A ​semmi esélye 5 csillagozás

Eláruljuk

a fát, amellyel jó volt szót váltanunk
estében az éjjel, és most tolhatjuk
az öklünket a szánkba, felkívánva
azt is, ami merő gyötrelem. Aztán
mégis marad minden a maga testében,
hivatkozván Freudra, állkapcsára, mely
magát feszegetve puhatolta folyvást
magánvalóit az énnek. Mert magán-
kívül könnyebbül a lélek. Mintha csak
mennénk szembe magunkkal egy sétányon,
rázkódó öklünkkel a szánkban, vagy árva
ujjunk gyanánt, a nyelvünkbe pólyálva.

11. oldal

Búcsúzóban

„Leejtettem.
Felejtettem.”
(Metafizika – Isaac Newton emlékének)

Nárcisznál a Szellem, mely hol benne,
hol egy képmásában öltött testet,
vagy nyíltabban szólva: kétségbeesett,
s most visszavonulna. Neheztelésre
mégse gondoljon az ember, gondoljon
azonban újabb esélyre, melyben
a zuhanása értelmet nyerhet.
Egy szoborra, mely nem jelent több’ terhet,
ha helyét átszakítva már a nyelvén
termett; lemondóban a behatolás
kivételes öröméről, s felejtvén
palackját, mielőtt összeroppanna.

13. oldal

Vihar ugyan
nem tombolt még, legalábbis nyíltan
nem, ám az esélye nyugtalanított;
órák óta cipelted már körbe csak
a zaklatottságot. S oda tartanál
vissza, elmédben, ahol az elbomlott.

Kora, 17. o.

A kutya

bőrében ébred magára álmában
Nárcisz, gazdája, úgy tűnik, eltévedt,
virágba borítva április rétet
és domboldalt, s a lába, a lába mint
egybefolyt küllője sebes keréknek,
habzó kutyatejben gázol. S most magába
botlik és bukfencet vet. A rettenet
tovalendül. Gazdája azonban erre
sem kerül elő, szólítják idegenek,
s megkergetik, amiért visszamordul.
Mert élvezi hangját, melyben mélyre merül,
s melynek a fenekén elhalhat egyedül.

14. oldal

Unalmunk könnyű s puha, mint a tőzeg.

102. oldal

Mikor

a léptek elhalnak, valaki mindig
megszólal. Nem bír magával, más szóval,
nem ura magának, ergo a szavának
sem az, azaz további lépésre sem
képes elszánni magát. Visszhangozza
csupán, ami végbement éppen, s mint
ilyen magától értetődően oda
is lett. Momentán tehát nincsen. Kivan
ellenben idegileg. S mert zajt többé
nem csaphat, szavalni kezd valakiben,
minél idegenebben. S szava, távol-
létében, nem szorul magyarázatra.

20. oldal

[…] Balsorsra ugyanis önhatalmúlag
jut az ember. Nem önerőből, annyi
ereje senkinek sincs, Istennek sem.

Nála

Kapaszkodj

a vízbe, egy szóba, másikba, netán
egy harmadikba még, de többe semmi
esetre, mondatodba mint vízbe, mely
állni látszott az imént, mielőtt
belekapaszkodtál volna, s most vonnád
vissza bizalmadat tőle, kapkodván
és hadarva, mint akit kimerített
a beszéd, s nem biztos már a dolgában,
sem magában, mivel ott éppen nem is
akadt dolga. Esetleg máskor. Egyszer
csak partot érsz ismét, szavakba öntve.
És nem törsz magadban velük még többre.

46. oldal

[…] Legyen elég egyelőre odafenn
az égen a hold, verítékben úszva
paplanai közt. Szemünk ázik tőle
s az orrunk, melyet papírvitorláinkba
fújva hasítunk hullámsírt a földbe.

165. oldal, Anna

[…] Nárciszról pedig fölösleges volna
külön szólnom. Maga tekinti magát
senkinek, akit egy hajszál választ el
attól, aki Anna után bomolna.

Mert