Angyalok ​eljövetele (The Horus Heresy 6.) 41 csillagozás

Hűség és becsület
Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele

Az úttörő sikersorozat következő regénye, mely a Hórusz Eretnekség történetét meséli el – a polgárháborúét, amely majdnem szétszakította az Emberiség Birodalmát tízezer évvel ezelőtt. Ez a regény a Sötét Angyalok Légiójának és primarchájuknak, Lion El’Jonsonnak korai történetét mutatja be.

Amikor a Birodalmi Flotta újra felfedezi a Caliban bolygót, a Császár ismét találkozik elveszett fiával, Lion El’Jonson primarchával. Ahogy a régi és új Sötét Angyalok csatlakoznak a Nagy Hadjárathoz, az események olyan sorát indítják be, melyek örökre megváltoztatják a Calibant, annak népét és a Légiót.

>!
Tuan, Budapest, 2016
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639940468 · Fordította: Bajer Katalin, Molnár Orsolya

Enciklopédia 1


Most olvassa 4

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Profundus_Librum>!
Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele

Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele Hűség és becsület

Igaz, hogy a regény négy nagyobb egységre tagolódik, mégis elég – de azt kell is – kettőt vizsgálni, nevezetesen az első felét, az Impérium (a Császár) megjelenése előtti és utáni részeket. Értelemszerűen az eleje az Impérium előtti rész, ami szinte teljesen fantasy, sőt majdhogynem egyenesen a klasszikus epikus vonal, csak a működésképtelen energiapáncélok és a ritkán felbukkanó lőfegyverek miatt nem lehet rásütni ezt a bélyeget. Lovagok, a fiatal jelöltek halálosan komoly kiképzése, kalandok, vadászatok, amiket csak néhány rövidke részlet fűszerez a lovagi becsületkódexről, a teljesen a harcnak alárendelt életmódról, a tűzben kovácsolódó bajtársiasságról és hasonlókról, amiről mi már a hatodik résznél járva tudjuk, hogy az astartesekre is jellemző. Elvégre a Rend és a többi lovagrend tagjai ekkor még nem is sejtik, hogy belőlük lesznek majd a Császár megérkezése után nem sokkal az I. Légió, a Dark Angels (Sötét Angyalok) űrgárdistarend harcos astartesei, akik nem ismerik a félelmet.

Aztán megjöttek az Impérium seregei, ráadásul a Császár is személyesen, és a zsáner a fantasy-ről az akciójelenetekben gazdag háborús sci-fi felé tolódott. Bár ez igen jelentős változás a regényben, de a problémát – ha van egyáltalán – nem ez jelenti. A névtelenségbe burkolódzó, sejtelmes narráció viszont teljesen megszűnik, mintha a szerző elfelejtkezett volna róla egész egyszerűen, amiért kap is tőlem egy csúnya fekete pontot, mert azok voltak a kedvenc részeim.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2016/06/mitchel-scan…

Harkness>!
Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele

Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele Hűség és becsület

Nagy izgalommal kezdtem el olvasni ezt a regényt , mivel mégis csak az egyik kedvenc sci-fi univerzumom egy újabb kötetét szereztem ráadásul előrendeléssel.
Sajnos nem azt kaptam amit vártam , ami persze az utolsó pár oldalon derült ki , ami olyannyira elvette a kedvem tőle , hogy már csak nagyon nyögvenyelősen sikerült befejezni.Számomra csalódás volt.

Anonymus1>!
Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele

Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele Hűség és becsület

A könyv első fele elég nyögvenyelősen ment, pedig nagyon szeretem a fantasy-t (nem warhammer fantasy), de ez valahogy nem jött át. A második felétől viszont felvette az eddigi HH ritmust és onnantól már egész jól olvasható lett. Lényeg a lényeg, nem olyan rossz összeségében, mint amennyire tartják.


Népszerű idézetek

Balázs_Erőss>!

A félelem legyőzésének egyetlen módja az, ha az ember szembenéz vele.

62. oldal

Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele Hűség és becsület

Kapcsolódó szócikkek: félelem
Mzoltan1>!

Megpróbálunk valamit elérni, és elborzadva tapasztaljuk, hogy valami teljesen mást tettünk helyette.

Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele Hűség és becsület

Tograh_Silur>!

Egy jobb világot teremtünk.
Mindig így van ez a hódítókkal. Sosem mondják, hogy azért jöttek, hogy elpusztítsák a tradícióitokat. Nem említik, hogy száműzik a nagyapáitok tudását, hogy a feje tetejére állítják a világotokat, és hogy ősi hiedelmeiteket felváltják a saját furcsa, új hitvallásukkal. Egyikük sem vallja be készségesen, hogy alá akarják ásni a társadalmatok alapjait, és el akarják pusztítani az álmait. Ehelyett azt mondják, meg akarnak menteni titeket a saját tudatlanságotoktól. Gondolom, azt hiszik, így megnyerőbben csengenek a szavaik.

(első mondat)

Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele Hűség és becsület

WoD>!

Mindig is úgy tartottam, hogy egy ember valódi értéke a tetteiben, és nem a szavaiban mutatkozik meg. Ezek alapján a saroshiak semmilyen értéket nem képviselnek.

250. oldal, 19. fejezet - Angyalok eljövetele (Tuan, 2016)

Mitchel Scanlon: Angyalok eljövetele Hűség és becsület


A sorozat következő kötete

Dan Abnett: Légió Titkok és hazugságok

The Horus Heresy sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Abnett: A Hadúr
Ian Watson: Űrgárdista
John Scalzi: Szellemhadtest
Raana Raas: Árulás
On Sai: Lucy
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Jack Campbell: Vakmerő
Balázsy András: Természetellenes katasztrófa
Mike Chen: Testvériség
John Jackson Miller: Kóbor lovag