Cristina Esquivel gerontológust holtan találják madridi lakásában. Mivel a nyomozás nem vezet eredményre, az áldozat szülei felfogadják Arturo Zarco magándetektívet. Titkon azt remélik, hogy terhelő bizonyítékokat talál, amelyek Cristina marokkói férjére, a kőműves Yalalra terelik a gyanúst.
Zarco nem nevezhető szokványos nyomozónak. A negyvenes éveiben jár, meleg, mégis szorosan kötődik Paulához, volt feleségéhez. Nemcsak a nyomozás viszontagságairól számol be neki – mindig telefonon –, hanem erotikus képzelgéseiről is. Kettőjük tusakodását a meggyilkolt Cristina szomszédasszonyának, Luznak a naplója szakítja félbe, amelyben folyamatosan szállítja a látomás és a való határán egyensúlyozó alapanyagot: részletesen elbeszéli, hogyan tette el láb alól néhány szomszédját, beszámol káros szenvedélyeiről, az igazságok hazugságairól és a hazugságok igazságairól. A naplót pszichiáterének, Bartoldi doktornak címezi. Ragyogó, de borzongató regény tehát a Blac, black, black –… (tovább)
Black, black, black 21 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Spanyol krimi Kossuth
Enciklopédia 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 21
Kívánságlistára tette 9
Kiemelt értékelések
Az év eddigi legnagyobb meglepetése. Sakkban tart és átölel, megmutatja, hogy az intolerancia, az irigység és az előítéletek is olyan dolgok, amelyekből a gyűlölet táplálkozik. Igaz, hogy egy nyomozáson alapuló cselekményből indul ki, és még a bejáratnál is van egy holttestünk, de nem ez mozgatja a regényt. A cselekmény teljesen háttérbe szorul, magát a narrációt és különösen a szerző nagyon világos szándékát veszi kezébe: játszani a valóság és a fikció között. Kriminek is nevezhető (amely a noir műfajra alapozva sok mást is rejt magában) de kétségtelenül az egyik legnagyobb vonzereje éppen a radikális kétértelműségben rejlik. Megfelel a műfaj kánonjainak, de felfogható jelenünk világos metaforájaként is. Belépünk egy intelligens három szempontú történetbe, a szubjektivitás és a különbségek alagútjába, a délibábjaiba, a mikroszociológiai megfigyelésekbe, a szerelem és a gyűlölet kapcsolataiba, látomásokba és a nagylelkűségbe, a valóság vulgáris arculatába. Egy pompás „fekete” regénybe, amit lehet olvasni úgy is, de mindenekelőtt valami másként is, hiszen Marta Sanz, olyan olvasmányt kínál a rendszer erőszakosságáról, tökéletlenségéről, a társadalmi súrlódás eredményeként létrejövő bűnözésről, – megnyitva a pszichológiai kutatások lehetőségét – amelyek mélyebbre nyúlnak az ok-okozati összefüggésekbe, amik nem kizárólag a laboratóriumi vizsgálatokon és igazságügyi szakértői táblázatokon alapulnak. Szinte „példaértékűnek” mondanám, morális következetessége miatt, mert minden történet részleges és önérdekű nézőpontok, féligazságok zsonglőrjátéka, az önzés és jótékonyság sokoldalú keveréke, saját magányunk és a közelben lévő mások magányainak metszéspontjai és interakciói, azok, amelyek körülvesznek bennünket, amelyek között éljük napjainkat. Megvan benne minden, ami egy érdekfeszítő és meggyőző regénybe kell, de van benne az a narratív zsongás is, (szaftos interferenciával fűszerezve) amely végigkíséri a teljes irodalmi művet. A közhely elől menekülő szereplők, a társadalmi fertőzések bizonyos gócai, a különféle regiszterekben működő párbeszédek, az érzetek táncára hívó ritmusváltások és az első osztályú narratív turbulencia sürgős lapozásra sodornak. Az igazságot erkölcstelen tüzes meseként használja, de nem ítélkezik, nem emel vádat, csak feltárja a hazugság korall jellegét, egy olyan társadalom fokozatos sarokba szorítását, amely nem hozta létre (eddig) azt a káprázatot, amelyre a hatalmak és csatlósaik vágynak. Rejtett motivációja, kétségei és sajátos korlátai vannak, amelyeket az olvasónak gondosan mérlegelnie kell, hogy eligazodjon az elfogult sejtések, a féligazságok és a nyílt hazugságok között. Közöttük tehát felépül a kölcsönös csábítás játéka, a hatalomra való törekvés, amely meghatározza, kié a narratíva gyeplője. És a benne szereplő karakterek mindegyike bizarr angyalok kórusa, akik azokat az imákat suttogják, amelyekért imádkozniuk kell.
Nem volt ez krimi, nem volt ez jó sem. Pedig lehetett volna, ha a szerző az öncélú, bölcsész eszmefuttatások helyett szépen kibontja a bűnügyi szálat. Számomra a hármas nézőpontú szerkezet sem adott hozzá annyit a regényhez, amitől izgalmassá vált volna.
Na jó, a szerző bölcsész, írjon is ilyen szép, néhol elvont, néhol költői szöveget, de akkor ne krimiként adják ki. Társadalomrajznak például megragadóan szemléletes.
Nekem ez nagyon tetszett, az év pozitív meglepetése, amit véletlenül olvastam. @Juci, bizonyos (sok) szempontból bölcsész krimi.
Látom, sokan krtizálták az 1. részt, nekem pedig nagyon tetszett, ami azt illeti, az tetszett a legjobban. Megalapozta a másik kettőt és szerintem a legjobban volt megírva, tele kataforákkal. A legjobban legrosszabbul…, ehhez is kell érzék. Ezt majd érti, aki elolvassa.
Sokat látott bölcsészként nem gondolnám „kísérleti regénynek”. Olyanból olvastam már sok kísérletibbet ennél, ugyan :) Nem, ez egy három különböző stílusban ill. nézőpontból narrált történet kis idősíkváltással a közepén, aminek nagyon van jelentősége a cselekményben.
Úgy látom, már ettől is befogadhatatlan sokak számára, pedig nem annyira bonyi, oké, kell hozzá egy kis odafigyelés, kombinációs készség, de azért nem agysebészet. Aki nem értette bonyolultság okán, annak nem való, azt hiszem.
Először is, ez NEM KRIMI!!! Inkább pszchiológiai tanulmány.
Érdekes volt a felépítése, három black, három különböző elbeszélő, három különböző szempont, három különböző hazugsághalmaz…
Bírtam a nárcisztikus nyomozót, de legjobban Luz naplója tetszett. Érdekes csavart adott a történetnek, annak ellenére is, hogy Paula ügyesen vezette a szálakat, és ki lehetett találni a történet csattanóját.
Érdemes lenne még egyszer elolvasni, odafigyelve Luz naplójának apró, de kulcsfontosságú részleteire.
Olyan szarvashibákat, mint „megtudom, hogy Drisz felesége akkor is EL VOLT UTAZVA, amikor megölték Cristina Esquivelt, valamint, hogy Yalal és Drisz egyaránt marokkóiak, de más-más vidékről származnak” – az ilyen szenvedő szerkezet, nem szabadna alkalmazni szépirodalmi művekben.
A végére érve, azt mondom, hűha. A számomra döcögve megoldott fordítás menetközben látszólag bejáródott, sőt, helyenként dicséretet érdemelt. A hűha azért adatik, mert nem ez az első spanyol szerzős irodalom, amelyikben lenyűgöző a valósághű naturalizmus, emberileg és erkölcsileg is. Sokra értékelem a szókimondást, azt gondolom, másképpen nem is érdemes létezni. Nincs rosszabb az elhallgató szépelgésnél.
Történetileg is azt mondom: nagyon rendben van a dolog. Majdnem az utolsó pillanatig csak tapogatódzik az ember arra nézvést, ki lehetett az elkövető. Buggyantabbnál buggyantabbak a szereplők, tehát elvben bármelyikük bekattanhatott. De mégis, csak az egyikük követte el a rosszaságokat.
Jó kis könyv.
Nem csodálom hogy lepontozták itt a molyon, mert ez szerintem egy kísérleti regény. Rendhagyó stílus és tagolás, egyáltalán nem egy szokványos krimi. A vékonyka cselekmény leginkább azért kell, hogy valamire fel lehessen fűzni a sok sok lírai eszmefuttatást. Őszintén csodálom hogy kiadásra került, a szerző és a kiadó is nagy kockázatot vállalt, de úgy gondolom megérdemelten díjazták. Természetesen nem tökéletes, mert néhol túlírt, és a végén lehetne jóval pörgősebb, mindenesetre nekem jól esett a klisé mentesség.
Szerencse, hogy a nyaralàsomon olvastam, ahova csak 2 könyvet vittem magammal. Otthon biztosan letettem volna az elsô rèsz utàn, de így folytattam, ès a màsik kèt rèsz kàrpòtolt. Az elsô rèsz csapong, tele lírai zöldsègekkel, èrtem èn, hogy a karaktert jellemzi vele a szerzô, de attòl mèg nem kell szeretnem. A homoerotikus kèpzelgèsek sem èrdekelnek. A màsodik, naplòszerû rèsz zseniàlis, mind a szöveg, mind a sztori. Ami szintèn kèzelgès csupàn, de merô èlvezet.
A harmadik rèsz egy normàl nyomozàs, indítèkkal, megoldàssal. Le a kalappal, hogy az írò ezt így összehozta.
Bár olvastam már egy-két spanyol regényt, és általában magukkal ragadnak, ez most annyira nem jött be. Nem tudom miért, már ez a angol cím sem szimpatikus, és valahogy a magánnyomozó sem nyerte el a tetszésemet. Talán, mert Marta Sanz annyira mai, annyira a kor igényeinek megfelelő krimit akart írni, hogy a főszereplőnek homoszexuálisnak kellett lennie. Legalábbis úgy éreztem, hogy ezt a célt szolgálja és unszimpatikus volt.
Ami tetszett: a kis humorszösszenetek, amik itt-ott feltűnnek, illetve a regény szerkezete. Ha épp nincs mit olvasnotok, egy próbálkozást megér.
Népszerű idézetek
Agatha Christie egyik legfélelmetesebb regénye A kristálytükör meghasadt.
56. oldal
→ |
---|
Kedvence, akinek egy könyve mindig ott van az éjjeliszekrényen, John Maxwell Coetzee, aki fokvárosban született 1940. február 9-én.
39. oldal
Fogalmad sincs a valóságról, homályosan látsz. Minden megfigyelésed hamis, Zarco, és nem azért, mert hazudsz, hanem mert mindig közbeiktatsz egy szűrőt, rendszerint a filmet, a világ és a szemed közé.
38. oldal
Említett könyvek
- Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt
- Dashiell Hammett: Véres aratás
- Raymond Chandler: Kedvesem, isten veled!
Hasonló könyvek címkék alapján
- Dolores Redondo: Mindezt neked adom 86% ·
Összehasonlítás - Eva García Sáenz de Urturi: Vízáldozatok 92% ·
Összehasonlítás - Lisa Jewell: A megmaradt lakók 90% ·
Összehasonlítás - Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll – Csinos új babácska 89% ·
Összehasonlítás - Robert Bryndza: Az éjjeli vadász 88% ·
Összehasonlítás - Guillaume Musso: Az éjszaka és a lányka 88% ·
Összehasonlítás - Erik Axl Sund: Éhség 87% ·
Összehasonlítás - John Preston: Egy nagyon angolos botrány ·
Összehasonlítás - Lisa Jewell: Az éjjel, amikor eltűnt 86% ·
Összehasonlítás - John Cure: A boszorkány hagyatéka 84% ·
Összehasonlítás