Idézetek
A szó az idő szakadékába zuhan, megsemmisül és leülepszik egy sötét krátertó mélyén. (…)
Úgy elönti az üres fehérség a szívedet, mint a tengerből gomolygó köd. Sokáig ott is marad és kisvártatva már a szíved részévé válik. (…)
A föld lassan tovább forog. A valóságon túl álmok vannak és mindenki bennük él tovább.
439. oldal
Mindnyájan elhagyunk különféle fontos dolgokat. Különlegesen fontos alkalmakat, lehetőségeket, visszahozhatatlan érzéseket veszítünk el. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy élünk. De a fejünkben, igen, talán ott van egy kis hely, ahol az ilyen dolgokat élmények formájában elraktározzuk. Biztos olyan ez, mint egy bepolcozott könyvtár. Kérőlapokat kell kiállítanunk, hogy pontosan tudjuk a szívünk állapotát. Olykor takarítani, szellőztetni kell benne, és megöntözni a virágokat is. Ott fogsz lakni örökké, a saját könyvtáradban.
688. oldal
– De hát csak idő kérdése, és mindenki szerez sebeket, és óhatatlanul átformálódik. Előbb vagy utóbb – veti közbe.
– De ha megsérülünk, kell egy hely, ahol rendbe jöhetünk.
– Hely, ahol rendbe jöhetünk?
– Olyan hely, ahol érdemes rendbe jönni.
365. oldal
A szűkagyúság megöli a képzeletet. Egyoldalú tézisek, üres frázisok, lopott ideálok, merev rendszerek. (…) Természetesen nagyon fontos az, hogy mi a helyes és mi nem az. A hibákat, tévedéseket felül kell bírálni, és még korrigálni lehet őket. Ha van bátorságunk beismerni a tévedést, változtathatunk a dolgon. De a képzelőerő hiányából fakadó értetlenség és könyörtelenség olyan, mint az élősködő féreg. A gazdát is átváltoztatja, maga is változik, hogy terjeszkedhessen.
268. oldal
Egészen mostanáig nem hittem volna, hogy a földön ennyi szép, tiszta és természetes hang létezik. Már tudom, hogy eddigi életemben fontos dolgokat szem elől tévesztettem. Ezt a hiányt pótolom most, hosszan üldögélek kint a tornácon, becsukom a szememet, elengedem magamat, és magamba szívok minden hangot a környezetemből.
224. oldal
Helyesen tettem-e mindezt?
– Jól tetted! – szólalt meg a Varjú nevezetű fiatalember. – Helyesen cselekedted, más a te helyedben nem tudta volna ilyen jól megtenni! Hát persze, hogy te vagy a világon a legderekabb tizenöt éves.
– De még mindig nem ismerem az élet értelmét – mondom én.
– Nézd csak a képet – válaszolja. – És hallgasd a szél hangját.
Bólintok.
– Aludj egy kicsit – mondja Varjú nevezetű ifjú ember. – Mire felébredsz, egy új világ részese lettél.
Rövidesen elalszol, és mire kinyitod a szemedet, egy új világ részese vagy.
Utolsó mondatok
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Hosinónak feltűnt, hogy a halottal egy szobában a hangok lassan elhalkultak, körös-körül fokról-fokra vesztettek realitásukból, majd minden értelmes zörej elnémult. Mint a tenger fenekén felgyülemlett iszap, egyre mélyült a csend. Bokáig, majd térdig ért, aztán mellmagasságig ellepte. Hosino egy darabig ott maradt a szobában Nakatával, és figyelte a felgyülemlő némaságot. Ült a pamlagon, nézte Nakata arcélét, és elfogadta tényként az öreg halálát. Hosszú időbe telt, amire teljesen felfogta. A levegőnek sajátos súlya támadt, és Hosino nem tudta igazán megkülönböztetni, hogy az, amit most érezni vél, vajon tényleg azonos-e valóságos érzéseivel. Viszont néhány dologra magától rájött.
Érezte, hogy Nakata végre megtért normális Nakata-állapotába. Az öreg életében annyira önmagát adta, hogy nem lehetett közönséges Nakata életében, csak a halálban.
– Hé, bácsikám – szólította meg a holtat –, nem tudom, miért is szólok, de elég rosszkor halt meg.
Nakata mély álmában, valószínűleg semmire sem gondolva, csendesen hunyt el. Halotti arca is békés, szenvedésnek nyomát sem látni rajta, azt sem, hogy bánkódott-e, vagy töprengett volna valamin. Méltó Nakatához, gondolta a fiatalember. Vajon milyen lehetett az öreg élete, mi volt az értelme? Ezt Hosino nem tudta. De vajon van-e bárki életének kimondottan világos értelme? Arra gondolt, hogy az ember számára egyetlen dolog igazán fontos, annak van igazi súlya: a halálnak. Ahhoz képest talán nem számít túl sokat, hogyan élt. Mégis azt lehet mondani, hogy az ember élete határozhatja meg, hogyan hal meg. Hosino mindezt gondolattalanul is átérezte, miközben nézte a halott Nakata arcát.
605-606. oldal
- Nem tudom, mi volt leírva, de teljességgel megsemmisült, kevesebb lett vele az, ami van, és gyarapodott, ami nincsen.
– Hosino úr, kérem.
– Tessék.
– Szeretnék kérdezni valamit.
– Azt lehet.
– Gyarapodhat az, mi nincsen?
Hosino egy darabig félrehajtott fejjel tűnődött ezen.
– Több lehet-e az, ami nincs? Ha valami megsemmisül, nullává lesz, zéróhoz zérót adni, az semmi.
– Nakata ezt nem nagyon érti.
– Hosinókám sem. Ha ilyesmin töri a fejét, még megfájdul.
– Akkor nem kell rágondolni.
– Magam is azt hiszem.
600-601. oldal
