Szahara 15 csillagozás

Michael Palin: Szahara

Michael Palin 2001-ben vágott neki stábjával a Szaharának, hogy filmet forgasson a Föld egyik legkiismerhetetlenebb és legveszélyesebb vidékéről. A kis csapat dacolva hőséggel, széllel és homokkal a Gibraltár, Marokkó, Algéria, Nyugat-Szahara, Mauritánia, Szenegál, Mali, Niger, Algéria, Líbia, Tunézia, Algéria, Gibraltár útvonalat, vagyis az egykorvolt francia gyarmatokat járta be autón, vonaton, hajón, gyalog vagy teveháton. A tavak, vízesések, folyók és hegyvonulatok között piramisokat, agyagvárakat, amfiteátrumokat, hadszíntereket, sok évszázados kultúrákat találtak. Útjukat tevekaravánok, csempészek, menekültek, bevándorlók és fantasztikus emberi sorsok keresztezték.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Veszélyes Övezet Park

>!
Park, Budapest, 2006
316 oldal · keménytáblás · ISBN: 963530711X · Fordította: Janáky István
>!
Park, Budapest, 2002
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635307111 · Fordította: Janáky István

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

J. R. R. Tolkien · Antoine de Saint-Exupéry · Charles de Foucauld

Helyszínek népszerűség szerint

Gibraltár


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

NewL P>!
Michael Palin: Szahara

Ömagában is megállja a helyét, mint útinapló, de olvasás közben végig az járt a fejemben, hogy meg kellene nézni a TV sorozatot is, mert az segítene a leírtakat jobban befogadni.
Összességében egy jól összerakott könyv, de inkább benyomásokat kap tőle az ember, bár korrektül mond el dolgokat a térségről a könyvben is. Gondolom a film többet elárul.

Balázs_Erőss>!
Michael Palin: Szahara

Több, mint kilencven napon keresztül utazni Afrika északi területein, jórészt a Szahara néven ismert pokolban, nem lehetett egyszerű. A kénylemetlenségeket és a veszélyeket biztosan ellensúlyozta a látvány, és az élmény. Afrika, így, messziről csodálatos, egzotikus, izgalmas. Ha tehetném, bejárnám e, ugyanezt az útvonalat? Nem! Ennél finnyásabb, kényelmesebb vagyok. Azért Marokkó még szóba jöhet, de maga az igazi Szahara, köszi nem! Köszönöm Palin-nek, hogy bejárta helyettem…

Juhász_Peti>!
Michael Palin: Szahara

-Hogy vagy, angol? Mutatok valamit!
-Beszélnem kell magával. Ismerem Ginger Bakert!
-Adjon valami ajándékot!
Arábiai Pythonunk ebben az útikönyvében sem hazudtolja meg magát és az olvasót. Legendás afrikai helyekre kalauzol,hihetetlen mennyi információt tárva elénk,ami egyszerre olvasva emészthetetlenül sok. Kitűnő táj-és helyzetleírások,népek,tradiciók bemutatása nagyvonalakban,viszont számos olyan helyi esemény részesei lehetünk így,mint a tabaski,Cure Salée,egy pici dogon kultúra,egykori Dakar rally pro-kontra,vagy a teveszarral játszott sivatagi démon társasjáték…Utazónk közben könyvekből idéz párhuzamokat,ezzel is igazolva,vagy cáfolva az egykori és mostani valóságot,milliőt. Útja során mindent elborít a homok,a bóvli és a szegénységgel egybefonódó élniakarás.
Ahogy eddig megszokhattuk,jelen van az angol humor, Palin szarkazmusa,ami olvashatóbb élménnyé teszi ezt a töménytelen,embertpróbáló utazást a nagy „Sivatagban” a mesés mítoszok földjén. Nagyon klassz ismeretterjesztő könyv,csak pont olyan kiváló „száraz” irodalom ez,mint egy extra brut pezsgő,amit a cím takar…

márti>!
Michael Palin: Szahara

Az, hogy elolvastam az Utószót, a Háttérirodalmat és a Köszönetnyilvánítást is, azt jelzi, hogy nagyon tetszett a könyv és nem akartam, hogy véget érjen.

Kaia>!
Michael Palin: Szahara

Élvezetes, érdekes, néhol nagyon humoros. (Legnagyobb kedvenc a Brian élete c. film forgatási helyszínéhez kapcsolódó rész.)
Az értékéből nem von le, de azért kicsit csalódás volt a végén elolvasni, hogy az egész utat leszervezték, és előre bejárták.

pelika_Bp>!
Michael Palin: Szahara

A végére belefáradt az író is és az olvasó is


Népszerű idézetek

Jesper_Olsen >!

A pilóták egymagukban repültek törékeny gépeikkel, gyakran éjszaka, rádió és radar nélkül, mindenféle időjárási körülmények közt. Nemzeti hősök lettek, és egyikük, Antoine de Saint-Exupéry, híressé vált könyveket is írt élményeiről.

115. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Antoine de Saint-Exupéry
1 hozzászólás
NewL P>!

A sziklás félsziget Dzsebel el-Tarik, azaz Tarik hegye néven vált ismertté, s az ebből rövidült-torzult Dzsibraltar, azaz Gibraltár néven ismerjük máig.

Kapcsolódó szócikkek: Gibraltár
Jesper_Olsen >!

Egész jól belejöttem már abba, hogyan kell az egész testemet egyetlen bögre vízben megmosni, de hát mindig is ez volt a bajom a táborozással: mire megszokja az ember, ideje hazaindulni.

168. oldal

Jesper_Olsen >!

(Folyton megfogadom magamban, hogy nem írok le több napfelkeltét, de egyik-másik valóban fenséges, és legyünk bármilyen fásult utazók is, soha nem megyünk el szó nélkül egy ilyen látvány mellett. Egy szép napfelkelte üdítőbben hat az ember kedélyállapotára, mint bármi más. A hideg sör kivételével.)

233. oldal

Jesper_Olsen >!

Szívós fűcsomók kapaszkodnak a szakadékokban és üregekben; máskülönben ez a sziklák és kövek hazája. A tuaregek Atakor néven ismerik – igazán a tájhoz illően tolkieni hangulatú név.

236. oldal

Kapcsolódó szócikkek: J. R. R. Tolkien · tuaregek
Jesper_Olsen >!

Miután a következő 80 kilométert kétségbeejtően lassú négy és fél óra alatt megtettük, megpillantunk egy apró kunyhót, melynek a körvonalai magasan felettünk, egy hegy ormán rajzolódnak ki; ezt a menedéket az aszkéta francia misszionárius, Charles de Foucauld építette 90 évvel ezelőtt.

237. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charles de Foucauld
pelika_Bp>!

Dogolu senki mellett nem tud elmenni anélkü, hogy bele ne kezdene a szertartásos kérdezz-felelekbe, amelyet éneklő hangon, ütemesen kell előadni, s amelynek a célja az, hogy meggyőződjünk beszélgetőtársunk feleségének, fiainak, bátyjainak és öccseinek, nővéreinek és hugainak, leányainak, unokatestvéreinek, valamint a felesége családjának az egészsége felől , beleértve mindenki mást is, akivel az illető véletlenül összetalálkozott élete során, továbbá kiterjedve a háza, hagymaágyása, rizskészletei, kerékpárja, kutyája, szamara épségére is, és így tovább.

162. oldal

Jesper_Olsen >!

[…] Bahír megállítja az élen haladó járművét, és meglehetősen idegesen tanácskozni kezd Habubbal, a legrámenősebb sofőrünkkel. Le-letérdelnek, és hosszasan bámulnak a sűrű porfelhőkbe. Eltévedtünk volna? Bahír kitérő válasza azonnal az egyik kedvenc szállóigénkké válik, melyet gyakran idézgetünk súlyos válsághelyzetben:
– Dehogy! Csak nem találjuk a helyet.

76. oldal

pelika_Bp>!

Moez szerint most különösen felkapott lett a dohányzás, mivel két napja kezdődött a ramadán, és ilyenkor a hivők semmiféle ételt nem vehetnek magukhoz, amig a nap fent van. Nem mintha ez drasztikusan lesoványodott nemzetet eredményezne. Úgy tünik, a böjti hónap olyan mohóságra sarkall a sötétség idején, hogy a végére még meg is hiznak az emberek.

287. oldal

Kapcsolódó szócikkek: dohányzás · ramadán
Juhász_Peti>!

Hány tagja van az átlagos dogon családnak,a válasz pedig így hangzik:"Öt.Két szülő,két gyerek,és egy francia antropológus."

160. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ewan McGregor – Charley Boorman: A hosszabb úton Afrikába
Elias Canetti: Marrákes hangjai
Almásy László: Az ismeretlen Szahara
Mungo Park: A Gambiától a Nigerig
Lángh Júlia: Közel Afrikához
Gerald Durrell: Fogjál nekem kolóbuszt!
Bächer Iván: Igazad van, Loncikám
Dervla Murphy: Öszvérrel Etiópiában
Ray Rigby: A domb
Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok