1Q84 2. (1Q84 2.) 90% 98 csillagozás

Van benne valami, amitől folyton olvasni kell, és … ezerkülöncszáznyolcvannégy hangulatba kerülünk, légből szőtt gubókon jár az eszünk, a Hold sem ugyanolyan már.. A vége nagyon hatásos, így nincs megállás, el is kezdtem a harmadikat.

Valójában több enyhén félrevezető mondattal is kezdhetném ezt az értékelést….
Kezdhetném azzal, hogy „Erre majdnem ráment a párkapcsolatom”, vagy, hogy „Ez a könyv értékelhetetlen”, vagy, hogy „Bárcsak ne olvastam volna el…”

A kapcsolatom persze nem ment rá, de az ember párja valahogy nehezen tűri, ha kedvese napokon keresztül könyvvel a kezében lép be az ajtón, könyvvel a kezében dobja le magát a kanpéra, könyvvel a kezében bújik ágyba… és ha hozzászólnak gyilkos tekintettel néz arra aki kegyetlenül kiszakította 1q84-ből.

A könyv számomra valóban „értékelhetetlen"… "értékelhetetlen”, mert nem tudok róla normális értékelést írni :) nincs benne semmi, amire rámondhatnám, hogy "ez benne a jó, ezért kell/nem kell elolvasni"… egyszerűen beszippant és nem enged…

És végül valóban.. bárcsak ne olvastam volna el, mert most mégis… mi a fenét fogok én csinálni amíg megjelenik a harmadik könyv? És mi lesz a többi Murakami könyvvel, amit nem olvastam, és ezek után nem ütik meg a szintet? Vagy ami még rosszabb… ha a folytatás okoz csalódást…
…Hajjajj…. nehéz világ…

Ellenőriztem… egy Hold van az égen.

Csak három csillagot adnék most, a második kötet után – de olyan szépre sikeredett a vége, hogy az egy pillanat alatt javított a helyzeten :)
Voltaképpen egy szépséges mese ez, itt-ott vászonra (akár film-, akár festővászonra) való jelenetekkel, csak nem teljesen értem, miért lett ebből egy durván 1500 oldalas trilógia. Mert gondolom, a harmadik kötet is köbö 500 oldal lesz, és ez nekem kissé már a túlbeszélés kategóriája. Én jócskán meghúznám a történetet, a párbeszédeket – de hát én nem vagyok író, mit tudhatom én, hogy az jó lenne-e.
Mindezzel együtt várom a trilógia utolsó részének megjelenését, mert hát milyen mese az, aminek nincsen tanulsága? :)

Ó jaj, olyan szép… Részletes értékelést a 3. kötet után írok, de addig is: ó jaj, olyan szép…
„Az emberi élet magányosra van alkotva, de nem függetlenre. Egy életbe bizonyos pontokon más életek is belekapcsolódnak.”

Nagyon nem jól van ez így, hogy a harmadik rész még nem jelent meg magyarul. Természetesen a történet ordít a folytatásért. Vajon mi a fene van Aomame-vel? Mégis, hogyan lehetne értelmezni az utolsó fejezet csodás történéseit? Mit kellene ahhoz tenni, hogy kaput nyitva egy olyan világba jussunk, ahol megvan magyarul a harmadik rész, mondjuk 2Q12-ben? :D

Túl sok a kérdés. Jobb lesz inkább türelmesen várni, és nem feldühíteni az apró népet, addig is aki teheti, tegyen tigrist a motorjába.

A hosszú könyvekben az a jó, hogy szinte együtt él velük az ember. Murakami varázslatos világa pedig egyik pillanatról a másikra szippantja magába az olvasóját… S egyáltalán nem éreztem azt, hogy túlzottan elnyújtotta volna a sztorit, minden pillanattal magához tudott bilincselni.

Murakamit ugye nem a cselekményorientáltságért szeretjük, de ez a kötet néhol még nekem is lassúnak tűnt és most először zavart a rengeteg ismétlés. Nem hiába, csak 1000oldal óta tartok már Tengóval és Aomaméval.
Ennek ellenére persze, hogy rögtön belvágtam a harmadikba, mert leállni azért nem tudok, de csak lehet, hogy az 1500oldal kicsit eltúlzott.
Ja és a fentiek ellenére persze, hogy nagyon élvezem. :)

Most már mondhatom: újabb kedvenc Murakamitól. És sietek a harmadik kötetért… nem szabad itt abbahagyni…

Ismét meggyőződtem arról, hogy Murakami Szan egy zseni. Eddigi művei közül nekem ez vezeti a listát. Nagyon összetett, szerteágazó szimbólumrendszere nem mindig érthető azonnal. De pont ezt szeretem benne, hogy napokig töprengek, rágódom a jelentéseken, az összefüggéseken. Hosszú a lecsapódás. És ez jó. Nagyon tetszett a cselekmény fűzésének módja és a karakterek hús-vér valóságosak számomra. Senki nem tudja ilyen hatásosan és ugyanakkor a lehető legtermészetesebb módon érzékeltetni a „kint is vagyok, bent is vagyok” érzést, ami az emberi létet alapvetően és egyértelműen megkülönbözteti minden más életformától. Nagyon szép a regényen végighúzódó szerelmi szál, ami – annak ellenére, hogy reménytelenséget áraszt magából – mégis a fénysugarat jelenti, a sarkából kifordult világ elidegenedett káoszában. (Ezt hogy csinálja??? nem értem.) Aki szeret elmélyülni, akit vonzanak a misztikus, titokzatos történetek, de azt se bánja, ha sokszor keményen szemébe mondják a szomorú igazságot, annak feltétlenül ajánlom, hogy pár napra adja át magát Murakami Mester a külső és a belső világ szövevényes működésének rendjét kutató és a világmindenség titkát megfejteni próbáló zseniális művének. Remélem hamarosan itt a 3. kötet, mert ezt most így félbevágva hagyni kínzás számomra. Minden esetere pár napig még biztos Tokyó fölött lebegek és próbálom megfonni a saját léggubómat. Majd szólok, ha visszajöttem…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

It was pre-registered. Előjegyeztem, s röpültem a könyvtárba, amint visszavitték. Végre mi is megtudhattuk, miről is szól A légből szőtt gubó. Egyre többet értek, és egyre inkább csavarodik, fordul, tekeredik a világ, amit egy másik világ apró emberkéi irányítanak. Ha el kéne mondanom, miről is szól ez, képtelen lennék rá. Ez hangulat. Valami olyasmi, mint amikor Alice egy döglött kecske száján lép be a Csodaországba.