Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az utolsó ember I-II. 11 csillagozás
A 21. század második felében újra felüti fejét a pestis szörnyű réme, és a Közel-Kelet felől
támadva tizedelni kezdi a civilizált világ lakosságát. Az egyre elkeseredettebb emberek
helyzetüket folyamatos háborúskodással teszik még elviselhetetlenebbé, és a Föld
népessége mind rohamosabb ütemben fogyatkozik.
Vajon visszafordítható-e a folyamat, vagy fajunk végérvényesen kihalásra ítéltetett?
E kötettel nem egyszerűen egy újabb fantasztikus regényt adunk olvasóink kezébe.
Mary Shelley műve nemcsak az angol, de a világirodalom klasszikusa is, amelyben
a Frankenstein szülőanyja megteremtette az évtizedekkel később divatossá váló
világvége-történetek ősét.
Ez az elgondolkodtató, filozofikus regény látnoki erővel jósolja meg a jövőt, és
megíródása óta, ha lehet, csak még időszerűbbé vált – bizonyság erre az is, hogy
most készül belőle film az Egyesült Államokban.
Most olvassa 1
Várólistán 14
Kívánságlistán 7
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
+
>!
+Evione
12 hozzászólás
Feleslegesen hosszú. Az első kötetben történteket meg lehetett volna írni kb. ötven oldalban. Ehhez jön még az, hogy csak az utolsó száz oldalon kezd igazán jó lenni a történet. A Frankenstein színvonalát meg sem közelíti.
>!
+Nita_Könyvgalaxis ♥P
2 hozzászólás
A nyelvezete és lassúsága miatt nem könnyű olvasmány, de számomra kötelező volt, mivel a legkoraibb sci-fi-k egyikének nevezhető.
>!
+ilmater
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Igencsak nehéz értékelést írni eme könyvről. Nehéz volt olvasni is, leginkább azért, mivel a nyelvezete nem a megszokott prózai, leíró nyelv, sokkal inkább egy cirkalmas, szóvirágokban gazdag valami, mintha az egész könyv egy nagyon hosszú vers lenne, prózai sorokba “kiterítve”. Ráadásul számolatlanul vannak benne a kölönböző idézetek más íróktól, költőktől, főleg Shakespeare-től és Shelley-től.
Nem értettem, hogy miért kellett az írónőnek 250 évet előre ugrania az időben, s úgy mutatnia be a 21. század végét, mintha a 19.-hez képest semmi nem változott volna. Ha nem tudta vagy nem akarta kitalálni, vajon merre halad a technikai fejlődés, nem lett volna egyszerűbb csak néhány évet ugrani az időben? Vagy nem akarta kortárait ilyen fenyegető rémmel ijesztegetni, inkább a messzi jövőbe helyezte történetét? Bizony nem tudom. Az sem volt világos, hogy ha a kommunikáció technikai színvonala a 19. század közepi szinten áll, miért olyan biztosak benne, hogy a betegség egyformán sújtotta mondjuk Ausztráliát, az Andokban lakó népeket vagy az északi eszkimókat. Tényként közlik, hogy az utolsó 2000–1000-100-stb. ember él már csak a Földön, de ez mégis inkább csak feltételezés.
Mint mások is írták előttem, a történet meglehetősen lassan indul be, már amennyiben a címadó történésekre várunket. Több, mint 200 oldalnak kell eltelnie, mire az első kósza utalást megkapjuk a közelgő vészre. Persze a második kötet már egy az egyben a pusztulásról szól, valamint az azt követő eseményekről, de akkor is furcsa, hogy a hosszadalmas bevezetésre miért volt szükség.
A könyv javára szolgál, hogy valahogy mégis olvastatja magát, nem éreztem a késztetést, hogy félretegyem, pedig az elején azért eléggé untam a sok családi, érzelmi, politikai s egyéb leírást. (Na jó, nem tagadhatom, az is ösztönzött, hogy kihíváshoz kellett elolvasni…)
Népszerű idézetek
+
>!
+Evione 2 hozzászólás
Különös, de vitathatatlan tény, hogy az emberbarát, aki forrón vágyik rá, hogy jót tegyen, aki türelmes, józan és szelíd, ám nem hajlandó más érvet használni, csak az igazságot, kisebb hatással van az emberi elmére, mint az, aki mohó és önző, hajlandó igénybe venni bármilyen eszközt, felébreszteni bármily szenvedélyt, terjeszteni bármiféle hamisságot ügye előbbre vitele érdekében.
II. kötet 189. oldal
>!
+Adéle P
Igen, minden fejlődik, és változik: miért volna csoda hát, hogy a szerelem elérte végcélját, és életem ura is megváltozott? Állandónak nevezzük az égi fényeket, pedig vándorolnak azon az égi síkon, és ha ismét odanézek, ahová egy órával korábban, az örök menny arculata megváltozott. A csacska hold és a hűtlen bolygók változtatják éjjelente bolondos táncukat; maga a nap, az égbolt uralkodója is elhagyja időről időre a trónját, s birodalmát átengedi az éjnek és a télnek. A természet megöregszik, remegnek pusztuló tagjai, a teremtés tönkre ment! Miért volna hát csoda, ha fogyatkozás és halál életed fényének pusztulásához vezetett, ó Perdita!
172. oldal
>!
Adéle P
Itt voltak Anglia leendő kormányzói; a férfiak, akik, amikor már a mi tüzünk kialudt, terveink beteljesültek vagy tönkrementek örökre, amikor drámánkat lejátszottuk, és ledobtuk az óra jelmezét, s felöltöttük a kor egyenruháját vagy a még inkább egyenlővé tevő halált, itt voltak azok a lények, akiknek feladata volt továbbvinni a társadalom gépezetét; itt voltak a szeretők, férjek, apák; itt a háziúr, a politikus, a katona; néhányan azt képzelték, máris készek megjelenni a színpadon, alig várták, hogy a közélet szereplői legyenek. Nem oly rég magam is egyike voltam e szakálltalan aspiránsoknak; amikor a fiam elfoglalja azt a helyet, amelyet most betöltök, én már az ősz és ráncos vénségek közé totyogtam. Különös rendszer! A Szfinx rejtélye rendkívül ámulatba és rémületbe ejtő, hogy az ember így fennmarad, miközben az egyedek eltávoznak. Ilyen, hogy egy ékesszóló és filozofikus író szavait vegyem kölcsön, „múlékony részecskékből összetett állandó testek, miknek számára valami határtalan bölcsesség, mely az emberi nem hatalmas misztikus elegyét megformázta, úgy rendelte, hogy az egész egy adott időpontban nem idős, középkorú vagy ifjú, hanem a változatlan állandóság állapotában mozog a folytonos hanyatlás, bukás, megújhodás és fejlődés sok fokozatú skáláján.”
284-285. oldal
