A nemrég elhunyt Michael Endének, „A végtelen történet” és annyi más, mély értelmű szépséges és bájosan groteszk írás szerzőjének utolsóként megjelent művét veheti kezébe az olvasó. Ende rövid meséivel sem okoz csalódást, ellenkezőleg: csak még inkább értékelhetjük sokoldalúságát. Állattörténetei az aesopusi mese modern változatai: Tenyeres-Talpas Tranquilla, Füligráncos Filemon és a többiek meghökkentő figurái egyúttal emberi gyengékre is fényt vetnek. Szülőknek – is – szóló „tanmesék” elnevelt és agyonnevelt gyerekekről: önfeledten vidám verses mesék – például Ugri-bugri Vili úrfiról –: a paletta igen széles, rengeteg szín van rajta kikeverve. Ám mindegyik darab az író – most már azt kell mondanunk: testamentumát sugallja: „Ha az ember elfeledkezik arról, hogy belső világa van, akkor a legsajátabb tulajdonát képező értékeket veszíti el.”
A varázslóiskola 73 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1994
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Európa, Budapest, 1997 Európa, Budapest, 1996 Enciklopédia 7
Kedvencelte 4
Most olvassa 3
Várólistára tette 42
Kívánságlistára tette 48
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Taníts, kedves mester!
Ez nem szólam. Az olvasó a kötet első meséjétől kezdve mester-tanítvány viszonyba keveredik az elbeszélővel.
Elbeszélő tanít, olvasó figyel, tanul, gondolkodik, kérdez, visszabeszél, dumál a padtársaival, eszik a pad alatt, gyakran csillog a szeme, néha unja, ha pedig nem ért egyet, alternatív házi feladatot csinál, értsd: másképp akarná megírni a sztorit. Az előbbiekért nem jár piros pont, az utóbbiakért nem kap ki, a könyv pedig mindent kibír, klasszikus anyagból van.
Szóval nagyon sajnálom, hogy Endének ez a műve (is) kimaradt a gyerekkoromból. De a kötet legtöbb meséje felnőttként is élmény – életmegtartó, önismeretre hajtó, világgal kibékítő élmény –, úgyhogy semmikor nem késő velük megismerkedni.
Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/07/11/tanits_ked…
Európa, Budapest, 1996 
Kevés olyan ifjúsági irodalmat olvastam, ami megüti Ende két leghíresebb könyvének a szintjét (természetesen a Momóról és A Végtelen Történetről van szó), de ezt a kötetet valahogy mégse szeretném összehasonlítani ezzel a két remekművel. Már csak azért sem, mert rövid mesékről van szó, nem pedig (mese)regényekről, a mese pedig teljesen más műfaj.
Néha az embernek felnőttként is jól esik, ha alapvető igazságokat rágnak a szájába, és én most pont így voltam ezzel: A varázslóiskolára (mármint az első mesére) most így és ilyen formában volt szükségem. Gyerekként valószínűleg jobban élveztem volna a történeteket, de ha egyszer véletlenül lesz gyerekem, akkor tutira olvasni fogok ezek közül esti mesének neki. Mert nem kell mindent megbonyolítani, néha jó az, ha egyértelmű a tanulság, és minden jó, ha vége jó.
Ó, ez valami csodás könyv volt! Minden történet különleges, nem sablonos, mindnek megvan a maga tanulsága. Gyönyörű. Zseniális.
Természetesen, mivel ennyi egymástól különböző történet van ebben a könyvben, nem tetszhetett mind ugyanannyira. De a gyengébb történetekből volt kevesebb. Egyszerűbb lenne azokat felsorolni, mint a kedvenceimet.
A legjobb talán mégis Ilka titka volt, ezen kívül nagy hatással volt rám a Móni remekművet alkot, a Történet a tálról és a kanálról, A Santa Cruzba vezető hosszú út és Ofélia árnyszínháza – ami egyben fantasztikus lezárása az egész könyvnek is!
Michael Ende eddig kettőből kettő; muszáj lesz folytatnom a könyvei olvasását! És sürgősen kérem ezeket a csodákat a könyvespolcomra is!
Igazán változatos történetekkel, versekkel és vidám illusztrációkkal teli kötet. Kedvencem a Móni remekművet alkot. A szereplők beszédes neveit egyenesen imádtam. A kötet vége felé sikerült belebotlanom Ende egyik olyan írásába, ami miatt majdnem félretettem a könyvet. A Santa Cruzba vezető hosszú út c. tanmesénél elfogott az 'enneksohanemleszvége' érzés, lehet hogy csak a mesebeli szűnni nem akaró eső tehet róla.
A nyakatekert ravaszság szinte az összes mesére jellemző volt, s ez rendkívül megfogott.
Szerettem Ende meséit, amik szerintem többek, mint egyszerű mesék.
Ez a kötet sem okozott csalódást számomra, most is gyönyörű történeteket kaptam.
A kötetben volt pár vers is, amik nem voltak rosszak, de versek, amikkel általában hadilábon állok.
A kedvencem Ofélia árnyszínháza és a címadó A varázsiskola volt.
Emlékszem, életem első nagyon hosszúnak tűnő könyve. Lázas beteg voltam, és kértem a nagymamámat, hozzon ki valamit a könyvtárból nekem, és ezt hozta. Odáig voltam érte, nem tudtam letenni, még akkor sem, amikor könnyezett a szemem a láztól. Nagyon megszerettem Endét, a példaképemmé vált fantáziájával.
Ez a kötet Michael Ende egyéb meséinek gyűjteménye – ezek pedig nem annyira jók, mint a főbb-ismertebb művei, a Végtelen történet vagy a Momo. Ujjgyakorlatoknak túl jók, de valahogy nem ragadnak úgy el, mint az említett Főbb Művek. Gyakran túlsúlyba kerül a pedagógiai célzat, kicsit didaktikus, szájbarágós – valamennyire egyébként mindig ilyen ez az író, de van, hogy remekül sikerül kiírnia a történetet, van, hogy csak közepesen. Összegzésképp: Ende nagyon jó író, legjobb formájában nélkülözhetetlen, de még legrosszabb formában is simán közepes. Itt is volt pár remekelése, de nem lehet minden kísérlet lenyűgöző siker, és bár tudnék fele ilyet. Gyerekfejjel talán jobban szerettem volna… Azért nem bánom, hogy hosszas halogatás után kiolvastam.
Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia. A felnőtteknek is. Sőt, különösen a felnőtteknek.
Népszerű idézetek
– Épp ezért beszéltem a valódi vágyról – magyarázta Szilber úr –, ezt ugyanis csak akkor ismeri meg valaki, ha átéli a saját történetét.
– A saját történetét? – csodálkozott Máli. – Hát mindenkinek van ilyen?
– Nem, nem mindenkinek, egyáltalán nem mindenkinek – a tanító sóhajtott –, jóllehet mi itt Vágyországban még egészen jól állunk e tekintetben. Ám kint a Mindennapok Világában az emberek többsége soha nem éli meg a saját történetét. Nem is helyeznek súlyt rá. Amit tesznek vagy ami megesik velük, azt éppúgy megtehetné egy másik és megeshetne egy másikkal. […] A legtöbb ember csak úgy gondolja, hogy tudja, mit kíván. Az egyik például úgy gondolja, hogy híres orvos vagy professzor vagy miniszter szeretne lenni, pedig igazi vágya szerint, melyet egyáltalán nem ismer, egyszerű, jó kertész lenne. A másik úgy véli, hogy gazdag és hatalmas szeretne lenni, de igazi vágya szerint cirkuszi bohóc lenne. Sokan úgy gondolják, hogy őszintén szeretnék, hogy a világon mindenki boldogan és elégedetten éljen, hogy mindenki kedves legyen a másikhoz, hogy az igazság győzzön és béke uralkodjék. Az ilyen emberek igencsak elcsodálkoznának, ha megismernék a valódi vágyukat. Csak úgy gondolják, hogy mindezt kívánják, mert önmagukat erényes és jó embernek szeretnék látni. De az óhaj nem ugyanaz, mint a valódi vágy. Az ő valódi vágyuk gyakran egész másra irányul, időnként éppenséggel az ellenkezőjére. Emiatt soha nincsenek egészen összhangban önmagukkal. És minthogy idegen kívánságaik idegen történetből valók, soha nem élik át saját történetüket. És természetesen emiatt nem tudnak varázsolni sem.
– Ez azt jelenti, hogy aki összhangban áll önmagával, már tud is varázsolni? – kérdezte hitetlenkedve Máli.
Szilber úr bólintott. – Néha a kisujját sem kell mozdítania azért, hogy a kívánsága teljesüljön. Nyilván szinte magától áll össze az egész.
17-18. oldal, A varázslóiskola
A mi családunkban természetesen a baba is olvas már. Mint mindenki másnak, neki is könyv van a kezében, csak kisebb és könnyebb, mint az idősebbeké, éspedig egy babakönyv. Másik kezében a cumisüvegét tartja, mert a feladata, amit nagyon komolyan vesz, abból áll, hogy táplálkozzék, és ezáltal nagy és erős legyen, és hamarosan nagyobb és nehezebb könyveket olvashasson.
8. oldal
Ismeretes, hogy a telefont tizennégy éves lányoknak találták fel, ugyanis a világ összes tizennégy éves lánya a fülére szorított hallgató nélkül hírhiány következtében nyilván meghalna, akárcsak a búvárok, akik légzőkészülék nélkül megfulladnának levegő hiányában.
7. oldal
Kis idő múlva egy gyíkkal találkozott a pusztaságban, aki egy napsütötte kövön feküdt, és maga elé révedezett.
A gyík felnyitotta fél szemét, és lustán megszólalt: – Kérlek, ne vedd el tőlem a napot.
Mosható oldalt lépett, és megkérdezte: – Meg tudnád esetleg mondani, hogy egy öreg maci miért van a világon?
Most a gyík felnyitotta a másik szemét is, és megszemlélte.
– Ajaj – mondta, és egy rövidet ásított. – Amit te keresel, az egyáltalán nem is létezik. Semminek sincs értelme, minden mulandó és csalóka látszat. Ezért felejtsd el a kérdésedet, barátom. Tegyél úgy, ahogy én, feküdj ki a napra, és ne gondolj semmire, egyszerűen sem-mi-re.
Mosható lefeküdt, foltozott hasát odatartotta a napsugaraknak, és erősen próbált semmire sem gondolni. Egy idő után elunta magát […].
181-182. oldal, A maci és az állatok
A kapitány, ahogy az út kezdetétől tette, még mindig ott ült a kajütjében és terjedelmes regényét írta egy kapitányról, aki könyvet ír egy kapitányról, aki könyvet ír… A hajó rakterületét már félig megtöltötték a papírkötegek, de a hatalmas eposz végét egyelőre még nem lehetett látni.
132. oldal, Nyöszöpisz és Nózipusz
Kálmán számára a hétfőkben az volt a legkellemetlenebb, hogy merényletet követtek el ellene: kényszerítették, hogy egy egész héten át a helyesírás, az egyszeregy és hasonló sületlenségek tanulásával pocsékolja el az ifjúságát. S tegye mindezt olyan napszakban, amely sehol sem olyan szép, mint a meleg ágyban.
188. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Romhányi József: Doktor Bubó 93% ·
Összehasonlítás - William Steig: Shrek 83% ·
Összehasonlítás - Matt Haig: Az Igazmondó Glimpi 91% ·
Összehasonlítás - Márkus István: Hómari ·
Összehasonlítás - Zalán Tibor: Háry 78% ·
Összehasonlítás - Dr. Seuss: Rókamóka 80% ·
Összehasonlítás - Marc-Uwe Kling: Tavaszapó 76% ·
Összehasonlítás - Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék 97% ·
Összehasonlítás - Dan Brown: Vad szimfónia 94% ·
Összehasonlítás - May Szilvia: A Fásli Utcai Állatkórház 95% ·
Összehasonlítás