Kincskereső kisködmön 74% 791 vélemény

Ez a történet szívmelengető és szívszorító egyszerre, egy bekezdésen mosolyom kél, a másikon gombóc nő a torkomban. Gyönyörűen egymás mellé fűzött, régen hallott szavakból áll elejétől a végéig, s olvasás közben valahogy büszkén ültem a helyemen, amiért érthetem mindezt, hogy ugyanaz az anyanyelvem, mint Mórának, hogy nekem mesél. Alig várom, hogy megoszthassam majd ezt az élményt a gyermekeimmel, hogy ők is megismerjék ezt a babonáktól szivárványos kemenceillatú régivilágot.
Nem értek egyet azokkal, akik szerint nem szabad kötelezővé tenni ezt a könyvet egy kisiskolásnak, igaz, nem midegy, hogyan ismerkednek meg vele. Anyukám mindig maga olvassa fel az osztályának, amikor ideje jön, együtt sírnak-mosolyognak rajta és még évek múlva is felemlegetik.

mennyire dühös voltam, hát nem hiszem el, hogy egy nyolc éves gyerekkel ezt kell olvastatni az iskolában! ahelyett, hogy próbálnák megszerettetni az olvasást valahogy… nem, inkább olvasson az a gyerek valami jó nyomasztó, lehangoló regényt, hadd menjen el a kedve egy életre attól, hogy könyvet vegyen a kezébe! (nekem leginkább a torokgyík maradt meg az egészből, rettenetesen utáltam a könyvet.)

emlékszem a sok szomorúságra, a kis ködmöndarabkára a robbanás után, a körtemuzsikára, a kis bice-bócára, amit elő is adtunk és a sors fintora, hogy az az osztálytársam, aki játszotta, már nem él…:-(

nem tudom, mit kellene olvastatni a mai negyedikesekkel, ill. azt sem igazán, hogy mikor kellene Móra Ferencet beilleszteni, de feltétlenül be kell illeszteni olvasnivalóik közé, mert nélküle nem ismernénk meg ezeket a sokszor igen nehéz, komoly kihívások, megpróbáltatások elé állító életkörülményeket sem, amelyek talán alakíthatják még valamennyiü(n)k személyiségét…

Gyerekkoromban szivböl utältam (es utälom meg ma is, mert azota sem voltam hajlando a kezembe venni), hogy miert kell mindig ideggyenge kissräcokrol olvasni… akik mindig betegesek es semmi erzekük az elethez…

Az első kötelező olvasmányunk volt. Tetszett, tetszett, de betett a kishúg és az apa halála, túl szomorú volt.
Tavaly újra elolvastam, és majdnem végigbőgtem az egészet. Mai napig nem értem, miért kell ezt nyolcéves gyerekeknek elolvasnia, akik szerintem fel sem fogják a regényt.

Szívfájdítóan szép történetek. A Csontos Szigfridről pedig ma már a Black Books jutna eszembe. :) Látom magam, hogy én is pont ilyen könyvesboltos lennék. Ez már akkor is világos volt, amikor a novellát először olvastam.

Elgondolkodtató, hogy amikor nem általános iskolásként akarják lenyomni a torkomon, akkor rájövök, hogy ez mennyire jó mű. Megható, elgondolkodtató, ráadásul tele van olyan apró, humoros jelenetekkel, amiket kisgyerekként egyáltalán föl sem fogtam. Határozottan azt javaslom mindenkinek, akivel gyerekkorában megutáltatták, hogy felnőtt fejjel adjon neki még egy esélyt!

Keserédes.
Nehéz értékelni, mert most nagyon szerettem olvasni. Nemrég több Móra-novellát is elolvastam, tetszettek, gondoltam kipróbálom ezt is, anno lehet csak a kötelező volta miatt nem szerettem. És milyen jól tettem.
Emlékszem általános iskolás alsósként naaaagyon-nagyon utáltam (még Móra nevét is). És most úgy gondolom, hiába szól gyerekről, nem 8-10 éveseknek való. Ahhoz sok benne az idegen, ma már nem is nagyon használt szó, és a leírt tettek ma már sajna nem jellemzőek.

Gyönyörű könyv, gyönyörű nyelvezettel.
A mai gyerekek is felfogják és szeretik, ha közösen olvassuk el, és megmagyarázzuk a régi szavak jelentését. (Tapasztalat)
Ha nem olvastatjuk el, akkor elveszik..

Lehet ezeregyedikként, de én is elmondom, hogy szerintem sem gyerekeknek való. Ennek ellenére 21 éves fejjel elolvasva öt csillagot adtam, mert teljesen magával ragadott. (vagy ragadt? :D) Gyönyörűen csengő mondatok és megmosolyogtató babonák mesélik el egy gyermeki lélek bizonytalanságait. Akármilyen jó szándék vezérli az embert, meg kell tanulnia leküzdeni saját félelmeit, felül kell kerekednie „önző” énjén, hogy ne vesszen el lelke az élet útvesztőjében. Hát mi lett volna a kis Gergővel, ha szétkaszabolja a ködmönt a tündérért? :D