A király beszéde 80% 44 csillagozás

Mindig érdekes, amikor egy épp futó filmhez kapcsolódóan jelenik meg könyv, az emberben óhatatlanul felmerül, hogy vajon mi volt előbb, a film vagy a könyv, mit tart a kezében, irodalmi alapanyagot, vagy lehúzott rókabőrt, amit a forgatókönyvből dobtak össze? Jelen esetben egyik sem helytálló, az író Mark Logue a nagyapja után maradt levelekből, naplórészletekből, korabeli újságcikkekből és a kortársak visszaemlékezéseiből rakta össze VI. György király és a logopédus Lionel Logue történetét – amit persze nem biztos, hogy megtett volna, ha épp nem forgatnak belőle nagyszabású mozifilmet…
A könyv jól illeszkedik a Gabo kiadótól megszokott „Királyi házak” sorozatba – se nem szépirodalmi regény, se nem történelmi munka, valahol a kettő között helyezkedik el, olvasmányos, érdekes, de mégiscsak dokumentarista regény. A királyt és a királyság intézményét angolos távolságtartással kezeli, ne várjunk hát botránykönyvet, vagy intim betekintést az uralkodóház mindennapjaiba, ez egy ízig-vérig udvarias könyv. Ami annak ellenére, hogy Lionel Logue életrajzának indult, elsősorban mégis György királyról szól, aki „tartalék” másodszülött fiúból lett váratlanul király, pedig nem is akarta, nem is volt felkészülve rá, és sokan lesték kíváncsian, hogy hogyan bukik el. Az ő – ha nem is felemelkedésének – de nehézkes a körülményeken és saját korlátain való túllépésének története a könyv.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Néha a szó nem elég. Egy királyi sarjnak, sőt egy királynak tudnia kell bánni velük akkor is, amikor mások nem lennének képesek erre.
V. György, a jelenlegi brit királynő, II. Erzsébet édesapja, súlyos beszédhibától szenvedett – sajnos szó szerint. Köztudott ugyanis, hogy az efféle embereknek, mint ő, királyoknak, beszédeket kell tartaniuk, mondhatni állandóan, épp ezért volt hatalmas probléma, hogy György dadogott. A bajt megoldandó, a királynő titokban felkeresett egy ausztrál beszédtanárt, bizonyos Lionel Logue-ot, s ez volt a kezdete valaminek. Valaminek? Nem is akárminek, hanem egy olyan barátságnak, amely később, sok-sok vitát és küzdelmet túlélve áthidalta a társadalmi ranglétrát, s amelynek során igaz barátság szövődött két férfi között; az egyik maga a király volt, a másik pedig egy egyszerű bevándorló, aki segítséget nyújtott.
A történet szépsége számomra, hogy úgy írja le az egész helyzetet az ifjabb Logue, hogy látjuk: Lionel nem egy dadogó királyt mentett ki szorult helyzetéből, s tanította meg helyesen beszélni, hanem egy hétköznapi férfi önbizalmát adta vissza a nyelv segítségével.
Amellett, hogy egy kicsi bepillantást enged a Windsor-családba, rendkívül tanulságos történettel szolgál, s úgy érzem, ez is egy olyan könyv, amit bármennyiszer újra tudnék olvasni. Egy élmény volt, tényleg.

Egy nagyon szép barátság története: amennyire két külön világ (a király és egy alattvaló, egy páciens és egy orvos) között csak kialakulhat.
Emberséges, kellemes olvasnivaló volt még a sok tény megismerése, újraismétlése -sajátos történelemóra- mellett is.
——-
Már másodszor olvastam, most egy kihívás miatt :) … de most sem okozott csalódást… és lassan újra kellene néznem a filmet is….

először a filmet láttam, ami nagyon megtetszett, különösen a király szerepének eljátszása. kegyetlen nehéz lehetett a dadogást ilyen hitelesen előadni.
majd jött a könyv. tele történelmi adatokkal és történésekkel, háttér információkkal, háttér cselekményekkel. és a második világháború, amit én annyira szeretek. pont ezekért tetszett a könyv. nem tudom milyennek képzeltem volna el Györgyöt, ha előbb olvasom a könyvet, de nem hiszem hogy ennyire karakánnak és erősnek láttam volna, mint ahogy a filmben megjelenik. nagy küzdő volt György! Colin Firth meg egyszerűen zseniális a filmben.

Jó, hogy az unoka tudta, mit kell tenni a nagyapa visszaemlékezéseivel. Nagyon alapos, kedves írások, sztorik a koronázásról, a királyi családról s a logopédusról.Külön öröm, hogy jó néhány fotó és irat is szerepel a könyvben.

Nagyon szeretem a történelmi témájú könyveket, így ez a könyv sem okozott problémát. A filmet nem láttam, így semmi előzetes várakozás nem volt bennem. Tetszett, mert bepillantást engedett a kulisszák mögé, és tanui lehettünk György harcának, amit egyrészt a háborúban, másrészt pedig a beszédhibája ellen vívott és aki mögött ott állt egy ország, a családja és Logue. Néhol kicsit száraznak éreztem de összességében tetszett, jó kis korrajzot kaptunk a második világháborús Angliáról.

Szeretem az ilyen életrajzi jellegű írásokat, de jellemző módon hiányoltam Louge terápiás módszerének részletesebb taglalását. Egyben valami furcsa nosztalgiát is ébresztett bennem, úgyhogy ma este Gósy Fonetikájával a párnám alatt alszom.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Megható és szép történet VI. György király, korábban még csak „Bertie” yorki herceg, és az ausztrál származású Lionel Logue kiváló pszichoterapeuta között, ami a kezdeti beteg-pszichológus kapcsolatból barátsággá nőtte ki magát. Lionel Logue segítségével, türelmével, valamint a király hatalmas elszántságával, ill. rengeteg gyakorlással elérte, hogy beszéde tisztábbá vált, és kezdeti gátlásai is feloldódni látszódtak. Egyre jobban és jobban beszélt, a későbbiekben már karácsony előtt tartott beszédei majdcsaknem rutinná váltak, nem okoztak nyelvi, és pszichés problémákat sem. Logue megmutatta a helyes légzéstechnikákat, amiket fokozatosan elsajátíttatott Vi. Gyögy királlyal. Erzsébet királynéval és lányaival Erzsébet hercegnővel (majdani II. Ezsébet királynő) és Margit hercegnővel példamutató családi életükkel átvészelik a 2. vh borzalmait, melyben Angliának is jócskán része volt. Az angolok is rengeteget szenvedtek ebben az időben, példának okáést a király, hogy úm. sorsközösséget vállaljon nemzetével a anapi 20-25 szál cigiről leszokott 15. szálra. Botrányoktól viszont nem volt mentes bátyja David élete, aki egy amerikai többszörösen elvált asszony miatt lemondott a trónról. Vi. György király és Lionel Logue és természetesen a királyi és a Louge család között életük végéig a legjobb barátság állt fenn, állandó levelezésben álltak, kedvesek, figyelmesek érdeklődőek voltak egymás iránt. Sokszor Logue kicserélte/megváltoztatta a király számára nehezen kimondható szavakat beszédeiben ezzel is oldva a feszültséget ( ügyesen tette!). Lionel és felesége Myrtle negyven évig tartó szeretetteli házassága az asszony halálával ér véget, amit szerintem Lionel már élete végéig sem képes feldolgozni, pedig három felnőtt fia menye és unokái rajongásig szeretik. 1951-ben egyfajta a szívébe kerülő vérömleny következtében éjjel meghal a király, ekkor már nagyobbik leánya II. Erzsébet hercegnő a trón várományosa. Lougue 3 hónapra ágynak esik, majd 1953. április 12-én életének 73. évében veseelégtelenség következtében véglegesen távozik az élők sorából. csupán szűkszavú gyászjelentés közli elhalálozása tényét, és egy betege méltatja pszichiáteri képességét. A királyt is betegének tekintette, és a Harley Street-en álló magánrendelőjében fogadta, soha sem találkoztak frekventált helyen. precíz, türelmes, diszkrét, jól felkészült szakember volt L.L.mindvégig olyan érzésem volt, és különösen a könyv elején: picit irodalmibb, olvasmányosabb hangvételt is megühetett volna L.L. unokája, no meg Peter Conradi újságíró, és kevesebb száraz tényadat is elég lett volna a 2. vh-t bemutató részekről, meg ahol korábban a beszéd-és hangképzésről ír már-már tudományos megalapozottsággal. Ezt figyelmen kívül hagyva azért érdekes olvasmány volt.:)

Mostanában vagy filmes vagy háborús könyvek jönnek velem szembe, itt egyszerre mindkettő. Szép történet volt ez, kiderül, hogy a király is ember, emberi hibával. Semmi pénzért nem lennék uralkodó, gyerek a királyi udvarban meg pláne nem. Furcsa nekem, hogy más neveli a királyi csemetéket. A történelmi ismereteket jobban szeretem egy ilyen könyvből összeszedni, mint a tankönyvekből, sokkal jobban megmaradnak az érdekességek.
Most pedig jöhet a film! :)
Hát, nekem a könyv jobban tetszett. A filmben a király személyisége, ahogy viszonyul szinte végig Lionelhez, egyáltalán nem tetszett. Egy pökhendi ember jött szembe a filmben, míg a könyvben egy sokkal simulékonyabb és szeretnivaló ember, aki mindneáron meg akar gyógyulni.

Nekem a film után nagy csalódás volt a könyv. Én egy teljesen más stílusú történetre számítottam. A könyvből inkább egy történelmi dokumentumleírás bukkant fel, magánéleti elemekkel színesítve (családi élet, utazások, betegségek leírása) a háborús időszakot is részletezve, emiatt nagyon száraznak éreztem.
Sokkal bensőségesebb volt a filmen Bertie és Louge kapcsolata, igaz vitatkoztak is néhányszor, de ezekből a könyvből egy rezdülés nem jött át.
Ha nagyon szőrösszívű lennék, még két csillagra is levinném, csak azért nem teszem, mert értékelem a történelmi hűséget.