Móra Ferenc: Aranykoporsó

A ti isteneitek nem tudnak vigasztalni, mert nem tudnak szenvedni. Ők csak örülni tudnak, s mit adhat az öröm azoknak, akik szomorúak? Az én istenem az egész világot meg tudja vigasztalni, mert szenvedett az egész világért.

80. o. (Magvető, 1968)

A rómaiak annyira szerették az életet, hogy halálukban is a legelevenebb útjába feküdtek. A halottak nem külön városokban laktak, hanem sírjaik a városok kapuitól kezdve az országutak hosszában helyezkedtek el, mind a két oldalon, mint hosszú, fekete nyaklánc gyöngyszemei.

377. o. (Magvető, 1968)

Mindenki szeretne itt hinni, de senki se tudja többé, mit higgyen. Az istenek úgy alkották meg a halandókat, hogy sóvárogjanak egy olyan igazság után, amely nem tőlük függ, hanem amelytől ők függnek, s ez az igazság bizonyára megvolt valamikor, s kell, hogy meglegyen ma is, mert másképp nem állhatna fönn a világ, de elhomályosodott, s csak sötétben tapogatózunk utána.

196. o. (Magvető, 1968)

Ebben a korban majdnem annyi istene volt már a római birodalomnak, amennyi polgára. A napfényes Olümposz befogadta magába a barbárok ködös , néha komor isteneit, a régi halhatatlanok összekeveredtek az újakkal, és sorsuk körülbelül az lett, ami halandó alattvalóiké.

87. o. (Magvető, 1968)

Úgy látszik, az öregség hozza magával ezeket a változásokat. Az ember lefelé megy a dombról, a szemhatára összeszűkül, s míg a messziségek homályba vesznek, a közel apróságok megnőnek.

97. o. (Magvető, 1968)

Pénzváltók csörgették piszkos asztalukon a rossz ezüstpénzeket; egy bőrkötős munkás hispaniai aranypléhet kalapált üllőjén az aranyműves-bolt ajtajában; iskolából kitóduló gyerekek körülviháncolták a barna bőrű, piros sapkás berber által vezetett kecskét, amelyen katonaruhába öltözött majom szalutált, másik szennyes kis tenyerével szezammagot és mogyorót koldulva; rongyos zsidósuhancok visítva kínálgatták a törött üveg ragasztására való kénkő-szalagot; egy indiai kígyóbűvölő fuvolát ríkatott; a süteményáruló pék igyekezett túlkiabálni a kolbászkereskedőt, aki fatálcára tett cserép-paterán vitte ronggyal letakart, gőzölgő áruját; a pajzsokat rázó, őrjöngő Bellona-papok ordítozása összekeveredett a lictorok parancsszavával, akik egy lefátyolozott Vesta-papnő útjából botozták félre a hivatásból jajgató koldusokat, a vakokat vezető kutyákat és a futtukban mankóikat elhagyó ál-sántákat; egy tarkaruhás mediai követség tevéinek rekedt bőgését elnyomta a zsebtolvajt kergető rendőrök kurjongatása; kappanhangú rabszolgák egy gyaloghintó számára törtek utat, s a félretaszigáltak egymás lábára taposva húsz nyelven kiabáltak mocskos szavakat a germán-parókás szenátornéra, aki gőgösen nézett ki a hintó hátsó ablakán, majd előrehajolva, elefántcsontnyelű s az újabb törvények értelmében legömbölyített végű nyárssal ösztökélte gyorsabb haladásra az óriás termetű lecticariusokat. A szűk és homályos utcákból, amelyeknek betorkollása sűrűn megszakította a márványpaloták sorát, szünet nélkül hangzott a műhelyek lármája, fejszék csattogása, fűrészek harsogása, kalapácsok kopogása, vésők nyiszegése, s a palotát állandó remegésben tartották a márványtömböket és óriás fatörzseket cipelő vasas-szekerek, amelyek nyikorgása és csörömpölése a bazaltkockákon már hajnalban kezdődött.

410-411. o. (Magvető, 1968)

A szent consistorium ülései titkosak voltak, ennélfogva huszonnégy óra múlva egész Antiochia tudott valamit a határozatokból. Úgy, ahogy világvároshoz illik. Az igazságnak egy szem búzájából százezrek számára gyúrták meg a hazugság kenyerét.

171. o. (Magvető, 1968)

A nyugatnak néző erkélyről, amelyet bíborponyva védett a napsütéstől, kacagás hallatszott. Quintipornak az az érzése volt, hogy aranygolyót dobnak ezüsttálba.

49-50. o. (Magvető, 1968)

Most azonban olyan javaslattal állt elő az örmény, ami vita nélkül tetszésre talált. Mivel az adó egy részét természetben szedték a termelőktől, az állami borpincékben olyan készletek halmozódtak fel, hogy a kezelésük többe került, mint amennyit értek. A pénzügyminiszter azt javasolta, hogy a bort illő árban vetessék meg a földbirtokosokkal. Ezzel az állam készpénzhez jut, s a földbirtokos se jár rosszul. Ha megissza a bort, akkor jól jár, s ha nem tudja meginni, akkor a jövő évben befizetheti adóba.

162-163. o. (Magvető, 1968)