Túlélni ​farkasok közt 32 csillagozás

Misha Defonseca: Túlélni farkasok közt

„Kislány voltam, amikor elszöktem az emberek világából. Mishkének hívtak, hét éves voltam és zsidó.” A kislány faluról falura vándorol, táplálékát, ruháját lopással szerzi meg. Aztán erdőségekbe húzódik be, és egy farkaspár magához fogadja. A könyv egy nem mindennapi vallomás, egy iszonyatos erővel végigjárt út leírása.

>!
M-érték, Budapest, 2008
264 oldal · ISBN: 9789639693975 · Fordította: Takács Márta

Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Anó P>!
Misha Defonseca: Túlélni farkasok közt

Megindító történet egy kislányról, aki zsidó volt, szülei utolsó pillanatukig szerették és meg akarták menteni. Mikor eltűntek az életéból, egyetlen gondolat éltette a gyermeket. utánuk ered és megkeresi őket. Ezzel kezdetét vette éhezéssel, nyomorgással tarkított kalandjainak sora. Szinte egy szuszra olvastam végig a könyvet. A vége felé felgyorsultak az események és valahogy összecsapott benyomást keltett bennem… hogy aztán az utolsó négy oldal szinte arculcsapásként érjen. Vártam egy napot, gondolkodtam sokat. Ha egyszer valakit ilyen trauma ér, úgy gyógyul, ahogy tud. Ő így tette.
Mégis jobb lett volna, ha nem kerül bele az utolsó négy oldal…!

Angria_Wolf>!
Misha Defonseca: Túlélni farkasok közt

2008-as olvasás:
Meglepő történet, háborúról, érzelmekről, halálközeli élményekről a háború idején. Aztán egy csavar a végén, ami sokaknak csalódás, nekem viszont nem szegte kedvem. :)

2015-ös olvasáshoz:
Még mindig tetszik a regény, és egyáltalán nem von le az értékéből az az utolsó kis „titok”. Érdekes, hogy most szinte mélyebben megérintett, valószínűleg, amiért előtte olvastam a Halálgyárat. Jobban bele tudtam élni magam, mint először… jaj….vagy csak öregszem? Basszus…lehet hogy szentimentálisabb lettem? XD VIGYÁZAT!
Készíts magad mellé sajtot és kenyeret, mert tuti meg fogod kívánni a könyv első felében! Utána meg lehet hogy visszaküldöd…

utazó>!
Misha Defonseca: Túlélni farkasok közt

Számomra eléggé borzasztó volt, már-már hittem is meg nem is, de a végén mégis csalódtam egy picit.

Renáta_Farkas_2>!
Misha Defonseca: Túlélni farkasok közt

Eletem legmegrazobb konyve, 5 eve olvastam,es rengeteg mindenre emlekszem meg most is, a tartalma megrazo,az esemenyek porognek,a vege pedig magaert beszel….

princesa>!
Misha Defonseca: Túlélni farkasok közt

Nagyon megkapó volt a könyv témája, ezért is voltam kíváncsi rá..Mindenkinek ajánlom,hogy egyszer olvassa el,mert ez a 2. világháború alatt játszódik, és egy szüleitől elválasztott, zsidó származása miatt megkülönböztetett kislány hányattatott sorsáról szól, aki annyira csalódik az emberekben,hogy farkasokkal kezd barátkozni.Tulajdonképpen nem az irodalmi értéke miatt fantasztikus ez a mű,hanem az,ahogyan elmeséli az írónő egy akkori időben élő lány életét.Szívszaggató és szomorú volt, az biztos, emellett nagyon érdekes is.Csak azért nem adtam 5 csillagot,mert érződik,hogy amatőr író szerezte a könyvet, és némely mondat furán hangzott..de összességében csodálatos könyv.


Népszerű idézetek

cirmilla>!

Megszületett a filozófiám. Az emberiség gyáva, mert puskával lődöz. Hazug, mert egy szavát sem lehet elhinni. Az emberiség befogad, aztán magadra hagy. Az állat a fogával küzd, nem tud hazudni, és nem hagy el.

123. oldal

Angria_Wolf>!

A járókelők nem ismernek. Nem tudják, hogy egy városba tévedt farkas vagyok, egy szürke hím- vagy nőstényfarkas, névtelen, kortalan, akinek nincs kire támaszkodnia a közönyös emberi világban. Félek a tömegtől, és félszegen, undortól remegő orrlyukakkal félreállok, ha emberek keresztezik utamat. Gyűlölöm az emberi bőrt és az emberi bőr halálszagát.

(első mondat)

Andii123>!

Tele voltam tehetetlen dühvel. Gyávának éreztem magam. Gyerekek, ahogy egymás után elestek, s a többiek, ahogy ellenkezés nélkül várták, hogy rájuk kerüljön a sor… Engem a leginkább ez rettentett meg, hogy a legkisebb ellenállást se tanúsították. Akár csak egy sikoltással, egy menekülési kísérlettel! Én megpróbáltam volna!

Az a nap örökre lezárta vad, öntudatlan és meggondolatlan gyermekkoromat. Másképpen érzékeltem a veszélyt. Nem voltam már más, csak egy agyonlőni való kislány, egy zsidó kölyöklány, aki azt hitte, hogy megtalálja, és megmenti a szüleit. Egy gyerek megvalósíthatatlan álma foszlott szét ebben a halálos rémálomba. Háború volt, s én a harcosok egyike voltam.

176, 177.oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
Anita Abriel: A remény útjain
Emmanuelle Pirotte: Ma még élünk
Alena Mornštajnová: Hana
Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Kristin Hannah: Fülemüle
Ruby Saw: Lucy
Ellie Midwood: A lelkem Auschwitzban maradt
Robert Merle: Mesterségem a halál
Sarah Jio: Párizs összes virága