Az ​országvesztő (Az elátkozott királyok 7.) 90 csillagozás

Maurice Druon: Az országvesztő Maurice Druon: Az országvesztő Maurice Druon: Az országvesztő Maurice Druon: Az országvesztő

A ​világszerte ismert Maurice Druon hétkötetes történelmi regénysorozata a 14. századi Franciaországba, az utolsó Capetingek és a százéves háború idejébe kalauzolja az olvasót.

Javában dúl a százéves háború. Gyengekezű, szeszélyes, lobbanékony, szenvedélyén uralkodni nem tudó király kerül Franciaország trónjára: II. János, akit „Jó” Jánosként is emlegetnek. Néhány év alatt szétzülleszti az országot: miközben Edward angol király és Navarrai Károly egyre nyilvánvalóbban szövetkeznek ellene, neki csak egy dolgon jár az esze: miként álljon bosszút szeretője, Spanyol Károly meggyilkolásáért. Csaknem az egész nemességet maga ellen hangolja, de még így is további baklövések sorozatára van ahhoz szükség, hogy Edward, a Fekete Herceg, vígan végigrabolhassa az országot, sőt 1356-ban Poitiers-nál tönkreverje a túlerőben lévő francia sereget, és fogságba ejtse a francia királyt. Az eseményeket a „pápacsináló” Périgord bíboros szemszögéből látjuk, ő meséli el színes, rendkívül eleven… (tovább)

Eredeti cím: Quand un roi perd la France

Eredeti megjelenés éve: 1977

Tartalomjegyzék

>!
Partvonal, Budapest, 2014
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155283529 · Fordította: Kamocsay Ildikó
>!
Európa, Budapest, 2006
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630781255 · Fordította: Kamocsay Ildikó
>!
Európa, Budapest, 2000
298 oldal · keménytáblás · ISBN: 963076752X · Fordította: Kamocsay Ildikó

1 további kiadás


Enciklopédia 6


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 43

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

SteelCurtain >!
Maurice Druon: Az országvesztő

Ha lehetne a regényt önmagában értékelni, akkor azt mondanám, hogy tulajdonképpen egy jó történelmi regény. Viszont nem tekinthetek el attól, hogy ez egy nagyszerű sorozat lezáró darabja, s az előző részektől messzemenően elüt. Különösen azért oly szembetűnő ez, mert a sorozat mindeddig egységes egészet alkotott. Az országvesztő megtöri ezt az egységes narratívát, s olvasása is nehézkesebb. Számomra nem kétséges, hogy egy kakukktojással állunk szemben. Szerencsére nem záp. De míg eddig a sorozat legjobb epizódjaiért lelkesedni is lehetett, addig ez ennél a befejező darabnál a nevetségessé válás igen komoly kockázatával járna.

1 hozzászólás
Kizi>!
Maurice Druon: Az országvesztő

A százalék alapján rosszabbra számítottam, de kellemesen csalódtam.
Ez a kötet teljesen más, mint az eddigiek, de ugyanúgy szórakoztató. Amit hiányoltam a végéről, hogy nem tudjuk meg, hova vezet a bíboros útja. Csak utazunk, de nem érkezünk meg.
Mikor elkezdtem a sorozatot, annyit tudtam, hogy a Százéves háború előzményei lesznek az első kötetben. Nem számítottam rá, hogy csak az utolsó kötetben szerepel a tényleges háború, de így, utólag, jobb is. Most az egyszer jobban élveztem az udvari intrikákat, mint a csatákat. Persze, II. János uralmát rosszabb volt „nézni”, mint Charles de Valois vagy Robert d'Artois cselszövéseit.
Összességében nem gondoltam, hogy ez a sorozat nekem tetszeni fog, de 7-ből 6-szor kellemesen csalódtam. Megérte elolvasni.

kinga133>!
Maurice Druon: Az országvesztő

Ez az rész is tetszett. George R. R. Martin helyesen fogalmazza meg, Duron könyvei az igazi trónok harca. Sok karaktert átvett Martin és beépítette a regényébe, no nem plagizált, csak ihletett merített, de egyértelmű, hogy innen. Akik szeretik a történelmi regényeket, azoknak feltétlenül ajánlom és azoknak az olvasóknak is, akik szerették Martin „Trónok harcát”, igaz, hogy nem lesz benne fantasy száll, de éppen annyira ütős, izgalmas lesz, ha nem jobban, mint a Martin könyv sorozata és itt legalább a befejezés is megvan. :-)

ribizlii>!
Maurice Druon: Az országvesztő

Az utolsó rész stílusában különbözik a többi résztől. Monseigneur de Périgold bíboros meséli el II. János országvesztését. Teljesen cáfolja a Jó jelző használatát, inkább ráillőbb az Öntelt jelző II. Jánosra. Mint, ahogy megszokhattuk Druontól, aprólékosan követi az eseményeket, ok-okozati összefüggéseket. A csatákat, hadi taktikákat kedvelőknek kedvez a könyv.

mariannkiss1980 P>!
Maurice Druon: Az országvesztő

Nem tudom, hogy mi változott meg az első hat rész olvasása óta, de ezt most nagyon élveztem. Lehet hogy az elbeszélő személye, a korábbi részekben is szerettem Périgord bíborost, vagy a történet alakulása okozta, de ez a rész nagyon, de nagyon jó volt. Az első rész hangulatát idézte, ami számomra elveszett a későbbi részekben. Érdemes volt visszatérni a sorozathoz, sőt lehet, hogy egyszer újraolvasom az egész sorozatot is.

vöri P>!
Maurice Druon: Az országvesztő

Furcsa, de nekem ez a kötet tetszett a legjobban a sorozatból, pedig ez inkább csak a +1-ik kötet, és nem szervesen kapcsolódik az előzőekhez. Vontatottabb-e, nehezebben emészthető-e, mint a többi? Naná! Engem ugyan nem zavart, mivel Druon remek elbeszélő, és ez az egyetlen kötet, amit újra akarok olvasni. Mivel az 1-6 kötetekben sem lehetett igazán közel érezni magunkhoz egyik szereplőt sem, így nekem nem igazán hiányzott ez sem, és sokat derültem Périgord bíboros megfogalmazásain, meséin – ha legközelebb olvasom, biztosan kiírom a kedvenc idézeteim belőle.
Mindenképp ajánlom az egész sorozatot mindenkinek, aki szereti a történelmi témájú könyveket! :)

2 hozzászólás
A_S1M0N P>!
Maurice Druon: Az országvesztő

Anno még a Trónok Harca 5. kötetének befejezése után kezdtem el keresni hasonló művet, aztán az egyik fórumon nagyon ajánlották Maurice Druon sorozatát, amire maga Martin is úgy hivatkozott, mint a „valódi trónok harca”, és milyen igaza is van!
Így hát beszereztem mind a hét könyvet, és nem bántam meg!

Remek történelmi regény, bár valamelyik rész előtt elkövettem azt a hibát, hogy rákerestem 1-1 szereplőre, így sikerült 1-2 dolgot elspoilereznem magamnak. :D

Az egész sorozat nagyon tetszett, a szereplők között mindenki megtalálhatja azt, akiért szoríthat, a cselekmény jól megírt, remekül keverednek a valós és kitalált események, személyek.

3 hozzászólás
Doro>!
Maurice Druon: Az országvesztő

Szerintem tökéletesen más, de egyáltalán nem rossz folytatás ez. Változik a mesélői szemszög, de hát jó pár év telt el, míg Druon rászánta magát és a korábbi hat kötet után a hetediket is megírta. A narrátor cseréjében semmi kivetnivalót nem találok, főleg nem úgy, hogy az író nagyon jól imitálta az élő elbeszélés folyamát, ahogy a bíboros néhol elkalandozik a témától, asszociál eseményekre, vagy épp ahogy a hétköznapi élet eseményeire reagál (hozzanak parazsat, miért zötyög úgy a hintó, stb).
Nekem a hatodik kötetben sokkal jobban kavarogtak már a szereplők, mint itt.
Összességében tetszett.

12 hozzászólás
miss_eszti>!
Maurice Druon: Az országvesztő

Igazán nagy gond van akkor, ha az olvasó azt kérdi magában: szükség volt erre a regényre egyáltalán? Én néha hasonlóan éreztem olvasás közben, pedig nagyon akartam szeretni a regényt, már csak az alacsony százalék miatt is (nem akartam elhinni, hogy ilyen nagy szakadék lehet a sorozat első hat és az utolsó tagja között).

Az egész narrátor- és szemszögváltás hirtelen jött, persze nem lett tőle rosszabb a regény, de így olyan, mintha nem is az erdeti sorozatba illeszkedne. Nekem inkább tűnt a hatodik rész befejezésének egy B-változatának. Végül is pár szóban össze lett foglalva ott Az országvesztő tartalma nagy vonalakban.
A megszokott, kiismert szereplőink nem tértek vissza, helyettük kaptunk egy rakat új alakot, akiknek a gondolatait ugye csak egy bizonyos ember tolmácsolásából ismerhettük meg.
Périgord bíboros mindenről tud, mindenről van véleménye és mindent kritizál. Nem volt nekem annyira szimpatikus, mint amilyennek Druon szánhatta. A szerző szócsöveként bíborosunk persze elítél mindent, ami rossz, még akkor is, ha így kissé hiteltelen képet fest magáról – a középkori emberről.
Persze nem csak a negatívumokat akarom kiemelni a regényből. A közepe felé a kivégzéses jelenet már-már a korábbi részek izgalmát és színvonalát hozta. Csakhogy bíborosunk nem is volt jelen, amikor az eset történt, és ez az egésznek kétes értelmet ad. Szerettem a bíboros bölcs megjegyzéseit is az uralkodásról és arról, hogy milyen egy jó uralkodó, de kicsit már úgy éreztem, mintha egy királytükröt olvasnék. Périgord bíborosnak inkább a királyi trónra kellett volna áhítoznia, mint a pápaságra, szerintem az még jobban ment volna neki!

Összességében nem annyira rossz regény ez, mint ahogy elsőre tűnhet a százaléka alapján, a sorozat többi tagjához képest. Bár a történetet nagyjából ott folytatja, ahol az előző kötet – kis kitérővel – abbahagyta, én mégse nevezném feltétlenül Az elátkozott királyok tagjának. Hiszen eleve, II. Jánost nem átkozta el senki, apjával együtt a saját hibáikból kifolyólag veszejtették el Franciaországot – hogy aztán pár évtized múlva az ország újra feléledjen.

Erzsébet_Szászi>!
Maurice Druon: Az országvesztő

Ez a kötet meglehetősen kilóg a sorból. a korábbiakban egyenesen a dolgok sűrűjébe csöppentünk, közvetlenül részesei voltunk a kisebb-nagyobb cselszövéseknek, intrikáknak. Ebben a részben Périgord bíboros elbeszéléséből ismerjük meg a történelmi eseményeket, amelyek így kissé száraznak, iskolaszagúnak tűnnek. A bíboros saját utazásával kapcsolatos kiszólások pedig kifejezetten zavaróak néhol. Ráadásul ebben a részben viszonylag sok a háború, csataleírás és jóval kevesebb van személyes történés. Az összes megismert francia király és főúr közül pedig Jó János a legunszimpatikusabb.


Népszerű idézetek

robinson P>!

Megfigyeltem, hogy azokat a királyokat, akik túl gyorsan osztogatják a halálbüntetést, többnyire a félelem mozgatja.

58. oldal

robinson P>!

Intrika nélkül, kedves öcsém, nincs királyi udvar.

62. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Bizony, öcsém, öregember társaságában hozzá kell szoknia, hogy többször hallja ugyanazt a történetet. Nem azért, mintha az agyunk felhígulna öregkorunkra, hanem mert tele van emlékkel, melyek a legkülönfélébb külső ingerek hatására váratlanul felélednek. Ifjúkorunkban képzeletünk tölti ki az eljövendő időt; öregkorunkban emlékezetünk alkotja újra a múltat. Végül is a kettő ugyanaz…

163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlék · emlékezet · képzelet
Sándor_Langer_Pudingman P>!

Természetes dolog, hogy a magas állásokban az emberek meggazdagszanak, különben senki sem vállalná a hivatallal járó fáradalmat és kockázatot. De nem szabad tisztességtelenné válni s a közvagyont dézsmálni. És főleg értenie kell a dolgát annak, aki magas hivatalt vállal.

65. oldal

1 hozzászólás
SteelCurtain >!

Amíg egy ember parancsolhat, mindig vannak olyanok is, akik legostobább parancsait is bölcsnek találják.

Kizi>!

Sokan rossznak tartják az ízlésemet, tudom; de az enyém és ragaszkodom hozzá.

71. oldal, Első rész: A baj gyökerei, IX. Rossz Károly Avignonban

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Intrika nélkül, kedves öcsém, nincs királyi udvar. De szervezkedés, összeesküvés csak a gyönge királyok udvarában van, akiket valamilyen bűn vagy betegség elgyengít. Szerettem volna látni, hogy valaki összeesküvést sző Szép Fülöp udvarában! Senki sem mert volna ilyesmire vetemedni, de még csak eszébe sem jutott senkinek. Ami persze nem jelenti azt, hogy erős királyok eleve védve vannak az összeesküvéstől; de ilyenkor az összeesküvők árulók. A gyenge uralkodók udvarában viszont becsületes emberek válnak összeesküvőké.

60. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

A pokol… Jótevőm, XXII. János, az első pápa, akit szolgáltam, nem hitt a pokolban, illetve azt hirdette, hogy üres. Túl messzire ment. Ha az embereknek nem kellene többé félniük a pokoltól, mivel kényszeríthetnénk őket arra, hogy alamizsnát adjanak, penitenciát vállaljanak, s pénzen váltsák meg bűneiket? Pokol nélkül az egyház becsukhatná a boltot. Tagadása a nagy öregnek egy hóbortos ötlete volt. Tanúsítanunk kellett, hogy visszavonta a halálos ágyán. Én ott voltam mellette…

79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pokol
SteelCurtain >!

Az Esperes nem volt valami jó szagú. De mindenki bűzlött, az egész tábor: leginkább szaggal ostromolták Breteuilt. Aki lapátolt, fuvarozott, fűrészelt, szöget vert, csak néhány lépésnyire távolodva végezte a dolgát, s a szellő széthordta az ürülék szagát. Nem mosakodtak, a király sem, s közben páncélt viselt…

Sándor_Langer_Pudingman P>!

A közvélemény! Néhány firkász, aki tinta helyett epébe mártja a tollát; néhány erénycsősz, akit az ördög küldött hogy viszályt szítson az egyházban. Egyiket egy jól irányzott kiátkozással lehetne elhallgattatni, a másikat ranggal vagy egyházi javadalommal, mert a felháborodást gyakran az irigység táplálja; amit a világ bűnéül felrónak, többnyire csak az, hogy nekik túl kicsiny hely jutott benne. Nézze csak meg Petrarcát, akiről az auxerre-i püspökkel beszélgettem a minap. Kellemetlen ember, de kétségkívül nagy tudású és tehetséges; hallgatnak rá az Alpok mindkét oldalán. Dante Alighieri hozta Avignonba, aki a barátja volt; számos esetben végzett jószolgálatot különféle uralkodók között. Írásaiban úgy emlegette Avignont, mint kalandoroktól hemzsegő várost, erkölcsi fertőt, ahol minden bűn virágzik, ahol a bíborosok megvásárolhatók, a pápa egyházmegyékkel és apátságokkal üzletel, a főpapok szeretőket tartanak, a szeretők meg striciket… vagyis hogy Avignon az új Babilon.

190. oldal

Kapcsolódó szócikkek: egyház · Petrarca

A sorozat következő kötete

Az elátkozott királyok sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Emmanuel Le Roy Ladurie: Montaillou
Prosper Mérimée: Szent Bertalan éjszakája
Bíró Szabolcs: Non nobis Domine
Bíró Szabolcs: Dél pörölye
Juliette Benzoni: A királyné hálószobája
Robert Merle: Francia história
Yves Gandon: Jacquette a vészben
Jeanne Kalogridis: Medici Katalin, a démoni királyné
Bene Zoltán: Isten, ítélet
Rebecca Gablé: Fortuna mosolya