Gyilkos ​nap 84% 75 csillagozás

Hetekkel ezelőtt láttam a könyvből készült filmet, és mivel az tetszett, kíváncsi voltam a könyvre is. Michael crichton stílusa már A gömb olvasásánál is lenyűgözött.
Imádtam a Gyilkos napot. Olyan, sokszor apró, információkat tudtam meg a japánokról, ami eddig teljesen ismeretlenek voltak a számomra. Megdöbbentő volt számomra, hogy amíg Amerika hidegháborúban állt Oroszországgal, addig Japánnal is kimondatlanul gazdasági háborút vívott.

Crichton Gyilkos nap című könyve amellett, hogy kitűnő krimi, erőteljes társadalomkritika is. Az amerikai liberális demokrácia talaján működő gazdaság külső behatolás elleni védtlenségének bemutatása, amely a gazdag japán vállalkozások számára jó befektetéseket, intervenciókat biztosít, ezzel teret engedve pozícióik erősítésének. Persze egy ilyen helyzetben nemcsak gráll-lovagok tűnnek fel – bár vannak olyanok is. Ugyanakkor az önzés és árulás jellemzői is felerősödnek, hogy anyagi előnyökért kiszolgáltassák információikat, s ha kell, akár gyilkoljanak is. A film sem volt rossz, de a könyv oly részlet-gazdagon briliáns, hogy élvezet olvasni. Ugyanakkor kicsit megismerkedhetünk a japán gondolkodásmóddal is.

Gyilkosság történik a Los Angeles-i Nakamoto toronyház nyitóünnepségén, ahová Peter Smith-t, a rendőrség diplomáciai osztályának nyomozóját rendelik ki az ügy kivizsgálására. Társként kap egy a japán ügyekben tapasztalt idősebb kollégát, Connor kapitány személyében. Miközben próbálnak az ügy végére járni, bepillantást kapunk a japánok üzleti kultúrájába. És náluk az üzlet – háború. Hát nem ez könyv fogja megszeretni velünk a japánokat, az biztos! A történet remek és szövevényes, a témaválasztás meg zseniális! Crichton végig izgalmasan tálal elénk minden információt. Legyen szó egy bűnügyi helyszínelésről, vagy akár egy kazetta videojeléről. Részletesen bemutatja a japán (üzleti)szokásokat, és bár a legkevésbé hízelgően, nagyrészt hitelesen. A krimi-szál (lényegében az egész könyv) rendkívül erős. Nincs egy unalmas pillanata és csak úgy vártam, hogy milyen újabb összefüggések derülnek ki a nyomozással kapcsolatban. A filmet nem egyszer láttam, de a regény így is tudott meglepetéseket okozni! Nagyon hamar elfogyott ez a 450 oldal!

Talán az első olyan Crichton könyv ami nem fogott meg igazán.
Ez a Japán téma számomra nagyon túlzó volt és a folyamatos szájba rágás hogy ilyenek meg olyanok a japánok kicsit sok volt már.
Maga a történet izgalmas viszont a karakterek nem túlságosan megkedvelhetőek…
Adott egy gyilkosság aminek a megoldásában mindenki segíteni akar úgy hogy akadályoz, félrevezet, hazudik és rágalmaz.
Nehéz feladat elé kerül a rendőrség akit egy hírhedt japán barát tapasztalt kapitány is segít. A nyomok sose arra mutatnak amerre kellene és akkor jössz rá hogy jó nyomon jársz mikor az életedet egy mozdulattal romba döntik. Ha bekerültél a játszmába, ne reménykedj hogy megúszod, nincs menekvés.
Ahogy a könyv során többször is a szánkba rágják: „Japán számára az üzlet háború. A világ hadszíntér”

A film nagyon harmatos volt, szinte unalmas…

Michael Crichton zseniális író!
Én mondjuk eleve elfogult vagyok vele kapcsolatban ,hisz ő írta az egyik kedvenc sztorimat a Jurassic Parkot,amit a mai napig töretlenül az egyik legjobb könyvnek tartok:).
Szóval adott egy gyilkosság jó sok(vagy inkább rengeteg)politikával fűszerezve,a nyomozást kicsit talán háttérbe is szorítva.
Viszont ez nem ment a történet róvására.
Crichton bemutatta kicsit mélyebben nekünk a japán üzleti stratégiákat,és bepillanthattunk a gondolkodásmódjukba,ami nagyon érdekes volt számomra,viszont eléggé negatív képet fest róluk.
Végig lekötötte a figyelmemet és egyre kíváncsibbá tett hogy mi sül ki belőle a végén .
Még a több oldalas videókép elemző,technikai részek sem voltak szárazon ,unalmasan tálalva és egy laikus számára is befogadhatóan lett
„elmagyarázva”.
Sőt én személy szerint kifejezetten érdekesnek találtam (amin még magam is meglepődtem :0)
Szerintem ez egy remek kis könyv lett,egyáltalán nem bántam meg hogy megvettem.
Csak azért nem adtam 5 csillagot,mert alapvetően nem az én világom.

Egy néger rendőr?
Miért? Nézzétek meg a Gyilkos napot!
„Hapsi, Robin Hood, a fuszeklik fejedelme”

A „Gyilkos nap” Crichton jobb regényei közé tartozik. Azok közé, melyeket nem „áldozott” fel a technokratizmus oltárán, nem tömte tele őket műszaki adatokkal, és nem nevezte végül regénynek azt a szépen megírt műszaki útmutatót, amin évekig dolgozott.
Tévedés ne essék, ennek a regénynek is van egy ilyen oldala, de az az oldal olyan kicsi, hogy végül nem válik nyomasztóvá az egész mű tekintetében.

Adott tehát egy történet, a ’90-es évek hajnaláról, amikor Amerika szépen lassan kezdett ráébredni, hogy az a Japán, melyet megszállt, és melyről ő hitte, hogy egyfajta gazdasági félgyarmattá tette, előre tolt ázsiai harcállásként, szépen lassan a fejére nőt, és egy olyan rendszert kényszerített rá, melyhez az Államok képtelen volt alkalmazkodni. Ebben az erősen megváltozott helyzetben történik egy gyilkosság, egy japán nagyvállalatnál, és mint már csak lenni szokott, az igazság, megint senkit sem érdekel.

Fontos megérteni, hogy a „Gyilkos nap”, kicsit olyan, mint a „Szomszédok”, bármilyen lehetetlen is a párhuzam. Egy korszak lenyomta, egy pillanatképe annak a világnak, melyben készült, és erre is igaz, hogy máskor nem is készülhetett volna el. Pár évvel korábban még kevesen ismerték fel igazán, mi zajlott a háttérben, pár évvel később pedig már mindenki nevetett volna a gondolaton, hogy ez egyáltalán lehetséges. Egyszerűen mert arra ami jött, senki sem volt felkészülve.

Ennél fogva a „Gyilkos nap”, egyszerre egy feszült tempójú krimi, hiszen alig három nap zaklatott, csak egy cseppet szürreális esemény sorozatát meséli el, tele, jól ismert, mégis kicsit más pillanatokkal és karakterekkel, és egy korrajz, arról, hogy mit és miként gondoltak az amerikaiak Japánról, akkoriban.

Hibája, maga az író. Crichton egyszerűen nincs felkészülve arra, hogy a „techno-blabla” nélkül is ekkora regényeket írjon, ahol a történetet, és a karaktereket nem helyettesítheti tíz-húsz oldalas technológiai szekciókkal, hogy egy elvált házaspár közötti konfliktusok sorozatát, nem lehet kiváltani a videórendszerek jelenéről és jövőjéről tartott kiselőadással. Hogy dolgozni kell a karakterekkel, a konfliktusokkal, a dramaturgiai szálakkal, hogy az olvasó megkapja a teljes történtet és az élményt, amit egy ilyen krimi nyújtani képes. Az amerikai-japán kulturális és üzleti különbségekről szóló kiselődadást napestig tudtam volna olvasni, John Connor tolmácsolásában – főleg, mert ő nekem Seahn Conneryt jelenti – de nem szabad elfelejteni, hogy a ránk öntött információ dömping javának nincs köze a történethez és erre valahol Crichton is rájöhetett, különben a „sherlock holmesi” nagy összefoglalóra a kötet végén nem kellett volna sor kerüljön, hogy történetben tátongó lyukakat úgy ahogy befoltozza, merthogy azokból volt rendesen.

Szóval ez egy jobb fajta Crichton regény, de közepes krimi, aminek nagyon jót tett, hogy az adaptáció nem kívánt centire pontosan megfelelni annak, amit leírtak benne.

Ez a negyedik Crichton könyv, amit eddig elolvastam off, így egész komfortosan ki merem jelenteni, hogy szeretem a stílusát: érdekes témák, lendületes történetvezetés, izgalmas cselekmények. Itt ugyan a történet maga nem kapcsolódott valamelyik nagy kedvenc témámhoz off, mégis az elejétől magával ragadott, legtöbbször nehezemre esett letenni estére a könyvet – haladni kellett mindig plusz egy-egy oldalt, akár hajnalokig.

Mint mára kiderült, az a veszély, amire Crichton felhúzta a könyv cselekményét túlontúl paranoiás elképzelés volt – legalábbis a mai napig nem következett olyan formában be, ahogy ezt ő sejtette. A maga idejében erős kritikákat is kapott az író a japán (üzleti) kultúra ábrázolásáért, rasszizmussal is megvádolták – a kötet sokszor tárgyalja a(z amerikaiak) japánokkal szembeni valamint a japán nép külföldiekkel szembeni vélt vagy valós előítéleteit.

A szereplőket különösebben megkedvelni nem sikerült, nincsenek a végletekig kibontva, sőt, Smith kifejezetten szürke, semmilyen alak. Ezzel szemben Connor már érdekesebb figura, az ő filozofálgatásai adják meg a dolgok alaphangját, sokat lehet tanulni tőle Japánnal kapcsolatban – habár bölcsességeit sokszor kifejezetten arrogánsan adja elő, így a történet vége felé (részben) egyet kellett értenem Smith-szel: „Elegem volt már az ügyből és Connor örökös, apró japános megfigyeléseiből.”

Igazi retro krimi, ami három napba sűríti egy gyilkosság utáni nyomozás eseményeit.
Az tény, hogy pörög végig, nincs megállás, egyik helyszínről a másikra, egyik városból a másikba kocsikáznak a nyomozóink, amíg legvégén összeáll a nagy puzzle.
Nagyon tetszett, hogy hitelesnek érződően írja le a japánok szokásait, világnézetét, hogyan állnak a nyugati kultúrához, bár kétlem, hogy a japán olvasóközönségnél nagy sikereket ért volna el ezzel.
Web Smith karaktere gyenge lábakon áll; mint nyomozó következetlen, és mint diplomáciai összekötő felkészületlen… ezt Crichton is nagyon érzi, kell valaki aki elviszi a hátán a történetet, mert lássuk be Connor kapitány nélkül ez a történet véresen elbukott volna. Teljesen átlátja az eseményeket, Webet terelgeti és tanítja a japán diplomácia kis finom játékaira, és nem utolsó sorban megoldja a gyilkosság rejtélyét.
Izgalmas, színvonalas, társadalomkritikával teli jó kis krimi ez.

Úgy érzem Crichton ebben a könyvében kiírta magából minden ellenszenvét a japánokkal és az amerikai kormánnyal kapcsolatban is. Mert a könyv róluk szólt igazából, az amerikai-japán viszonyról az üzleti és gazdasági életben. E köré lett körítve egy gyilkosság sztori, ami eleinte érdekes volt számomra, aztán nagyon belemélyültünk a gazdaság politikába. A könyv vége se tartogatott meglepetéseket, volt egy kis csavar benne, ami tetszett.
Nem a kedvencem könyvem tőle, de attól még jó volt olvasni. Igazából valami ilyesmire számítottam, tehát nem csalódtam… csupán nem az én ízlés világomnak felel meg.

Egynek nem rossz. A témaválasztás miatt a hivatkozások mennyisége értelemszerűen nem a szerzőtől szokásos, inkább kinyilatkoztatásszerűek a megállapításai a japánokról, amiket az ember vagy elfogad, vagy nem. (Más kérdés, hogy az embernek elmegy tőle a kedve a keleti kultúrától, ha nem vigyáz.)

Egy-két gondolata tetszett, ezek miatt (úgy is, mint japánokkal dolgozó embernek) mindenképp érdemes volt elolvasni. Mint olvasmányélmény, nem volt sem kiemelkedő, sem rossz.