The ​Book Thief 91% 78 csillagozás

Ettől a könyvtől megolvadt a szívem, majd pedig összetört. Egy csodálatos történet volt, ezen a könyvön sírtam eddig a legtöbbet. Mindegyik szereplőt egytől egyig megölelném.

Én is azok táborába tartozom, akiket teljesen elvarázsolt a könyv. Először még kissé furcsa volt a Halál narrátorként, de megszoktam, majd meg is szerettem a stílusát.. A legszebb az, amikor a színekhez való kapcsolatáról beszél, nem is hittem, hogy az eget ennyiféleképpen le lehet festeni.
Érdekes volt olvasni azt, hogyan élte meg egy átlagos közösség a második világháborút. Hogy felnőttek és gyerekek hogy birkóztak meg ezzel az egésszel, főleg Németországban. Liesel, a történet elején kilenc éves kislány a könyvekbe menekül, a szavakból épít magának biztonságos menedéket. Az író nagyon szépen jeleníti meg az olvasás szeretetét, a szavak erejét, amelyek világokat képesek felépíteni és lerombolni.
Ez a könyv is azok közé tartozott, amelynél csak befele tudtam sírni. Csordultig megtelt a szívem a könyv soraival, és ezért az élényért nem tudok elég hálás lenni az írónak.

Nagy reményekkel vágtam bele a könyv olvasásába, mert rengeteg jó értékelést láttam/hallottam. Aztán ahogy elkezdtem, jöttek is a problémák… Alapjáraton magával a cselekménnyel nem volt gondom, azon kívül nyilvánvalóan, hogy nem egyszerű a holokauszt témájáról olvasni. Még a Halált, mint narrátort is érdekes ötletnek tartottam.
Amivel viszont gondom volt, az maga a kivitelezés. Nekem egyszerűen túl darabos és kicsit száraz valószínűleg nem ez a jó szó, még erősen gondolkozok rajta, hogy eszembe jusson volt a szöveg. Abszolút nem éreztem nekem valónak a stílust, és egyszerűen a végére sem tudtam megbarátkozni vele. Ettől annyira vontatottan sikerült olvasni, hogy gondolkoztam a félbehagyásán is. Ami végül nem történt meg. Ami pozitív volt még, az Liesel könyvek/olvasás felé irányuló szeretete. Összességében viszont engem nem fogott sajnos meg.

Színek, hangok, szagok… látomások, álmok, vágyak… vonatok, emberek, bombák… barátságok, kegyetlenkedések, remény… szőke fürtök, barna fürtök, sárga csillagok… meleg kuckók, hideg pincék, szabadság… szeretet, mosoly, féltés… halál, halál, halál. Könyvek.

A könyvtolvaj, aki nem csak könyveket lop… Hanem szíveket is. Az enyémet mindenesetre jól elcsente. És összetörte. Rátaposott, majd felemelte, letörölgette, felrajzolta a falra, hogy aztán onnan is leessen, összetörjön, és kezdődjön elölről…
Markus Zusak pedig még azt is elérte, hogy szánjam a halált. Sajnáljam, amiért ilyen kielégíthetetlen és könyörtelen főnöke van, és amiért ennyi rohangászni valója akad. Mi magunk ugráltatjuk minduntalan…

Bővebben: http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/2013/12/a-konyvto…

Mindig megállapítom, hogy szégyenletesen keveset tudok a második világháborúról, így mindig megörülök annak, ha ebben az időszakban játszódó regény akad a kezembe, ami még tetszik is. Ezt talán azért szerettem nagyon, mert egy kisvárosban játszódott (ami ugyan nem létezik a valóságban), a szereplői hétköznapi emberek. És nem zavart, hogy ki a narrátor.
Maga a könyv számomra egyszerre volt fekete-fehér (a történetet nem tudtam színesben elképzelni) és ezerszínű (mert mégsem lehet elsikkadni a rengeteg szín fölött, amit az elbeszélő használ).
Megérte elolvasni, örülök, hogy rám talált ez a könyv.

Ez a könyv több mint gyönyörű, elvarázsoló és szemkápráztató. Ez a legszebb, legmegérintőbb legkegyetlenebb könyv a világon. Elrabolja a szívedet, dédelgeti majd apró darabokra zúzza, és a legrosszabb benne az, hogy amikor felemelted a könyvet tudtad, hogy ez lesz érezted az elejétől fogva, hogy zokogva fogsz a földön fetrengeni, mégis mikor megtörténik nem látod jönni. A nyelvezete csodálatos és az egésznek van egy olyan átható légköre, egyből beránt. Egy teljesen más szemszögéből ismerhetjük meg a II. Világháborút. Ezenkívül az egész szörnyen inspiráló. Meseszép történet. Mindenkinek elkéne olvasnia, csak legyen nálad kellően elég zsebkendő.

Szívszorító, szépséges történet egy kislányról, fogadott családjáról és a szavak erejéről. Szavakról, amelyek kapcsolatokat alakítanak, segítenek túlélni a szörnyűségeket – vagy éppen fanatizálnak és kívánatossá teszik a borzalmakat.
A történetet az elbeszélő, a Halál teszi még megrendítőbbé. A Halál, aki megszólítja Istent, próbálja megérteni az embertelenséget, az értelmetlen pusztítást és aki szeretné meg nem történtté tenni a megváltoztathatatlant. A Halál érzelemmentes mondatai, tényközlései, puszta számadatai mélyen hatnak, napok/hetek múltán sem eresztenek. Elgondolkodtatnak, hogy miként történhetett meg mindez, miért felejtenek az emberek és miért lehet újra és újra rávenni őket az öldöklésre.

Semmit nem tudok írni a könyvről anélkül, hogy (akaratlanul is) valakit plagizálnék.

Sokáig nem kezdtem neki, mert féltem a holokauszt történetek nyomorúságától, de ez a történet más, mint amit vártam: a német hátország regénye egy kislány, Liesel, és persze a narrátor, a Halál szemszögéből. Érdekes stílusú, rengeteg vidám rész van benne, annak ellenére, hogy nagyjából minden nyomorúságos: az eltűntetett/halott szülők és testvér, az éhezés, a náci ideológiát megtesítő gonosz karakterek, a bombázások, halálok és persze a holokausztot elszenvedő zsidók, közöttük egy főszereplő, Max. A szomorú részek nem tűnnek hatásvadásznak és a narrátor viszonylag keveset ítélkezik. Hitler csak említésekben van jelen (igaz folyamatosan), azért kiváncsi lettem volna, hogy mi történt az ő lelkével, ha már ennyire bennfentes a narrátorunk. És persze marad még egy nagy kérdés a végére…

Szögezzük le már az elején. Ez a könyv tönkretett. Még nem volt olyan olvasmány a témában, aminek az utolsó részét ennyire végigbőgtem volna. Nem viccelek, 30 percig zokogtam az ágyon, a párom nem értette, mi bajom van.
És igen, ennyire jó. Annyi érzelem, gyermeki ártatlanság, szenvedés és jóakarás van ebben a könyvben, amivel nem gyakran találkozom.

Bővebb értékelésért katt ide: https://bari-olvas.blogspot.com/2021/01/amikor-mesel-ha…