyan lennék mint a nagypapa. Mert a nagypapa az életről szeretett mesélni, az ősidőkről, a gyökerekről. És a nevetésről. Mit nevetsz? Tudod egyáltalán, mit csinálsz, amikor nevetsz? Tudod mi az? Nem tudom. Na, látod! A nevetés az élet legnagyobb titka közé tartozik. Szederfa – emlékek. Ne nézz! Csak halld, amit mondandó leszek. Arcom ne zavarja látásodat. És rábízza a fiúra az emlékek helyét. Fölébredtem és tudtam, a saját életemben hol vagyok. Csak kaput nyit nekik. Kaput azért, hogy a mese, a család, a regény utolsó szava a nem lehessen. Nem mindarra, amit eddig kellett átélni, nem mindarra, amin(t) nem lehet mégsem túllépni(élni).
Gyönyörű volt, gyönyörű!
Ne félj. Jó? Ne félj soha semmitől. Jó? Soha! Semmitől!

15 hozzászólás
fulbea P>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

Egyenlőre kettős érzéseim vannak Nádas Péter írásai iránt. A Bibliát szerettem, volt eleje, közepe, vége, volt cselekmény, korrajz, és mondanivaló.
Az Egy családregény vége már nehezebb dió. A fiú szemszöge nagyon jól sikerült, az emlékképek hirtelen bevillanása nagyon hiteles volt, eszembe juttatta saját családi eseményeim beugró jeleneteit. A folyamatos, megállás nélküli szövegimpulzus olvasásakor ugyanazt éreztem, mint Krasznahorkai olvasásakor. Nem tudom abbahagyni. Nem tudom becsukni a könyvet. Pedig itt vannak mondatok, sőt gyakran rövid mondatok, mégis szövegfolyamnak éreztem.

Amikor a mindennapjait meséli a nagyszülőkkel, illetve a nagypapa emlékezik a saját történeteire, azokat élveztem, de sajnos a bibliai Simonok visszanyúló családláncolata nekem nem jött be, nehéz volt, hosszú volt. Alig vártam, hogy túllendüljek rajta, mert éreztem, hogy a fiú sorsa még tartogat meglepetést. És így is lett.

Néha nehéz Nádas, de néha mégis gyönyörű.
Még mindig nem tudom mit érzek iránta.
A következőnél dönteni fogok.

Peónia>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

A Világló részletek után maradtam Nádasnál, az Egy családregény vége újraolvasása mellett döntöttem. Régen volt a kezemben ez a regény, de ahogy az első oldalakon megelevenedő kertről lekerült a leheletfinom emléktakaróm, Nádas másodszor is beemelt abba a csodába, melyet egyszer már átéltem, mikor az ő kertjéről olvasva a saját gyerekkorom hangulatából is visszatértek emlékek. Nem konkrét képekről, hanem az érzések ismerősségéről beszélek. A gyermekkor kezdetén – Nádashoz hasonlóan én is, mások is – döntően érzésekkel, érzetekkel tapogatjuk le a környezetünket, így vesszük birtokba a fényeket, a színeket, a bogarak röptének zizzenését, a föld szagát, az első barátságok bizonytalan képlékenységét, a szülők vonzását és taszítását. Az érzeteknek ez a közös, archetipikus mélye köt össze bennünket, ezért válthat ki erős közös élményt belőlünk Nádas kertje. Átéljük, és a jelenlegi tapasztalataink szűrőjén átcsorgatva, integráljuk a valamikori érzéseket. Ezt a fajta emlékezés-és élményinspirációt nagyon érti Nádas. (Mintha a Világló részletekhez kapcsolódó értékelésem részletét olvasnátok, ugye?)
Mivel az ötvenes évekhez köt a gyerekkorom, bizonyos mértékig a közös múlt terheként tudom felszívni azokat az alig értett, inkább csak bizonytalan érzésekként megjelenő tapasztalásokat is, amelyek a felnőtt világ elhallgatásaiban, a ki nem mondott félelmekben jelennek meg a főszereplő, Simon Péter életében.
Ehhez a képlékeny, a verbalitáshoz nehezen viszonyuló gyerekkorhoz érdesen illeszkedne a nagyapa valósága, amely rituálisan ismétlődő, hosszú beszédfolyamban artikulálódik, és egyetlen célja, hogy a zsidó hagyományok gyökereihez hátranyúlva egy sajátos küldetéses szerep vállalásának fontosságát sulykolja az unokájába. Hogyan is érthetné, foghatná fel Simon Péter ezt a sűrű, többrétegű szöveget, amikor még nem áll készen, mert nem is készítette fel senki, a fogalmi keretekbe szorított tudásfogadásra. Nyilván érzi a nagyapa részéről a rá irányuló különös, súlyos elvárást, de hogy is lenne képes a megváltás, megváltódás sajátos lehetőségének személyes felelősségét magára venni, hisz két külön világban élnek. Ezeknek a valóságoknak mégis van pillanatokra egymáshoz érő közös halmazuk:a fiú egy különös pillanatban magát képzeli a nagyapa helyébe.
A nagyapa és a fia (Simon Péter apja) híd nélküli, egymáshoz közelíthetetlen világban élnek. Az apa számára a múlt elveszti a jelentőségét, a gondolkodása jövőhangsúlyos, de más a küldetése mint, amit az apja – jobb híján- az unokájára akar testálni. A nagyapának és az apának már nincs közös nyelvük, de az apa valóságába a fia, Simon Péter sem fér bele.
A nagymama járja a boltokat, tolakszik, döntően es kényszerűen praktikus a valósághoz való viszonya. Elfogadja, szereti a fiát, kiszolgálja a férjét, tőle telhetően gondoskodik az unokájáról, de valóságos találkozásuk nincs. Minden szereplő végletesen magányos. A családregény tehát nem a nagyszülők halálával, az apa letartóztatásával, Simon Péter teljes magára maradásával ér véget, hanem azzal a korán kezdődő és tartóssá váló érzelmi űrrel, amelyet a családtagjai saját önzésükben vagy nyomorúságukban tán fel sem fogtak. Lehet-e hitelesebb utolsó szava a regénynek a „nem”-nél. Simon Péter nem-et mond arra a küldetésre, amelyet nevében hordozva teherként rótt volna rá a nagyapja. De valóban tényleg erre mond nem-et? Lehet, hogy a családra, az új életkereteire, de akár az életre magára is vonatkozhat a regényben az utolsó „nem”.
Ez az újraolvasás kifejezetten jól esett. A párhuzamos valóságok témája tisztán kirajzolódik már ebben a műben is. Élveztem a Világlóból visszacsengò motívumokat. Azok a „hibák”, amelyeket nevesíteni lehetne, jelentőségükben elenyésznek a regény szépségei mellett.

JBollok92>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

Első, de nem utolsó Nádas Péter olvasásom. Kidolgozott karakterekkel teli, szépen megírt, élvezetes történet. És nem utolsósorban, nagyon bátor tett, hiszen ez a téma a hetvenes években még nem igazán volt elfogadott, legalábbis nem a „támogatott” kategóriába tartozott.

korkata>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

A könyv első mondatainak olvasásakor hirtelen azt sem tudtam, hogy mit olvasok. Mintha egy mese lenne. Folyamatosan kezdett kitisztulni a kép. Nehezen olvasható, mert a szerző hirtelen vált nézőpontot. Figyelnem kellett, hogy éppen ki szól hozzám.
A középpontban a fiút éreztem. Az ő gyermeki hangján tudtam meg a legtöbbet a családról. Megmutatott egy apaképet, a hiányzó apáét. Ezt a hiányt a nagypapa sem tudta kárpótolni. Hiszen ő is egy veszteség a fiú számára.
Nem könnyű olvasmány. Mégis úgy érzem kellett ez nekem.

latinta P>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

     Mélységes mély… – meggyőződésem szerint – bármelyik család regényének kútja.
    A Nádas Péteréé is.

    Nem volt könnyű nyári olvasmány (minthogy a lassacskán közelítő tél idején került a kezembe). Meg közben muszáj volt ezt, aztán ezt, és pláne, hogy főként ezt is elolvasnom.

    A szöveg szövete-szövése, a kimondatlan (de úgynevezett belső érvek alapján kikövetkeztethető) regénytér-idő, a szikár mondatok – számomra – újszerűsége különös: folyamatosságot adott. Olyant, amelyiknek nincs eleje és nincs vége, másképpen mondva: se vége, se hossza. Csak a végtelennek balladisztikus mélysége, távlata…

    Hezitálok. Ismerkedem. Várnak még rám a könyvei, többek között a harmincéves, meg ez a "kisded".

    Van min töprengeni, gondolkodni.

csauperjel>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

A Határeset és az Apák könyve jutott eszembe róla. Előbbihez a háborúban, esetleg az ostrom alatt álló városban élő gyerek szemszögében kapcsolódik: ilyenkor a történelem olyan hangosan dübörög az utcákon, hogy elnyomja a rendes gyerekgondokat, a “kettest-kaptam-fizikából", meg az “utálom-a-pirított-grízt”-féléket. A nagyapa pedig Vámoshoz hasonlóan a család több letűnt generációjáról mesél, mintha maga is átélte volna a történeteiket (elképzelhetőnek tartom, hogy Vámos innen kapta az ötletet). Abban egyetértek az előttem értékelőkkel, hogy kissé zilált a szöveg, néhol nehezen követhető. Sajnos nem kaptam kedvet tőle belevágni pl. a Párhuzamos történetekbe.

melis>!
Nádas Péter: Egy családregény vége

Kiszámíthatatlan az ütem. Fényfoltok rezdülnek. Homlok, kéz, párna, kő. Nem a történet a fontos. Pedig a szépség, az értelem, a ravaszság, a harciasság, a pusztulás, majd a béke és végül a boldogság (talán, végre) köre mutatósan, tanulságosan bejárható általuk.
Ellenszegülés. Ne legyen vége az egymásnak barátságot fogadó két csizma meséjének! Ne legyen vége csak úgy. Félelem. Mi lesz, ha nem értem a levél meséjét? Ha nem szólal meg a mese? Ha nem történik semmi? Üres termek. Keresés. Kék ég. Fehér madár.
Vágyakozni a bizonyosságra. Tudni, hogy az élet nem ilyen. Csak kitalált történet, ugye? És ugyanannyira rettegni ettől a bizonyosságtól.
Kötődés. Csak akkor mesélsz, ha érzed. És mi mindent megértünk! „Vérünkben az összes eddigi korok.”


Népszerű idézetek

csillagka>!

Ne haragudjon, apám, de ez olyan patetikusan szép, hogy hányni kell!

2 hozzászólás
Zoárd93>!

„A harmadik roham biztosan elvisz! Papa, én nem akarom megérni, hogy te elmenj!"
„Isten dolgába ne avatkozzon ember!"

33. oldal (Jelenkor, 2018)

Izolda P>!

De annyira teli volt a hasunk, hogy még a szemünket se tudtuk becsukni.

rozcsi>!

Mindenkine azt az életet kell élnie, ami adatott. Boldogtalanok a türelmetlenek. Jól jegyezd meg! De mi a boldogság? Ki tudja ! A boldogság kérem, a legszebb asszonyhoz hasonlítható. Ha kívánod, ha azon vagy, hogy megszerezd, akkor kacérkodik, rázza a farát, de nem adja magát. Így van. Ha a lelkét kéred, a testét adná, ha a testére ácsingóznál, a lelkét teríti a lábadhoz. Mindig azt, amit nem akarsz. Bizony. A türelmetlenek boldogtalanok, mert mindig akarnak valamit, s mindig azt kapják, amit nem akartak. Ezért a boldogság a legszebb asszonyhoz hasonltható. Titok. Ész kell hozzá, ész ! Mert ha úgy teszel, mint aki észre sem veszi, ha úgy teszel, mint aki nem gondol vele, lihegve veti magát eléd. Ravaszkodni, az élettel ravaszkodni kell. Átejteni, ahogy lehet. Átejteni, becsapni, ha kell, akkor saját magadat !

audreystrassberg>!

Egyszer, hosszú lelki szárazság után egy szent megkérdezte az Istent; hol voltál eddig, uram? az Isten így válaszolt: Benned! Igen ám, de ha benn keresed, akkor mindig kinn van, ha kinn keresed, akkor benn. Dazwischen, mindig dazwischen! Jól jegyezd meg! Nem test és nem lélek, de lélek is, test is.

48. oldal

Azazello>!

De a nagypapa ordított: „Mit nevetsz? Tudod egyáltalán, mit csinálsz, amikor nevetsz? Tudod, mi az?" „Nem tudom." „Na látod! A nevetés az élet legnagyobb titkai közé tartozik."

128. oldal (Jelenkor, 1999)

vargarockzsolt>!

„Miért nevetsz?” Összeráncolta a homlokát. „Nevetek? Nem. Semmi. Talán eszembe jutott valami mulatságos.” Néha én is kipróbáltam, mi történik, ha nevetek. Nevettem. De nem kérdezte, miért nevetek. Pedig, ha megkérdezi, megmondtam volna, hogy azért nevetek, mert kipróbálom, hogy milyen neki, ha nevet.

14-15. oldal

olvasóbarát>!

Mert a történetnek hét köre van. Nekem hatról mesélt a nagyapám, hiszen a hetedik a miénk. Az első a Rufusé, a szépség köre volt, s ennek immár vége, s a vége: bukás. A szépség végleg elenyészett Saprut csodás meséiben. A második, ami most következik, az értelem köre, s ebben a körben a mesék bódulatában fogant Chaszdai ibn Saprut, az ősapa. Látod? A kapu már nyitva áll! Ezt mondta Chaszdai, amikor az unokájának mesélt. Mert azt hitte, az értelem biztos utat nyit, ami a boldogsághoz elvezet, mert nem tudta, amit a nagyapám sem tudott, amit csak én tudok, hogy az egymásból nyíló kapuk mögött zárt falak, s a kör nem bomlik ki sehol, hanem mindig visszatér.

108. oldal

discipula_magistrae>!

Azt kérdezted, Júda, miért csinálom naphosszat ezeket a hímzéseket. Én sem tudom. Hiszen akik viselik, mind meghalnak, és a selyem és az aranyhím a testükkel együtt elrohad! Azt hiszem, a szeleket kéne kihímeznem, azt hiszem, s aztán mindenki nézhetné mintáimat, amint köröttünk a levegőégben lelkem sok indája, virága, bimbója fényesen, könnyen szétlebeg!

99. oldal (Jelenkor, 2018)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis
Spiró György: Fogság
Émile Ajar: Előttem az élet
Vámos Miklós: Apák könyve
Zsolt Ágnes: Éva lányom
Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér
Moldova György: Az utolsó határ