Ditte, ​az ember lánya 87% 83 csillagozás

Ditte, az ember lánya, családregény, még inkább Ditte sanyarú és kiszolgáltatott élettét mutatja be Nexö. ugyanakkor korrajz is egyben, he egy picit elvonatkoztatunk: Dánia kora társadalmának visszáságatit jól érzékelteti írója Ditte alakján keresztül, ha pedig egy picit messzebbre tekintünk ez a kör közvetlenül érinti saját családját( mostohaapját, anyját, szeretett nagymamáját, gyermekét, fogadott gyermekeit). A végkimenetelis/ a regény befejezése előre kiszámíthat/sejthető: Ditte tragédiája, amellyel egyben Nexő is minősítiazt a rendsezrt, melyben, melyért Másokért végigkínlódják életüket a szegény sorba születettek. A szegényeknek, vagy akik a szegény sorban élőkkel vállalnak közösséget csakis ez lehet a sorsa, az élete. Feláldozhatóvá/ feláldozottá válik válik, senkinek nem hiányzik életében, halálakor is csak a vele sorsközösséget vállalók búcsúztatják, megadva a halott számára aneki járó végtisztességet.

“Dittét olyannak alkotta a természet, hogy föl kellett olvadnia embertársai örömében, bújában, és mindent latba vetett, hogy gondoskodhassék róluk”
Ditte életútját követi végig ez a végtelenül szomorú regény. A fenti idezetet olvasva naivnak nevezhetnénk a főhősnőt, de nem az, hiszen ő akkor boldog, ha másokon, bárkin, aki rászorul, segíthet, így mártírnak sem tudnám nevezni őt, csak egy végtelenül jó és önfeláldozó léleknek. Szép szavakkal, leírásokkal megírt regény, komoly kérdéseket boncolgat:
*szorgalommal, munkàval ki lehet-e törni a mélyszegénységből?
* a hitelbe kapott száraz kenyér elegendő -e betömni 5 éhes szájat?
*lesz-e ma tüzifa, szén, amivel fűteni tudunk?
*érdemes-e emberségesnek lenni mindenkivel?
” A gépek okozzák mindezt? Hisz egyre jobban és önállóbban működnek. Nemsokára oda jutunk, hogy a Földön nem lesz szükség a szegény ember munkájára. Akkor nem marad más hátra, hogy szépen elnyújtózzék és éhen haljon.”
Műfaját tekintve számomra lélektani dráma, a Dán irodalom remeke a múlt század elejéről.
Az író megdöbbentő hatásossággal volt képes ábrázolni a bukottak és eltiportak világát, kommunista filozófusnak mondhatnánk, az elsők közül, kik a munkásosztályról írtak.
Véleményem szerint mindegy, hogy kommunizmus vagy más diktatúra, hiszen látjuk : napjainkban is ugyanez folyik a demokrácia idején is:
”Akinek a kezében van a hatalom, annak a pártján van az igazság”.
A hatalom pedig mindig a kisemberek hátán kapaszkodik fel, ez így volt, van, mióta világ a világ.

Nyomasztó történet. Hangulatában engem a Száz év magány-ra emlékeztet.
A szegénység, mint egy billog kíséri végig a szereplők életét. Ditte történetét követhetjük nyomon, aki a legtöbb ember számára fogantatásától kezdve nem kívánatos személy volt. Nagyanyján és Lars Peteren, a nevelőapján kívül senki nem szerette igazán. A férfi élete se egyszerű. Egyik felesége se érdemli meg őt.
Ditte sosem tud kitörni a szegénység igájából, mert hiányzik belőle az önzés és a törtetés. Inkább megvonja a saját szájától a falatot, hogy olyanoknak segítsen, akiktől nem várhat hálát sem.
Elég sok benne a filozofálgatás, ellenben a vége kissé összecsapott.
Arra mondjuk nem jöttem rá, hogy a Christina névből hogy jön a Ditte becézés. (Illetve amikor a Laura nevet akasztották rá nem lehetett volna egyszerűen Ditte?)
Korrajznak is nagyszerű.

Mint oly' sok másikat, ezt a könyvet is édesanyám ajánlotta. Nem egy szívderítő olvasmány: a később megismert Árvácskához tudnám hasonlítani, talán nem annyira „tömény”, de hosszabb, és nem kevésbé kegyetlen. Hasonlít abban is, hogy többféle réteget mutat be, vagyis inkább többféle arculatát a szegénységnek, ahol Ditte legtöbbször a „legalja” rétegben is a legszámkivetettebb csoportba tartozik. Mikor olvastam, sokszor azon gondolkodtam, mégis hogyan lehet még rosszabb a főhősnő helyzete, de az író mindig a segítségemre sietett. :P Az átmeneti hullámhegyek, idillek csak egy kis szünetet adtak, utána egyre nagyobb volt a zuhanás… Ditte a sok pofon ellenére is inkább segíteni próbál embertársain is, nem csak magán – többnyire nem kap érte hálát, sőt, kihasználják a jóságát. De talán nem is tudna másmilyen lenni, nem is mártírságból, hanem mert egyszerűen ilyen: egy (egyszeri) Ember (beszédes cím!). Az ő élete nem is gyertyaláng, inkább egy éjjeli lepke zuhanása a gyertyalángba, spirál alakban.
Utóirat-féleségnek: nagyon tetszett a bevezető és záró hasonlat a csillagok és az emberiség számáról (ld. idézetek), bár nem tudom, hogy akkor valóban ezt tartotta a tudomány, vagy az író sarkított… A mai állás: emberi populáció: 7*10^9, csillagok: 10^22 – 10^24 (Universe Today alapján) ;)

XX. század eleji sanyarú élettörténet Dániából. Több olvasótárssal ellentétben nekem Ditte habitusa nem vált „nyomasztóvá”, annak ellenére, hogy egy tipikus mártír alkat. (Maugham Örök szolgaságával vonnék párhuzamot, ahol bizony nagyon megráztam volna a főszereplőt, hogy „ezt ne csináld tovább!”.) Valahogy végig ellensúlyozza a szimpatikus lány sorsának keserűségét a belőle áradó pozitív fénysugár, és így talán a valóságosnál erősebbnek hisszük őt. A könyv második (számomra kevésbé érdekes) részében azonban a városi nyomor egyre inkább felemészti Ditte erejét. A végén megjelenő proletárharcos vonulat nekem nagyon nem illett ide, erőltetettnek éreztem, pedig nyilván ez az egyik fő mondanivaló. Szerethető, olvasmányos könyv!

Annyira elvarázsol az író, rég olvastam ilyen könyvet. Nem akarom soha, hogy vége legyen, ezt olyankor kell olvasni mikor az embernek tengernyi ideje van, ráér és nyugodt, semmi nem zakatol a fejében. Annyira megszeretem Dittét, a nagyszüleit, olyan mint egy élet meséje, ami persze valójában az is. Nagyon nehéz sorsok a szegénység mindenkit mindenhol utolér, halászok, földmüvesek, tetszik az egész világa a könyvnek. Reménykedtem benne, hogy Dittének jó sorsa lesz, csodaszép családja lesz szerető férje és boldog élete, mert azt érdemli. Persze ez csak az én kívánságom volt a könyv olvasása közben, ez nem spoiler akar lenni. Lars Peters hihetetlenül jó ember, az ahogyan Dittét szereti és védelmezi. A nagy Klavs jól megsiratatott pedig én félek a lovaktól így soha nem ápoltam jó kapcsolatot velük, persze az én hibámból. A nagy Klavsot mégsem lehetett nem imádni :D varázslatos hangulata van az egész könyvnek, nem ismertem eddig az írót, jobb könyvel nem is kezdhettem volna az ismerkedést. Jó hosszú vaskos könyv de megéri a fáradtságot.
Túl vagyok a könyv felén a többi gondolat még ezután jön :D
Tetszik a sok Dániában lévő szokás, szülésnél temetéseken, érdekesek sokról még nem is hallottam. Nagyon nehéz sors jutott Dittének, a kis Petert nagyon megszeretem. Sajnos a könyv második felében már nem egy mese tárult elém, hanem a kemény valóság. Nem gondoltam volna hogy ilyen vége lesz Ditte történetének életének. Örülök, hogy rá találtam a világirodalom remekei kihívásra,így találtam rá erre a könyvre is.

Velem nagyon sokszor előfordul, hogy nem én találok rá a könyvekre, hanem ők rám. Ezzel is így voltam. Valamikor molyos „karrierem” elején @Netelka hatására került a várólistámra, majd elfelejtődött. Most pedig édesanyáméknál szinte szembe jött velem a polcon. Talán a lehető legjobbkor, mert MOST szerettem. Nagyon. Ez a vidámnak semmiképp nem mondható történet oly számtalan emberi természetet, érzést, tulajdonságot, örömöt, bánatot, szenvedést és sorsot foglal magába, hogy akkor is végig kellett volna olvasnom, ha történetesen nem leszek szerelmes bele. Bár a mondás, hogy minden jónak jó a vége, itt sem igazolódott be.

Miért is nem olvastam én ezt már előbb??? Nagyon szép, megható, s nagyon hosszú regény

Megint egy olyan könyv, mellyel most kellett találkoznom… Dittével születtem, felnőttem és meghaltam. Emberi életutak, tragikus sorsok, nélkülözések és naturalista borzalmak. Tudtam, hogy nem lesz felmentés és nem lesz kiút, hiába kívántam ennek a szerencsétlen lánynak mindig a jobbat. Nem szerettem meg jobban az életem a regény elolvasása után, de figyelmeztetett arra, hogy kellenek az emberi tartások, hogy szükséges jónak lenni. És nem érdekes, nagyon nem, hogy nem jár érte hála… soha… senkitől…

Ilyen részletesen megírt művel rég találkoztam.Sajnos olvasásakor egy nagyon szomorú gyász ért . így nem olvastam végig, mert nagyon lehangoló könyv még jobban a mélybe taszított volna.
Egyszer azért befejezem.