Miloš Urbant a mai cseh irodalomkritika – és az olvasóközönség is – az ifjabb írónemzedék egyik legtehetségesebb alkotójaként tartja számon. Első regénye óta minden újabb műve eseményszámba megy. A már több nyelvre lefordított Héttemplom napjaink Prágájában, annak egy, a turisták által kevésbé ismert és látogatott részében, az Újvárosban játszódik. Főhőse egy elvetélt történész és volt rendőr, K., akit egy hivatalosan öngyilkosságként lezárt, ám a valóságban megoldatlanul ad acta tett bűnügy miatt bocsátanak el a rendőrségtől. Egy napon a munkanélkülivé lett K. kedvenc temploma környékén kószálva különös harangzúgásra lesz figyelmes. A toronyba felmászva egy vérző fejű, törött kezű-lábú, eszméletlen férfit talál a harang nyelvéhez kötözve: az ő ide-oda csapódó teste veri félre a harangot. Ezt a rendkívül bizarr bűntényt további hátborzongató esetek követik. Valamennyi az Újvárosban történik, és K.-nak így vagy úgy mindegyikhez köze… (tovább)
Héttemplom 28 csillagozás
Eredeti cím: Sedmikostelí
Eredeti megjelenés éve: 1999
Kedvencnek jelölte 3
Várólistán 12
Kívánságlistán 3
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
E havi cikkem a könyvről:
"Milos Urban a kortárs cseh irodalom egyik olyan alakja, akire érdemes alaposan odafigyelni. Könyveinek témájául minden alkalommal valami jellegzetesen cseh dolgot választ, legnagyobb részt pedig prágai helyszínekkel operál. Továbbá cseppet sem áll távol tőle a gótika, a történelem, az építészet, vagy épp a morbiditásba hajló gyilkossági ügyek ecsetelése…
Héttemplom című regényét nem másnak, mint Prágának, az Arany Városnak szentelte – méghozzá teljes egészében. A történet (látszólagos) főszereplője K., a bukott rendőr és jobb sorsra érdemes hobbitörténész, aki egy napon a kedvenc prágai temploma körül sétálva meghallja, hogy a harangot félreverik. A toronyba felmászva egy szörnyen megkínzott férfira talál, akit bokájánál áthurkolva kötöttek fel: ő veri félre a harangot. Hamarosan újabb dermesztően furcsa halálesetek ütik fel fejüket a városban, és így vagy úgy, de mindnek köze van valamelyik gótikus épülethez.
Miközben fokozatosan megismerkedünk K. múltjával és érdekes „fogyatékosságával”, további különös alakok bukkannak fel a lapokon: Gmünd, a termetes nemes, akinek szívügye a régi Prága és az átépített templomok visszaállítása eredeti formájukra; Gmünd torz (és valószínűleg bolond) segítőtársa; a rendőrfőnök, akinek időnként sűrű, fekete lé csurog a füléből…
Sajátosan gótikus hangulatú és egyszerre abszurd, szatirikus regény a Héttemplom. Miközben egy rendkívüli sorozatgyilkosságról, a prágai középkorról és az árnyalt, kétes megítélhetőségű szereplőkről mesél, valójában arról szól, hogy a város, ez a turistacsalogató ékszerdoboz haldoklik. Cikkem elején már említettem, hogy látszólag K. a főhős – valójában viszont Prága a regény igazi főszereplője, hiszen róla, múltjáról, jelenéről, jövőjéről és sajátos agonizálásáról szól a történet.
Milos Urban könyve zseniálisan és aprólékosan kidolgozott mű, egyetlen hibája, hogy rétegregény. Aki ugyanis nem tud elveszni a prágai utcák és épületek közt, illetve akit hidegen hagy a középkor és a történelem úgy általában, annak garantáltan szenvedést okoz. Ha valaki a bűnügyi szál miatt fogná a kezébe a Héttemplomot, előre szólok: ne tegye! Krimiként csalódást okoz – szépirodalmi műként rendhagyó." (Penna Magazin)
Annyit fűznék csak hozzá, hogy értem én, milyen alapon történt az összehasonlítás, de a Héttemplomot A Da Vinci-kódhoz (meg eleve Urbant Brown-hoz) mérni kb. annyira reális, mint Vivaldit összevetni a Sex Pistolsszal…
Szerintem ez a könyv maximum közepes, leginkább attól bűzlik, hogy a ma oly népszerű középkor-trendet lovagolja meg. Prága ugye igen kedvelt város, dobjunk be még egy kis bizarr misztikumot, és lesz belőle egy sokak érdeklődését felkeltő, jól eladható regény, ami aztán nem teljesít olyan erősen olvasáskor.
Egy népszerű város, rejtélyekkel fűszerezve, egy jó író tollából. – ez illik a Da Vinci kódra, de a Héttemplomra nem. Az utolsó feltétel hiányzik. Valahogy összecsapott, valahogy döcögős, valahogy idegen. Az egyetlen jó az volt benne, hogy segített a prágai emlékeim nosztalgikus felidézésében, de ez csak egy szubjektív tényező, egy jó regényhez édeskevés.
Milos Urban Héttemploma valószínűleg csalódás azoknak, akik történelmi tényekkel fűszerezett erős krimit várnak tőle, de aki nem ilyen elvárásokkal veszi a kezébe a könyvet, annak aligha fog csalódást okozni. Ez ugyanis inkább gótikus rémregény, annak minden elvárásával – sötét hangulat, bizarr elemek, rejtély, egy helyét nem találó, pszichikailag és érzelmileg túlfűtött, hallucinációktól terhelt főhős egy tipikusan középkori hangulatot árasztó, történelmi város kulisszái közé helyezve. A Mary Shelley, Bram Stoker és Sheridan Le Fanu által a XIX. században megkezdett vonulat mögé illeszthető, prezentálva azt, hogy mai, szép modern világunk sem feltétlenül derű és csillogás, s teszi azt egy olyan szemszögből (a modern építészet romboló hatása felől), mely nem oly elkoptatott, mint a szokásos elembertelenedés-terrorizmus-ökológiai katasztrófa panelek.
Urban Prágája éppoly sötét és reménytelenül kiégett, mint Szergej Lukjanyenko Moszkvája, s ez volt a másik olyan vonás, mely szimpatikussá tette számomra a regényt. Ma, amikor jórészt Amerikából érkező művészeti termékek fogyasztására vagyunk rákényszerülve, ez a látás-írásmód meglehetősen idegenné válik számunkra, ám nem szabadna, hogy megfutamodjunk emiatt a saját szűkebb környezetünk által prezetált alkotásoktól. Vállalkozó szelleműeknek mindenképpen megéri egy próbatétel a Héttemplommal.
Népszerű idézetek
Az éjjeliedények cserepeiből áll össze a történelem, és mindegyik darab végtelenül becses.
147. oldal
Ugyan ki nem fütyül a diplomára? Az a fontos, hogy többet tud azoknál, akik a történeti intézetekben ülnek. Még szerencse, hogy nem ott kötött ki! Az ottaniaknak ugyan tiszteletreméltó áttekintésük van arról, hogy mikor mi történt, de kétlem, hogy olyan fürgén és élelmesen meg tudnák toldani az élményemet egy másikkal, mint maga. Az ő történelmük halott. A mienk eleven – hiszen laikus eszmecserét folytatunk róla, újra és újra átéljük. Az, hogy sok mindent nem értünk, és sok mindent nem tudunk megmagyarázni, mit sem számít. A lényeg, hogy meg vagyunk rendülve tőle.
167. oldal
Igen, itt a szépség, és mi látjuk is, mi, akik méltók vagyunk rá; mi, akiknek az „avantgárd” üres fogalom, és az „új” alpári szó.
183. oldal
Vajon a nevetéstől könnyező vagy boldogtalanságtól könnyben úszó szem lát-e kevesebbet?
140. oldal
Vásárra vinni a bőrünket és példamutató módon fűbe harapni – hát nem zseniális alibi ez annak, aki azzal a tudattal élt, hogy rossz korban született?
67. oldal
… ilyennek akarom én, a történelem legfertelmesebb zugába vetett nyomorult, ahol a szépségre méltatlan ember Istennek nyilvánította magát, uralomra juttatva a célszerűséget és az egyenes vonalat, kikiáltva az autópályák, a városok szívébe döfött henteskések korát.
183. oldal
A város, amely eltűri, hogy egy bank, egy bérház vagy irodaépület túlnője vagy beárnyékolja a templomot, nem érdemel mást, mint hogy spekulánsok, házmesternék és aktakukacok gyámságában sínylődjön. A szentélyek környékén meg van tiltva bárminemű építkezés, tilos Istent játszani és túlszárnyalni a templomtornyokat!
289. oldal
