!

Don Quijote 196 csillagozás

Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote

Cervantes műve a modern regénynek nemcsak őse, hanem -mai értelemben- első klasszikusa is. Gazdag körképén ott virul a kaland középkori bűvölete, a valóságos külső világ összegezés magaslatára emelkedett mozgalmassága, de már a lélek mélyei, belső világunk azelőtt figyelemre sem méltatott tájai is fölsejlenek rajta. Sokrétű remekmű, az értelmezésnek négy évszázad óta szinte kiapadhatatlan forrása. A korszerűtlen eszményeket kergető és magasztos kudarcra ítélt Búsképű lovagnak és a valóság diadalát parlagiságával együtt megjelenítő, tenyeres-talpas csatlósának történetében örök-emberi értelmet is kap a XVI-XVII. századi spanyolság nemzeti önvizsgálata: egy történelmi korforduló válságában minden idők emberi magatartásának két alapváltozatát tárja elénk.

Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha címmel is megjelent.

Eredeti mű: Miguel de Cervantes: Don Quijote de la Mancha

Eredeti megjelenés éve: 1605


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Don Quijote · Sancho Panza


Hirdetés

Kedvencelte 23

Most olvassa 17

Várólistára tette 138

Kívánságlistára tette 29

Elcserélné vagy eladná

>!
★★★★☆ Eladó Elcserélhető
Thanatos könyve Miguel de Cervantes: Don Quijote

Kiemelt értékelések

+
>!
sanchopanza

Hosszú, vontatott, nehézkes és körülményes… írnám, de ez itt a Moly-on nem elég.
Az, hogy a stílusa olyan amilyen, valószínűleg annak tudható be, hogy a fordító megpróbálta az eredeti spanyol szöveg hangulatát visszaadni. Érzésem szerint Don Quijote kalandozása csak keretbe foglal egy csomó kisebb, önállóan is megélő történetet. Ezek között voltak jobbak és rosszabbak is. Nekem egy pár ezekből kifejezetten tetszett.
Ez a csodálatos találkozások regénye. Többször előfordul, hogy évekkel ezelőtt egymástól távol került szereplők varázslatos módon futnak össze (természetesen Don Quijote környezetében). Spanyolország akkoriban nagyon kicsi lehetett.
Vannak visszatérő motívumok. Ezek egyike a hosszú, kimerítő értekezések. Pl. Kik fontosabbak? A tudósok, vagy a katonák? Aztán a rendszeresen felbukkanó női szereplők mindig a világ legszebb női és természetes iszonyatosan erkölcsösek. Bár az ötödik vagy a hatodik világ legszebb hölgye után az ember már elkezd aggódni.
És vannak a kecskepásztorok. Don Quijote és kis csapata belefut a következő aktuális kecskepásztorba, aki elmeséli szomorú történetét. A kecskék büszke főnöke természetesen nem teljesen az, akinek látszik. Igazából ő egy jómódú család sarja, aki kiváló verselő, de pechére beleszeret a környéken található világ legszebb fehérszemélyébe, aki valamilyen félreértés folytán visszautasítja őt. Így a szerencsétlennek nem marad más lehetősége, mint elmenni valahová kecskepásztornak és a többi kikosarazottal együtt (akik szintén kecskepásztorok) kesereg. És jön a csodálatos találkozás, ahol minden tisztázódik. Ez odáig fajul, hogy az egyik világ legszebb, erényes hölgye annyira megunja a kérők zaklatását, hogy ő is elmegy kecskepásztornak. Spanyolország abban az időben, ahogy már említettem, igen kicsi és teli volt kecskepásztorokkal. Apropó, nem tudja valaki, hogy én hol lehetnék ebben a mi drága és kicsi honunkban (ami kisebb, mint anno Spanyolország volt) kecskepásztor? Igaz, hogy még nem kosarazott ki a világ legszebb nője, de szerintem megtörténne, ha bepróbálkoznék. Bár lehet, hogy Don Quijote, minden ferdeségek kiegyenesítője, nekem is tudna segíteni!
Ja és @sanchopanza hülyébb, mint a főnöke, mert míg Don Quijote szimplán bolond, addig a derék @sanchopanza hisz egy bolond szavának. Én meg egy szemétláda vagyok, hogy poénkodok egy minden bizonnyal értékes művön!

2 hozzászólás
+
>!
csillagka P

Ha mocsok szeretnék lenni az mondanám ezt Mikszáth jobban megírta, persze tudom van legalább háromszáz év előny Cervantes javára, de akkor is jobban tetszett a Beszterce ostroma.
Azért azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül hogy ez egy XVII. század eleji iromány és régebbi mint a Szigeti veszedelem ami mára nagyjából olvashatatlanná vált.
Itt mégis ülnek a poénok, egyes fejezeteken hangosan röhögtem ( nincs rá szó) aztán kínosan néztem félre mi is váltotta ki belőlem ezeket az érzelmeket.
Valahogy a legrosszabb Monty Pythoni világba kerültem, ahol kecske és birkanyájak vívnak halálos kardcsatákat és a szélmalom elleni küzdelem csak hab a tortán, itt mindenki számíthat a legnagyobb bátorságú bús lovagra aki szintén sok utódjával egyetemben könyvekből tanulta az életet, de azért elsősorban egy sóher lókoptató, fizetni semmiért sem szeret.
Érdekes kiránduláson jártam, igazából azt se tudom mondani, hogy nem tetszett, ha hozzáveszem az elmúlt négyszáz évet kimondottan értékálló darabnak tűnik.

>!
Európa, Budapest, 1997
468 oldal · ISBN: 9630761580 · Fordította: Benyhe János
+
>!
moni79 

Korábban nem gondoltam volna, hogy a Don Quijote hihetetlen hosszúsága és terjengőssége ellenére ennyire érdekes, vicces. Tényleg a közelmúltban is írhatták volna akár. A főhős egy kontrollmániás, de szerethető, néha egész józan ember, aki azt hiszi, hogy neki kell mindenkit megmentenie és nélküle megállna az élet. (Sok ilyen ember van, csak ők nem lovagregényeken szocializálódtak.) Az is érdekes, ahogy a környezete asszisztál hozzá vagy éppen megvicceli, de azért vigyáznak rá, hogy ne ártsanak neki nagyon. Leszámítva persze a rengeteg fizikai megpróbáltatást is sérülést, amiken a két főhős csodálatos módon mindig túlteszi magát. A regény igazi posztmodern, tele utalásokkal, kikacsintásokkal és betoldott kisebb történetekkel. Néha fárasztó volt olvasni, de összességben megérte.

+
>!
jevus

Don Quijote-t és kalandjait, no meg a szépséges Dulcinea-t természetesen mindenki ismeri. Ez volt az oka, hogy sokáig nem akartam elolvasni a könyvet, attól féltem, hogy unalmas lesz. Szerencsére tévedtem. Nem hangosan nevetős könyv, de végig szórakoztató, megmosolyogtató. Szerethetőek az egyszerű, egymással törődő szereplők. Izgalmasak a „kalandok” is, különösen mivel nem is igazi kalandok. A történetbe ékelt elbeszélések némelyike nagyon frappáns volt, különösen tetszett a csellel véghezvitt esküvő.

2 hozzászólás
+
>!
mama_gold

Nem tudom értékelni…számomra borzalmas volt.
Idegesített Don Quiote, a kitalálcióiával, a rengeteg sületlenséggel…nem volt vicces, inkább engem elkedvetlenített, hogy ennyire lüke legyen valaki…

3 hozzászólás
+
>!
Marcus

A világirodalom egyik legzseniálisabb műve, minden szempontból remekmű.

A történet egy elég egyszerű alaphelyzetből indul ki: egy bogaras nemes, Don Quijote túl sok, a valóságtól elrugaszkodott lovagregényt olvas, míg végül ő maga is elrugaszkodik a valóságtól. Kalandjaihoz segítőül fogadja a csak félig bogaras Sancho Panzát, és ketten együtt mindenféle, általában balul végződő kalandba keverednek.

Azonban ez a regény ennél sokkal több. A valóságok először csak Don Quijote fejében keverednek, de aztán a Sancho Panza – aki elvileg horgonyként szolgálna a valósághoz – is egyre bizonytalanabb lesz. Majd megjelenik a Don Quijote első kötete, és így az elmés nemes torzított valósága formálja a korabeli spanyol birodalmat, hogy még torzabb valóságba jussunk. Útközben aztán elbizonytalanodunk: talán Don Quijote játszik velünk, és az ő valósága a valós? Vagy az egész Cervantes mesterkedése? Vagy mindegyik? Egész köteteket lehetne megtölteni a mű elemzésével (töltöttek is), de a lényeg, hogy a posztmodern eme előfutára mókás kalandregényként, korrajzként, és sokrétű szépirodalmi mesterműként egyaránt megállja a helyét. Nem véletlen, hogy számos 20. századi író – Borges, Auster – tekint rá saját munkásságának kiindulópontjaként, vagy legalábbis fontos referenciájaként.

A rengeteg apró utalás és poén miatt azt hiszem, érdemes elolvasni a teljes változatot is.

+
>!
Mia_Wallace

Bár azt a néhány hosszabb kitérőt az első kötetben untam, összességében azért ez egy haláli jópofa kis könyv. Olyan, mint valami Louis de Funès-film XVII. századi verzióban. Ez úgy jó, ahogy van!
(Ja és némelyik fejezetcím önmagában is igazi gyöngyszem.)
A kitérőkkel is annyi volt az összes bajom egyébként, hogy az első kötetben túlontúl terjengősre sikeredtek; a másodikban Cervantes szerencsére észbe kapott. És igazán nem értem azokat, akik szerint nehéz a nyelvezete. Abszolút nem nehéz, Tolkien mitológiai témájú műveinél például oktávokkal olvasmányosabb. Oké, a „Szürkénél” tényleg komolyabb nyelvezete van, de ez aligha hátrány, sőt…

A tanulság pedig a következő: a képzelőerő remek dolog, de ahogy szinte minden, úgy ez is túlzásba vihető. Az olvasás (meg a filmnézés, és a többi média) nagyon szép és jó lehet, ha az ember értelmes olvasmányokat (filmeket, zenéket, tévéműsorokat) választ magának, és ha mindig szem előtt tartja azt, hogy a kitaláció kitaláció, a valóság pedig valóság. Ez a Don Quijote srác aztán beleesett abba a hibába, hogy (1) hülyeségekkel tömte az agyát, (2) totál beleélte magát a hülyeségekbe, amiben a haverja, Sancho vele tartott ugyan, de a többség azért diszkréten hülyének nézte, ill. igyekezett a legjobb szándékkal észhez téríteni.

Nem árt, ha mindannyian tanulunk ebből.

>!
Révai, Budapest, 1943
1236 oldal · Fordította: Győry Vilmos
+
>!
kolika

Ismertem valamennyire Don Quijote történetét, de most hogy végigolvastam jöttem rá, hogy mennyire elnagyolt az, amit eddig tudtam a műről. A könyv nemcsak a lovag és fegyverhordozója megpróbáltatásait, kalandjait tárja elénk, de módot szolgáltat egy-egy újabb történet megismerésére ( az kalandozások révén megismert emberek életéből epizódok), s tanúi lehetünk pl. az irodalmi kérdésekben való állásfoglalásnak (milyennek kell lennie egy irodalmi műnek) stb.
Több ez a könyv, mint ahogy az ismertekből gondoltam. Nyelvezetének megszokása nem egykönnyen ment, de aztán már kimondottan élveztem a körülírásokat. A lovag figurája mellett megkedveltem Sancho Panza-t is, tettei mellett a beszéde is legalább olyan élvezetes volt. Hol a félrehallásai, vagy a szó nem ismerete, hol pedig a szólásokkal bőven megtűzdelt mondanivalója adott okot derülésre. Szerettem ezt a könyvet.

+
>!
ZolKov

„az egész olyan világos, hogy semmi kifogást sem lehet tenni ellene: a gyermekek kezükbe veszik, az ifjak olvassák, a férfiak értik, s az öregek magasztalják; egyszóval annyira ismeretes […] mihelyst valaki egy sovány gebét meglát, mindjárt rámondja: Ahol ni, a Rocinante!"” (Cervantes: Don Quijote II. kötet, 32. o. Európa, 1966.)
Így szólt Sancho Panza a regényről, amikor Don Quijote-vel arról értekeznek, mennyire szükséges magyarázni Cervantes regényét.
Az idézet szerint én öreg vagyok, hiszen nem tudom nem magasztalni ezt a szenzációs regényt. Az egész művet végig kíséri (olvasatomban) az önreflexió. Vajon ki ne érezte volna már úgy, hogy benne maradt egy történetben, és az olvasás végeztével a hétköznapokban szürke tárgyait, szereplőit felruházza az aktuális könyv, film, játék világból vett szereplőkkel, ahogy Don Quijote is másnak látja a szélmalmokat, fogadókat és egyéb szereplőket.
(Ez a momentum – Don Quijote félreértelmezései – mélyebb rétegében talán az olvasás abszrakt voltára hívja fel a figyelmet. Hiszen nincs két egyforma ember, akiben ugyan az a regény egyformán játszódna le)

+
>!
Enola87 

„Amit Don Quijote mond, az mind jó és értelmes, de amit tesz, az mind értelmetlen, bolondul vakmerő és torz; és csaknem az a benyomásunk, hogy a költő ezt mint a magasabb erkölcsi életnek természetes és elkerülhetetlen antinómiáját akarja bemutatni.” /Thomas Mann/

Don Quijote-t és kalandjait mindenki ismeri, ezért sokáig nem is akartam elolvasni. A legtöbb olvasó szerint szórakoztató, megmosolyogtató könyv. Számomra nem: egyetlen egy részt sem találtam mulattatónak. Sajnáltam a Búsképű lovagot, akinek története hol elszomorított, hol elgondolkodtatott. Olvasni a történeteit egyébként olyan volt, mintha meséskönyvet olvasna az ember. Azon könyvek közé tartozik, amelyeket mindenkinek illik legalább egyszer elolvasnia.


Népszerű idézetek

+
>!
narena

Itt nyugszik Don Quijote de la Mancha,
vitéz, kóbor lovag volt ő, míg élt.
Mellette nyugszik jó dárdája, pajzsa,
kegyelmet soha, senkitől se kért.

Az elmúlás se győzött e vitézen,
mert híre messzi századokra száll…
Igaz, hóbortos volt ő életében,
de végül bölccsé tette a halál.

Hóbortos volt, akár mindannyian,
kik többre s jobbra vágyunk itt e földön,
s halálunkig nem hagyjuk annyiban.

Legyen testének könnyű lent e börtön,
e sír! a szép erdők, mezők helyett.
Gondoljunk rá e néma hant felett!

2 hozzászólás
+
>!
atyamadár

…a gonoszok helyett gyakran az igazaknak kell szenvedniök.

54. oldal, Első rész, Hetedik fejezet(Európa, 1997)

5 hozzászólás
+
>!
psn

– Tudom, ki vagyok – válaszolta Don Quijote –, de tudom azt is, hogy nemcsak az lehetek, akinek magamat mondottam, hanem azonkívül még Franciaország tizenkét legnagyobb hőse és egyben a kilenc legnagyobb lovag is lehetek, mert mindazon hőstetteket, melyeket ezek együttvéve végrehajtottak, az én tetteim messze felülmúlják majd!

1 hozzászólás
+
>!
Frank_Spielmann I

..ha rosszak a könyvek, keményebbek a kősziklánál.

II. előszó

+
>!
narena

Kedves jó uram, ne haljon meg, nagyon kérem, inkább fogadja meg tanácsomat és éljen még számos évig, mert higgye el, nem tehet az ember nagyobb bolondságot, mint ha így egyszerűen fogja magát és meghal, hiszen még csak meg sem ölte senki…

+
>!
atyamadár

…tetteknek higgyetek, ne a szavaknak.

456. oldal, Jegyzetek(Európa, 1997)

1 hozzászólás
+
>!
atyamadár

…sok idő kell hozzá, míg az ember egészen kiismerheti a világot…

91. oldal, Első rész, Tizenötödik fejezet(Európa, 1997)

1 hozzászólás
+
>!
atyamadár

…az időnek több ereje van a dolgok kiegyenlítésére, megváltoztatására, mint az emberek akaratának.

173. oldal, Első rész, Negyvennegyedik fejezet(Európa, 1997)

+
>!
atyamadár

…a halállal senki se ivott áldomást, sose tudja az ember előre, mikor veti el a kanalat, a kasza a füvet is úgy elvágja, mint a kórót, és a halál órája senkinek sincs a homlokára írva, hanem akkor jön, mikor az Isten úgy akarja. A halál süket, s akármikor jön, mindig korán jön, aztán ha bekopogtat az élet ajtaján, hiába minden kérés, könyörgés, halál ellen nincs orvosság, még a korona se használ, a halállal senki se bír…

241. oldal, Második rész, Hetedik fejezet(Európa, 1997)

+
>!
atyamadár

…amit jó szóval elérhetünk, ne akarjuk erőszakkal…

141. oldal, Első rész, Huszonkettedik fejezet(Európa, 1997)


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is