Beszélgető ​Biblia 4 csillagozás

Történetek az Ó- és Újszövetségből gyerekeknek
Miklya Luzsányi Mónika – Miklya Zsolt: Beszélgető Biblia

A ​magyar szerzők által írt és magyar grafikus által illusztrált gyermekbiblia közel hozza az ó- és újszövetségi történeteket a 21. századi gyerekek számára és ezzel elevenné, átélhetővé teszi a bibliai példákat. Az óvodás kortól 10-12 éves korig ajánlható gyerekbiblia megírásánál a szerzők törekedtek arra, hogy a szöveg alkalmas legyen „esti mesélésre”, önálló olvasásra és gyermekáhítatok tartására, akár a családban, akár az iskolában, gyülekezetben.
A laikusok számára fontos szerepet kaptak a kötetben az ünnepek, mint a karácsony, a húsvét, a pünkösd, és a kevésbé ismert jeles napok, mint a virágvasárnap, vagy a mennybemenetel ünnepe.
A hitoktatásban való felhasználás érdekében a témákat úgy választották ki, hogy lehetőleg minél inkább illeszkedjenek a keresztény egyházak főhatóságai által kiadott hivatalos hittan tantervekhez.
A Beszélgető Biblia nyelvezetében, stílusában közelít a mai gyerekek nyelvhasználatához, olvasáskészségéhez, a szerzők az adott… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 2014
256 oldal · ISBN: 9789631197921 · Illusztrálta: Kőszeghy Csilla

Most olvassa 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Futóhomok>!
Miklya Luzsányi Mónika – Miklya Zsolt: Beszélgető Biblia

Miklya Luzsányi Mónika – Miklya Zsolt: Beszélgető Biblia Történetek az Ó- és Újszövetségből gyerekeknek

Saját példányunk van, ezért úgy haladtunk vele, ahogyan Bibliát olvasni érdemes: kis adagokban. Korrekt adaptáció, főleg akkor lesz élmény mazsolázni vele, ha már volt bibliaismereti alapozás a gyerekeknél például ezzel. Tetszett, hogy a történeteket elgondolkodtató kérdés vezeti fel, az elbeszélői stílus ebből az idézetből* látszik kb. Fogjuk még olvasni családi körben.
Miért 4,5 csillag? Az illusztrációk miatt. Amikkel nincs komoly baj, örüljünk, hogy nem mosolygó báránykák mögül ki-kikacsintó tanítványokat látunk, valószínűleg letisztult, puritán stílusú rajzokra szólt a felkérés is. De! Hadd írjam le, milyen ifjúsági Bibliát tartanék én jónak: ahol a képek valami bátor megéltséget hirdetnek, akár kételyeket, vezessék a gondolataimat több irányba, torpantsanak meg. Nekem ez így túl steril, márpedig a keresztény hit, amire ez a Biblia is felhívás akar lenni, semmiképpen nem az.

*https://moly.hu/idezetek/751227

Vörös_Brigitta>!
Miklya Luzsányi Mónika – Miklya Zsolt: Beszélgető Biblia

Miklya Luzsányi Mónika – Miklya Zsolt: Beszélgető Biblia Történetek az Ó- és Újszövetségből gyerekeknek

Tavaly vettük meg, de akkor elég hamar félre is tettük, 4 éves volt a fiam, és még nem kötötte le.
Volt előtte már egy kicsiknek való, keménylapos Bibliánk (https://moly.hu/konyvek/elso-bibliam), azt szerettük, de a 4 éves már kíváncsibb volt (a 2 éves nézegetni szereti, főleg Jézus lábát simogatja a végén, hogy nincs cipője). Közben vettünk egy másik Bibliát (https://moly.hu/konyvek/sally-lloyd-jones-jezus-meseskonyve-a-biblia), az tetszett a nagyobbiknak.
Így most elővettük újra ezt, és együtt élveztük. Elég sokmindent jól megmagyaráz, bár így is talán van, ami kimaradt belőle, de eddig talán ez a legjobb könyv, ami összefoglalja a legismertebb Bibliai történeteket gyerekeknek. Biztos fogjuk még olvasni.


Népszerű idézetek

Futóhomok>!

De Mózesnek ez sem volt elég.
– Értem én … de olyan jól elvagyok itt a juhokkal. Kérlek, küldj valaki mást. Majdcsak találsz valakit. Most már tényleg nagyon dühös lett Isten. De azért fegyelmezte magát.
– Szóval nem tudsz beszélni. Dadogsz. Hebegsz és habogsz. Nem gond. Megoldjuk. Van neked egy testvéred, Áron. Ő majd beszél helyetted. Ő lesz a te szád, te pedig úgy állsz mellette, mint egy isten. Fogd a botot is, és tégy vele jeleket! Csak indulj már el végre!

52. oldal

Miklya Luzsányi Mónika – Miklya Zsolt: Beszélgető Biblia Történetek az Ó- és Újszövetségből gyerekeknek

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Lázár Ervin: Öregapó madarai
Bartos Erika: Déli part
Takács Viktória: Luca mese
Bartos Erika: Pest szíve
Varga Katalin: Mosó Masa mosodája
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon
Tasnádi Kubacska András: Hangyácska
Csapody Kinga: Irány a Vértes és a Gerecse!
Gecsei Ádám – Gondár Flóra: Acca és Zokni adventi kalendáriuma
Kemény Kristóf: Focista leszek én is!