Ennek a sovány, szőke, izgatott intellektusú, fiatalon maradt embernek huszonhat éves korában, 1978-ban jelent meg az első novelláskötete (Átmenetek). Akkor éppen falusi franciatanár volt az elrománosodott Székelyhidason, és már eléggé neves, haragos magyar író. Mire ottani élményeiből megírta Egyidejűségek című regényét (1980), az Utunk című hetilap kritikai rovatához honosult, Kolozsváron. A marosvásárhelyi kültelkek után amolyan örök, évszakról évszakra élő-forduló falut mutatott, meglehetősen ijesztő mítoszokkal és erkölcsökkel. Díjazták!
Kiadott azóta négy kötetet, írt két másikat. Az egyik ez az Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket; másiknak a címe sem jelent meg már.
Mózes Attilának látszólag „szakmai életrajza” van csupán. Az is eléggé változatos. Író lett, úgy él, úgy sem veszélytelenül. Gyerekkort talál ki magának, kalandokat, és mintha túlságosan korán kezdett volna emlékezni rájuk. Szerintem muszájból. Történt elég… (tovább)
Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket 6 csillagozás
Kedvencnek jelölte 1
Várólistán 11
Kívánságlistán 5
Népszerű értékelések
Skizofrén írás. Alkesz művész élet, emberi értékek felvonultatása, önzés, önzetlenség, hit, hitetlenség, mindez kiherélt zongorával, s lila jaguárokkal. Mint egy körtánc, minimális változtatásokkal, újra és újra… Szédülés… A címre utaló történet nagyon szép, számomra lekörözte az egész addigi történést.
Zárt világ, egy alkoholista művész tudatában, vagy a valóságban – eldönthetetlen. Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából című regénye jutott az eszembe, ellenpéldaként: nekem az a kedvenc könyvem. Az tipikusan férfi könyv, ez, bár férfi írta, inkább nőies, a lélek rejtelmeit kutató mű. A stílusa kiérlelt, egységes, időnként kifejezetten költői, de ez sem ellensúlyozta, hogy számomra unalmas, érdektelen volt. Jól megírt könyv, de nem az én világom.
Népszerű idézetek
A magány az olyan, hogy az ember mindenfélét kitalál, aztán egyszerre csak minden ott van mellette, amit üres óráin kitölt. Így lesz a magányból művészet vagy amit annak neveznek.
113. oldal Kriterion és Szépirodalmi Könyvkiadó közös gondozásában, 1990
Nem tehetek róla, hisz én is ember vagyok. Féltékeny vagyok, vagy valami ahhoz hasonló. Féltékeny vagyok, mint haldokló az újszülöttre.
126. oldal
– Mert be akartam fejezni. S mert én csak így vagyok képes befejezni igazán valamit. Botránnyal és véglegesen. Mert akkor legalább bizonyos lehetek benne, hogy végérvényesen véget ért az, amit amúgy is be akartam fejezni.
197. oldal
– És mire kéne nekem az a gyermekkor? Talán, hogy odameneküljek, valahányszor félek a jelentől?
213. oldal
Leonora undorodva nyúlt a partitúra lapjaiért, ujjheggyel csippentve lapozgatta. Tele van rajzolt légypiszokkal, kuncogott magában. A légypiszkoknak fogantyújuk van, a fogantyúkon apró farkincák, aztán előttük és utánuk és fölöttük és mindenütt valami jelek.
138. oldal
Szilveszter azon az éjjelen, miután félálomban elképzelte, milyen lehet meghalni valamikor nulla óra egy perc és egy között, valahol az idő e senkiföldjén, a szokottól eltérően álmodott valamit.
(első mondat)
…a prófétákban nem a bizonyosság, csupáncsak a kétes megérzés munkál, tragédiájuk, hogy ők sem tudhatják a közelítőt, mindössze fölsejdül bennük, s ez kétséggel tölti el őket is, hátha valóban őrültek, és a gyanútlan többség a józan, mely viszont tudja, hogy a próféta látnoksága őrület, s hogy a látnok is kétségek között hányódik, amikor belenevelt polgári tudata szerint gondolja át sejtéseit egy-egy mértéktelenül józan napon: vajon mennyi benne az őrület s mennyi a valóságnál többet nyújtó sejtés…
89. oldal
Ebben az emberrengetegben Szilveszter egyidejűleg s mégis elkülönítve vette észre a leányt és a nyomorékot, vagy a nyomorékot és a leányt, amint az egyik feléje, a másik pedig az ellentétes irányba halad a tömegben. A zöld lámpánál átkelő nyomorék egy pillanatra hátranézett, tekintetük szemvillanásnyira találkozott, s miközben Szilveszter meg volt győződve, hogy már látta a figurát, egy picit szem elől tévesztette a leányt, annyira meglepte az ismeretlen ismerős megjelenése.
16. oldal
