Egy ​éj az Arany Bogárban 13 csillagozás

Mikszáth Kálmán: Egy éj az Arany Bogárban

1885 ​és 1901 között írta Mikszáth Kálmán az Egy éj az Arany Bogárban. A dzsentrifészek, A lohinai fű és A szökevények című kisregényeit. A nagy író kevésbé ismert elbeszélése anekdotája mind a négy, mintha pihenésképpen mintegy erőt gyűjtve további nagy lélegzetű munkáihoz írta volna őket. Mikszáth Kálmán aki lágy, behízelgő történeteiben is a legkeserűbb igazságokat mondotta le koráról -az itt közzétett írásokban talán elsősorban csak gyönyörködni és gyönyörködtetni akart. Gyönyörködni a felvidéki tájak fenségében, figuráik szeretetreméltóságában s főként a szépséges üde leányzóiban, akik közül miként az a A lohinai fű Apolloniájának, történetéből kitetszik – nem is bizonyul mindenki olyan varázslatosan ártatlannak amint arra a hamvas szépsége alapján következtetni lehetne. … Persze az iróniáiról s a szatíráról ezekben a történeteiben sem mondott le – A dzsentrifészekben például kíméletlen élességgel rajzolta meg az úri svihákot. S mind a négy kisregény olvasása közben örülhetünk… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1974
170 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631502228

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Mariann_ P>!
Mikszáth Kálmán: Egy éj az Arany Bogárban

Hosszúra nyúlt az olvasása, leginkább azért, mert este /éjjel olvasok , ezekhez az apró betűkhöz viszont nekem nappali fény kell.
A másik, hogy novelláskötetet nem szeretek ledarálni, egy-egy történet után kicsit megállok vele.
1) Egy éj az Arany Bogárban :
A fogadó és az ott tartózkodó személyzet és vendégek bemutatása után az éjszakai órákba csúszva izgalmas olvasmány , főként a fogadó kettes számú szobájában zajló események után. Megjegyzem : senki sem az , akinek látszik…
2) Dzsentrifészek:
Más műveiben már megjelent Mikszáthnak ez a dzsentriábrázolása.
A szélhámoskodás alaptrükkjét ismerhetjük meg , ami egy családi kastély sorozatos kikölcsönzése előnyös házasság kötése céljából.
3) A lohinai fű:
Egy kis faluban rejtélyes tűzesetek kapcsán nyomozás,ami körülírja a a bűnt és a tettest. Megjelenik benne az izgalmas „látó” ember , aztán kiderül a számomra nem sejtett igazság.
4) A szökevények :
A butuska báró kalandja a fineszes kasznárral (uradalmi gondnok ) , utána kellett néznem a szó jelentésének. Dévaj menyecskék, és a kasznár csapodár felesége története csattanóval záródik.
A könyv egy időre elvitt a múltba , talán dédszüleim éltek ilyen világban.
A mai könyvek olvasmányosabbak, de ha ráhangolódunk, ezek is maradandó élményt adnak.

Hoacin>!
Mikszáth Kálmán: Egy éj az Arany Bogárban

Micsoda selymaságokkal és purparlékkal teli ez az Egy éj az Arany Bogárban! Huncut szereplőink javarészt abban a korban vannak, amikor még a felhőt is szoknyának nézi az ember, a csintalan cukros menyecskékben pedig csak úgy bugyborékol a kacérság. Így hát némi félreértések során igazi vígjáték alakul ki, mert az éj nagy bűvészaz asszony pedig hiába rémül meg, azért asszony, hogy mikor nem ijed meg igazán, nyafog, sikoltozik, de az igazi ijedelmet eltitkolja, s mindig kész egy merész játékralehet, hogy tetszik is neki. Mókás, csillagos ötös novella számomra, amit a háttérben unatkozó Kozsibrovszky alakja még felejthetetlenebbé tett a hegedülő sertésről való povedálásával.
A Dzsentrifészek rövid, de szintén szórakoztató írás, vajon mi a titka az eldugott, de mesés gerelyi kastélynak? Hová tűnnek a lakói? Pedig az öreg számtartó olyan szívesen mesélné el nekik ötvenkilencedik alkalommal is a piski-i csatát teljes terjedelmében.
A Lohinai fű kész krimi – egy ismeretlen elkövető írásban figyelmezteti Lohinát, hogy amennyiben a papjukat el nem üldözik, falura röpül a veres kakas. Pap marad, tűz gyullad. Újabb levél, pap marad, pajta leég. Ennek már a fele sem tréfa! Poirot és Holmes helyett színre lép a legkitűnőbb vizsgáló talentum hírében álló Tereskey Márton, aki a nyalka tót menyecskék közé érkezve azonnal nekiáll megösmerni a tényálladékot. Lássuk azokat a paszkvillusokat és instanciákat! Kisütjük a megoldást hamarjában, meg lesz az egész vármegye lepetve! Hisz a megoldás oly egyszerű, oly szubtilis… nos, ha elsőre akadozik is a leleplezés, végül csak előkerül a tettes, aki előtte még nem átallja nyomozónkat rőtszakállú nyalánk kecskebaknak titulálni. Magas fokú szemtelenség! Bár nem vagyok kibékülve a novella végével spoiler, de a lóreparálós mellékszál ama bizonyos passzusok gyűjteményével kifejezetten üdítő volt, meg maga a nyomozás is végig érdekesen alakult.
A Szökevények sem okozott csalódást, a butuska báró kalandja a rafinált kasznárral természetesen itt sem mentes a dévaj menyecskéktől. És mit akarhat a szép kasznárné? Ne firtasd, bruderkám. Elégedj meg, ha én mondom neked. Én, a vén sas, aki sok fészket dúltam már föl. Ne kergesd az okot, csak azt ne, mert úgy áll a dolog, hogy mikor Évát a paradicsomból kiűzték, szorongásában ott felejtette a neszesszerjét, amiben az okok voltak. Azóta ok nélkül szeret, gyűlöl és cselekszik. Végig szórakoztatóan írt novella ez is, (az előbbi kijelentéstől amúgy határozottan elzárkózom :D) a képzelt vipera vándorlása pedig egyenesen szuper. :)
Most sem csalódtam Mikszáthban!

"Az anyám összeszidott, ha az énekben gyakoroltam magamat, az apám lekapta a falról a vadászkürtjét, hogy elfojtsa harsogásával a hangomat. A barátaim rám rohantak és befogták a szájamat, ha dalolni kezdtem. Meg akartak lincselni. Hát nem megfoghatatlan ez? Pedig talentumom van, nagy, nyers tehetség. Becsületemre mondom. Csak egy kis gyakorlat kellett volna. Nem engedtek. Még az inasom is grimaszokat vágott, ha öltözködés közben eldúdoltam a Jesztye polskát, már vagy háromszor pofoztam fel emiatt, most aztán már nyugodtan hallgatja.
Megcsal az téged. Láttam múltkor, gyapotot visel a füleiben.
Kitelik a gazembertől. De látod, azért mégis hasznát vettem a talentumomnak. Ha hitelezők jöttek hozzám, énekeltem nekik valamit, s erre szépen elpárologtak. Ezeken gyakoroltam magam. De sajnos, nem volt elegendő hitelezőm s így maradt a hangom parlagon.

Biró_Krisztina>!
Mikszáth Kálmán: Egy éj az Arany Bogárban

Emlékszem a Gimiben amikor Mikszáthról tanultunk az tanárnő,Őt is a "blikfangos"írók közé sorolta.Ebben a műben azthiszem sikerült Neki majdnem minden huncutságot elénk tárni a régi jó világból,azzal a csiklandós stílussal ami mindig megnevettet ahányszor csak olvasok tőle!

Parlandorka IP>!
Mikszáth Kálmán: Egy éj az Arany Bogárban

Mikszáth szeretett tótjai közt látogatást tenni mindig igazi örömolvasás.
Négy kisregényt tartalmaz a kötet. Tudnék közöttük rangsorolni, de minek? Egyik jobb, mint a másik.


Népszerű idézetek

Mariann_ P>!

A szilvásokban, hol fa fához közel esik, apró fehér csónakok himbálóztak a levegőben; nagyon messziről olyanok, mint röpülő fehér ludak. Ez még csak igazi tündérfalu ! Két fának az izmos gallyaihoz egy-egy fehér abroszt kötöztek s abba rakják a csecsemőket. Míg az anyjuk kapál, a kis jószágok nagyon jól megvannak ott az árnyékban. A falevelek altató dalt susognak nekik, a szél pedig, mely a gallyakat megrázza, jó pesztonka, azokkal egyszerre az ő csepp fészküket is szelíden mozgatja.

82. oldal

Mariann_ P>!

A réten, a park alatt a Gyilkos vize folydogált, villogott, csillogott a napfényben, mint egy ezüst gyík. A patakban csinos, dévaj falusi menyecskék, leányok mosták, sulykolták a vászonneműjüket, bokáig a vízben , szoknyáikat felgyűrték egészen a térden fölül. Hej, de szép fehér patyolat lába volt egy-kettőnek. Trécseltek, viháncoltak, egy-egy vaskosabb tréfa is kihasadt a pajkoskodásból.

133. oldal

Parlandorka IP>!

Miről gondolkozhatik így egyedül, egész életében egyedül? Milyen világ az ő világa? Mi lehet ott?

133. oldal

Csetnegi_László>!

Milyen bölcsen van teremtve az ember[…] Panaszkodik, hogy nincs elegendő pénze, nincs elegendő búzája, egészsége, nyugalma, de sohase hallod panaszkodni, hogy nincs elegendő esze.

120. oldal

Csetnegi_László>!

Szegény Matykó huszonöt éves volt, ez az a kor, amikor még a felhőt is szoknyának nézi az ember, s amikor egy igazi szoknya minden felhőt elseper.

17. oldal

Parlandorka IP>!

Azért láttam sokat, mert mindig behunyva tartottam a szemeimet, de a fülemet nyitva hagytam.

99. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gárdonyi Géza: Dávidkáné
Ambrus Zoltán: A gyanú
Jókai Mór: Egy ember, aki mindent tud / Egész az északi pólusig! / Egy asszonyi hajszál
Reviczky Gyula: Apai örökség
Jókai Mór: Sárga rózsa / Tégy jót
Kerényi Ferenc (szerk.): Régi magyar regények I-II.
Jókai Mór: Kisregények I-II.
Jókai Mór: A népdalok hőse
Jókai Mór: A debreceni lunátikus
Jókai Mór: Görögtűz