Egy tökéletes nap 65 vélemény
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A magyarul is olvasható olasz világsiker, a Vita szerzője, az alig negyvenéves Melania Mazzucco, ezúttal nem egy évszázad, hanem egyetlen nap történetét meséli el. Huszonnégy óráét, éjféltől éjfélig. A színhely: Róma. Összefüggő és össze nem függő, mégis egymás felé tartó történetek futnak össze, robbannak egymásba, érnek közös véget ezen az egyetlen napon. Egy kislányé, akinek ma van a születésnapja, apjáé, az ismert politikusé, aki rossz helyen rossz kortesbeszédet mond, első házasságából született, lázadó fiáé, aki ma robbant bombát egy McDonald’s-büfében, a fiatal feleségéé, aki titokban lakást keres, a betegesen agresszív testőrjéé, akit elhagyott a felesége, utóbbié, akit ezen a napon rúgnak ki az állásából, és aki – miközben a nagylánya köldökpiercinget csináltat magának, kancsal és dadogós kisfia pedig a politikuséknál születésnapozik – egy gyenge pillanatában óvatlanul beül gyilkosan féltékeny elvált férje mellé a kocsiba, a nagylány jobb sorsra érdemes irodalomtanáráé, aki…
A „kórusregény”-technikát Mazzucco tudatosan és bravúrosan alkalmazza. A pisztolylövések már a bevezetőben eldördültek. Hogy ki kire lő, egyre sejthetőbb, az izgalom fokozódik. Hogy végül is mitől válik egy történetté ez az egész, az a huszonégy órás flash back legeslegvégén derül csak ki.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
 Európa Könyvkiadó, 2009 | 9789630787376 | 494 | Gál Judit | Ugrás |
Most olvassa 2
Várólistán 101
Kívánságlistán 68
Aktuális kihívások
| Kihívás | Résztvevők | Véget ér | |
|---|---|---|---|
| Játszódik: egy nap alatt | ★ | 29 | 2012. december 1., 00:00 |
Népszerű értékelések
Jó!
Nagyon jó!
Egyetlen nap története, huszonnégy óra, mi ez egy egész élethez képest?
A történet lüktet, elgondolkodtat, félelmet és szánalmat kelt, rokonszenvet és ellenszenvet vált ki. Akár tetszik a történet, akár nem, egy biztos: nyomot hagy benned és nem hagy érintetlenül.
Jézusom.
Talán úgy a 150. oldal környékén kezdett glédába állni a szőr a hátamon, és ahogy haladtam előre a történetben egyre inkább kerülgetett a rosszullét.
Antonio és Emma nekem valamiért az Üvöltő szeleket juttatta az eszembe. Ugyanolyan őrültnek és kegyetlennek találtam a szerelmüket, ugyanúgy utáltam a róluk szóló sorokat olvasni, és ugyanúgy ordítani szerettem volna dühömben.
A vége meg… az utolsó oldalakon kábán, felületesen szaladtam végig. Kiakadtam. Ahogy Mazzucco írja:
"Minden annyira világos – és ugyanakkor annyira természetellenes és megmagyarázhatatlan."
*
Figyelem! Ha még nem olvastad a könyvet, és nem akarsz belefutni spoilerekbe, a kommenteket ne olvasd el… :)
Valaki itt nagyon tud írni!
Zseniálisan tágul a tér és tisztul a kép, ahogy telik az idő. Az első látásra „egyszerűnek” tűnő emberek máza lassan lepereg és ott marad mögötte az ember, a maga esendőségével, bajaival.
Pesszimista regény. Ez csak az érem egyik, még pedig komor oldala. Mindenben baj van, fájdalom, sikertelenség. Senki nem látja a saját értékeit, nem tud magának örülni. Mégis képtelenség letenni a könyvet.
Remek hangulatot fest Rómáról, az olaszok „keresztjéről”.
Gyönyörűen megírt, megrázó, mégsem hatásvadász regény. Órákig nem tudtam másra gondolni, miután a végére értem.
11 komment
A sorsáért, a kudarcaiért mindig mást okoló, minden bajért a környezetét felelőssé tevő ember drámája. Folyamatos, fokozódó feszültség, olasz mindennapok. Megérint és fáj.
Bővebben: Külső linkeknél
Ez a könyv kivételesen nemcsak az olvasás miatt vált kedvencemmé. Olyan eseményeket indított el, amire életem végéig emlékezni fogok. Lányok! Szeptemberben irány Róma! :)))
5 komment
Nagyon jól megírt, nagyon mai történet. Tetszett, hogy a látszólag egymástól távoli életek szép lassan találkoztak, összeértek. Tetszett, hogy hétköznapi emberek hétköznapi problémáit ismerhettem meg.Tetszett, hogy végig érezhető volt, hogy itt valami történni fog… Az viszont már egyáltalán nem tetszett, hogy a végkifejlet arcul csap, a nyoma pedig csíp, éget, és ott marad még napokig….
2 komment
Olyan mint egy hajfonat – minden apró momentum, szál hozzájárul a nap végi tragédiához.
Néztetek már úgy filmet, hogy már az első percekben tudtátok, hogy ez nagyon jó lesz, de nagyon fog fájni? Ehhez tudom csak hasonlítani ennek a könyvnek az elolvasását. Elkezdtem és úgy éreztem, hogy filmszerűen pörögnek az események előttem, ott ülök a sötét moziteremben, nem merek levegőt venni , megmoccanni és végig szorítom a szék karfáját. Majd amikor már megy a vége főcím, azaz, amikor elolvastam az utolsó oldalt, az utolsó szavakat, akkor is még némán, döbbenten ülök tovább magam elé bambulva a székemben és még mindig nem hiszem el …
7 kommentNépszerű idézetek
Ne feledd: az álom az egyetlen árucikk, amelynek sosem jár le a szavatossága.
109. oldal
Az emberek pletykálnak. Mindjárt rosszra gondolnak. A nyelvnek nincsen csontja, de betöri a fejedet.
A súlytalan mondatok elszállnak a levegőbe. Az igazán súlyosak a szívedre ülnek.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
– Hogy merészeli feltételezni rólam, hogy bántalmazott nő vagyok? – támadt rá Emma méltatlankodva, és széttépte a szórólapot. Csodálatos férjem van, boldog házasságban élek. Én is, felelte Rosa, csakhogy én nem szoktam leesni a lépcsőn.
299. oldal
És milyen hatalmas energiát ad a fölfedezés, hogy a világon élő rengeteg ember közül éppen rám vártál.
431. old.
Ez aztán a furcsa ország. Mindenki gazdag. Majdnem szemtelenül gazdag. Mindenkinek új kocsija, új motorkerékpárja, új ruhája, új lakása, új telefonja, új szemüvege, új kütyüje, sőt új orra, szája, melle és feneke van. Bezzeg a bíróságok, a tárgyalótermek, a hivatalok, ahová elmenni kényszerült, öregek és szegények, az iskolák, ahová a lányát beíratta, öregek és szegények, a kórházak, ahol gyógyíttatta magát, öregek és szegények, és szó, ami szó, a csendőrök sem állnak valami fényesen.
292. o.
Amikor elhagyta őt, nem csak a hiányától szenvedett. Hanem önmaga hiányától is. Más ember lett, mint akinek gondolta magát. Olyan lett, mint a többi milliónyi ember, mindenre képtelen, múlt nélküli és jövő nélküli ember.
312. old.
Sasha arra gondolt, hogy a nők vagy megtörnek a fájdalomtól, mint egy fa, vagy horzsolnak, mint egy kő.
331 oldal
Az ember soha nem mondhatja azt, amit gondol. Csupa poént meg hazugságot mondunk egymásnak – mint a színházban. Bárcsak inkább süketnémák volnánk. Mint a halak…
Úgy szorongtak a buszon az utasok, mint szőrszálak az orrlyukban.
77. old.
