Rab ​oroszlán 83% 47 csillagozás

Van olyan felosztás, kb. úgy száz-kétszáz éve, hogy „szépirodalom” meg „szórakoztató irodalom”. Vagy mondjuk „rendes/igazi irodalom” kontra „ponyva”. Ez persze hülyeség, nem lehet így fölosztani a könyveket, de gustibus non est disputandum, ugye. Akkor már mégis ésszerűbb az a felosztás, hogy „hosszú” meg „rövid” könyvek, annak azért van valóságalapja.

Mert hogy nekem Móricz, akit mindenki gondolkodás nélkül a „szépirodalom” kategóriába sorol, ami azért kicsit elrettentő kategória az önbizalomhiányos olvasónak ("én ehhez kevés vagyok", „jaj, hát ezt biztos nehéz olvasni”, stb.), szóval ő nekem szórakoztató irodalom. Nem a szónak abban a lenéző értelmében, hogy eldobható unaloműző, ami semmi nyomot nem hagy az emberben. Dehogyis. Móricz azért nem Májerstefánia vagy Fejős vagy mittudomén, Lakatos Levi, csak hogy kortárs magyar „írókat” is említsek. Egy fenét. Abban az értelemben szórakoztató, hogy szórakoztat. (Wow!) Engem legalábbis. Azt érzem olvasás közben, hogy nem tudom letenni a könyvet, hogy az apró betűkkel sűrűn telerótt oldalak csak úgy viharzanak tova, és azon kapom magam, hogy épphogy belekezdtem, máris a felénél tartok, de észre se veszem, hogy az ott egy könyv a kezemben. Mintha filmet néznék, nem, ez nem jó hasonlat, mert ez valóságosabb a filmnél, mintha én is ott lennék… de ez se jó hasonlat, mert ez olyan, amikor az ember jó könyvet olvas, és látja, hallja, érzékeli a dolgokat. Itt van ez a Rab oroszlán. Ennek van egy felesége. Aki a második részben olyan idegesítő hisztérikává válik, hogy az Mrs. Bennettnek is becsületére válnék. (Jane Austen: B&B, olvassátok el, ha még nem…) Az embernek kedve lenne felpofozni. Még nekem is, aki soha nem adott egy pofont senkinek, férfinak se, nemhogy nőnek. (Magamnak igen, de részegen az ember nem önmaga. Vagy éppen akkor önmaga? Mindegy.)

Ilyen idézeteket lehet ehhez csatolni: „Én nem egy életet éltem át, hanem mindig azt éreztem, hogy ezer és ezer formájú az élet.” Ez az írótól. Ez meg Gelléri Andor Endrétől: „Őnála szavakkal együtt születik az élet.” Szerb Antal: „Így csak a természet alkot.” Vagy Illyés: „…nincs egyetlen novella- vagy regénybekezdése, amely első olvasásra meg ne elevenedne előttünk.” Ezek után én még mit mondhatnék? Így igaz, Móricznak nincs szüksége posztmodern szemfényvesztésre, hogy hatásos legyen. Minden mondatának van eleje, és vége, a mondatok nem fejezet-hosszúságúak, nagybetűvel kezdődnek, ponttal (vagy hárommal sokszor), kérdőjellel vagy felkiáltóval végződnek. Egész rendes szöveg ez. Magyarul van. Értjük. Nincs elvonva az értelem, nem kell keresgélnünk, hogy ezzel meg azzal vajon mi a csudát akar mondani Móricz. Leírja. Őszinte magyar ember módjára. Aztán valahogy mégis, mégis csoda az egész: él, szinte lélegzik a papír (!), ott hagyja rajtunk (bennünk) a keze nyomát, lüktet (képzelj egy lüktető könyvet! félelmetes, mi?)… érthetetlen. Hogy lehet néhány egyszerű mondattal ezt elérni? Hogy lehet ilyen félelmetes erejű prózát írni, ami ledönti az embert a lábáról, mint a hurrikán, ennél már csak a gázszámla lehet sokkolóbb… Bámul az ember, persze csak miután befejezte az olvasást, mert addig nem ereszti ez a világ, a betűk, szavak által megteremtett világ, és együtt él a könyvvel, a szereplőkkel…

A regényről még: tényleg ilyen lenne a házasság? Tényleg csak ennyi lenne a szerelem? Az ember reménykedik, Móricz is csak embör vót, tévedhetett ő is. Ugye?…

Adott átgondolnivalót. Jókor jó könyv. Nagyon szerethetően beszél azokról a dolgokról, amikről kamaszkorban nem akarjuk elhinni, hogy igazak. Attól még jó házasnak lenni :-)) (Danke schön, Herr Spiró!)

Szeretem Móricz műveit. Kendőzetlen őszinteséggel beszél az emberi problémákról. Legyen az férfi-nő, a házasság, vagy a szerelem problémája.
Az örök kérdés. Érdemes-e együtt élni két embernek, és ha igen, miért?

Érdekes volt olvasni. A közepénél, mikor Juluka minden szóba beleköt, minden mondatot kifordít, úgy éreztem, nem tudom tovább olvasni. Ilyen nincs, ilyen nem létezik. De azután ezen átjutva már megint érdekelt, hogy mi lesz a házaspárral. De jó hogy ennyit változott a világ! Ez a házaspár csak 35-45 év közötti, és már nagyon öreg. Ez nem csak a gyermektelenségükre fogható. Sótlanok, szinte érzéketlenek. Juluka megpróbál ebből kitörni, de csak hisztériázik. A regény végére megoldódik a probléma, de azt hiszem addig sok sebet adott és kapott mindkét fél.
Végig azon gondolkoztam, hogy melyik lánynév becézése lehet a Matyi? De sajnos ebből a regényből nem derült ki.

Móricz Zsigmond pályája elején csak egyetlen nő volt mellette aki hitt benne és támogatta. Felesége, Janka. Később Móricz beleszeretett egy színésznőbe és Janka öngyilkos lett. Ám a színésznő — hiába a fiatalsága — nem hozott annyi életet az író életébe mint azt várta a férfi. Elhidegülve éltek egymás mellett sokáig, majd elváltak.
Ez adja a regény témáját. Vágrándy (Móricz) , Juluka (Janka) , Ella (Simonyi Mária).
De Móricz Zsigmond egy nagyszerű mesélő, és milyen kiábrándító lenne már ha pont ugyanolyan végkifejlet lenne a regényben mint az életben?

A karakterek hosszan fejtegetik az életet, a férfi és a nő kapcsolatát, a fiatalság és idősödés kérdését és az árulást.

Nekem nagyon tetszett.
Kellemes őszi estéken, elalvás előtt olvastam a könyv nagy részét.

Nekem nem tetszett, hogy végig olyan búskomor hangulata volt. Tényleg ilyen házasságban éltek az emberek? Tényleg ilyen volt a szerelem? Ha igen, meddig érdemes elmenni? A feleség hisztérikus kirohanásai idegőrlőek voltak, de megértettem őket.
Részemről örülök, hogy ma már más a helyzet. Persze most is vannak rossz kapcsolatok, és sajnos ma már talán másként rosszak..

Engem végig az bosszantott, hogy csak a nők öregszenek? Nézzen már bele a tükörbe, hogy a férfi bőre is öregszik, a pocakja nő, és ő sem olyan kivánatos egy húszévesnek.

Nem igazán tetszett…

Az idegtépő női-- férfi csatározások egy fajtáját nagyszerűen leírja. Mai szemmel olvasva néhol komikus. Annak ellenére, hogy a nőkről még úgy beszél, hogy jó részük frigid, és mintha a maradékot sem nagyon érdekelné a szex, mintha az csak a férfiak számára lenne gyötrő probléma, jól látszik a könyvet olvasva, hogy az ember mindig ember volt.