„Olyan ez a mese, mint egy dúsan, sok színnel virító virág – írta Schöpflin Aladár. – Mikszáth, a szatirikus, az okos ember, kemény bírálója a körülötte folyó életnek, ebben a könyvében félretette szatíráját, okosságát, bíráló kedvét, s kitárta a világ elé emberszeretetének mély érzelmességét.”
Wibra György, a besztercebányai fiatal ügyvéd útnak indul, hogy megkeresse örökségét, illetve felkutasson egy vörös esernyőt, amelynek nyelébe apja, a ravasz öreg, fia vagyonát rejtette el a kapzsi rokonok elől. A nyomozás nem jár eredménnyel, a fiatalembernek nem sikerül rábukkanni az eltűnt kincsre. De talál helyette mást, ami többet ér minden kincsnél: a glogovai papkisasszony tiszta szépségét, önzetlen szerelmét.
Talán a Szent Péter esernyője hozta Mikszáthnak a legnagyobb sikert, a Jókaiéhoz fogható népszerűséget. Még életében tizennégy nyelvre lefordították.
Szent Péter esernyője 841 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1895
Kedvencnek jelölte 50
Most olvassa 13
Várólistán 52
Kívánságlistán 8
Kölcsönkérné 2
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Miért szeretem sokadik olvasás után is? Mert mese. És mégsem az. Az ember egy idő után unja a meséket. Elege van a kiszámíthatóságból, a fekete-fehér alakokból, a kötelező happy endből. Márpedig ez egy regénynek álcázott mese. Mégis jó. Mert elhiteti magáról, hogy nem az. A csodák véletlennek vannak álcázva, és elhisszük, hogy a világ jó. Hogy a gonoszság, (a pénz) nem nyerhet. Két dolog csigázza biztosan fel az érdeklődést: ha valami borzalmas, vagy ha valami nagyszerű dolog történik. Az ember a mindennapokba belefáradva, a rengeteg szörnyűség láttán egyre többször szkeptikus, nem akar hinni a boldog befejezésben. Mikszáth visszaadja a hitet ebben. Mert lelkünk mélyén mindannyian erre vágyunk. Szükségünk van lélekmelengető történetekre. Márpedig ez az. A másik oldalról Mikszáthnak van egy olyan hihetetlen mesélőkéje, ami ellen nincs fegyver. Az ember a hatása alá kerül. Az alakjai már nem papírmasék, ráadásul nagyon sokféleképpen ábrázolja őket.
Nem erre számítottam. Nem dohos, lassú, unalmas, ódon, időtmúlt. Friss, pörgős, izgalmas és ma is teljesen átélhető. Ez a finom humorérzék, ezek a finom utalások, a gyönyörű szavak levesznek a lábamról. Jól esett nevetni vagy csak mosolyra húzni a szám. Tudtak ám a nagy öregek…
A magyar irodalom egyik nagyon jó detektívregénye, ami nem „kopipésztel” valamilyen igen közismert és népszerű nyomozótörténetet. Sokan arra figyelnek, hogy milyen kalandokba keveredik a főszereplő, s közben el is felejti, hogy nyomozásról lenne szó, meg kell találni az esernyőt!
Ráadásul a sztori sem sablonos és sallangos – jó, persze, vannak benne ismerős panelek, de akkor is!
Kedves Kálmán bácsi
A küldött mesét nagyon köszönöm, a János azóta a szomszédokat járja sorra, minden padláson régi esernyőket keres, nem értem világosan, de azt magyarázza valami pirosat keres a szélén zöld virágokkal, mert állítólag látta az álmában, hogy amit tetszett mondani az nem valós az eredeti ernyő még a Tiszában elveszett és csak a másolat kerül a tulajhoz!
Sokszor csókol késői rajongod
Csillagka
kelt Szegeden az úr 2012-ik évében.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Mikszáthot nem lehet megunni!!!:)
Valamikor iskolás koromban már olvastam a könyvet, de megvallom, nem sokra emlékeztem belőle, csak arra a jelenetre, hogy Veronka nem mert levetkőzni a macska előtt. De most újraolvasva azt hiszem, hogy azért nem maradt meg sok minden, mert rengeteg eldugott, apró utalás van a könyvben, csak laza mikszáthosan, melyet vagy nem értettem még, vagy nem figyeltem eléggé ahoz, hogy megértsem. Összefoglalva: még mindig szívmelengető, megmosolyogtató és elvarázsoló ez a történet, ez a babonákkal átszőtt vidék, ahol a kis közösségek egy emberként alkotják meg saját történetüket, saját csodákkal dúsított történetüket, ha már a valóság olyan prózai, hogy gyéren nő a fű és kevés a termés. De minek is az anyagi vagyon, ha van hit és lelki kincsek?! A többi úgyis jön magától:)
Hű, hát ezt valamikor általánosban olvastam még, kötelező volt. :)
De hogy ezen a Wibra Gyurin hogy fölhúztam magam, nagyon úgy látszott, hogy a Noszty Feri fajtája!
Nem a legjobb Mikszáthtól persze, de azért nem rossz.
Középiskolában kötelezőként olvasva is nagy élmény volt, erre emlékeztem, csak a történet nem volt már előttem, ezért vettem elő újra, hangoskönyvként. Hát mit mondjak. Fantasztikus. Mikszáth humorát nem tompítja a felette eltelt száz év, az anekdotái, amelyekkel felépíti a történetet, utánozhatatlanok, a leírások költemények. Nem tudom nem kedvencelni, nagyon a szívemhez nőtt. Ebben minden bizonnyal része van a felolvasó bácsinak, aki tökéletesen át tudta adni a könyv hangulatát. Ahogy jártam az erdőt és hallgattam, nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról, és ez nem túlzás.
Biztosan sokan vannak itt olyanok, akik kötelezőként olvasták csak a Szent Péter esernyőjét. Tessék hát újra kivenni a könyvtárból, levenni a polcról, vagy feltölteni hangoskönyvként a lejátszóra, mert érdemes! Ha jót akartok magatoknak. De komolyan! Most rögtön! Hess!
Kötelezőként olvastam anno, már akkor is tetszett, de elég rég volt már, úgyhogy újra elővettem. Teljesen más élmény volt most olvasni, nagyon élveztem. Szórakoztató történet és Mikszáth remek humorral van megáldva. A kopott piros esernyő története nagyon kalandos és érdekes, tele furcsa véletlenekkel. Nagyon jó volt követni az útját.
Mindenkinek ajánlom a könyvet, annak is, aki esetleg suliban nem annyira szerette.
Népszerű idézetek
Levetkőzött, lefeküdt, de nem aludt. Az ő levetkőzése (ne méltóztassanak megijedni) nem lesz leírva részletesen, mert az megbotránkoztató jelenet a művelt emberi fogalmakban. Hogy miért? Hát tudom is én. Csúnya, tehát leírhatatlan. A nő levetkőzésében poézis van; ha jól van írva, a női test finom, bolondító illatát érzi ki a betűkből az olvasó a nyomdafesték helyett, de egy férfi levetkőzése, pfuj, említeni se merészelem. A szoknyához akár ódát, dithirambot szabad írni, de a nadrágnak »kimondhatatlan« a neve is. És miért? Hát isten tudja. És mit bizonyít? Talán azt, hogy a férfi inesztetikusabb teremtmény a nőnél? Alkalmasint csak azt, hogy aki az illőt és illetlent kigondolta, nagy szamár volt.
Negyedik rész, Az éj tanácsot ád
– Én is lelkesedem a lepkékért – bizonykodék Gyuri –, mert csak egyszer szeretnek.
– Ó, én másért szeretem őket…
– Csak talán nem azért, hogy bajuszuk van…
Veronka durcásan fordította el a fejét.
– Wibra úr, maga kiállhatatlan kezd lenni.
– Köszönöm a vallomást.
– Miféle vallomást?
– Azt, hogy kiállhatatlan kezdek lenni. Következésképp eddig nem voltam az.
Negyedik rész
A talaj agyagos, terméketlen és makacs. Azt mondja, hogy ő csak bizonyos növényeket hajlandó táplálni, például zabot, krumplit, a többire nem vállalkozik – de ezeket is úgy kell kicsalni az anyaföldtől úgyszólván erőszakkal.
De nem is anya ez a föld, inkább anyós. Tele van a belseje kövekkel, s csúnya repedések, árkok hasogatják meg, amiknek a szélein fehér fű (árvalányhaj) teng, mint az elaggott anyóka állán ősz szőrszálak.
9.
(…) még soha egy könnyet se szárított fel a bölcsesség. Bizony gyenge portéka ez a fájdalommal szemben.
233. oldal (Dacia)
Az arany-tanácsok közé lehetne írni: »Minden nagy dolgodat gondold meg éjjel is, habár már nappal határoztál felőle.« Mert az embernek van éjjeli esze és nappali esze. Hogy melyik a jobbik esze, azt nem tudom.
Hogy nem tökéletes egyik sem, gyanítom. A nappali verőfény szövi, mint egy takács, a maga színeit a gondolatokba, az éj is közéjük hullat fekete szárnyaiból egy-egy tollazatot. Festenek, pepecselnek, nagyítanak, kicsinyítenek, tehát falsifikálnak mind a ketten. Az éj szebbnek mutatja kedvesed alakját, mint aminő, ellenségedet erősebbnek, bajodat nagyobbnak, örömödet kisebbnek. Nem szép eljárás tőle, de hát az éj szuverén, nem tartozik felelősséggel senkinek.
Vedd olyannak, amilyen, de ne mellőzd, jámbor tűnődő, amikor az igazságot keresed… Azaz dehogy keresed te az igazságot – ha szembe jönne is, kikerülnéd. Rosszul fejeztem ki magam, ne mellőzd az éjt, mikor a kivezető utat keresed.
Csak látszólagosan hallgatag ő. Úgy súg neked, hogy észre nem veszed. Ha nem teheti másképp, lábujjhegyen csendesen elhozza az álmot és abba göngyölgeti kimeríthetetlen leleményességgel, amit tanácsol.
Negyedik rész, Az éj tanácsot ád
A vadszegfű kelyhe csapodár darázsok vendégfogadója, a turbánliliom madarak ivópohara, a nagy bugájú hámfű pillangók hintája. Mert nyájas erdő a Liskovina, bogárnak ágyat ad a karantyú harangjában, madárfészket kereső gyerekeket kínál szamócával; szolgál kinek-kinek, amint megérdemli, éneklő madárnak bogyót termeszt, fiatal vászonnépeknek bokrétát, öregasszonyoknak gyógyfüveket, a gonosz farkasnak sisakvirágot, ami gyilkos növény, híják is népnyelven »farkasölő sisaknak«.
Hogy ölt-e már farkast, az nagy kérdés. Mert a farkasnak is van ám magához való esze és bizonyosan tudja a botanikát is, közölvén nemzedékről-nemzedékre a farkasfiakkal: »Hozzá ne nyúljatok, gyerekek, az Aconitum Lycoctonumhoz, egyetek inkább húst!«
