A könyvről általában:
A mindennapi magatartásunk mögött húzódó evolúciós hatások kérdése amúgy is izgat, így a leírtak elég nagy része nem volt különösebben újdonság. Volt egy-két érdekesség, pl. amikor arról ír, hogy hogyan tudjuk elérni, hogy a gyerekünk ne engedjen a káros hatásoknak (bár ez azért eléggé a „könnyű mondani” kategória). Vagy például az a fejezet, ami szinte filozófiai magasságokba visz, és amiben arról ír, hogy az évekkel ezelőtti énünk egy egészen más ember volt, és amikor én pl. a diplomám segítségével helyezkedem el, akkor egy másik ember erőfeszítésének a gyümölcseit élvezem (érdekes, ahogy más fejezetekben a folytonosság elvét hangsúlyozza, itt mennyire elutasítja azt).
A homoszexualitásról szóló fejezetet nagy öröm volt olvasni, legszívesebben innentől mindenkinek az orra alá dugnám, aki azt állítja, hogy evolúciós szempontból a homoszexualitás egy zsákutca.
Tetszett az is, hogy kihangsúlyozza, az evolúciós magatartásbiológia elismeri a társadalmi hatások létét is, és azt, hogy hol az egyik, hol a másik hatás az erősebb.
Volt, ahol nem értettem egyet a szerzővel, pl. amikor azt írja, hogy a női szőrtelenítés evolúciós fejlemény, a férfi szőrtelenítés pedig társadalmi. Hát nem tudom, szerintem egyrészt szex sokkal előbb volt, mint borotva, másrészt a szőrtelen kislányok általában még nem termékenyek, szóval ez a rész nem győzött meg.
Eleinte zavart, hogy minden fejezet mintha légből kapott lenne, mintha a szerző gondolt volna egyet, és mondjuk a reggeli kávé mellett kiötlött gondolatmeneteit vetette volna papírra, mindenféle tudományos alátámasztás nélkül, de azt hiszem, aztán ezt végül is megszoktam.
Na és akkor. A szerző. Hát engem régen tudott felidegesíteni ennyire író. Sokszor volt arrogáns, lekezelő, lesajnáló a stílusa. Úgy kezeli az olvasót, mint valami kisgyereket, aki életében most hall először az evolúcióról, és mindent leegyszerűsítve és gügyörészve kell a szájába rágni. Borzasztóan idegesített néha ez a stílus. Emellett Nelissen enyhén szexista is. Több példát tudnék mondani azzal kapcsolatban, ahogy a nőket tárgyiasítja, illetve a feleségéről nyilatkozik, de legyen elég annyi, hogy az egyik fejezetben egy képzeletbeli vonatúton egy nővel vitatkozik (és ezt eléggé sokszor kihangsúlyozza, hogy nő az illető), aki nem ért valamit az egyik korábbi írásában, de ő elmagyarázza neki/meggyőzi a vonatút végére, ennek ellenére a nő tovább beszél, de őt ez már nem érdekli/idegesíti. Wtf, most komolyan.
Szóval Nelissen valószínűleg egy kibírhatatlan alak, aki azt hiszi, hogy csak mert megtalálta magának az evolúciós biológia rendszerét, okosabb mindenkinél, és valami felsőbb intelligenciaként oszthatja az észt a tudatlan kis majmocskáknak. Persze biztos velem is szívesen elvitatkozna erről egy vonatút alkalmával.
Amúgy szigorú vagyok, a könyv végére egészen megenyhültem irányába, mert leírta, hogy egyszer egy előadása végén egy meleg férfi megköszönte neki, hogy a segítségével sikerült megbékélnie önmagával, és hogy szerinte ennek az egésznek amúgy is ez lenne a lényege: béküljünk meg önmagunkkal és ismerjük meg önmagunkat. Ez nem egy rossz üzenet azért. Meg amúgy is, összességében jó dolgokat mond, csak ne hinné azt közben, hogy ő az atyaúristen, vagyis bocsánat, Charles Darwin.