Gendzsi szerelmei I-III. 87% 13 csillagozás

Nagyon részletes és jó a fülszöveg, nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni.

Több mint 1500 oldal japán rajzzal, korabeli versekkel és meseszerű történelemmel elmesélve. Az első olyan könyv, amelyt nő írt! :)
A címadó Gendzsi története a második könyvben véget ér, de az új szereplők méltó folytatásai Gendzsinek.
Kiváló betekintést nyerhetünk a japán kultúráról, a mindennapok életéről.Senkit ne rettentsen el a hosszú, terjedelmes regény megéri elolvasni, én úgy érzem, hogy több lettem általa.

Körülbelül egy fél évet töltöttem ennek a könyvnek az elolvasásával, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy rossz lenne. De hát ez mondjuk a csillagok számából is tükröződik.
Ahhoz képest, hogy 1000 évvel ezelőtt írták, rengeteg szerplőt sorakoztat fel, és több, mint 70 évig tart, egyáltalán nem nehéz követni, sőt nincsenek benne durva logikai bakik sem (amit már nem egy mai regénynél tapasztaltam, megjegyzem töredéknyi szereplő melett és lényegesen egyszerűbb cselekménnyel.)
A Gendzsit olvasni, nekem kellett egy adott hangulat, és amikor sikerült a ráhangolódás, már le sem tudtam tenni. Sajnos ez a hangulat nem tartott állandóan… De ez is csak azt mutatja, milyen különleges is ez a regény.
Aztán ott vannak azok a csodálatos versek… :)
Nagyon szerettem, egyszer majd biztosan újraolvasom, remélhetőleg, akkor már nem a könyvtár polcairól veszem kölcsön. Na meg persze, ha valahonnan sikerül beszereznem, majd elolvasom a Hamvas féle fordítást is. Nagyon kiváncsi vagyok rá.

Elképesztő, hatalmas és izgalmas nagyregény. Minden szempontból meglepett. Elsőre ellenszenves, nőket hajszoló hőse lassan elfogadhatóvá, megérthetővé vált számomra, a regény pedig, amelyben szinte mindvégig rá koncentráltunk, lebilincselő volt. A kifinomult, szinte (poszt)modernnek tűnő módon idézetekkel át- meg átszőtt csevegések, verses udvarlások a legkevésbé sem voltak üresjáratok, egy-egy könyvből kilépve szinte az volt fura, hogy körülöttem nem így éljük az életet. Bár kissé különös, amint a hősök társadalmi szabályok (nőt nem láthatnak meg állva…), előkelően szabott, szimbolikus ruhaujjak és jelképes ajándékok sokaságában tobzódnak, mégis egy idő után minden és mindenki megérthetővé válik modern és magyar szemmel is. Leginkább a Harmadik Hercegnő mellékszála tetszett: élő és idegesítően egyéni figura volt.
A fordítás izgalmas és szép, a lábjegyzetekből épp a kellő mennyiség létezik.
Szemben a kínai regényekkel e kötetben nincsen túlcsorduló, mégis illogikus erotikus szál, mint a Szépasszonyokban, végtelenül és követhetetlenül sok szereplő, mint a Vízparti történetben, de kisívű cselekmény sem jellemzi, mint a Virágos gyertyákat. Egyszerűen nem is értem, hogyan tudott a kulturális hatásoktól elzárt 11. századi Japánban valaki ilyen élvezetes és különleges történetet írni. Ráadásul egy nő…
Óriási élvezet volt, mindenkinek ajánlom Muraszaki Gendzsijét.

Nem mondom, hogy könnyed olvasmány, mert nem az; kell hozzá: rengeteg idő, nyitottság egy másik kultúrára (a japán szokások néminemű ismerete sokat segít), fogékonyság a lassabb folyású történetekre, és egy papírlap, amin lehet vezetni a mű végére már kissé kuszává váló családi kapcsolatokat :) (egy családfa nem ártott volna melléklet gyanánt, bár elismerem, hogy nem olyan fontos, csak néha jó lett volna, ha nem kell visszalapozgatnom, kiről van épp szó)
Nyilván japán nyelven egész más lett volna a helyzet, de magyarul egyáltalán nem hatott ódivatúnak a történet, sőt, szerintem sok modern „romantikus” művet felülmúl. Arról nem is beszélve, hogy jól mutatja, hogy az emberek tényleg minden korban ugyanolyanok, legfeljebb a társadalmi normák miatt tűnhetnek másoknak.
Bár tetszett, szerethető karakterre nehezen találtam benne (természetesen itt most a fő- és nem a mellékszereplőkre gondolok), egy idő után még a legjobb, legtökéletesebb szereplőnek is előjött valamilyen hibája, amivel sikeresen eljátszotta a szimpátiámat – de azt hiszem, ez volt a mű egyetlen hibája, márpedig a rengeteg erénye mellett a végére szinte teljesen elhomályosult ez az egy negatívum :)
Bár általában a történetszövést, karaktereket szokás dicsérni egy könyvben, én a Gendzsi szerelmei esetében mégis mást emelnék ki – bár alapból természetszerető ember vagyok, az olvasás alatt-óta még jobban figyelek a természetre, mert a regény gyönyörű leírásai, versei újra ráébresztettek, hogy bizony érdemes odafigyelni rá :)