A ​hercegnő férjhez megy (A neveletlen hercegnő naplója 11.) 87% 218 csillagozás

– Ez a gond a te nemzedékeddel, Amelia. Mind happy endet akartok!
– Olyan véget akarunk, ami reményt ad nekünk, valószínűleg azért, mert a világ, amiben élünk, épp a szemük láttára esik darabokra.

Oké, szóval nekem tinikorom egyik legmeghatározóbb olvasmánya A neveletlen hercegnő naplója sorozat volt. Meg Cabot mindegy, mit ír, a mai napig az egyik kedvenc íróm. Zseniálisnak tartom a munkáit!

Annyira jó volt újra belemerülni Mia világába! Már évek óta nem olvastam újra a sorozatot, mégis emlékszem szinte mindenre és ez a könyv is maximálisan hozta A neveletlen hercegnős hangulatot. Ráadásul élveztem, hogy ezúttal jobban visszaköszöntek az általam jobban ismert aktualitások, hiszen a sorozat korábbi kötetei a 2000-es évek elején játszódtak.

Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy le tudtam csapni erre a kötetre az antikváriumban! Végre teljes a sorozat a polcomon!

Ó, Meg Cabot, köszönöm! Nagyon szépen köszönöm.

A neveletlen hercegnő naplója sorozat végig kísérte egész általános iskolás éveimet, valamilyen szinten ennek köszönhetően szerettem meg az olvasást, vagyis nem, mivel másodikos korom óta a könyvtár hűséges látogatója voltam, de a mesekönyvek után ez volt az a sorozat, amire áttértem, amit mindig olvastam, nem számított, hogy hányszor, az sem, hogy mennyi hibája volt, hogy mennyire gyerekes volt Mia nekem már ötödikes koromban is. Mind ez nem számított. Csak az számított, hogy szerettem, imádtam, olvastam, mindig olvasni akartam.
Amint megláttam, hogy megjelent, tudtam, hogy nekem ez KELL, és nem bántam meg, hogy beszereztem egy saját példányt.
Annyira boldog vagyok, hogy Meg Cabot megírta ezt a részt. Méltó lezárása a sorozatnak, méltó folytatása egy csodálatos sorozatnak. Csak úgy pörögtek a lapok, olvastam, és olvastam, észre sem vettem, hogy hoppá: vége. Egyszer sem tartottam unalmas, egyszer sem voltam úgy vele, hogy nem akarom olvasni. Sőt, még este is türelmetlenül vártam, hogy másnap reggel folytathassam, és hajnali hét órakor csak úgy kipattantam az ágyból, hogy befejezhessem.
Voltak hibái. Ahogy írtam, régebben is gyerekesnek tartottam Miát, miközben én sokkal fiatalabb voltam, mint a könyvben ő. Most is korához képest elég éretlen, hiába vagyok tőle pár évvel fiatalabb (na jó, majdnem 9-el), néha csak fogtam a fejem. De ennek ellenére is az egyik kedvenc könyvem lett, és ez a kedvenc könyvsorozatom.
Michael egy hihetetlen pasi. Annyira de annyira ahw. És a bizonyos jelenetek, amikről sajnálatos módon nem kaptunk részletes leírást, de akkor is. Lehet őt nem szeretni? Könyves álompasi, az biztos.

Annyira de annyira kerek volt a történet. Adódtak most is meglepetések, amikre nem számítottam volna, mint például spoiler, de furcsa módon ezektől lett kerek ez a történet.
Tetszik, ahogy bemutatja a világot, a monológok, hogy Mia mindig segíteni akar, Mia barátai, az egész könyvsorozat világa.
Az sem érdekel, hogy kinek mi a véleménye, hogy mennyire gyerekes vagy elcsépelt, de a régi olvasmányaimra nem tudok gyerekesként tekinteni, mivel nagyon közel állnak a szívemhez, mint például az SZJG is.

Száz szónak is egy a vége: Köszönöm.

UI: Én akarok egy nászutas részt is! spoiler
Hiába, még mindig olvasni akarom.
UI2: Kérek egy saját Michaelt! ♥

Régóta vártam már, hogy olvashassam ezt a könyvet, s szerencsére nem kellett csalódjak benne. Ezer éve már, hogy az első Neveletlen hercegnő naplója könyvet a kezembe vettem a film hatására, akkor még tiniként vonzott magához ez a sorozat. Ez a kötet már felnőttesebb problémákkal néz szembe, Mia is felnőtt már és sok-sok nehéz teher nyugszik a vállán, amiket igyekszik a lehető legjobban megoldani, de nem mindig jön össze neki (sőt, legtöbbször inkább megbonyolítja a dolgokat ahelyett, hogy helyrehozná őket, de ehhez már hozzászokhattunk az előző kötetekben). Jó volt látni, hogy felnőtt létükre milyen emberré váltak a szereplők, milyen pályát választottak maguknak, hogyan élik a napjaikat. Szívesen olvasnék még erről a világról, mert nagyon magával ragadott.

Azért olvastam végig mind a 14 kötetet, hogy mire megjelenik az utolsó 11. kötet, addigra visszajöjjenek az emlékek, újra meglegyen hozzá a megfelelő hangulat, hogy tudjam, ha lesz benne egy-egy utalás a korábbi kötetekre, akkor miről is van szó.
Már az előző részek sem adták azt az élményt, mint tizenéves koromban, de ettől függetlenül még szerettem őket.
Azt gondoltam, hogy most, hogy Mia megint kb. annyi idős, mint én, megint olyan közel fogom érezni magamhoz a stílusát, mint korábban.

Nagyon nagyon vártam, hogy eljussak eddig a kötetig, mégis úgy érzem, hogy ez a sorozat mélypontja. Közel sem hozta azt, amire számítottam. Szenvedve olvastam az oldalakat, és reménykedtem, hogy később talán jobb lesz. Sajnos, nem lett jobb.
Mintha az írónő kiesett volna a történetből és nem sikerült neki visszacsöppennie. Talán új történeteket kellene kitalálnia, nem a régit folytatnia, mert ahogy látom, ez nem megy neki.

Nem értem, hogy miért kellett új borítót és új belsőt varázsolni a könyvnek. Engem pl. az is nagyon zavart, hogy olyan tömören voltak benne a naplóbejegyzések, és hogy a fejlécük más betűtípussal volt írva, mint az előző kötetekben. Ezek a változások számomra mind negatívan befolyásolják a könyvet.

Természetesen voltak benne jó, izgalmas, fordulatos részek, de nem úgy tálalva, ahogy várnánk egy ilyen kötetnél.
Nagyon szerettem volna szeretni, de számomra csalódás volt.

Eléggé unalmas és jellegtelen volt ez a rész, hiányzott egy kicsit a humor, és sok volt az ömlengés. A cselekmény jól volt felépítve, korrekten elvarrta a szerző a szálakat a végére, úgyhogy össszességében megfelelő lett ez a lezárás, és nagyrészt kellemes is volt olvasni, de hiányoztak azok a fűszerek, amik igazán jó könyvvé tették volna.

Na most leszek a legnagyobb fangirl. Áradozás áradat, meg minden. Ugyanis tinédzserkorom egyik legmeghatározóbb és legkedvesebb sorozata A neveletlen hercegnő naplója. Meg Cabot megalkotta ezt a kislányt, Miát, aki egy végtelenül ügyetlen, gyerekes és igen hétköznapi tinédzser egy nem hétköznapi problémával, ugyanis kiderül róla, hogy egy kis ország trónörököse és hercegnő.

Tíz teljes köteten és több kis melléknovellán keresztül követtem szemmel, hogyan is éli túl a gimit, hogyan alkalmazkodik a körülötte kialakult helyzethez, a celebvilághoz, a hercegnősdihez, végigkísértem, ahogy beleszeret a legjobb barátnője bátyjába, ahogy összejönnek, ahogy összevesznek, ahogy ismét összejönnek, láttam, amint boldogulni próbál, mint tanuló, mint testvér, mint hercegnő, mint celeb, mint híresség, mint író, mint barátnő, mint legjobb barát, mint unoka, mint felnőtt…

Ezen a rengeteg köteten Mia és mindenki körülötte olyan karakterfejlődésen megy végig, hogy esküdt ellenségből legjobb barát válik, barátból ellenség lesz, emberek házasodnak, halnak meg, repülnek a magasba és buknak alá. De mindez közepette Mia az, aki a legnagyobb változást produkálja úgy, hogy közben ugyanaz a személyiség köszön vissza a lapokról, ugyanazzal a humorral, empátiával, szeretettel megáldott lány, csak pár évvel későbbi és kicsit magabiztosabb kiadásban.

Hihetetlen, hogy Meg Cabot még ilyen hosszú évek után is ilyen egyszerűen merült bele egy újabb részbe, ennyire felvéve ugyanazt a fonalat, humort és stílust. Minden ugyanaz, mintha csak kis idővel az előző kötet után érkezett volna ez a rész is. És mennyire örülök, hogy végül „megíródott” A hercegnő férjhez megy, mert habár pár dolog szíven ütött (Mr. Gianini), mégis tovább simította azt a szálat bennem, ami a Mindörökké hercegnő után fennmaradt, választ adott azokra a kérdésekre, hogy vajon mi történhetett Miával, miután igazán összejött Michaellel, mi a helyzet Lillyvel, Tinával, Borisszal? Mi történik Genoviában?

És itt a válasz. Még mindig képes voltam sírva röhögni és őszintén elérzékenyülni az oldalakon. Nem is tudom, hányszor olvashattam végig az egész sorozatot, de ezután a kötet után megint vissza kellett fognom magam, hogy ne kezdjem ismét elölről, hisz annyi olvasatlan regény vár még rám…

Tökéletes nosztalgiázás volt, felüdítette a lelkemet, ha nagyon nyálasan akarom kifejezni magam. Vannak azok a könyvek és könyvsorozatok, amelyek szereplői már barátokként köszönnek vissza a lapokról, bármit is olvasol róluk, iszod a szavakat és oldalakat, bármilyen szalmaszálba képes vagy kapaszkodni, ami hozzájuk kötődik, hogy újabbnál újabb élményeket párosíthass a szeretett karakterekhez. Számomra ilyen A neveletlen hercegnő naplója.

Nagyon remélem, hogy azért nem ez a végső része a sorozatnak, én még könnyedén el tudnék képzelni ennek egy-két folytatást, mert nekem ebből sosem elég. Csak megköszönni tudom, hogy egyáltalán létezik ez a sorozat és hogy néha-néha a semmiből felbukkan egy újabb kötet. Meg Cabot, kérlek, ne hagyj cserben!

Először is köszönöm neked @sztimi53, hogy kölcsönadtad ezt a könyvet. Örülök, hogy elolvashattam. :)
–
Azt hiszem elmondhatjuk, hogy hellyel közel Meg Cabot Neveletlen hercegnőjével nőttem fel, így nagy levegőkapkodások között értesültem róla, hogy annyi év kihagyás után az írónő végre megírta a 11. részt is Mia életéből, holott azt hittem, hogy a „Mindörökké hercegnővel” végleg befejezte ezt a sorozatot.
A könyv stílusát tekintve szerintem nem változott. Jó, persze érezhetően komolyabb témák is felmerülnek benne, spoiler de ezek sem rontják le azt a képet, amit eddig a főszereplőkről megismerhettünk. Sőt! Hozzám most sokkal közelebb áll ez a történet, mint bármelyik másik a sorozatból bármikor is. Persze ennek az is lehet az oka, hogy a könyvbéli szereplőkkel együtt én is öregedtem vagy hat évet, és ezen időszak igen erőteljes hatást gyakorolt személyemre, ami által egy kicsit másképp látom a világomat, mint annak idején hat, tíz, vagy akár tízenegynehány évvel ezelőtt, mikor még ezt a könyvsorozatot elkezdtem olvasni.
Azonban értek engem negatív benyomások is a könyv kapcsán. Az egyetlen, ami a történettel volt kapcsolatos, az Olívia személye. Most nem mondom el, hogy ki is ő, de most miért kellett őt is belerángatni ebbe az egész mindenbe?! Egyszerűen értetlenül állok a dolog előtt. A másik kritika a könyv magyar nyomtatását, illetve fordítását érné. Aki nagyon érzékeny az ilyesmire, szerintem azt nem érinti túl pozitívan, mikor rögtön az első pár oldalon belebotlik kb. olyan három, vagy négy igen feltűnő nyomtatási hibába. A felelős javára legyen mondva: máshol viszont nem vettem észre egy fia hibát se.
A másik: „Különös, de egy népszerű genoviai kocsmanótát énekeltek, ami nyersfordításban nagyjából így hangzik:
Álmaim kéklő egén
Gyümölcsfáim tetején,
Pálinka, szerelmem, légy az enyém!”
Nos… Hát, ööö… Nem is tudtam, hogy Genoviában ennyire népszerű a magyar Magna Cum Laude Pálinka-dala, hogy már a kocsmákban is ezt éneklik.

Tinédzser korom meghatározó olvasmánya volt a Neveletlen hercegnő naplója sorozat. Külön élmény volt, amikor elmentünk vásárolni, és egy újabb részt vehettem meg a sorozatból. Mindig izgalommal vártam, hogyan alakul Mia és Michael szerelme, és persze hogyan lesz egy egyszerű tini lányból egy egész ország hercegnője. Nagyon szerettem minden részt. Öröm volt szembesülni vele, hogy nem ért véget a sorozat, hanem egy újabb kötettel bővült a repertoár. Kicsit kétkedve fogadtam, néha túlzottan tinisnek éreztem, ennek ellenére imádtam ezt a részt is. Közben rájöttem, hogy Mia ugyan idősebb lett, de belül ugyanaz a gyerek maradt aki volt a sorozat elején is. Akivel folyamatosan furcsa és szokatlan, de néha irtó vicces dolgok is történnek. Ez a kötet is számos meglepetést tartogatott. Örülök, hogy Mia végre révbe ért azzal a személlyel, akiben mindig is reménykedtem. Álomszerűen végződött ez a kötet és minden elem a helyére került, pont úgy, ahogyan elképzeltem. Abban nem vagyok biztos, hogy végleg lezárult a sorozat. Én mindenesetre szívesen fogom elolvasni az újabb könyveket is, ha esetleg további bővítést tervez az írónő.

Nagyon szerettem ezt a kötetet is, és a folytatást is. Szerintem tökéletesen illet a sorozatba, hiszen pont olyan könnyed volt, mint az előzőek. :)

Örülök, hogy az írónő megírta, annak pedig végképp, hogy én is olvashattam. :) Nagyon örülnék még további történeteknek, hiszen nagyon szeretem a szereplőket, de már ez a rész is több volt, mint amit remélni mertem volna.

Bővebben: http://addicted-to-the-books.blogspot.com/2016/06/meg-c…

Összességében egyáltalán nem volt csalódás. Hozta azt a tipikus happy end utáni happy end érzést, amikor rubickolhatunk a boldoságban, és még azokat a szálakat is lezárjuk, amikre nem is gondoltunk. Másrészről nem volt erőltetett, hiszen valóban akadt konfliktus, nem is kevés, a cselekmény egyáltalán nem érződött laposnak, sőt…

A részletes véleményemért katt:
»> http://www.deszy-konyv.hu/2016/02/meg-cabot-neveletlen-…