„Bulgakov könnyen dolgozott, s ez mindenkit elbűvölt. Ugyanaz a könnyedség volt ez, amellyel az ifjú Csehov bármilyen elébe tett tárgyról novellát tudott írni: tintatartóról, kócos kisfiúról, eltört palackról – írja Bulgakov-tanulmányában Konsztantyin Pausztovszkij. – Ilyen könnyű kézzel, gondtalanul dolgozott Bulgakov a Gudok (Gőzsíp) szerkesztőségében is azokban az emlékezetes időkben, amikor Ilffel és Petrovval az élen a »negyedik oldalon« tevékenykedett egy csúfondáros fiatalokból álló kompánia… Akkortájt Bulgakov gyakran bejött hozzánk a Na posztu (A vártán) című tengerész- és folyami újság szerkesztőségébe, amely szomszédos volt a Gudok-éval. Átadták neki valamiféle kikötőparancsnok vagy kazánfűtő levelét. Bulgakov beleolvasott, vidám tűz gyulladt ki a szemében, leült a gépírónő mellé, és tíz-tizenöt perc alatt olyan tárcát diktált, hogy a szerkesztő az oldalát fogta, a munkatársak pedig az asztalra borultak a… (tovább)
Guruló lakótér 4 csillagozás
Várólistán 1
Kívánságlistán 1
Népszerű értékelések
Hatalmas káosz lesz abból, ha nagyon igyekszünk betartani a Rendet. Főleg olyankor ha ez a Rend valahol nagyon értelmetlen. Bulgakov nagyon eltalálta a hangot, humorossá tette az élet visszásságait, hiányosságait. Színházba meg operába küldi az írástudatlanokat, akik egy idő után inkább beiratkoznak iskolába, csak elmehessenek végre cirkuszba, mert: „A betűvető a második rapszódia nélkül is rendben van! A koncert csak rátok vonatkozik, kutyafülűekre. A betűvető meg menjen, ahova a kedve tartja!” Bemutatja különböző intézmények, közösségek visszásságait: a beteg addig megy körbe a papírjai után, amíg belehal, aztán a hulla folytatja a kilincselést, ha az emberek nem hajlandóak szakszervezeti értekezletre járni, meghívják őket zenés-akrobatikus mutatványokra. Közben burkoltan arról is értesülünk, hogy mit szabad és mit nem. Mindezt vodkával és annak mellékhatásaival bőségesen öntözve tálalják elénk.
Ó, sajnálom, Bulgakov most sem tudott a közelembe férkőzni – oly nagyok ezek ezek a nagyítások, ezek a lódítások, ezek a sarkítások, hogy már kocka a kerék, sós az édes, keserű a humor és minél többet olvasol az alkoholról, annál józanabb leszel…
Próbálkoztam már Bulgakov-olvasással 1990-ben, ’91-ben, ’92-ben (kétszer is) – annyira nem voltam oda, végül csak a Morfiummal tudott meggyőzni igazán…
Azt hittem, hogy talán ezzel a könyvével, rövid kis karcolataival talán ez a helyzet javul, de szomorúan írom, hogy nem – sőt a helyzet még rosszabb lett – úgy éreztem magam sok helyütt a könyvben, mint régen az orosz órákon, egy-egy fahumort rejtő tankönyvbeli olvasmány fordításakor – amikor a humor nem üt, nem reccsen, nem harsan az osztályban kacaj, nem esik le senki a székről a röhögéstől – a tanár pedig kínlódva várja a "hatást". Kínos és kényelmetlen helyzet – amikor egy vicc nem működik. Pedig kellene. Hisz az aktuál politikai és szociális helyzet adta visszásságokat veszi nagyító alá és csinál minden bolhányi ügyből elefántot…
Sajnos, nem kedvelem továbbra sem Bulgakovot.
És most jó ideig ismét nem teszek arra kísérletet, hogy ez az állapot változzon.
Kár, mert volt egy-két jó ötlete, pl. A művelődés hete, vagy A páncélszekrény titka vagy a Hogyan bolondult meg egy iskolaigazgató? de többnyire nálam a többi rövid írás egyszerűen nem működött…
A könyvet az Emlékolvasás Mihail Bulgakov születésének 120. évfordulója alkalmából kihívásra olvastam el.
Jajj nekem eszetlen diktatúra és irracionalitás! Egyébként is gyűlöletes a számomra, hát még ha ilyen rendkívül érdektelen és ócska köntösbe van csomagolva.
Nem volt humoros, nem volt frappáns. Vagy értettem, de nem tetszett; vagy nem értettem és így csak bambultam felette, hogy ez most mi a *** akar lenni; vagy értettem is meg nem is, de inkább reménykedtem benne, hogy ugye nem jól értem?
Ez nagyon NEM!
Nem igazán tudom értékelni a könyvet, Bulgakov stílusa (legalábbis ezt az írását tekintve) piszok távol áll tőlem. Rövid, frappáns, csattanós történetekre számítottam, de nem hozta a várt hatást. Tele volt orosz „faviccekkel”, bugyuta sztorikkal. Csalódással olvastam el, egyenlőre Bulgakovból ennyi bőven elég :(
Népszerű idézetek
Kélyesen elmosolyodtam, beültem a rongyos fotelba, és felütöttem egy Mark Twain-könyvet. Ó, boldog pillanat, tündöklő óra…
… És este negyed tizenegykor a folyosón hármat kukorékolt a kakas.
Kakas – na és aztán? Hiszen Pavlovnánál egy fél évig lakott egy malac a szobában. Egyáltalán, először is Moszkva nem Berlin, másodszor pedig, aki másfél éve lakik az 50-es számú folyosón, azt már semmi sem lepi meg. Nem a kakas váratlan megjelenése ilyesztett meg, hanem az a körülmény, hogy a kakas este tízkor kukorékolt. A kakas nem csalogány, a háború előtt hajnalban kukorékolt.
29. oldal (A pálinkatenger)
Éjjel kettőkor a főbérlő, miután jól belakott nem böjtös étellel, kiverte az összes ablakot, eldöngette a feleségét, és tettét azzal magyarázta, hogy a felesége tönkretette az életét. Ebben az időben hajnali istentiszteleten voltunk a feleségemmel, és a botrány a távollétemben zajlott le. A lakásban lévők rémületükben kihívták a házkezelőség elnökét. A házkezelőség elnöke nyomban ott termett. Csillogó szemmel és zászlóvörösen nézett a megkékült Katyerina Ivanovnára, és ezt mondta:
– Csodálkozom rajtad, Vaszil Ivanics. Te vagy a ház ura, és nem tudsz parancsolni az asszonynak.
Ez volt az első eset elnökünk életében, amikor megbánta a saját szavait. Neki magának, a sofőrnek és Duszka férjének kellett lefegyverezni Vaszil Ivanicsot, s eközben megvágta a kezét. (Vaszil Ivanics az elnök szavai után felszerelkezett egy konyhakéssel, hogy leszúrja Katyerina Ivanovnát. "Majd és megmutatom neki.")
Az elnök bezárta Katyerina Ivanovnát a Pavlovna éléskamrájába, és Ivanicsnak azt mondta, hogy Katyerina Ivanovna elmenekült; Vaszil Ivanics pedig a következő szavakkal aludt el:
– Na jó. Majd holnap vágom belé. Nem menekül előlem.
Az elnők ezekkel a szavakkal távozott:
– Pálinka a javából ez a Szidorovnáé, azt meg kell hagyni. Baromi erős.
31-32. oldal (A pálinkatenger)
A harkovi Könyvszövetség eladott csomagolópapírnak 182 pud 6 font könyvet, amelyet a földművelési népbizottság falusi terjesztésre adott ki. Azonkívül a boltosok 4 rubelért adták pudját az „Eke” nevű ukrán írószövetség kiadványainak.
Munkáslevelező
A könyvlerakatban egyetlen vásárló sem volt, az eladók unatkozva álldogáltak a pultok mögött. Megcsörrent a csengő, és megjelent egy polgártárs, akinek legyező alakú vörös szakálla volt. Ezt mondta:
– Kívánok…
– Mivel szolgálhatok? – kérdezte az egyik eladó örvendezve.
– Lermontov polgártárs műveit kérném – mondta a polgártárs, és egy picikét csuklott.
– Az összes műveit parancsolja?
A polgártárs elgondolkozott, és azt válaszolta:
– Az összest. Úgy tizenöt-húsz pudocskát.
Az eladónak égnek állt a haja.
– Bocsánat, de az egész ha öt font összesen, nem több.
– Tudjuk – felelte a polgártárs –, mindig azt vesszük. Csomagoljon be vagy ötven példányt belőle! Hordják ki a fiúk, kint vár a fuvarosom.
Az eladó felszaladt a falépcsőn, és a legszélső polc mellől tisztelettel jelentette:
– Sajnos összesen öt példány maradt.
– Milyen kár – keseredett el a vevő –, na, legalább azt az ötöt adja ide! Akkor csomagolja be nekem a világtörténetet, kedves fiatalember!
– Hány példányt? – kérdezte az eladó boldogan.
– Szedjen össze vagy ötvenet…
– Ötven példányt?
– Pudot.
Minden eladó előkászálódott a könyveskuckójából, maga a boltvezető hozott széket a vevőnek.
– Vaszja! Dobáld le a „Világot”, mindet, ami csak van! Nem óhajtja esetleg kötve? Arannyal préselt tábla…
– Nem szükséges – felelte a polgártárs. – Minek nekünk a kötés? Nekünk az a fontos, hogy rossz legyen a papír.
Az eladók megint majd megbomlottak.
– Ha rossz kell – tért magához végre valamelyik –, akkor Puskin műveit tudom ajánlani a Földművnépbizt. kiadásában.
– Puskin nem kell – felelte a polgártárs –, az képes, a képek pedig kemények. De abból a Földművnépbizt-ből csomagoljon be kísérletképpen vagy öt puddal!
Egy kis idő múlva kiürültek a polcok, és maga a boltvezető állította ki udvariasan a számlát a vevőnek. A kifutófiúk nyögve cipelték ki az utcára a könyvcsomagokat. A vevő zizegős fehér cservonyecekkel fizetett, és ezt mondta:
– A kellemetes viszontlátásra!
– Engedje meg, hogy megkérdezzem – érdeklődött a boltvezető tiszteletteljesen –, ön bizonyára egy óriáscég képviselője, ugye?
– Óriáscégé – válaszolta a vevő önérzetesen –, heringgel kereskedünk. Minden jót!
És elvonult.
58-59. oldal (A könyvterjesztés új módja)
