Nincs ​mennyezet, nincs födém 95% 10 csillagozás

Ez egyrészt a beteg ember félelme az egészségesek világától, ahol minden az egészségesekre van méretezve. Például a taxi, amelyben üvölt a rádió, és legalább tíz tonna cigarettát elszívtak már benne. Nincs beszámítva, hogy én nem vagyok abban az állapotban, hogy ezt elviseljem. De a kórházak sem arra vannak berendezkedve, hogy ott beteg emberek fekszenek. A magyar kórházak különösen nem, a magyar kórházak különösen bárdolatlanok és brutálisak. Szerencsésen – vagy szerencsétlenül- megtapasztaltam a német kórházakat is. Bizonyos határokon belül ott sem számolnak azzal, hogy beteg emberek érkeznek, kérem szépen, nem egészségesek. A világ az egészségre és a brutalitásra van fölépítve. Másrészt nem a halálra van fölépítve, hanem a túlélés mohó vágyára, az életben maradásra, én viszont a halál élményével voltam eltelve. És ez így is maradt, hosszú hónapokra, évekre így maradt.

65-66. oldal

Nem, mi az izolációból megyünk ki, nem tudunk mást tenni, mint hogy kifelé tartunk belőle. Legfeljebb az történik – és ez olyan rém, amellyel nyugodtan megfenyegetheti magát a magyar társadalom, bár olyan nagyon nem fenyegeti, az eddigi két választásból kiderült, hogy túl nagy problémát nem csinál belőle –, hogy olyan politikai szisztémát választ, amelyiknek az izoláció az istene. A fajmagyar, a keresztény, a nem tudom én mi. De nem ezeket a lejárt lemezeket fogja választani, mert látja, hogy a világ nem ilyen. Azt is látja, hogy aki a magyarságot akarja védeni, nem választhatja az izolációt, hanem nyelveket kell tanulnia, kimenni, megnézni, hogy mit tehet.

309. oldal

Ráadásul én a szeméremmel sem tudok mit kezdeni, mert a prózában nincs meg az önreflexiónak vagy a reflexiónak ez a mélysége, nem alakult ki. Filozófiában sem teremtette meg senki, néma, üres hely. Tehát nincs olyan nyelvi közeg, amely közvetítene, nincs nyelv, amelyen diskurálni tudnánk egymással arról, hogy mi történik velünk a szerelemben. Sem abban a pillanatban, sem közvetlenül utána, sem húsz év múltán. Ezek az élményeink a nyelv előtti – vagy a nyelv utáni – terepen maradnak. Bármiféle kopernikuszi fordulathoz előbb a próza nyelvén – az összefüggő, tagolt, átlátható, értelmes beszéld nyelvén, amelyik sok tekintetben mintát ad a diszkusszióhoz, egy párbeszédhez, egy diskurzushoz – meg kéne tudnunk fogalmazni mindazt, ami ilyenkor történik meg velünk. Tehát az érzelmeket, a gondolatokat, az asszociációkat, a vágyakat, a reménységeket, illetve azt a realitást, ami szagokból, a bőr hőmérsékletéből, az izzadmányokból, a test nedvességeiből és a testből kiáradó váladékokból áll, rettenetesen sok dologból áll, a nézésből, a nézés megtagadásából, a sötétből és a világosból, az extázisból és a lassú visszaemelkedésből, egyszóval rettenetes mennyiségű dologból, ritmusokból, főleg ritmusokból, amiről nincsenek leírásaink. Ami egy írásos kultúrán belül az írás előtti vagy utáni állapotban maradt, mert egyszerűen nincs hozzá szótárunk, nincs rá alkalmas beszédünk.

94. oldal

1989-ben, ugye, az történt, hogy az elaggott 1848-as eszméket fölváltotta a még aggasztóbb Szent István-i gondolat, amivel nagyon messzire nem lehet jutni.

306. oldal

Ha megfigyeli a demokratikus politika választási ciklusait, akkor kiderül, hogy annak a személyiségnek, aki azt akarja, hogy megválasszák, egész emberként kell jelen lennie és megnyilvánulnia. Nem annyira a szavaival, mint inkább a komplex metakommunikációs eszközeivel, a szépségével, a szónoki tehetségével, a választékosságával, vagy éppen a durvaságával. Csupa olyasmivel, ami erotikus hatással lehet másokra, mindazzal, ami egy emberben megragadó, vonzó, csábító, legalábbis abban a körben,amelyikre ő apellál.

136. oldal