Soldiers (Special Forces 1.) 99% 51 csillagozás

Egy éve gondolkozok azon, hogy merjek e írni, és ha igen, milyen értékelést ehhez a zseniális könyvhöz.

Tudjátok, az embereket sokszor az olvasott könyvei alapján ítélik meg, és ebben az esetben majdnem biztos, hogy negatívan, de tévesen. Aztán arra jutottam, hogy ezért a könyvért akkor is megéri. Mert lesznek, akik figyelmét felkelti, elolvassák, és gazdagodnak egy (garantáltan) szemléletváltoztató, intenzív, talán sokkoló, de mindenképpen pozitív és maradandó élménnyel. Végül is, hány könyv mondhatja el magáról, hogy a goodreadson 4.50 az átlag értékeltsége? Nagyon-nagyon kevés! Vagy itt a molyon, a 100%-os értékeltség mellet, a 13 csillagozóból 11 kedvencnek is jelölte… Azért ez csak jelent valamit, nem? :))

***
De, hogy a könyvről is beszéljek már végre… (enyhe spoiler)
Adott egy háború és két ellenséges katona. Egy specnaz és egy SAS. Mindketten profin, gyilkolásra, túlélésre, speciális feladatokra képzett, különleges katonák. Egy szerencsétlen napon az útjaik keresztezik egymást, és az angol katonával szörnyű dolgok történnek. Csak a szerencsén múlik és a véletlenen, hogy élve kerül ki a helyzetből. Vak gyűlölettől hajtva, egyetlen célt tűz ki magának: megtalálni az oroszt, és hosszú kínzások után kivégezni. Elvileg, háborús környezetben, ez nem lenne annyira nehéz, de mindketten alábecsülik a másik elszántságát és képességeit. Hogy sikerül e a célja és ha igen, hogyan, azt nem árulom el, de annyit igen, hogy a történet során az egymás megölése játékban, hol egyik, hol másik áll győzésre, mert az erők körülbelül kiegyenlítettek. Sokszor csak a véletlen dönt. Minden találkozáskor egyre több és vadabb tapasztalatot szereznek a másiktól, mígnem a kínzások során lassan eljutnak egy olyan pontra, mikor tisztelni kezdik a másikat, annak kitartásáért. Végül önmagukat is ledöbbentve, valamiféle „meggyilkollak, de tisztellek is” féle kapcsolatot alakítanak ki egymással. És természetesen a másik halálára is jogot formálnak, azaz, csak ők ölhetik meg egymást. Ezért sokszor kénytelenek megmenteni a másikat, mikor az éppen ellenséges kézre kerül. Ez rengeteg veszélyes helyzetet szül, tekintve, hogy senki nem tudhatja meg az ő "játékukat"…
***

A történet választékos nyelvezettel lett megírva, mégis rengeteg káromkodás van benne (háború, katonaság). Aki olvassa, erre készüljön. Ahogy arra is, hogy nyílt erőszak, kínzás, gyilkolás és homoszexuális tartalom is megjelenik. Ennek ellenére azt mondom, hogy aki például Tiffany Reisz könyveit szereti, és azok közül is főleg a Herceget, az ezt a könyvet is nagyon fogja szeretni. A Herceg volt az első könyv, ami ilyen téren feszegette a határaimat, de ez a történet túltesz rajta. Vagy azt is mondhatnám, hogy aki Reiszt azért szereti, mert olyat is meg tud értetni, befogadhatóvá tenni, amit nem is hitt azelőtt, az Voinovot is szeretni fogja. Mert pont akkora zseni. Ahol a Soren/King páros (Eredendő bűnösök) faltörő kossal esik neki az előítélet falainak, ott a Vadim/Dan páros (Special Forces) tankot használ ;)

Számomra szemléletváltoztató és megrázó volt. Látszólag lehetetlen dolgokat tudott elfogadtatni, amit ha csak felsorolnék itt, azt mondanátok: az kizárt, hogy ebből össze lehessen hozni valami életszerűt, hiteleset. Pedig de! Zseniális a pszichológiája!

Az egyik legszebb, legmeghatóbb, legintenzívebb, és legszenvedélyesebb SZERELMI TÖRTÉNET, amit valaha olvastam. Többször elpityeredtem rajta, mind a 758 oldalát megérte!

Kételkedek benne, hogy valaha is ki fogják e itthon ezt adni. :/

Ingyenesen letölthető a szerző weblapjáról:
http://www.aleksandrvoinov.com/uploads/3/2/7/8/3278344/…

Nálam ez a történet lett a meleg regények ásza, pedig már előtte is olvastam jó néhány érdekes darabot. Annyi szenvedélyt, vadságot és érzelmet, ami ebben a történetben van, egyetlen másik történetben sem találtam – sem előtte, sem utána.
Ezért is vettem a bátorságot, hogy engedélyt kérjek a szerzőktől egy fan-fordítás elkészítésére, amit meg is kaptam, így ha netán valaki idővel szeretné majd magyarul is utóolvasni, az nézzen be hozzám :)

https://kulonlegeserok.livejournal.com/

Nagyon nehez barmit is irni errol a tortenetrol, melynek az elejebe majdnem beletort a bicskam, de ujboli belefutas utan, mar en is tudni akartam a titkot, hogy miert rajonganak ennyien ezert a konyvert. Tudni akartam, hogy mi az, ami megfog benne?! Mi az, ami miatt kedvelheto?! Mi az, amitol a foldhoz szegez?! Mi az, amitol ugy erzed, hogy soha tobbet nem fog elengedni?!
A valaszok kutatasaban annyit sikerult elernem, hogy teljesen rabjava valtam a tortenetnek, es nem talalok epeszu magyarazatot arra, hogy mi az a csoda benne, amitol ennyire kepes utni. De tenyszeru, hogy teljesen ledontott a labamrol, es komolyan elgondolkoztatott egy-ket altalam kedvencnek jelolt konyvrol, hogy vajon ok tenyleg megerdemlik e ezt a titulust…
Olyan melysegek es atmenetek vannak benne, amit nagyon-nagyon-nagyon ritkan olvasni mas konyvekben, mindez ugy abrazolva, hogy nehol a szavak moge van bujtatva, nehol nyiltan eloterbe van hoza. A szavak… Az irok olyan egyszeruen bannak veluk, es megis olyan ertelmet kepesek adni nekik, amik nem csak egy oldalrol kozelithetoek meg. A karakterek valami eszmeletlenul osszetettek, kidolgozottak, igazan eloek, es emberi hibaktol cseppet sem mentesek. Ugyanakkor megvan bennuk az a kettosseg, hogy az egyik pillanatban meg talan gyulolod oket, a kovetkezoben mindeneddel imadod oket. Igazabol nem tudok es nem is akarok kulonbseget tenni a ket foszereplo kozott, mert ez nem arrol szol, hogy melyikuk fele billen az a bizonyos merleg, ok ketten egyutt az igaziak, es egyutt azok amik.
Mar csak egy kerdesem maradt igy a vegere: az ilyen konyveket, amik ilyen ertekeket hordoznak, idehaza miert nem fedezi fel, egyetlen kiado sem?!

Te jó ég! Most mit mondjak… de tényleg… :)
Lebilincselő. Vad. Nyers. Durva. Erőszakos. Érzéki. Gyengéd. Romantikus. Elképesztő. Ez mind egyszerre, és még több, csak én nem vagyok író, hogy szépen megfogalmazzam.
Azért kezdtem el olvasni, mert csupa jót hallottam róla itt is, és külföldi oldalakon is, és valóban, nem volt ezekben a véleményekben semmi túlzás! Biztos, hogy nem tud senki elmenni mellette szó nélkül, még ha nem is kedvence a téma, mert ennyire erős érzelmekkel nem mindenhol találkozol.
Dan néhányszor említi, hogy mennyire szereti az afgán hegyeket, hogy úgy érzi, magukba szippantották, elnyelték őt, és emésztik, és meg kell várni, amíg kiköpik, visszaadják őt az élők közé, már ha így lesz egyáltalán. Kicsit úgy érzem az egész történetre nagyon illő leírás ez: magába ránt a sztori, amikor olvasom, azért, amikor nem olvasom azért, állandóan ezen jár az eszem, és majd gondolom egyszer csak elenged… de ez még nem mostanában lesz.
Mindkét szereplő nagyon sokat változott, nagyon érdekes látni, hogyan változik meg minden, ahogy bekerülnek az érzelmek is a képbe. Nagyon tetszik, ahogy a történet során változnak a kifejezések spoiler
Persze végig izgalmas volt, de az utolsó fejezet rendesen feltette a koronát a történetre. Azt hinnéd már nem lehet fokozni a cselekményt és az érzelmeket. spoiler
Hoztam két dalt is, ami szerintem jól illik a könyvhöz.
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…

Hát…hűha! És hosszú percekig meredés bele a világba.

Újraolvasás volt. Neki akartam állni a folytatásnak, de kb. a második oldal végén feladtam azzal, hogy ez így nem elég, kellenek az előzmények, túl régen volt már az első rész. Úgyhogy újra nekiveselkedtem a csöppet sem rövid könyvnek. És berántott. De annyira, hogy a férjem egy idő után feladta a szólongatásomat és egyszerűen felnyalábolt a kanapéról, majd kiráncigált a konyhába, hogy letukmáljon valami élelmet a torkomon végre. Teljesen a monitorra tapadtam, megszűnt a külvilág. Első olvasásnál nem volt ilyen, bár akkor kis adagokban olvastam, nagyobb szünetekkel, ezért lehet, hogy nem hatott rám ennyire mélyen. De így egyben benyelve hatalmas érzelmi cunamit kaptam telibe.

Minden mozzanat tetszett, nem találkoztam jelentéktelen, elhanyagolható jelenettel, és annak ellenére, hogy tényleg nagyon hosszú, egyszer sem ugrottam tovább részeken. Pedig szinte végig csak ketten vannak színen. Ilyen kevés szereplőt mozgatni ilyen terjedelmes történetben úgy, hogy az olvasó figyelme nem lankadjon, nem kis feladat. Hát az íróknak úgy tűnik csuklómunka volt.

Teljesen Vadim imádó lettem. Hihetetlen, ami a fejében van. Egyszerre borzasztó és gyönyörű. Dan annyira nem ragadott meg, de az ő karaktere is rettentő jól összerakott. Elcseszettek, meggyötörtek, könyörtelenek, sebzettek, kapaszkodnak egymásba.

Fúúú…. félelmetesen intenzív volt.

Nem szeretek kegyetlenségről olvasni, de mivel több figyeltem is nagyon szerette ezt a könyvet, úgy döntöttem kivételt teszek és kilépek a komfortzónámból.
Azt kell mondjam, megérte, abszolút megérte, mert C. S. Pacat: Captive Prince-je óta nem olvastam ilyen jó dark romance-t. Ez egy brutális, nyers történet két férfiról, akik (kezdetben) gyűlölik egymást. Okkal, hiszen az egyikük spoiler már az első jelenetben. Itt elgondolkodtam, hogy tényleg akarom-e én ezt a könyvet olvasni, de Dan hozzáállása a dolgokhoz kíváncsivá tett a folytatásra.

“The leopard is a cruel lover. His tenderness breaks the gazelle’s heart.” Vadim kept his lips against Dan’s as he placed the pistol against the left shoulder, could feel the muscle, sense the exact right spot, and pulled the trigger.

Az írásmód erőteljes, sokszor költői, ami mély kontrasztot ad az első részek durvaságával.
Én egy újraszerkesztett, nyomatott kiadást olvastam, amely valamennyire eltér az interneten megtalálható ingyenes verziótól spoiler. A legjelentősebb különbség, hogy a nyomtatott kiadás rövidebb kb. 20 oldallal, így a történet valamennyire lezárt, lekerekített, míg az eredeti erős függővéggel ér véget.
Az az igazság, hogy bár nagy élmény volt, megviselt az olvasás. Elképzelhető, hogy valamikor folytatni fogom, de ezzel a befejezéssel nyugodt szívvel tudom lerakni a könyvet.
Nem lett kedvenc, de abszolút megérdemli az 5 csillagot, mert kategóriájában egyedülálló írás, amelyet mind a dark romance, mind az MM könyvek olvasóinak bátran ajánlok!

Nagyon régóta nézem én már ezt a sorozatot, de aztán a fülszöveg többször is elvitte a kedvem. Aztán tegnapelőtt megint belebotlottam és elolvastam az értékeléseket. Na az felcsigázott és kicsit megijesztett. Azonnal neki estem, kit érdelelt az iskola és egyebek. :D És húúú…
Mindenki azt mondta, hogy ez a könyv gyilkos és mégis nagyon jó. Nos őszintén bevallva én még sokkal brutálisabbra számítottam (vagy talán az is, csak néha letompítottam magam). Egy biztos, hogy…hát ha a könyvhöz illően akarom mondani, akkor k*rva jó volt.
Mindkét főszereplő olyan összetett és különböző jellem, de közben mindketten emberek is és fuuu csak áradozni tudnék még.
Egyáltalán nem könnyű történet. Kikészített, feldühített, megrígatott. Egyetlen szabad percem nincs azóta, hogy befejeztem, mert még mindig rajtuk agyalok. Annyira valóságos volt, hogy egyszerűen a padlóra rúgott vele és azóta is ott hentergek…de milyen jó hely az a padló ha folytathatom a könyvet. :D
Egyszóval igen, én se tudom gyenge idegzetűeknek ajánlani a könyvet, még talán az lmbtq témát nem kedvelőknek sem. Bár én idealista vagyok ilyen szempontból, szóval szerintem talán pont érdemes lenne elkezdeniük ezt a könyvet, mert minden kérdés és valász itt van benne. :)

Pár hónappal később
Azóta rongyá olvastam. I.M.Á.D.O.M.
Vallást alapítok hozzá vagy valami szektát…nem tudom. De az biztos, hogy egyszer elkaptak és azóta nem engednek ezek a special force-os arsehole-ok :D Rossz nap, olvasási válság, unalom…bármire jó.

Azt hiszem, kifogytam a szavakból. Az első pár fejezet után már tudtam, hogy ez egy jó könyv, nem csoda, hogy ilyen nagyszerű értékeléseket kapott. Csak azt nem értettem, hogyan lehet ennyire „közönség kedvenc”. Főképp amiatt, ahogyan indul. (Hát, nekik ne tegyék fel a kérdést, hogyan kezdődött a kapcsolatuk.) Aztán úgy a második kötet kezdetekor rájöttem, mi az, amit ez a könyv másképp csinál, hogy ez a könyv egy elnyújtott katarzis: nincs kiemelkedő csúcspontja, mindenféle fajta érzelem söpör végig az olvasón, és majd’ szétfeszít. És egészen új szintre emelte az olvasási élményt az, hogy olyan lassú tempóban kedveltem meg a két főszereplőt, ahogyan azok egymást. Nem voltak még soha ilyen bonyolult érzelmeim két fiktív karakter iránt. És aztán a 600. oldal körül megpecsételődött a sorsom: én is azok közé tartozom ezentúl, akinek a kedvence lett a regény. Hát nem klisé? Ám nem sírok miatta. :)

UPDATE: Éppen meg akartam vásárolni a folytatásokat, de WTF? Utánaolvastam, mi fog történni, és inkább bottal sem! Ez volt 2019. legnagyobb csapása… hova lett a romantika? Jesszus, dühös vagyok! Ez lett volna a nagy epikus románc, a legújabb páros, amit imádtam volna. Mérges vagyok, és szomorú… Kib***ott boldog új évet…

Egy skót és egy orosz katona hosszú, háborús éveken átívelő történetének kezdete. Szerettem és utáltam, nem akartam, hogy véget érjen és hogy még idősebbek legyenek. Egy percig sem unatkoztam.
Vadim Krasnorada a könyv legjobb karaktere. A karakterfejlődés elképesztő az ő terén, fokozatosan megtanulta elfogadni önmagát aztáltal, hogy eltörölte a Szovjetunió által megkövetelt férfi ideáját. Egy érzékeny, illetve inkább mindent érző szereplő, érdeklik a művészetek és a kultúra, melyek, többek között okokként szolgálnak a számára a háború alatt. Bőven eleget szenvedett már, de az utolsó fejezet – ami megjegyzem, nem volt semmi, intenzív volt, ha nem a legjobb az összes közül, – nem ígér sok jót.
A másik főszereplő Dan McFadyen, akitől én rettegek. Tartok a nyitott kapcsolatuktól. Egyenesen ellenzem. Általánosságban nem zavar a monogámia hiánya, nem az én dolgom, de úgy érzem, közöttük ennek nincs helye.
Katya alakja egy kincs a történetben, nagyon kedveltem őt.
A sorozat az Outlanderre emlékeztetett valamilyen szinten, e mellett a Captive Prince-t is felidézte, aminek csak örültem.
Az írói stílus gyönyörű, az érzelmek ábrázolásával karöltve. Mindenképpen folytatni fogom.

Néha elfelejtettem levegőt venni…