Az ​ötödik évszak (A megtört föld 1.) 470 csillagozás

N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Három ​szörnyű dolog történik egyetlen nap leforgása alatt. A szürke kisvárosi életet élő Essun arra tér haza, hogy férje brutális módon végzett a kisfiukkal, majd elmenekült és erőszakkal magával vitte a lányukat. Eközben a hatalmas Sanza ― az egész világot befolyásoló birodalom, aminek találmányai évezredek óta a civilizáció alapjait képezik ― összedől, mert teljes lakossága egy őrült bosszújának áldozatául esik. S végül, a Rezdületlenként ismert kontinens szívében egy óriási, vöröslő repedés keletkezik, és az általa kiokádott hamu elsötétíti az eget. Egyesek szerint évekre. Mások szerint évszázadokra.
Ebben a haldokló és halálos világban Essun mindent meg fog tenni, hogy megmentse a lányát, és bosszút álljon a férjén. Az utolsó tartalékaiból tengődő, napfény, ivóvíz és művelhető termőföld nélkül maradt Rezdületlenben pedig kitörni készül a háború. Egy végső, nagy leszámolás a nemzetek közt, amit nem a hatalomért vagy a földért vívnak majd, hanem a túléléshez szükséges… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191063 · Fordította: Ballai Mária
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
368 oldal · ISBN: 9789634191070 · Fordította: Ballai Mária

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Alabástrom · Szienit


Kedvencelte 63

Most olvassa 21

Várólistára tette 635

Kívánságlistára tette 488

Kölcsönkérné 12


Kiemelt értékelések

Disznóparéj_HVP IP>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Botond barátommal és egy leszbikus cimboránkkal ültünk egy hegyvidéki kocsmában anno. Dögmeleg volt, alig pihegtünk, ahogy esti futás után iszogattuk a sörünket, és néztük a lányokat. (Ők csajozni is terveztek, én szigorúan az ő csajozási projektjüket támogattam. Nyilván.)
Hősnőnk megpillantott egy szimpatikus lányt, felkerekedett, megindult, vállon veregettük… aztán azt a vállat jól lehorgasztva tért vissza. „Heteró. Ez is. Mi vagyok én, valami heterómágnes?”
Ez soha nem derült ki, ahogy az sem, hogy valóban létezik-e ilyen. Az ötödik évszakot kellett elolvasnom, hogy megtudjam, inverzben igenis létezik.
A főhősnő ugyanis a legkolosszálisabb LMBT+ mágnes, aki valaha élt a lehetséges történelmek folyamán!
De komolyan, akárkivel találkozik, aki főbb szereplő, az vagy meleg, vagy biszexuális, vagy transznemű. Egyetlen egy van, aki nem az – de ő annyira nem, hogy még csak nem is ember. :D És ez el is visz minket a regény központi lényegéig: Az ötödik évszak egy kőobeliszkként feltartott középső ujj ugyanis, Jemisin középső ujja, amivel

1. bemutat a fantasy-zsánernek. Méghozzá olyan elegánsan, ahogy csak színesbőrű nő bemutatni tud – fehér limuzinból, miközben a másik kezében egy pohár 1926-ból származó Abbaye d'Outeille likőrt kortyolgat, aminek centilitere 1500 dollár körül mozog. Ugyanis letette, játszi könnyedséggel és egy profiknál is profibb szerzők magabiztosságával és lazaságával, az utóbbi évek legjobb világépítésű nem-hagyományos fantasyjét, és ezt tudja is magáról. Tudja, hogy bemutathat a szinte már-már parodisztikusan erős LMBT-vonallal, odadörgölheti a szakma orra alá, mert ezzel a könyvvel könnyedén agyonveri a mezőnyt.
2. bemutat a politikai LMBT-íróknak. Mert neki ez tényleg fontos, ez lejön a könyv minden egyes sorából. Az ő karakterei nem azért lesznek transzneműek vagy melegek, mert kell egy ilyen. De nem is azért, hogy megrázzon, megbotránkoztasson vagy üzenjen valamit, mint a politikai LMBT-szerzők szoktak. Az ő karakterei ilyenek és kész, mint a lány a buszon, aki veled szemben ül le, a srác, aki bejön hozzátok vásárolni vagy az anyuka a két gyerekkel, aki elmegy az ablakod alatt.
3. bemutat annak, akit ez zavar. Úgyhogy ha téged zavar az ilyesmi – nem hiszem, hogy ezzel a könyvvel indulsz majd LMBT-témájú olvasmányaid körében. :D

De én nem ezért tartom ezt egy abszolút kiemelkedő könyvnek. Hanem a következők miatt (ez már csak egy ilyen listás értékelés lesz):

1. Ezt a világépítést tanítani kéne.
2. BADASS földmágusok, AKA orogének. Ilyen még csak Moskát Anita tudott ilyen erővel prezentálni. (Mondjuk az ő regénye teljesen más, így a mágusai is mások, sötétebbek, ezért én jobb szeretem őket, de na.)
3. A három szál. Három nagyon különböző nőt ismerhetünk meg: egy kislányt, aki kiszakad az otthoni, jól ismert és szerető világából, egy ifjú, önmagával kicsit eltelt, szakember hölgyet és egy idős, megkérgesedett anyát, akinek meggyilkolták a gyermekét. Mindegyik szál egyedi, mindegyik lehengerlő és érdekes. Közhelyesen hangozhat, de Jemisin tényleg megoldja, hogy még a teljes világot széthasító apokalipszis közepette is az érdekeljen, hogy az anya tényleg utoléri-e a fia gyilkosát vagy sem.
4. A világvégék.
Igen, többes számban. Mert sok van. :D És egyik izgibb, mint a másik. A földmágusok okozzák, amikor nem éppen ügyesen (vagy túlságosan is ügyesen) nyúlnak a mélybe, és ilyenkor a világ túlnépesedési gondjai hagyományosan jó pár évszázadra rendeződnek.
5. Obeliszkek.
Az obeliszkek… vannak. Nem csinálnak semmit. Vannak.
Meg figyelnek. :D És már csak és kizárólag azért is mindenképp elolvasnám a második könyvet, hogy megtudjam, pontosan mik ezek és hogy kerültek ide és mi közük van az orogénekhez…
6. Amellett, hogy a világépítés csillagos ötös, a benne rejlő ötletek mellett maga a szöveg minősége és a regény dramaturgiája (ld. még a három szál pontot) is jeles. Ez a könyv nem csak egy jó ötletekre épülő regény, hanem egy jó ötletekre épülő JÓ regény.

Egyetlen pontot hiányoltam benne. Ugyan nagy hangsúlyt fektet a különböző szereplők etnikai hátterére (kiben mennyi a sanza vér, pl), szinte totálisan tartózkodik ezen fiktív entikumok leírásától. (A szereplők maguk sincsenek túlságosan részletesen leírva, hiába emeli ki időnként, hogy ki a sanza, ki nem sanza, stb.) Ha már fontos ez a téma, akkor én egy kicsit több leírást vártam volna tőle.

De egyébként miután ráállítottam a fantáziámat, hogy kipótolja a számomra hiányzó leírásokat, tökéletesen jól láttam magam előtt mindent – és hát a történet szempontjából is volt olyan eset, hogy indokolt volt a meglepetés fokozása érdekében a dolog, így hibának nem nevezném.

Jó könyv. Ez is. Mi vagyok én, jó könyv-mágnes?! :)

37 hozzászólás
phetei>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Az utóbbi években valahogy leszoktam a fantasyról. Nyilván én is rosszul válogattam – illetve meríthettem volna mélyebben is –, de igazából nem nagyon tudott már mozgatni az elfes-orkos, álközépkori hátteres, tűzgolyóval démont ledobáló varázslós meg a parasztfiúrólkiderülhogyőavilágutolsóreménysége felállás. Hernád Péter (@Iaras) mondta a Könyvhéten az ekulturának adott interjújában – http://moly.hu/karcok/722414 –, hogy úgy érezte, íróként megkötik a fantasy hagyományos keretei; valami hasonlót éreztem én is olvasóként. A szokásos panelek köszöntek vissza; ami ugyan még hagyján, viszont nyomát sem láttam innovációnak és kreativitásnak. Ebben a közegben szinte csak a GaimanMiéville féle urban fantasy maradt meg részemről kapocsként a a zsánerhez.

Ehhez képest jött először év elején a Horgonyhely by @charon és most az Ötödik évszak, melyek visszaadták a hitem a fantasyban. A két könyv összehasonlítása ugyan önmagában is megérne egy külön posztot, de maradjunk a közös értékeik lényegénél, ami pedig a világépítésben rejlik.

Az ötödik évszak lényegében egy felvezető kötet spoiler, a három szál mindegyikén lényegében a cselekény nagyjából annyi, hogy a szereplők elmennek A-ból B-be, B ponton pedig történik valami ami más irányba terli az életüket. Nagyon ezt tovább ragozni nem is érdemes, a folytatásokban minden bizonnyal felgyorsulnak majd az események. A sztori annyiban követi a hagyományos sablonokat, hogy a látszólag jelentéktelen szereplők egyre inkább tényezővé válnak a világ sorsának alakulásában és ezek persze egybe is fonódnak majd.

A szereplők vándorlása során viszont az író megismerteti velünk a könyv lényegét: a hihetetlenül komplex, különleges és mesterien kegyetlen világot. Az egyetlen ismert kontinens, a pusztulás felé tart; ez azonban jelen esetben „semmi különös” kategória, megesett már számtalanszor. A főnixként újra és újra kialakuló emberi civilizáció alapja a pusztulás és az újjáéledés ciklikussága. Erről szólnak a legendák, a szokások és törvények, a mágia, ahogy maga a hétköznapi élet is; minden a katasztrófák utáni túlélésnek van alárendelve. A könyv logikája szerint pedig ebben nincs pardon, ami bizarr ellentmondásokhoz vezet. Nem sokakat zavarnak például a különböző szexuális egzotikumok, ugyanakkor kvázi elfogadott a rabszolgatartás és a gyerekekkel szembeni erőszak spoiler, egyfajta furcsa rasszizmus pedig lényegében az egész fennálló civilizációt gúzsba köti.

A könyv fokozatosan vezeti be az olvasót Rezdületlen különös világába. Már az elejétől a szöveg részét képezik a világra jellemző szavak, megjelölések, jelzők és sajátosságok, ugyanakkor – számomra végtelenül szimpatikus módon – mindezt nem erőszakosan teszi, hanem szépen beleszőve a történetbe. Nagyban segít a világhoz való adaptációban a kötet végén lévő szószedet és rövid történelmi kronológia, ami segít eligazodni a megnevezésbeli jellegzetességekben és segíti az értelmezést. spoiler

Az adaptációra pedig szükség is van, a szöveg ugyanis nem túl könnyed, az atmoszféra sokszor nyomasztó, a lassan csordogáló cselekmény pedig gyakran torkollik felfoghatatlan erőszakba. Ezek megértése és befogadása pedig csak a világ kontextusában működhet és még így is szükség van némi türelemre a regény elején. Mivel pedig Rezdületlen az ellentmondások világa, a könyv rendkívül addiktív, a patikamérlegen adagolt ismeretek és újabb rejtélyek folyamatosan fenntartják az érdeklődést, maga az egész miliő pedig annyira egyedi és szokatlan, hogy már önmagában az berántja az olvasót.

Az ötödik évszak úgy feszíti szét a fantasy megszokott kereteit és a tradicionális tabukat, hogy közben megtart bizonyos alap elemeket; ezeket viszont egy merőben szokatlan és különleges világba helyezi, majd ebbe fűzi bele a karakterek motivációit és jellemük alakulását, a világ és a szereplők szervesen egymásba fonódnak. Mindettől az egész felállás rendkívül hitelessé és átélhetővé válik.

Noha nem követem a külföldi fantasy trendeket, de azt gondolom, hogy ez lehet a fantasy jövője. A százszor lerágott sablonok önmagukban már nemigen állják meg a helyüket – ugyan kit érdekel a 235425. gyorsan nyilazó elf –, az öncélú erőszak csúcsrajáratása – Hello, Trónok harca –, pedig magasra emelte az ingerküszöböt. Ha valaki a megszokott paneleket akarja alkalmazni akkor azokat vagy teljesen ki kell csavarnia és újraértelmeznie, netán olyan szokatlan világokat kell létrehoznia melyekben ezek újraértelmezhetővé válnak. Vagy pedig valami gyökeresen újat kell létrehoznia… Azt gondolom erre az útra lépett az Ötödik évszak és korábban a Horgonyhely is. Ha ezen halad tovább a fantasy akkor ide nekem mindet. :)

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191063 · Fordította: Ballai Mária
4 hozzászólás
Noro P>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Sokféle könyvet kiáltanak ki manapság a fantasy jövőjének. Ez nyilván attól függ elsősorban, hogy a kritikus mit szeret és mit hiányol a „klasszikusok” köréből. Én a világteremtésre esküszöm, és szeretem azt hinni, hogy a következő nagy ugrás az epikus fantasy eltávolodása a történelmi, főleg a középkori mintáktól. Ennek az irányzatnak pedig Nora K. Jemisin az egyik mestere.
Az ötödik évszak úgy épül fel, mint egy jó sci-fi. A szerző egy olyan világot teremt meg benne, amely nem csak következetes, de amely nélkül ezt a történetet nem lehetne elmondani, és egy olyan történetet mesél el, amely értelmet ad e világ minden furcsaságának. Ugyanakkor megőrzi az igazi fantasy misztikumát is.

A regény címe egy olyan időszakra utal, amelyben felborul a természet rendje, egy kataklizmára, ami ebben a világban sokkal gyakoribb, mint amihez az olvasó hozzászokott. A történet ugyanis egy geológiai szempontból roppant instabil földrészen játszódik, amely néhány évszázadonként teljesen átalakul. Az emberi kultúra középpontjában így érthető módon a túlélés áll, minden áron. A mitológiától a törvényekig minden arra összpontosul, hogy az emberi faj át tudjon vészelni akár egy „kihalási eseményt” is. Mi több, az itteniekben egy szeizmikus érzék, a „szenz” is kifejlődött, így – sok állathoz hasonlóan – képesek előre megérezni a földrengéseket. Néhány emberben azonban a szenz túlfejletté vált, ez pedig már nem áldás, hanem átok…
E varázslókat úgy kezeli a világ, mint két lábon járó tömegpusztító fegyvereket. Aki nem csak érezni, de befolyásolni is tudja a rezgéseket, azt szigorúan ellenőrzik, jogaiban korlátozzák, elzárják a külvilág elől, hacsak nem bizonyítja, hogy tökéletesen ura önmagának. Mi tagadás, első ránézésre ennek van is értelme, hiszen egy „orogénnek” született kisgyerek minden tréning nélkül is képes hegyeket megmozgatni, mert az erő sokkal könnyebben jön, mint a kontroll. De amit e varázslókkal művelnek, ahogy gyerekkorukban kondicionálják és szelektálják őket, az messze túllép az emberiesség határain. Ebben a világban a legerősebbek a leggyengébbek.

Hasonló világépítést magyarul persze már Brandon Sanderson nagyregényeiben is olvashattunk, de Jemisin egy magasabb irodalmi szintre emeli mindezt. Neki nem csak hősei vannak, hanem igazi karakterei, akiknek nem csak tetteik, de személyiségük révén is összefonódnak a világgal. A történet három szálon fut: egy orogén gyerek, egy varázslónő és egy anya szemén keresztül ismerjük meg az ötödik évszak korát. De ezek a szálak nem a megszokott módon kapcsolódnak össze – hogy akkor hogyan, azt szerintem a könyv közepe felé lehet először megsejteni. További csavar, hogy az egyik szál E/2 előadású, ami, hadd tegyem hozzá, itt meglepően jól működik. (A narrátort persze csak a könyv végén ismerjük meg.) A túlélésért való küzdelmük – akár emberi őrzőikkel, akár a természettel szemben – mélyebben megérintheti az olvasót, mint a legtöbb fantasy regény, ugyanakkor az intellektuális csemegékben sincs hiány. A világ őstörténete, a kőkrónikák eredete, a lebegő obeliszkek rejtélye mind azért kiált, hogy levadásszuk a könyvben elrejtett információkat. (Bár mindenre egyszerre nem fogunk választ kapni, a regénynek ugyanis folytatása lesz.)

2 hozzászólás
vicomte P>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Gyerekkorom óta imádom az Attenborough által rendezett természetfilmeket, s pár hete, mikor @Amadea-val legutóbb az Élet egyik epizódját néztük, ismét lenyűgözve bámultam, hogy a legkülönbözőbb élőlények közössége milyen találékonyan idomult a legzordabb, legfurcsább helyzetekhez és egymás igényeihez. Az, ahogy az egyes állatok és növények több tíz- vagy százezer évnyi evolúciót követően milyen bizarrnak ható életközösségeket, ösztönös cselekvési mintákat alakítottak ki, megmagyarázhatatlannak, szinte mágikusnak hat. Már-már hajlok rá, hogy megértsem, hogy a kreacionisták miért vetik el az evolúció elméletét: az, hogy ezek mögött nincs teremtő akarat, hanem csak a véletlenszerű apró változások végtelen sora, sokkal riasztóbb, mint hogy egy mindenható isten keze nyomán alakult így a világ.
Azon pedig ismét elcsodálkoztam azon, hogy milyen kevés SFF író tanulmányozza igazán értően a természetet, holott sokszor már a Földön olyan fantasztikus dolgokat tapasztalhatunk, amelyek legvadabb weird fantasyt is megszégyenítenék.

Nem tudom, hogy vajon Jemisin honnan, milyen vad rémálomból merítette a világának az alapötletét, de magyarul kevés olyan fantasztikus mű akad – a Horgonyhely például ilyen –, amelynek világképe ennyire gyökeresen eltér az általunk ismerttől és ez ennyire minden ízében áthatja a regény cselekményét. Rezdületlen kontinense a párszáz évente bekövetkező hatalmas katasztrófáival, és az egymás romjaira épült civilizációival pontosan az a kiindulási pont, ahonnan egy modern fantasynek indulnia kell.
Jemisin erről a rajtkőről nekirugaszkodva következetesen végig viszi mindazt, ami ahhoz kell, hogy a regényének világa szilárd alapokon nyugodjon. Az evolúció itt is könyörtelen mester, a növény- és állatvilág mellett az emberi faj is alkalmazkodott a körülményekhez: a hétköznapi emberek fizikai jellemzői is úgy módosultak, hogy a földrengések, vulkánkitörések nyomán kialakuló zord viszonyokat is legyen esélyük túlélni. A világ mágusai, az orogének pedig még ennél is sajátosabb válaszlépései az evolúciónak: ők maguk képesek érzékelni és befolyásolni a földkéreg mozgását és a törési energiákat. Ez pedig nem áldás, hanem olyan átok, ami kitaszítottá, üldözötté, sőt levadászandó szörnyeteggé teszi őket, ha a képességeiket nem a brutálisan kegyetlen és a legkisebb hibát is könyörtelenül megtorló birodalmi orogének rendjén belül használják, teljesen alávetve magukat a társadalom által rájuk rótt szerepnek.

A regény során három történetszálon, három idősíkon és három narrációs stílusban követhetjük nyomon, hogyan alakul a főszereplők élete egy minden eddiginél nagyobb katasztrófa árnyékában. A könyv alaphangulatát ez az apokaliptikus helyzet határozza meg, és mivel maguk a szereplők sem a fantasykben megszokottak, ezért senki ne számítson könnyed olvasmányra. Ez a regény, akár a vulkáni hamu, fullasztóan telepszik rá az emberre, és az olvasó számítson arra, hogy – az egyébként sem könnyedén megszerethetővé formált – szereplők életét a kétségbeesés, kilátástalanság és a düh háromszöge alakítja.

Ez a kötet egy tervezett trilógia első része, és mint ilyen elsősorban a világ alapvetéseit fekteti le, de miután megismerkedtünk ezekkel, az események olyan fordulatokat vesznek, amelyek alapján a szereplőkkel együtt kezdünk kételkedni, hogy mindaz, amit korábban gondoltunk, nem csupán félreértés és ismerethiány eredménye. Ez a feszültség elegendő muníciót jelent ahhoz, hogy az írónő a hátralévő két kötetet is érdemi történéssel tölthesse meg és mi, akik lenyűgözve figyeljük ennek a világnak a spoiler haláltusáját, ismét mellbevágó élményekkel gazdagodhassunk.

Mrs_Curran_Lennart P>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Nagyon tetszett a könyv, mert egy igazán egyedi világot alkotott meg az írónő. Itt nincsenek tündék, törpék meg varázslók, ellenben orogének, örzők és kőfalók léteznek. Az orogének egy gyűlölt és félt kisebbség különleges és halálos képességekkel. Ők a főszereplőink.
spoiler
Persze mire minden világos lenne, véget is ér a rész.
Ha egy igazi klasszikus fantasyt szeretnétek a sok YA mese helyett, akkor ezt nyugodt szívvel ajánlom. Várom a folytatását.

1 hozzászólás
Mulán>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Az elején még értettem hogy mi történik majd elveszítettem a fonalat és csak sokkal később fogtam fel hogy mit is olvasok, de alapból hamar el tudtam olvasni. Teljesen új megközelítés volt a világ számomra mert ezek nem a megszokott fantasy lények amikhez hozza szoktam de nem rossz. Cselekmény van bőven első olvasásra nem volt rossz.

szadrienn P>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Súlyos, sötét, nehéz olvasmány, mélyen beledöngöl a megtört földbe. Miközben világok hullanak szét és pusztulnak el tomboló természeti katasztrófákban, a mágikus képességekkel rendelkező orogén szereplők sorsán keresztül felszínre tör Fekete-Afrika vad haragja, mintha a megbélyegzett, kiszolgáltatott, rabszolgasorba taszított fajhoz tartozás minden fájdalma kiszabadult volna a kollektív emlékezetből.
Az egyes szám második személy szinte provokatív, talán ezzel az üzenettel: “Kedves olvasó, most azt játszuk, hogy te is a megvetett kaszthoz tartozol. Üdv a csapatban! És persze szórakozz jól!” Ez itt a csendes és keserű irónia földje.
Jemisinnél nem a hit mozgat hegyeket, hanem a féktelen indulat és a félelem. Nagyon veszélyes olyan vidéken élni, ahol az érzelmek okozhatnak szökőárat és földrengéseket, nem véletlen, hogy az apokalipszis sűrűn bekövetkezik az itteni történelemben.
Ez a regény elkötelezetten dühös és dacos, nem igazán engedi közel magához az olvasót. Nyers törésvonalak szaggatják szét a szereplők életútját és a domborzatot. Az ábrázolt karakterekkel való azonosulás nehéz. Ugyanakkor a könnyen befogadható, simulékony történetek hajlamosak gyorsan kihullani az emlékezetből, és éppen ez az eredeti, szúrós, érdes fantáziavilág az, ami mély nyomot hagy és visszahúz.

pat P>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

N. K. Jemisin az amerikai Moskát Anita*.

Végre egy könyv, amitől tökéletesen le vagyok nyűgözve.
Mert nyilván lehet fantasy-t írni kardozós hősök, elfek-sárkányok-vámpírok-vérfarkasok, halott istenek, műközépkor vagy London-szerű városi háttér nélkül, csak kevesen csinálják.
Mert lehet olyan jó egy könyv, hogy a mai, gender- és LMBT-témákra fixált időkben se az legyen a fő tudnivaló a regényről, hogy egy fekete nő írta, vagy hogy nem mindenki teljesen hetero benne, és hű, még szexelnek is, de tényleg ám!
Mert még olyat is lehet, hogy a rettenetesen érdekes narratív megoldások** nem csak arra jók, hogy műértően hümmögjünk a könyv felett, hogy milyen posztmodern / magasirodalom / izébizé ez zsáner létére, hát még ilyet. Hanem működik tőlük (ellenükre :P) az egész könyv.

Mert Jemisin baromira tud írni, annyira, hogy végig se lehet hirtelen venni, mennyi mindentől jó ez a regény. Világalkotás, igen, karakterek, igen, logikus felépítés, igen, geológia, igenigen, meg még… baromi jó is, na.
Azért a „vége” az ennek is megér három év felfüggesztettet. Egyrészt, mert gyakorlatilag nincs neki, másrészt meg, ahol és ahogy befejeződik… hát én ütni tudtam volna, no.

*Szélsőséges és túláltalánosító kijelentés, mely nyilván ezer ponton támadható, de talán átmegy a tartalmi lényeg.
**Az E/2-t különben le sem akartam írni, olyan szép meglepetés volt nekem, ahogy az elején felépítette. És milyen jól működik! Pedig ember nálam jobban nem utálja az E/2-t, az fix. (Meg a jelen időt se.)

8 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Amikor először beszél neked róla valaki, megvonod a vállad, pedig nem szokta agyondicsérni a dolgokat, pláne emlegetni, hogy még mindig nem kezdted el. Már csak azért sem fogsz neki – nem vagy benne biztos, hogy készen állsz akár egy minden várakozásod ellenére közepes darabra, akár az agyad, netán a szíved módszeres porrá őrölésére. Kérdés, hogy akkor mire igen, de hát egyesekkel lehetetlen jót tenni. Nehezen hangolódtok egymásra, az elején darabosnak érzed a mondatokat, mint egy gondozatlan fentút peremét. Ezért kezd el tetszeni, van ez a mániád, hogy a tökéletes szöveg pont olyan, mint a történet, amit elbeszél – és ez csupa repedés és feltörés és tűz és gőz. Ahol nem, ott végképp szíved szakad, de erről még nem tudsz, beetetés is van a világon. (Ezen is.) Miközben olvasod, téged is morzsol, horzsol, koptat és csiszol – na, ha ezt nem kérted, akkor kényelmetlen, nehézkes, és nézd már, ki kérte ezt a karcolást…
Aztán tetszik még a karakterek, és ha már itt tartasz, a nevek miatt is – a másik becsípődésed ugye, hogy nevekben (személyek, tárgyak, jelenségek és fogalmak neveiben is) méred egyebek közt, mennyi munkát fordított a szerző a világ alakítására – hogy ugye a rendszer alkot-e olyan egységet, aminek az egyes részeit meg lehet nevezni, amivel együtt lehet élni, embertől hivatásokon át az évszakok nevéig. És alkot, de olyat, hogy a regény harmadánál már ráismersz arra a síráshoz hasonló szorongatásra a torkodban, a puszta tény okán, hogy ez a 360 oldal létrejött és olvashatod. És amilyen arcok, amilyen személyiségek, szokások és törések tartoznak a nevekhez; el tudod képzelni, hogy valakinek nem tetszenek nehezen, mert te odavagy értük, de hogy kételkedjen bennük vagy a tetteik mozgatórugójában, azt már nem. Embertelenül kegyetlen és megindító epizódok szövődnek három nézőponton keresztül egymásba – a belőlük kibomló egészre kevéssel azelőtt ébredsz rá, hogy a szöveg felfedné magát. Az egyes szám második személyű nézőpont is képes működni, sőt. spoiler
Az utolsó negyednél sejted, hogy nem fog befejeződni, csak valahol elszakadsz a szereplőktől… de pont itt?! Hát jó, rendben, mi mást tehetnél, mint hogy vársz. És addig is, míg érkezik a folytatás, elolvasod még párszor. És kiképzed magad egy kissé lemeztektonikából, ásványtanból, ökológiából, ahol-ami hiányzik még. És miután megtetted, elolvasod még egyszer és még egyszer…

9 hozzászólás
Amadea>!
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Amíg a nátha legrosszabb szakaszában kínlódtam – esküszöm, ez az utolsó, amikor pitiáner szenvedésemet emlegetem –, a zsebkendőn és az Algopyrinen kívül ebbe a könyvbe kapaszkodtam. Amikor leemeltem a polcról, erős meggyőződésem volt, hogy nem fog tetszeni, esetlennek és bukdácsolónak fogom találni, se füle, se farka történetnek. Meg E/2, melyik épeszű írónak jut eszébe ezt a nézőpontot használni?
A rozsdaverte k*rva életbe, hogy ez nekem mennyire tetszett! Készséggel elhiszem, hogy Jemisin le akarta dobni egy szikláról a laptopját, hogy soha többé ne lássa a kéziratot, mert ez az egész (nekem) annyira új és kiszámíthatatlan és nem megszokott, mégis kerek egész. Nem nyúlhatott ócska megoldásokhoz vagy sablonos fordulathoz – kitaposott magának egy utat és végig kellett rajta mennie, hogy az ötlete ne egy elszalasztott lehetőséggé váljon.

Úgy érzem magam, mint az egyszeri, tapasztalatlan olvasó, akinek tulajdonképpen mindegy, mi kerül a kezébe, összehasonlítási alap híján bármit mesterműnek kiált ki. Ha nem lennék annyira büszke, bevallanám, hogy egy-két apróságon kívül az egészet imádtam, úgy, ahogy volt, de megpróbálok a csitris rajongás mögé nézni.
A háttérinformációim alapján élt bennem egy olyan homályos feltételezés, hogy Az ötödik évszak is annyira megosztó, szélsőséges reakciókat kiváltó regény, mint Grossmantól A varázslók. Tényleg annyira friss szellemiséggel bíró, új alapokat lefektető írások ezek, a jövő kultuszkönyvei, amelyeknek a nagyszerűségét nem látják a botor olvasók [némi iróniát tessék ideképzelni]? Vagy csak szimplán rosszak, ahogy a fanyalgók sejtetik?
Lehet, hogy tényleg egyszeri olvasó vagyok, mert nincs akkora tapasztalatom fantasyben, hogy objektív kijelentéseket tegyek, ezért marad a jó öreg egyéni nézőpont, az egyszerű olvasó kísérleti nyúl jellege; szerintem Grossmanban van potenciál, de egyre jobban elcseszi – jobban járt volna, ha ír egy hagyományos fantasyt, úgyse bír elszakadni az alapoktól –, Jemisinnél viszont él és virul a kísérleti állat. Nem tudom, hogy csinálta, vannak-e hasonló művek, de nálam, aki irtózik a klasszikus heroikus fantasytől és műfajon belül szereti az újat és a mixelt regényeket, működik.
Rezdületlen – ez valószínűleg nem a mi Földünk, vagy a térképrajzoló nagyon részeg volt – a nevével ellentétben egy folyton forrongó, haragos világ, ahol a rengések, vulkánok, tektonikus mozgások gyulladt sebekként éktelenkednek a felszínen és annak közelében, amelynek csak mitologikus magyarázatát, a dühös, embereket elpusztítani vágyó Földapát, kapjuk egyelőre. Könnyű kitalálni, hogy Rezdületlen nem az ingatlanpanama és a biztosítási ügynökök paradicsoma; az emberek folyamatosan a túlélésre koncentrálnak, vésztartalékok állnak rendelkezésre a házakban és a közöknek nevezett kisebb-nagyobb városok meghatározott pontjain, a világ fejlettsége fényévekkel elmarad a miénk mögött, egyedül az egyenlítői, viszonylag biztonságos térség virágzik úgy-ahogy, a többi helyen szinte őskori körülmények uralkodnak. A katasztrófák elhárításában, megelőzésében az orogének játsszák a főszerepet, a fölmozgásokat titokzatos energiával befolyásoló, a munkájuk ellenére megvetett és gyűlölt „emberek” – az idézőjel annak szól, hogy egy egyezmény alapján az orogéneket, gúnynevükön roggákat nem tekintik embernek.
A regény jelen idejű, E/2 szálában éppen eljön az ötödik évszak; óriási repedés vágja ketté Rezdületlent, amely során Jumenész, a virágzó birodalmi város, a stabil egyenlítői vidék központja is megsemmisül. A törés miatt óriási, szállongó hamufelhő sötétíti el az eget, ami a szokásos Évszakokkal ellentétben nem oszlik el pár év vagy évtized alatt – valószínűleg évszázadokig fog tartani, amit a jelenlegi szívós civilizáció sem fog túlélni. Az apokalipszis küszöbén ismerkedünk meg Esunnal, egy apró köz tanítónőjével, akinek a férje agyonverte a fiukat, és a lányukkal együtt nyomtalanul eltűnt, ő pedig elindul, hogy bosszút álljon és megmentse a gyerekét.
Ezen kívül két szál van még a történetben, amelyek segítségével jobban megismerjük az intézményesített orogéniát, de számos felmerülő kérdésre nem kapunk választ; miért bánnak így az orogénekkel? Hogyan alakult ez ki, és miért nem lázadnak fel? Kik hozták létre az obeliszkeket és mi a céljuk? Tulajdonképpen micsodák a kőfalók és mi a szerepük a világban?

Remélem, a másik két kötetben – természetesen trilógiáról van szó, ezt a klisét még Jemisin se kerülte meg – legalább néhány rejtélyre fény derül, addig kénytelen vagyok beérni a jelenlegi nyalánkságokkal. Rezdületlen egyedi világán túl itt van nekünk az E/2 elbeszélésmód, amit általában nem szeretnek az olvasók, és az írók is ritkán használják. Kicsit idegesített, de a másik két szál hagyományosabb, E/3-mas múlt idejű módja segített elviselni. Ó, és ahogy a szálak összeérnek, az nagyon szép, attól tartok, nekem igen soká esett le, hogy miről van szó. Igazán tudhattam volna, de a nátha és a rácsodálkozás nem hagyott teret a gondolkodásnak, amit igazából nem bánok – szeretek naiv olvasó lenni, akinek még van új a nap alatt. Imádtam, hogy tippem se volt arra, hova fut ki a történet, hogy működik a regény, és minden eleme klappol, hogy Jemisin mer új lenni és a magamfajta sznob olvasóból képes hátulgombolós függőt csinálni, akit az orránál fogva vezet.

Nem mondom, hogy olvassa mindenki, mert sokaknak nem tetszik, de egy beleolvasást mindenképpen megér.

Ui.: A magyar borító szemet gyönyörködtető – igeeeen, csajosak a színei, ésakkormivan.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Spaceman_Spiff IP>!

Mondjuk nekik azt, hogy egy nap olyan nagyok lehetnek, mint mi. Mondjuk nekik azt, hogy attól függetlenül, hogy bánunk velük, közénk tartoznak.
Mondjuk nekik azt, hogy ki kell érdemelniük azt a tiszteletet, melyben mindenki más magától értetődően részesül. Mondjuk nekik azt, hogy az elfogadásnak feltétele van, amely nem más, mint a tökéletesség.
Öljük meg azokat, akik csúfot űznek ezekből az ellentmondásokból, és mondjuk azt a többinek, hogy a halottak pusztulást érdemeltek a gyengeségeik és kétségeik miatt.
Ezután saját maguktól fognak belerokkanni abba, hogy olyasvalamire törekszenek, ami soha nem lesz az övék.

63. oldal, 4. Szienit, vágva és csiszolva

abstractelf>!

Kezdjük a világvégével. Essünk túl rajta, aztán térjünk át érdekesebb dolgokra.

7. oldal, Előszó - Itt állsz (Agave Könyvek, 2016)

Nita_Könyvgalaxis>!

– Az otthont az emberek jelentik – feleli csendesen. Asael csak pislog. – Az otthon az, amit az ember magával visz, nem pedig amit maga mögött hagy.

176. oldal

Kapcsolódó szócikkek: otthon
ViraMors P>!

Tavasz, nyár, ősz, tél,
ötödik vagy te, halál,
ki mindent legyőztél.
Arktikai közmondás

118. oldal (Agave, 2016)

2 hozzászólás
jehuka P>!

„A gonosz is tud mosolyogni”

229. oldal, 16. Szien az eldugott vidéken

Kapcsolódó szócikkek: gonosz
Noro P>!

– És ez azért elég ócska bocsánatkérés. „Sajnálom, hogy annyira abnormális, hogy nem tudom magát emberi lénynek tekinteni”.

169. oldal (Szienit új játékszerre bukkan)

jagoka1984 P>!

Az otthon az, amit az ember magával visz, nem pedig amit maga mögött hagy.

ViraMors P>!

Ki van sminkelve, miközben a világ éppen véget ér. Nem tudod, hogy csodáld vagy megvesd-e emiatt.

207. oldal (Agave, 2016)

ViraMors P>!

Hazugság, ha azt mondjuk, vége a világnak, hisz a bolygónak semmi baja.
De így lesz vége a világnak.
Így lesz vége a világnak.
Így lesz vége a világnak.
Utoljára.

16. oldal (Agave, 2016)


A sorozat következő kötete

A megtört föld sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj
A. G. Slatter: A csonthárfa dala
Adrian Tchaikovsky: Pókfény
Carl Sargent – Marc Gascoigne: Thérai vér
Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.
Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája
Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék
Josh Malerman: Malorie
Jennifer L. Armentrout: A Kingdom of Flesh and Fire – Hús és tűz királysága